Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 2. szám · / · Pikler Gyula: Érzéklés és felfogás

Pikler Gyula: Érzéklés és felfogás
4.

Ha az 5. rajzra nézünk mégpedig először a felső, azután az alsó vonalra, azonnal észrevesszük, hogy emez hosszabb amannál. Itt nem egyenlőséget, hanem különbséget veszünk észre. A mai pszichológia itt is, anélkül, hogy feleletet találna rá, kérdezi: Miért ad a két inger a két érzéklettermő ingerfolyamaton kívül még valamit, és ha ad, hogy marad meg külön-külön a két folyamat is? Sőt az, hogy két inger együtt különbség észrevételét szolgáltatja, az még rejtélyesebb előtte, mint az, hogy egyenlőség észrevételét adja, mert az egyenlőség mégis gépiesebb valami, itt még lehet összeolvadással látszólag magyarázni, de a különbség észrevétele, ez annyira eszes, teremtő valami, hogy a mai lélektan alapfelfogása egész tehetetlenül áll előtte.

Tőlünk is bizalmatlanul kérdezhetné valaki: hát a mi elméletünk hogy bújik ki ebből a nehézségből? hiszen itt, gondolhatná, különbözők levén az ingerek, nem alkalmazható az egyik ellen kivetett ellensúlyozó folyamat a másik ellen. Dehogy nem, felelem, alkalmazható és alkalmazzuk is, de mindjárt megfelelően módosítva, e módosítással jár a különbség észrevétele. A különbség-észrevételt termelő ez a módosítás, csak olyan magamódosítása, kiegészítő szervezkedése énünknek, mint az, melyet - elméletünk szerint - énünk mindig alkalmaz az ingerekkel szemben, és amelyet már az első ingerrel szemben is alkalmazott, hisz ezt az első valamit is különbözőnek érezte az eddigi semmitől. És minden későbbi érzéklet továbbmódosítása, további kiegészítése, szervezése annak az első magamódosításnak, melyet énünk az első ingerrel szemben alkalmazott, és minden továbbinak is - ép ezért minden későbbi újfajta, azaz minden eddigitől különböző tárgyat mindjárt újnak, azaz minden eddigitől különbözőnek veszünk észre. Ez a folytonos továbbmódosító alkalmazkodás, ez a fejlődés, ez a rendszeralkotás, ez éppen az eszmélő, a lelki élet lényege, az egyenlőség észrevétele, a ráismerés ellenben annak letompítása, gépiessé tétele, fölöslegesnek mutatása, megszüntetése, hiszen elalváshoz vezet. A lelki élet e jellemvonásának feltüntetését a ma uralkodó pszichológiában azonban hiába keressük, még az újság (idegenség) észrevételét is, mely oly szembeötlően fontos része lelki életünknek, csaknem egészen elhallgatják.

Ami azonban a puszta megfigyelést illeti, Schumann ezen a téren is kitűnő megfigyelőnek bizonyult. Közli, hogy őneki és tanítványainak a következő tűnt föl: Ha az ember az 5. rajz két vonala közül először az elsőre, azután a másodikra pillant, megérezheti, úgymond, hogy észrevevése az utóbbi vonalból, először a közepén, mindkét végétől egyforma távolságban, egy a felső vonallal egyenlő darabot "kivág", és hogy azután ezt a két végén megtoldja. Esetleg egy kiterjesztő "suhanást" is vesz észre. Ha viszont először a második vonalra néz, azután az elsőre, "összehúzó" észrevételt figyelhet meg magán. Én a magam megfigyelése után csak hozzájárulhatok Schumann e közléseihez.

Magyarázatát azonban e jelenségeknek, Schumann, aki, mint már említettem, az érzéklet uralkodó tanát vallja, mint maga is mondja, nem találja. Kettőt említ magyarázatfélének. Egyszer ezt: A "figyelem" magatartásáról van itt szó, az nyúlik szét és húzódik össze. Igaz, teszi hozzá, hogy evvel nem sokat mondtunk, mert azt sem tudjuk még, mi az a figyelem, főleg azt a tényt szoktuk alatta érteni, hogy korlátolt lelki erőnket némely dologra fordítjuk, másoktól elvonjuk. Azonban szokás sok más dolgot is, aminek okát nem tudjuk, a figyelemnek tulajdonítani, és azt tehetjük itt is. Valóban, mikor a mai lélektan az érzéklés egyik-másik vonására nézve mégsem tud elzárkózni attól a ténytől, hogy azt az alany belülről csinálja, azt mondja: ezt a "figyelem" teszi. Ehelyett az érzékletben mindent a figyelemnek, illetőleg az alany tevékenységének kellene tulajdonítania, az ingernek csak annyit, hogy meghatározza, mi ellen védekezzék az alany. Máskor azt mondja Schumann: Az első érzékletből való "maradványok összeműködnek az ingerrel". De világos, hogy ez lehetetlen. A külső, halott inger nem tud a maradványokkal úgy összeműködni, hogy ne egész vonalat, hanem csak toldalékokat hozzon létre, úgy hogy a különbség legyen észrevehető. Schumannak a maga megfigyeléseiből azt a következtetést kellene levonnia, hogy az érzéklésben egyáltalában nem az inger működik.