Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 20. szám · / · Lukács György: Balázs Béla: Az utolsó nap

Lukács György: Balázs Béla: Az utolsó nap
5.

És most már pár szót a darab hatásáról. A közönség megindultan fogadta ezt a tragédiát, és a Hebbel jósolta bukás: "Es gibt Stücke, denen gegenüber nur das Publikum durchfallen kann" - nem következett be. Annál eklatánsabban bukott meg a kritika. Nem akarok itt senkivel polemizálni, csak egy általános érdekű témáról van egy megjegyzésem, amihez ez a darab csak alkalom: a tragédia megérthetőségének morális feltételeiről. A tragédia szükségszerűsége a lélek szükségszerűsége, az a tudat, mely minden igazi etikát áthat, és csak legvilágosabb kifejezését találta meg a Kantéban, hogy az élet nem más, mint kifejlése, magakeresése és magamegtalálása a léleknek, hogy a külső élet empirikus kényszerei teljesen kívül maradnak ezen a sphaerán, ahol az etikai élet kezdődik, és a tragédia ennek csak metafizikai revelációja, csak végső fokozása, de semmiféle etikai életformától minőségben nem különböző. Ezért erkölcsi előfeltétele a tragédia megérthetőségének a lélek szükségszerűségének érzése, mint legszemélyesebb élmény. Talán a legfontosabb megváltozása a művészi dolgok látásának, hogy ma már nem az epidermis kicsinyesen finomkodó ingerlékenységében látjuk az igazi esztétikai értéket, hanem az örök formák robusztus erejű megvalósulásában. És mivel minden nagy forma egy nagy etikai lehetőség valóraválása, ezért minden erkölcsi gyengeség és gyávaság - a végső fokon - egyszersmind művészi impotenciát és receptív anaesthesiát jelent.