Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 17. szám

Ignotus: A politika mögül
Levél a Berchtold gróf akciójáról

»...Meiner Meinung nach giebt es überhaupt keinen liebenswürdigeren Menschen, als den Österreicher... Ich bin seit vierzig Jahren im diplomatischen Dienst. Ich habe mit Diplomaten aller Herren Lander zu tun gehabt und ich sage es offen: die liebsten unter ihnen waren mir immer die Österreicher. Österreich kann stolz sein auf die Manner, die es nach aussen vertreten«... Ezt a nagy dicsériádát Ausztriáról s az osztrák diplomatákról ki mondja? Talán német államférfi, Ausztriának valamely hű szövetségese, akár mindjárt maga a német kancellár, kivel Berchtold gróf külügyminiszterünk szeptember elején Buchlauban találkozni fog? Vagy tán a másik szövetségesnek, Olaszországnak valamely negyven esztendős szolgálatú diplomatája? Ó nem, ennyire elragadtatva Ausztriától s az osztrák diplomáciától, vagyis, ami e percben ezekkel egyet jelent, a Berchtold gróf politikájától Azarian efendi, török szenátor úr van (mint azt a Neue Freie Pressében megiratja) - vagyis annak a török birodalomnak egyik nevezetesebb embere, melynek éppen most adta Berchtold gróf azt a jó tanácsot, hogy maga akassza fel magát, még mielőtt mások megfojtják. S nemcsak az efendinek tetszik ily nagyon a buchlaui magyar földesúr politikája. A Journal des Débats, melyet igazán nem vádolhatni osztrákbarátsággal vagy azzal, hogy különösen hűvös volna akár a külön francia érdekek, akár általában a hármas antant érdekei iránt, feltűnő melegséggel szolgáltat igazságot Berchtold grófnak a gyanúval szemben, hogy az ő nevezetes kezdeményező lépésével nem éppen talleyrandi dolgot cselekedett, vagy, mint ahogy Schrader német birodalmi képviselő magát udvariasan, de bosszankodva fejezi ki, egy kicsit elsiette a dolgát... Az egyszeri görög bölcs ijedten nézett körül, mikor egy, hite szerint igen mély fejtegetése után feltűnő hangos taps jégesőzött végig a piacon. Teringettét, gondolta, mit mondhattam bolondot, hogy ezek így tapsolnak?! Talán Berchtold grófnak sem ártana körülnézni, amíg nem késő. Hogy mit tett ő, az ő Aufforderung zum Concertjával olyat, amitől éppen Azarian efendinek s a Journal des Débatsnak kell elragadtatva lennie?

Egy Karinthiában hűsölő kiváló magyar politikust, ki kivált balkáni dolgokban tekintély, nem tudtam kivárni, a míg hazaérkezik s levélben fordultam hozzá. Azt írtam, hogy nem vagyok benne bizonyos, Berchtold gróf igen bölcsen járt-e el, mikor most - úgy lehet egy balkáni háború küszöbén egyáltalában eljárt? Volt-e értelme jelentkeznie az igényeivel (mint Schrader mondja, elsietnie a dolgát) csak azért, hogy a mienk legyen az iniciatíva?

Volt-e értelme felfednie kártyáinkat, csak hogy a többieket is rákényszerítse, hogy nyitott kártyával játsszanak? »Az az érzésem, írtam barátomnak, hogy a Berchtold gróf iniciatívája szervírozza a hármas antantnak azt a Revalt a mit az a maga emberségéből eddig nem tudott megcsinálni. (Inter parenthesim: Revalban találkozott volt, annak idején, VII. Edward angol király II. Miklós orosz császárral, hol is megegyeztek egymással a Balkán felosztásáról a mi monarchiánk teljes kisemmizésével. Ez a Reval az angolok tromfja volt Mürzstegre, hol elébb Goluchowski, a mi külügyminiszterünk, egyezett volt meg az oroszokkal, hogy a Balkánon minden maradjon a régiben - status quo - de ha mégis felborulnának az állapotok, akkor mi lesz az oroszé s mi lesz a mienk. Ezt a szép mürzstegi ábrándot tépte meg, mondom, Reval - de Reval csak papíron maradt, mert közbe jött a török forradalom s az ifjútörök uralom, melynek minden hibái mellett örök dicsősége, hogy utolsó lélegzetéig kitartott, még Tripolisz közben is, a török birodalom integritása mellett s mikor mi elannektáltuk tőle az amúgy is elveszett Boszniát és Hercegovinát, viszont ezért visszaszerezte tőlünk, nagylelkű Jókai-hősöktől, a novibazári szandsákot, melyre sokkal nagyobb a szükségünk, mint Boszniára.) Reval - folytattam és ismételtem, ez a benyomásom a Berchtold gróf iniciatívájáról. S ez igen különös, éppen Baltisport után, ahol - ezt senki sem tudja kiverni fejemből a mi hű német szövetségünk ellenünk egyezett meg az orosszal...«

