Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 5. szám · / · Figyelő

Fenyő Miksa: Mr. Bobby
Vajda Ernő háromfelvonásos drámája. Előadta a Nemzeti Színház.

Vajda Ernő drámaírói pályájának kezdései rokonszenvesek nekem. Úgy kezdette, hogy egy külföldi írónak (a nemzetiségére már nem emlékszem, de a Reclam-Bibliothek németsége érzett meg rajta) valamelyik novelláját vitte a színpadra. Úgy valahogy foghatta fel drámaírói hivatását, mint ahogy parasztjaink gondolkoznak az orvosi tanulmányokról, hogy előbb megtanulja az ember a könnyebb betegségeket: fejfájást, náthát, azután a súlyosabbakat, patics, hagymáz, kolera. Rozmarin néninek sikere volt: a szentimentalizmus és derű cseppnyi illóolaja kedveltették meg, és Vajda Ernő hozzáláthatott egy másik darabhoz. A Lúdas Matyit gyúrta drámává, helyesebben Lúdas Matyi korának sablonjait (úgy, ahogy azok ma a köztudatban élnek) kötözgette össze invenciójának pamutszálaival. Az új darabnak már kisebb volt a sikere, amihez a sok igyekezetet rejtő darab koraszülöttségén kívül kétségkívül hozzájárulhatott az is, hogy a Nemzeti Színház balkezes direktorának éppen akkor támadt egy legeslegelső magyar íróval afférja ennek egy hasonló tárgyú darabja miatt. De erről elvégre Vajda Ernő nem tehetett: megírta a harmadik darabját, melyről ebben a néhány rövid sorban óhajtanánk megemlékezni.

Mr. Bobby. A tárgyát ezúttal saját fejéből vette az író. Tegyük hozzá, nem érdektelen tárgyat. Invenció nyilvánul tárgya megválasztásában, színpadi érzék, sőt csaknem irodalmi érzék. Brünhildáról van szó, aki csak azé lesz, ki erőszakkal megoldja gyémántos övét. Van abban is valami leleményesség, hogy ezt a szimbolikus cselekményt Vajda Ernő szó szerint alakítja. Brünhilda valóban Brünhilda, orfeumsztár, attrakció, aki úgy vagdossa a földhöz a legerősebb férfiakat, hogy darabokban szedik össze őket (Vajda Ernő darabjaiban), a gyémántos öv valóban gyémántos öv, és a férfi, aki nem ugyan izomerővel, de a szerelem mindent lebíró erejével ragadja el az övet, egy zsonglőr, egy szeretetreméltó, jókedvű, ötletes férfi. Azaz, hogy éppen itt van elhibázva a darab. A férfinak szeretetreméltónak kellene lenni, egy artista Du Ryon-nak, ragyogóan jókedvűnek, aki viszi magával az érdeklődést (ha lehet a szíveket is), három felvonáson keresztül, mígnem Brünhilda is, a közönség is ellenállhatatlanul szédül karjaiba. Ezt nem tudta Vajda Ernő megcsinálni, zsonglőre szegény, unalmas, bódé-szellemességű, külvárosi alak, akinek sehogysem gönnolja az ember a gyönyörű Paulay Erzsi aranycsillogású övét.