Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 7. szám · / · Erdősi Dezső: Az átok

Erdősi Dezső: Az átok
Erdélyi kép két felvonásban
8. jelenet

(Előbbiek, Drakula, pópa.)

Pópa (piszkos, kopott ruhában, ápolatlan szakállal, sunyi nézéssel. Alázatosan köszön.)

Alispán, Szolgabíró (megbillentik kalapjaikat).

Szolgabíró: Hát, tisztelendő atyám, azért hívattuk ide, hogy legyen segítségünkre a bányabéri szerződés dolgában. Ha törik, ha szakad, alá kell íratni.

Pópa (román akcentussal beszél alázatosan, de szemtelenül): Nagyságos uram, nagyon nehéz dolog az, nekem szegény, román pópának a magyar hatóságot ilyen nyíltan támogatni. Nagyon jól tudják ezt az urak. A tavalyi képviselőválasztás miatt a román komité majd kitekerte a nyakamat. A Tribuna kiírta rólam, hogy a magyarok bérence vagyok. A nagyszebeni bank felmondta a kölcsönt. Nyomorúságos pénz, háromszáz korona, de honnan vegyem? Az Astra titkára levelet írt, megfenyegetett, hogy ha még egy lépést merek tenni a magyar állam érdekében, megvonja az ösztöndíjat a fiamtól, aki Bukurestiben tanul. Én szegény családos ember vagyok, csak egy nyomorúságos pópa. Én a románoktól élek.

Szolgabíró: De hiszen nem politikáról van szó. Üzletről.

Pópa (ravaszul nevet, kezével legyint): Hát mi más erre mifelénk a politika, mint üzlet? Üzlet és politika: equale Castor et Pollux. (Nevet, hogy ilyen intelligensen fejezte ki magát. Drakula örvendezve dörzsölgeti a kezeit.)

Alispán (méltatlankodva): Hallja, pópa úr! Ne legyen olyan mosdatlan szájú. Hogy mer ön az én jelenlétemben ilyeneket mondani. (Félre.) No megköszönöm ezt a megbízatást a főispánnak, meg az államtitkárnak. (Hangosan.) Térjünk a tárgyra.

Szolgabíró (a pópa vállára teszi kezét): Kedves barátom, magát kétszer elutasította a kultuszminisztérium avval a kérésével, hogy a lelkészlak átépítéséhez állami hozzájárulást kapjon. Meg fogjuk még egyszer vizsgálni az ügyet. (Alispánra néz, aki helyeslően bólint.) Amennyiben nem merül fel többé panasz az ön működése ellen, rajta leszünk, hogy kérése, ha méltányos, teljesíttessék. Három, négyszáz koronát is kaphat.

Drakula (aki eddig lehajtott fejjel állt, felemeli a fejét és türelmetlenül, sóváran néz. Hátba üti a pópát, olyan mozdulatot tesz, mintha mondaná: Menj bele!)

Pópa (int, mintha mondaná: bízd csak rám!): Ez nem elég. Engem üldöz a vármegye holmi romanizálásért. Üldöznek, hogy nem tűzöm ki a magyar zászlót. Üldöznek, hogy nem prédikálok magyarul. Üldöznek, hogy az újszülötteket román nevekre keresztelem, és a román-magyar házasságból származó gyerekeket az óhitre keresztelem. Két izgatási pör van ellenem. Kettő! Üldöznek, üldöznek! (Sír.) Pedig én jó magyar vagyok, azért üldöznek a románok is. Két szék között a pad alatt vagyok. Úgy játszanak velem, úgy hajigálnak, mint a labdát. (Sír.)

Alispán: Ne bőgjön, ne komédiázzon. A pöröket beszüntetjük.

Pópa (sírva): És megkapom a pénzt?

Alispán: Megkapja.

Pópa (sír): És a román prédikációk? Az elkeresztelés?

Alispán (szolgabíróval összenéz): Ördög vigyen. Papolj, keresztelj, ahogy akarsz.

Szolgabíró (félre): Nesze neked, magyar állameszme!

Alispán: Persze, csak azzal a feltétellel, ha maga a falu népét ezzel a Drakulával együtt a helyes útra tereli, és záros határidőn belül aláíratja az emberekkel a bányabéri szerződést.

Drakula (int a pópának, súgva): Hagyjál már engem is beszélni.

Pópa (súgva): Bízd csak rám. (Hangosan.) A nép. Hogy a nép írja alá. És mit adnak az urak a népnek?

Alispán: Visszakapja a legelőt.

Pópa (összenéz Drakulával): A legelőt, amit harmadéve elsimenájszoltak. (A kezével lopást jelez.) Ez jó. No lám! A legelőt! A legelőt! Ejnye, ejnye. A méltóságos gróf urat a minap finom szarvasnyomra vezettem, és a legjobb szilvóriumból két üveget küldtem neki. Akkor a méltóságos gróf úr nekem ígérte a legelőt. Bérbe! Persze csak bérbe! Tíz koronáért és jó barátságért. Mi az a tíz korona olyan legelőért, ahol ötven marhát is tarthatok? Nem pénz. És most ők kapják meg a legelőt... Ej, ej! Azt a szép legelőt...

Szolgabíró: Mit akar? Nekik jussuk van a legelőhöz.

Pópa: Persze, persze. Szegény nép... A legelőt... Olyan szegény nép.

Drakula: Az a szegény nép énnélkülem nem fogja aláírni azt a szerződst.

Szolgabíró: Á, boszorkánymester úr, ön is jelentkezik. Hát hiszen helyes, magára is szükség van itt. Hát mit akar? Jól tudja boszorkánymester úr, hogy a markunkban van.

