Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 9. szám · / · Figyelő

Erdély Jenő: Reál-unió vagy államszövetség?

Dr. Máday András tanár neuchâteli egyetemen, szorgalmas munkása a tudományos politikának, jogtörténetnek és gyakorlati szociológiának, érdekes tanulmányt bocsátott közre az államkapcsolatokról. Merész és ötletes embernek hálás tárgyköre ez, mert az államkapcsolatok tana az a teória-zavaros, melyben a gyakorlati politikusok mindig igen szívesen és eredménnyel halásztak. De jaj annak, aki dogmatikus tudással vág neki, a tárgy körül felhalmozódó definíciók kásahegyének: mire keresztülenné magát rajta, régen belefúlna a rémes áradatba.

Szerencsére, Máday a politikai tudomány előbb említett művelői közé tartozik, és új elméletével bravúrosan oldja meg az államkapcsolatok tanát, helyesebben: merész biztossággal mutatja meg a kivezető utat a labirintusból, melynek közepén a jelenlegi államkapcsolattan négyfejű Minotaurusza rémíti a gyönge politikusokat.

A Minotaurusz négy feje: az államkapcsolatok általánosan tanított formái, úgymint perszonál-unió, reál-unió, szövetséges állam, államszövetség. Máday azt mondja, hogy az első két forma, a perszonál-unió és reál-unió elavult és fölösleges. Az előbbi meghalt akkor, mikor Montesquieu kivégezte XIV. Lajos büszke "l'état c'est moi"-ját, lévén a perszonál-uniónak csak akkor jogosultsága, mikor az állam hatalma az uralkodó szuverenitása, a másik forma, a "reál-unió" pedig fölöslegessé válik azzal, ha a föntiek alapján megállapítjuk, hogy minden államkapcsolat dologi, reál-kapcsolat az államszuverenitás korában.

Marad tehát az államszövetség és szövetséges állam, melyekre nézve számos definíciónk van. Valamennyi definíció igen érdekes közös tulajdonsággal dicsekszik: azzal, hogy egy, legföljebb két feltétel köré igyekszik merevíteni a fenti államformák jellemző tulajdonságait. Ez generális baja egyébként az egész államkapcsolat-tannak, és elsőnek Kohler tanár látja a kibontakozás útját abban, ha "az előbbi merev jogi fogalmakat meglágyítjuk és az élet végtelen sokféleségének megfelelően alakítjuk".

Az új elmélet tehát tovább megy Ahrensnél, aki az államszövetség és szövetséges állam közötti különbséget a közös állampolgárság kritériumától teszi függővé, részletként fogadja el Calvo definícióját, mely a szövetséges államok és államszövetségek közötti különbséget az előbbiek közös végrehajtó hatalmában látja, s a következő megállapodásra jut:

Két szomszédos államterület államjogi vagy nemzetközi jogi viszonyban állhat egymással, és e két elméleti szélsőség között lévő átmeneti alakok a tényleges államkapcsolatok. Ezen az alapon tehát államkapcsolat az a jogviszony, melyben két vagy több terület közös ügyei egyidejűleg részben közjogilag (államjogilag), részben nemzetközi-jogilag szabályoztatnak. A szövetséges államban (Svájc) a közjogi elem, az államszövetségben (Ausztria-Magyarország!) a nemzetközi-jogi elem a túlnyomó.

Az államiságnak Máday szerint a következő ismertetőjelei vannak: saját alkotmánya, törvényhozása, kormányzata, igazságszolgáltatása, nemzetközi jogalanyisága ("szuverén"), végül alattvalóinak állampolgárságot nyújt. E hat ismertetőjel közül azonban csak az első kettő fontos, mert a többi az alkotmánytól és törvényhozástól függvén, általuk meg is változtatható. Az államkapcsolatok jogi természetének vizsgálatában tehát e hat tényező mibenlétének megállapítása a fontos, és Máday ezt két gyakorlati példán: Svájcon és Ausztria-Magyarországon mutatja be.

Az eredmény, melyre eljut, több mint érdekes. Míg ugyanis a svájci kantonok közt az alkotmány és törvényhozás kérdése kizárólag államjogilag, a többi négy kérdés pedig részint államjogilag, részint nemzetközi-jogilag lévén rendezve, Svájc a szövetséges államok közé tartozik, addig Ausztria és Magyarország alkotmány, törvényhozás, igazságszolgáltatás és állampolgárság tekintetében egymástól teljesen független - nemzetközi jogilag szabályozott - lévén, az osztrák-magyar monarchia a szövetséges államok közé tartozik annál is inkább, mert a kormányzat és szuverenitás kérdése szintén csak részben van államjogilag rendezve, ezekben is a nemzetközi jogi elem domborodván ki az utóbbi években.

Egyelőre nehéz mélyreható bírálatban részesíteni az új elméletet, mely megalapítója szerint is inkább kísérlet, vázlat, mint támadások ellen páncélozott erősség, annyi azonban bizonyos, hogy Magyarországon hálásak lehetnek érte Mádaynak az emberek. Elsősorban azért, mert túlnyomóan Ausztria-Magyarországgal foglalkozván, tudományosan helyes szempontból ismerteti a két-egy állam jogviszonyát, másodsorban pedig hálásak lehetünk neki azért, hogy közjogi tespedéseink lankadt lemondása előtt a reménykedés, a gyógyulás napfényét csillogtatja meg.