Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 3. szám · / · Ady Endre: Levelek Madame Preteritehoz

Ady Endre: Levelek Madame Preteritehoz
III.

Emlékszik-e még ifjúságának tegnapi szakára, Szépséged, s azok közül a gyermek-leányok közül való volt-e, akik bolondultak a nő-múltas, öregedő, de valahogyan mutatós férfiak után? Engem is megcsalt volt volna abban a tájban valaki ilyeskivel avagy csak ma szeretném, ha fájna is az én sír-alatti, de erős gőgömnek, hogy így történt? Mondja, Madame, mit akarunk a nagyon fogható és rendes kapnivalókon kívül, mi, viharos, negyvenév-körüliek, ezektől az éretlen asszonyoktól? Persze, rémlik már, Magát nem ismertem oktalan süldőségében, s csak a csúfondáros kacajára emlékszem, ha látni és bántanivalót kapott abban, amikor én minden megszületett asszonyban a Nőt mertem látni. Nőt látni a Nőben a Nő kiindulásánál: búcsúzás ez vagy elkésett kezdés, szép szerelem-e vagy szebb szerelem, jog-e vagy emberi tilalom, mert államaink büntető paragrafusait nem óhajtanám e téren tisztelni. Mais, non, Madame, nem tartok még itt, csak szeretném ad-abszurdum láttatni azt a nagyszerű, támadott vágyat, mely talán kevésbé gimnáziumi, mint a pro patria mori, de bennem, sőt bennünk van. Megígértem magamnak és magamban Magának, hogy semmi eleven név nem lesz e kegyes fogadkozású levelekben, s nem fogom utólag se bántani ezt az ostoba kötést. Sohse fogok beszélgetni a szláv és tót arcú díváról, ki éhes, ékes, okos, diadalmas és izzadó, de akiben tíz évvel ezelőtt, amikor ő már kész asszony lehetett, én valaki bimbó-szüzet láttam. Csak egy érett, sőt kissé csömörlött asszonnyal szeretném visszaláttatni a saját, csak talán-tán volt lyány-kamasz-énjét: jó volt-e? Jó volt-e, jó-e, ha az ősz hajjal, ha az ősz hajjal, ritkultsággal, kopaszsággal vagy nimbusszal koronázott nem-fiatal férfiú reszkető, gyámoltalan, fejletlen, de drága térdekre esik? Engem, Madame Preterite, csúfolnak, kínoznak, de el nem bocsátnak ezek a kis bestiák, hányszor gondolok arra: óh, bár Madame Preterite tanított volna először, legelőször e kínokra, e fájdalmakra is.

Ha Pompásságod halvány és passzív jósága engedni fogja, egyszer, talán még többször is, írok még én erről, de most lábainak küldök csókot s kérem, vigyázzon a kis leányára, hiszen én még tíz évig életben maradhatok. Add Uram-Isten, a Móricz Zsigmondé, hogy legalább Madame Preterite megmaradjon s add, Uram-Isten, hogy csókokat jelezzünk egymásnak. Amott szalad egy friss, nagyon fiatal leány, de a bokáját nagyon mutogatja: gyönyörű lábak, s az egész nő nincs több tizenhét évesnél. Kissé koros, de, jó Istenem, nem lehet minden nő tizenhárom éves, és édes Preterite, most már bevallhatom: Idősségedben is a magam múltját, történetét szeretem.