Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 21. szám · / · Alfred Savoir: Mandzsúriában

Alfred Savoir: Mandzsúriában [+]
Színdarab egy felvonásban
Ötödik jelenet

Az előbbiek, Osszipov híján.

Ivanov (dühösen): A soha viszont nem látásra, kullancs! (Kiköp.)

(Egy gránát a közelében robban fel.)

Feodorov (parancsoló hangon): Az ellenség közeledik. Mindenki menjen a helyére: tüzérek az ágyúitokhoz. No? Senki sem mozdul? (A zendülők összecsoportosultak.)

Több hang: Kár a fáradságért, megadjuk magunkat.

Feodorov: Kicsoda parancsol itt, én vagy ti? Aki el akarja foglalni helyemet, szóljon. (Fölemeli lovagló ostorát.) Hát halljuk, ki akarja? Senki sem? Akkor hát jó, úgy látom, jó vagyok én is. Hát meg akarjátok adni magatokat? No, figyeljetek jól a szavamra. Beszélhetnék én nektek a katonai dicsőségről, a katona becsületéről; eszetekbe idézhetném, hogy oroszok vagyunk, a világ leghatalmasabb emberei és hogy engedelmességgel meg hűséggel tartozunk a cárnak. De haszontalan volna ilyen dolgokról beszélni az olyan csürhe, piszkos disznóknak, amilyenek ti vagytok. Csak azt az egyet tudjátok meg, hogy a japánok megölik foglyaikat, de még minekelőtte megölnék, megkínozzák és megcsonkítják és minekelőtte megcsonkítanák, megkorbácsolják őket.

Egy hang: Hazudik.

Feodorov: Ki volt az? Aki mondta, lépjen ki a sorból. (Hallgatás.) Jelentsétek föl, vagy valamennyiteket fölakasztatlak... egymással akasztatlak föl valamennyiteket... lenyúzatom a bőrötöket, gazemberek... sorban, egymás után. (A katonák arcát kémleli. Egyikükhöz.) Te voltál? (Fölemeli ostorát.) Gyer ide. (Az ezredes rettenetes csapást mér ostora nyelével a katona arcára. A katona ledől, mint a tuskó.) Láthatjátok, katonák, hiába böjtölök, azért még most is egy csapással leterítem azt, akit akarok. (Rászól arra a katonára, aki elbukott.) Rajta, kelj fel és indulj az ágyúdhoz. (Végigver rajta az ostorral. A katona nyöszörög. Az ezredes ostora nyelével üti.) Talpra. (A katona nagy nehezen föltápászkodik; az ezredes közben egyre ostorozza és ordítja.) A helyedre! Az ágyúdhoz! (A katona engedelmeskedett. Az ezredes a többi katonának rohan, akik a földön hevernek és rúgással meg ostorcsapásokkal fölkelésre kényszeríti őket.) Talpra! Kotródjál! Nem volt elég? Megállj csak, megállj! (A katonák engedelmeskednek; az ezredes a gyermek teteméhez lép és végigvág rajta ostorával.)

A gyermek (sírva fakad): Ezredes úr! A bátyám meghalt...

Feodorov: Meghalt? Kár, vitéz katona volt. (Megindultan.) Eredj az ágyúdhoz, szegény gyermek. Majd a közeledben harcolok. (Az ezredes az ismert módon nógat néhány katonát. A többi magától is helyére siet, kutyamódra meghunyászkodva. A zendülők csoportja szétszéled. Az ostor győzött. Gránátok hullanak a teraszra, füst kerekedik.)

Feodorov: Hadnagy úr, menjen föl arra a sziklára és ha menekülni lát valakit, bárkit is, ha magam volnék is, lője le és el ne vétse a célt. (A katonákhoz.) Bátran, fiaim! Ímhol a japik! Tüzérek, ne siessetek... nyugalom! Van időnk bőven. Jól célozzatok, oda, ahol legsűrűbb a tömeg. (Az egyik katonához.) Brávó! Nagyon jó volt! Gyalogság, tüzet! Ki-ki akkor lőjön, amikor akar. Kíméljétek töltényeiteket... És ne a fejre célozzatok, hanem a derékra, úgy biztosabb. Várjátok meg, míg egészen közel jönnek, el ne hibázzátok őket.

(A füst teljesen belepte a színt. A japáni ütegek dördüléseitől sem a vezényszó, sem a nyögés nem hallatszik... Hirtelen minden elhallgat. A füst szétoszlik; sugárzó napfény világít a teraszra, amelyet a tetemek borítanak.

Egy japáni földerítő katona óvatosan, kacskaringózva közeledik, hirtelen, apró, de biztos szökésekkel, mint egy rugóra járó automata. Előre hajlik, fejét jobbra, balra fordítja, mint egy gyanakvó és kíváncsi macska. Összezsugorodik, hogy mentől kevésbé szolgálhasson célpontul és még kisebbnek látszik tőle. Azt hinné az ember, valami csúf rovar veti magát a holttestekre. Megtapogatja őket, fölemeli fejöket, kiforgatja zsebüket, arcát a halottakéhoz tolja, mintha megszimatolná őket.

Aztán közeledik, meghátrál, félreugrik, olykor hirtelen megáll, mint a vizsla, azt hinné az ember, hogy táncol. Mikor megbizonyosodik arról, hogy mindenki meghalt, felszalad egy sziklára és zászlóval jelt ad.)

Függöny.

 

[+] Ezt a képet festette 1905-ben egy francia író mai szövetségeseikről.