Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 18. szám · / · Figyelő

Bálint Aladár: Kernstok Károly új üvegfestményei

Kerek száz esztendő telt el a történelmi piktura uralkodásától, attól az időtől kezdve, mikor a történelmi kép festését maguk a piktorok is programnak vallották, mostanáig. Közte a felötlő, egymásba torkoló, eltünő irányok, nagy és jelentéktelen nevek végtelen forgataga. A társadalom lomha teste alig nyujtózik; keveset mozdul, fölötte mint lassan gyürüző volt víz tükrén a szitakötők, suhannak el a verekedő esztendők. Egyes szervei e hatalmas testnek mértékét nem tartva, aránytalanul gyorsan növekednek s változatják előbbi formájukat. Pedig a süvítő lárma elől, ha bedugjuk fülünket, jobban észrevesszük, hogy a többszörösen agyonvert öreg dolgok túlélik a győztes verekedőket és magukhoz rántják lassú gyaloglásra, lépéstartásra, a túlságosan sietőket.

Kernstok Károly, ki annyira összeforrott a legintrazigensebb forradalmi művészettel, hogy kifelé is a fiatalok törekvéseinek egyik legexponátlabb embere, »történelmi« tárgyú festett ablakokat készít a »vármegyének.« Holnap vagy holnapután ugyancsak Kernstok vagy programjának valamelyik hivője történelmi freskót festhet a vármegyének, vagy valamelyik hatóság dísztermének.

Sem Kernstok, sem más fiatal piktor, nem Madarász Viktor vgy más hasonló művész recipéje szerint lát majd munkához, de koncessziók elől nem térhet ki s ami a legfontosabb; ha modern eszközökkel is annyi nemzedék által elföldelt történelmi pikturát csinál.

Kernstok is érezhette ezt, mikor Hajdu vármegye díszterme számára üvegre komponálta a honfoglaló vezéreket. Művészetét kénytelen volt olyan tradiciók tengelyébe állítani, melyhez sem művészi hite, sem kulturája nem vonzotta.

Fantáziáját is megkötötték az adott feltételek, a külsőségek, a ruhák és fegyverek stb. Hogy Kernstok mégis diadalmaskodott ebben a fonák küzdelemben, azt csupán az ő mindent magábaoldó talentumának köszönheti.

Hét keskeny ablak betöltésére vállalkozott. Mozgásba nem hozhatta a figurákat, szinek pompáját sem rakhatta a mogorva vitézekre. Tehát monumentális vonalvezetéssel formaegységeket állapít meg. Formái súlyosak, logikusak s összefüggők.

Erő és férfias tartózkodás nyilvánul meg abban ahogy ő a figurákat felépíti. Szigorúan az üveg természetéhez igazodik. Frivól árnyalatjáték nem téríti el. Vonalakkal fejezi ki mondanivalóit és az ólomkarikák csakugyan magukba zárnak és elhatárolnak mindent, ami a keskeny ablakok területén belül lényeges és elkerülhetetlen.

És mégis mikor eltávozunk és nem látjuk szemtől-szembe a tervező művész küzdelmét, feltólul bennünk annak az elgondolása, hogy ha más a témája, ahol nem köti adott kosztüm, ahol szabadjára eresztheti fantáziáját, mennyivel frissebben, közvetlenebben koncipiálhatja meg mondanivalóját, mennyivel melegebb s emberibb lett volna erőinek kifejtése. De így is: ő megoldott valamit, aminek megoldása megint egy előre való lépés fejlődése útján.