A kiváló balkánismerő menten felelt, úgy hogy levelének nevezetesebb passzusait ide írhatom. Nem rendszeres fejtegetések, nem is megkomponált írás, de értékes adalékok, melyeket ki-ki egységbe szerezhet, ha egy kicsit elgondolkodik rajtuk.

A levél, egyebek közt, ezt mondja:

»...Igaza van: a Berchtold gróf akciója valóban értéktelen. Abban is igaza van, hogy Berchtold gróf nem Talleyrand. De a revali hasonlattal nincs egészen igaza, mert Revalhoz hozzá kell vennie, amit meg is említ, Baltisportot, jobban mondva, ami még elébb volt, Potsdamot, ami még kínosabbá teszi a dolgot. Revalban VII. Edwardnak sikerült egy félig-meddig őszinte antantot összeszereznie Oroszország, Anglia és Franciaország közt. Ám ez antanttal Anglia befolyásra annyira megerősödött, hogy Oroszországnak, minden barátság közepett, ellensúlyra kellett gondolnia. Kontinentális politikája szempontjából, a Dardanellák, az ázsia-perzsiai dolgok miatt revolvert kellett szegeznie a barátságos Anglia mellének, s ez a revolver: Potsdam - úgy a hármas szövetség, mint a hármas antant felett ellensúlyul, korlátozásul vagy viszontbiztosításul lebegő német-orosz kontinentális antant...

»...Ez a Potsdam most még megerősödött Baltisportban, csak azzal a hozzátétellel, hogy Németországot is viszontbiztosítja - ezt ön jól érezte meg - monarchiánkkal szemben, s ránk való szomorú jelentősége abban állt hogy Mürzstegnek vége s mi - mint már szegény Aehrenthal fiaskója után is - csak Berlinen át érintkezhetünk komolyan Szentpétervárral - minden egyéb érintkezésünk csak diplomáciai udvariaskodás. Most vegyük ehhez a német-orosz antanthoz még az orosz-olasz antantot is, amely nem titok, s ugyancsak balkáni befolyásaink visszaszorítására való, nem szólva arról, hogy stratégiailag kimerít bennünket, mert rákényszeríti a monarchiát, hogy csapatai nagy részét Oroszország felől Olaszország felé irányítsa! Ez a mi monarchiánk igazi helyzete a nagyszerű hármas szövetségen belül, mely ezek után úgy fest, hogy számíthatunk rá, amíg szolgamód azt tesszük, amit Németország akar - de mihelyt magunknak volna valami akaratunk, rögtön felüti fejét s lenyomja a mi fejünket a két drága szövetségesnek két extra-touros antantja! Vagyis, meg vagyunk kötözve kezünkön-lábunkon, és benne akcióképességünk!...

»...Ebben a helyzetben vette át Berchtold a minisztériumot. S azóta hogy állunk?«

»Mióta az olasz-török háború tart, az angolok folyton pénzelik nemcsak az albán-autonóm akciót, hanem az arabokat is - az ifjú-törökök ellen.«

