Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 7. szám · / · Disputa

Bárdos Artur: Veronika tükre.

A vallás és az erkölcs, vagy esetleg a valláserkölcs nevében üldöznek most színházról színházra egy kis színdarabot, melynél vallásosabb és katolikusabb - tömjénfüstösebb, misztikusabb, hívőbb - régen íródott a mi hitviták iránt meglehetősen közömbös időnkben. Hogy nem szigorúan dogmatikai alapon, hanem Renan-i felfogással mutatja meg egy legenda keletkezését: hihetetlen, hogy ezen ma még, annyi évvel a "Jézus élete" után, meg lehet ütközni. A darab egyebekben - minden jóhiszeműséggel tanúsítom - nemhogy vallásellenes, de egy legenda keletkezésének noha pszichológiai, sőt pszichoanalitikai, de mindenképpen elhitető, igazoló és hittel meggyőző alapot állít. A lány, aki körül a legenda kialakul, idegéletének egész diszpozíciójával és ebből folyó őszinte felmagasztosultsággal hisz a maga elhivatásában, ez a hite föléje emeli környezetének, mely méltán lát benne (idegéleténél fogva) magasabbrendű lényt, ha úgy tetszik: emberfelettit - szentet. Az alakját körülsugárzó misztikus erő, mely részben a csodaváró nép áhítatából reflektálódik rá, oly messze eltaszít tőle minden emberi realitást - Németh Andornak, a fiatal szerzőnek éppen e távolság megéreztetésében tudom legfőbb érdemét -, hogy a végén a német teológián nevelődött pozitivista plébánossal együtt, szinte nekünk is meg kell adnunk magunkat a csodának, és a darab színpadi rendezőjének éppen az egész tömjénfüstből, harangkongásból, hitből kiáradó miszticizmus és katolikusság a legsarkalóbb matéria. Szó sincs róla, el tudok képzelni kort, melyben ez a legendaboncolás szentségtörésként hatott, de manapság a vallásosság és a vallási kérdések irányában való érzékenység felkeltésének egyenesen alkalmas eszközét lehetne megrendelni ebben a darabban és a körüle támadható vitában.

Mindez - a darab vallási ártalmasságának vagy ártalmatlanságának kérdése - természetesen, csak a visszautasítás ötletéből elfoglalt alkalmi álláspont jelentőségével bír, a mi szempontunkból döntő csak a darab művészi jogosultságának kérdése lehet. Így nézve a dolgot, kétségtelen, hogy a "Veronika tükre" jogot formálhat rá, hogy bármely színházban színre kerüljön.

És éppen a színházakra vonatkozó részében van ennek az egész esetnek a jelentősége. Kiderült ugyanis ismét, hogy nincs egyetlen drámai színházunk sem, amelynek egy lendületesebb mozdulatában gyönyörködhetnénk, nincs egyetlen színházvezetőnk sem, ki művészi egyéniségének természetes gesztusával meg tudná és meg akarná védelmezni a művészet szabadságát. Teljességgel érzem ennek a mondatnak naiv kicsengését, és mégis leírom, szívesen kiszolgáltatom magam az augurok mosolyának. Mivelhogy ez csak nálunk hangzik így, odakünn a - megengedem - többséget tevő színházi üzletembereken kívül, mégis, mindenütt vannak egyen-ketten, kik mást is akarnak, mint üzletet, kik esetleg éppen az üzlet javára akarnak mást is, mint üzletet. Ez nem is puritánság vagy becsületesség kérdése, hanem: a hozzáértésé. Akiknek egyáltalában vannak másminő vágyaik is, azok ezt kikapcsolni sem tudják végképpen, azok még néha ráfizetni is elkészülnek a szerelemre.

A Donnay-Bernstein-féle szenzációt ígérő hatfelvonásos hitvitának sietett a Vígszínház kapuit kitárni, de a szegény vékonypénzű kis Veronikát valláserkölcsös felháborodással utasítja el küszöbétől. A Vígszínház erkölcsi érzékenysége... ugyebár mulatságos? De van rendszer benne: mindent szabad, ha pornográfia és léhaság, ellenben ha komoly művészi szándékok bátorkodnak valamiben, akkor az erkölcs is jó ürügy az elutasításra.