Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 21. szám · / · Figyelő · / · Lányi Viktor: Hubay Jenő

Fekete Miklós: Szilágyi Géza: Versek

E verses kötetben nem új verseit adja Szilágyi Géza. E kötet összefoglalása azon verseknek, melyek mint Szilágyi Géza költészetére legjellemzőbbek, költői munkásságát reprezentáló Tristia, Holt Vizeken, Neked írtam című köteteiből vétettek. S bár e versek nem ismeretlenek a Szilágyi Gézát olvasók és ismerők előtt s tán e költő lelki portréjának ismerős vonásaiként jelentkezhetnek külön-külön is, így egymás mellett és együtt, menten minden esetlegességtől, mely a vonalak folyamatosságát zavarná, a lélek tiszta és változó sziluettjét vetítik az öntudatra.

A legsajátosabb mivoltában reprezentálják e versek a költőt, most kell nagyon megnéznünk, hogy el ne felejtsük; most kell nagyon a lelkébe néznünk, mert sosem volt áttetszőbb, mint most és sosem mutatott rá tisztábban emberi fájdalmakra és megrendítőbbekre.

Versei szerelmes versek, melyek lihegnek az érzékiségtől és szerelemvágyástól, mely paroxismusig fokozódva, hördülő szavakban csap ki, de amely verseken át, túl lázas vágyon és szerelmi lázon tragikus végzetszerűség borzong. Hogy életünk elkerülhetetlenül, megmásíthatatlanul determinálva van azon végzetszerűség folytán, mely a testnek a lélek fölötti uralmában áll. Hogy hiába a lélek legszebb álma és hiába a lélek legmelegebb és legtisztább vágyakozása, galádul és orvul hatalmába kerít a tested és ráül a lelkedre. Hogy jó volna okosan élni és szelíden, mint egy kisgyerek és nyugodtan aludni a takaró alatt, de durva vágy szalad tested rejtekéből lelkedre. És hogy a vágyat nem tudod elkerülni, bárhogy szaladj is előle. Nem tudod elkerülni.

Ennek a tudatnak a szomorúsága tülköl e versekből és a bánat, hogy ezen nem tudunk segíteni és a kétségbeesés, lelkünk kicsinysége és erőtlensége fölött, hogy megalázkodva a test tyrannizmusa előtt torz vagy félszeg mosollyal tűri annak uralmát. És ezért van az, hogy vágyódásunk sohasem szép és szelíd és sohasem lélekteljes, mert lelkünkön ül a testünk és a test vágya diadalmaskodik a lélek vágya fölött. És ezért van az, hogy lánykádra, vagy kedves asszonyodra gondolván, nem gondolhatsz parfümjére vagy szőke hajára anélkül, hogy tested vágyának engedelmeskedve ne ragadd meg remegve és ne szakítsd le utolsó köntösét is. Mert tested vihogó vágya így kívánja.

Szennyből a mennybe, égből a szennybe
Kell törnünk bódultan kerengve:
Isten vagy állat - csak ember soha.

Burkolva kéjek biborköpenyébe,
Melynek kábító kín a gyászszegélye:
Igy élni váltig - meddő éltünk gonosz sora.

Szilágyi Géza könyve igaz és emberi dokumentum. Igazabb szerelmes verseket csak kevesen fognak írni. Szebben és zengőbben írhatnak azokról a gyötrelmekről, mit tudatos lényünknek a végzettől ránk küldöttel való küzdelme vált ki, de vajon igazabban és meghatóbban is?

Szilágyi Géza könyve érték. Olvasva, saját fájdalmával rezonál rá a lélek. Fájdalmakat és gyötrelmeket idéz fel újra, de egyben megnyugtat is. Mert nem egy ember, egész nemünk gyötrelme árad e sorokból. S míg egyrészt a fájdalmak újból átélése fáj és sírásra késztet: közös sorsunk vigasztalanságában megnyugvást keres a meggyötört lélek.