»Monarchiánknak albán presztízsét Montenegró tavaly teljesen tönkresilányította - ugyancsak angol segítséggel. (Ezt a presztízst, mely Metternich óta fennállott, szegény Aehrenthal romantikuskodta el az okkupációval. Akkor félt, hogy a törökökkel baja lesz s bolondította és pénzelte az albánokat. Majd hirtelen kibékült a törökkel, bolondjában - ebben is igaza van önnek - visszaadva neki a szandzsákot, amely nélkül nem mehetünk lefelé s amelyen át így hagyjuk, hogy a délszlávok ringbe állhassanak ellenünk, s akkor mi hasznunk volt Boszniából, mely éppen a szláv gyűrűt akarta megtörni? - mondom. Aehrenthal kibékült a törökkel s egyszerre konzervatív törökbarát és status quo-smokk lett belőle. Ám az albánokat nem lehetett ily egykönnyen lefülelni, ővelük nem lehetett büntetlenül politizálni - ők tovább autonomizáltak, de az Aehrenthaltól eldobott fonalat felkapta Anglia és, ugyancsak angol pénzen, Montenegró is. Így Aehrenthal a törökhöz láncolva volt kénytelen szemlélni, tehetetlenül, mint teszik tönkre befolyását a saját maga iniciálta politikával... Egyszóval az albán presztízsnek vége.«

»S végre: Törökországban a németbarát kormány megbukott, s az új kormányban ülnek angolbarátok.«

»Mindezeket egybevéve: Berchtoldnak látnia kellett, hogy Albániában befolyásunk elveszett, hogy az angol befolyást ellensúlyozni nem tudjuk, hogy az új kormánynál boldogulni nem tud, hogy Baltisport egyet jelent megaláztatásunkkal s megbénításunkkal, mert kritikus pillanatban egy új Potsdam üti fel fejét s nekünk lapulnunk kell - ezt nem akarta tűrni - Ausztriának meg kell mutatnia, hogy él - s erre állt elő az ő nevezetes propozíciójával.«

»Nem tudom, elég világosan megmutattam-e, mily nyomorúságos és befolyás nélküli helyzet ellen való tiltakozásnak kétségbeesetten vergődő kísérlete ez a propozíció! Szegény Berchtold, aki, hiába, nem született cselekvésre, mégis azt érezte, hogy valamit kell cselekednie. Hát megtette. Nézzük mi válhatik akciójából?«

»Első óriás hiba volt: a programot nem általánosítani, hanem részletekbe bocsátkozni s belevenni a felhívásba a decentralizáció szót. Ez az egy szó elég volt a törökök bizalmatlanságának felkeltésére. S bizonyítja, hogy a cirkulárét a minisztériumban valami bennélő csinálta, aki nem látja a nemzetközi helyzet nüanszait, hanem a saját tapasztalatain lovagolva, remédiumokat keres Törökország meggyógyítására. Decentralizáció: ez a török számára halált jelent, ezt követő osztozkodást az ő tetemén s újonnan fellépő érdekszféra-politikát.«

»Másodszor: miért akart Berchtold gróf megbeszéléseket, melyekben gyenge létére azért ölti magára az őszinteség tógáját, hogy Angliát és Oroszországot őszinteségre kényszerítse s ezzel elzárja az intrikák zsilipjét, melyek az ő balkáni befolyását teljesen visszaszorítják? Ezzel az őszinteséggel, a decentralizáció kibökésével csak azt érte el, hogy bizalmatlan a török s fél az olasz is, attól tartva, hogy, mialatt ő Tripoliszban le van kötve, a monarchia visszaszerzi Albániában a presztízsét. (Ettől ugyan kár félnie, ennek lőttek!) Ellenben Anglia és Oroszország majd talál módot - még ha Berchtold grófnak sikerülne is egy konverzációt kicsikarnia - hogy az őszinte válasz alól kibújjon. Amit mondani fognak, azzal Berchtold nem sokat fog érni - de hogy mit csinálnak az oroszokkal s az albánokkal, s mint használják fel Montenegrót és Olaszországot, azt nem kötik az orrára!«

»Így tehát az akció, mely arra való volt, hogy Ausztria megmutassa, hogy él s kétségbeesett helyzetében, ha egyebe nincs is, de tintája és papirosa van, eredménnyel nem fog végződni. Mert in politicis: aki gyenge, akárhogy kiabál s akármennyire igaza van, a végén mindig alul kerül. Így járt Aehrenthal is, aki pedig okos ember volt. Miért ne járna így Berchtold gróf, aki...«

Itt megszakítom a levelet, melyhez igazán nincs mit hozzátennem.