Drakula: Édes, kedves, tekintetes szolgabíró úr, én tudom, amit tudok. Éppen eleget tudok. Hát hogy mit akarok? Mit is? Egy kis illetőséget. Jussom van hozzá. Hogy ki ne hurcolhassanak a határból. Huszonöt esztendeje lakom itt, adófizető polgár vagyok és nem tudom, melyik napon virradok a tekintetes vármegye jóvoltából arra, hogy se hazám, se tanyám. Az urak, a jegyző is mindig avval fenyegetnek, hogy kizsuppoltatnak innen. Hát én ezt nem akarom. Én ezt szégyenlem. Az egész környék ismer engem, én vagyok a nép tanácsadója, gyámolítója, a felsőbbség érdekeinek védelmezője. Az állam, a kormány szolgája. Igen, a magyar kormány szolgája. Egyszer már az igazi ura akarok lenni a vagyonkámnak, amit keservesen kerestem. Nekem családom van, leányom, mi lesz vele, ha ebrúdra kerül az apja? (Sír.)

Alispán (félre szolgabíróhoz): Ez is sír. Ezeknél az oláhoknál mindig készenlétben áll a könnyzacskó. (Drakulához.) Hát mit akarsz még? Látom a könnyben úszó farkas képedről, hogy akarsz még valamit.

Drakula (siránkozó hangon): nekem is van egy kis pöröcském. Orgazdaságért. Esküszöm, hogy nem igaz. Én kuruzslok, én gyógyítok, én lelket idézek, ördögöt űzök, mert értek hozzá. (Alispán, szolgabíró elnevetik magukat.) Hiába nevetnek az urak, igenis én értek hozzá. Én nem könyvekből tanultam a tudományomat, hanem a csillagokból, a napból és a füvekből. Én álmodok és mindig megálmodom a csodákat. (Alispán, szolgabíró nevetnek.) Én olyan családból való vagyok. (Büszkén.) A nagyanyámra Bukovinában rágyújtották a házat, mert boszorkány volt. Hiába nevetnek az urak. Ez így van. Az urak sem tudják és nem tudja senki a világon, mitől nő a fű, és hogyan támadt a világ. Van Isten és van ördög. Én az ördög cimborája vagyok, akár hiszik, akár nem. A nép hisz nekem, bízik az én varázslataimban. A nép énnélkülem sohasem fogja aláírni a szerződést, mert fél, hogy a bányával kiássák a földből az ördögöt. Csak én tudom megnyugtatni a népet.

Szolgabíró: Hej, de nagy feneket kerítesz! Úgy látszik, valami különös, nagy jutalomra fáj a fogad. Mit akarsz hát? Rukkolj ki vele!

Drakula (kipattanva): Útkaparó akarok lenni!

Alispán: Útkaparó?

Drakula: A pópán kívül én vagyok a legokosabb ember a faluban. Mért ne lehetnék én útkaparó?

Alispán: No lám, állami tisztviselő akar lenni! A fene megette a dolgát! (Nevet.) Útkaparó! Hisz el fogod lopni a sódert az országútról.

Szolgabíró (nevet): No, a követ talán még rá lehet bízni.

Drakula: Mindent rám lehet bízni, tekintetes úr!

Alispán (szolgabíróhoz): Ezekkel hát rendben lennénk. Most az atyafiakkal kéne még néhány okos szót váltani. Majd beígérjük nekik a legelőt.

Szolgabíró: Ez helyes. (Drakulához, pópához.) Hívjátok ide azokat az embereket. Talán aláírathatjuk velük itt, nyomban ezt a szerződést.

Drakula: Nem hiszem. Nem megy az olyan gyorsan. Kemény, nyakas nép ez, ha a fejébe vett valamit, nehéz onnan azt kiverni. Máma nehezen fog menni. De azért nyugodt lehet a nagyságos úr, menni fog. Oly igaz, hogy menni fog, mint ahogy Drakula Mátyás a nevem.

Alispán: Hátha most nem fog menni, amikor én, a szolgabíró, maga meg a pópa dolgozzuk meg őket, és a legelőt is beígérjük nekik, hogyan fog menni később?

Drakula: Azt csak bízza rám a nagyságos úr. Van nékem erre való eszközöm. Erős.

Alispán: Mi az?

Drakula (nevet): Azt nem árulhatom el a tekintetes vármegyének. Az az én titkom. Az én erőm! (Fenyegetően.) Az én erőm. Erőm. Olyan az, mint a szélvész, aki kitépi az erdőt. Olyan, mint a májusi fagy. Ha van valaki, aki bír ezzel a néppel, hát én vagyok az! (Pópához.) Ugye, pópa?

Pópa (alispánhoz fordulva, Drakulára mutatva): Nagy mester a koma! Hát talán most már el is mehetnénk azokért az emberekért.

Szolgabíró: Jó lesz. Szalad az idő.

Drakula: Hát menjünk. Mindjárt itt leszünk. A főcinkos itt lakik a tőszomszédságban. (A szomszéd ház felé mutat.) Van itt egy öregasszony, az én legnagyobb hívem. Az kajabál legjobban a bánya ellen. De majd én elbánok vele. Amíg visszajövünk, tessenek megtisztelni szerény hajlékomat. (Alispán, szolgabíró a konyha felé mennek, Drakula bekiált.) Hé, Anna, szilvóriumot az uraknak. A négyesztendősből. (Bevezeti a két urat, aztán kijön, pópa kint várja.)

(Drakula, pópa mennek a kapu felé. A kapunál a pópa megáll.)

Pópa: Az a legelő! Hogy az az övéké lesz! Ejnye, ejnye, nem akar a fejembe menni. Pedig a gróf nekem ígérte. Faintos legelő. No, majd! Meglátjuk...! (Nevet Drakulára.) Talán kitalálunk valamit. (Drakula, pópa el. A színen egy pillanatig senki.)