Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 11. szám · / · Bán Ferenc: Huszár Gál Prédikátor

Bán Ferenc: Huszár Gál Prédikátor
IV.

A kassai nép késő estig a kaszárnya előtt rajzott, még Steinbrück korcsmárost is odvavitte a kiváncsiság, de vesztére, mert a tömeg ekkora már áruló után szimatolt s mivel mindenki tudta a Huszár Gállal való ellenségeskedését elsősorban mindenki őt gyanúsította. Szegén Steinbrück hebegve, kapkodva védekezett s mikor nagynehezen mégis tisztára mosta magát a vád alól még elkeseredettebb ellensége lett Huszár Gálnak, mint ezelőtt. A tömegnek mindenáron ellenség kellett s ekkor határozták el, hogy Zay szállása elé vonulnak s beverik az ablakait. Néhány vérmesebb arra tüzelte a tömeget, hogy a főkapitányt kössék föl mindjárt. Az inditványt ugyan elvetették, de Steinbrücknek sem kellett több; rohant a főkapitányhoz besúgni, hogy mire készülnek a kassaiak. Igy történt, hogy az éktelen zajjal rombolni indult tömeget kivont kardos huszárok fogadták, lóháton, vállravetett karabéllyal. A főkapitányi szállás megmenekült, ám Steinbrücköt elcsipték, amint a kapún kiosont és az árúlkodásáért kegyetlenül elnáspángolták.

Másnap már hajnalidő óta nagy tömeg szorongott a kaszárnyakapu előtt, sőt a bátrabbja a kivont kardos, emberevő arcú várta-huszárok sorfala között bemerészkedett az udvarra, ahonnan azután akár látták Huszár Gált, akár nem mindegyik azzal a hirrel tért vissza, hogy beszélt a fogoly prédikátorral. A tömegen Firtinger tört útat. Azt hitték, hogy Huszár Gál elfogatása nehezítette meg annyira a szívét, hogy járni is alig tudott, megéljenezték azért, ám Firtinger fáradtan legyintett s nagy elbámulásából az sem tudta volna fölrázni, ha ama privilégiumról beszélnek dicsérettel.

Forgách Simon minden további nélkül megengedte, hogy belátogasson Huszár Gál szobájába. Odabenn elhagyta az ereje és elrogyott az egyik szalmafonatos székre.

- Meglátogatott, megvert az isten! - nyögte. - Büntetésből, bizonyosan azért, hogy elfogni engedtük prédikátor uramat! Lányom, szerencsétlen lányom!

Ráemelte a szemét Huszár Gálra s a nézésében annyi szenvedés tükröződött, hogy most már azt is megsajnálta, amiért elősegitette a szerelmesek szökését. Megindultságában szavakat sem talált, ám Firtinger nem is várt erre.

- Szörnyűséges dolgok történtek. Az éjjel eltűnt a lányom. Tegnap este még együtt ültünk, mint rendesen, barátságos is voltam hozzá, nem is korholtam és mégis. Ma reggel fölmegyek a szobájába, hát üres. Semmi nyomda, hogy hová tünhetett, tűvé tettem a várost, ám hiába volt. Eltünt, eltünt, az a gazember szöktette meg bizonyosan.

- Nem szöktette meg. Ezóta a hites felesége és Firtinger uram legjobban teszi, ha beletörődik abba, amin amugy sem változtathat.

- Hogyan? Hát elvette?... De ki eskette meg őket?

- Frölich Tamás!

- Hát kitért?

- Igen!

- Óh, istenem, istenem! Ezt prédikátor uramnak köszönhetem. Ezt is, megáldja érte az isten!

- Ugy-e megteszi a kedvemért, hogy házához fogadja őket? - tért ki Huszár Gál a hálálkodás elől!

- Megteszem! Megteszem! - mondta s amikor Huszár Gál melegen kezet szorított vele, ráeszmélt, hogy Huszár Gál azt a lány segitette másnak feleségül, akibe maga szerelmes. Elöntötte a csudálat s mielőtt megakadályozhatta volna, megcsókolta Huszár Gál kezét. Micsoda szent ember! mormolta.

Huszár Gál a városban történtek után érdeklődött s Firtinger mohón kapott az alkalmon, hogy valami kellemeset mondhat. Az elbeszélésben félig agyonverték Steinbrücköt, Kócs Gáborról pedig azt tudta, hogy egy szakasz huszár fedezete alatt ment az utolsó szentségeket föladni.

- Ki halt meg?

- Még nem is mondtam!? A nagynéném. Hál' istennek legalább kevesebb egygyel. A Szent-Mihály confraternitásnak hagyta minden vagyonát, de bánja az ördög, azt azonban halóporában sem bocsájtom meg neki, hogy igy kezdte a végrendeletét: In den namen des Vaters, und des Sohnes, und des Heiligen Geistes, Heiligen Geistes! mérgelődött.

Verancsics nem hagyta sokáig nyugodni a kassaiakat. Zayhoz leküldte Ferdinándnak a második parancsát és ez már világosan elrendelte, hogy Huszár Gált Kassára kell szállítani. A parancs megemlítette az okot is: ... »mert a felséges király ellen rágalmazó szavakat mondott.« A tanács azonban ettől sem ijedt meg. Rögtön levelet iratott Miksának, aláiratták a polgársággal, az őrséggel és mindannyian tanúsították, hogy Huszár Gál soha, egyetlen becsmérlő szót sem mondott a királyról. Nevük aláirásával, a becsületükkel bizonyították, hogy hazug rágalmazó, aki elhihette és egyben alázatosan kérték a herceget, vonassa vissza a parancsot és járjon közbe, hogy Huszár Gált Kassán hallgassák ki. A levelet gyorsfutárral küldötték és üzenetet küldöttek Kramernek, hogy most már semmi szín alatt ne mozduljon Bécsből és kövessen el mindent a város érdekében. Akkor Zayhoz mentek és követelték tőle, hogy álljon el Huszár Gál elhurcolásától. A főkapitány nem engedett. Zweybrück fölmagasodott előtte:

- A privilégiumunkra is hivatkozhatnánk, de az most fölösleges. Követeljük, hogy állítsa elénk a hazug rágalmazót, aki azt az aljasságot fogta prédikátorunkra, akinél tisztességtudóbb ember nincs a föld kerekségén.

Zay meghátrált, akkoriban egy görög kalandorral volt közös vállalkozása, amihez igen sok pénz kellett, mert a havasalföldi vajdaság meghódítását tervezték. A kassaiak sok pénznek urai, nem jó haragot tartani velök, mert segítségemre lehetnek - gondolta! Ám még arra is gondolt a sok nyílt, becsületes arc láttára, hogy unokaöccse hazudhatott is. Néhány percnyi türelmet kért a küldöttségtől s Perényihez ment, kivallatni őt. Több percig tartott a beszélgetés, amikor kilépett az ajtón, haragos piros volt az arca s kelletlen, bosszús feleleteket adott Kócs Gábornak, aki elfogta a folyosón. Amikor a terembe lépett, hátraintett az altaristának, hogy maradjon kívül és egyedül lépett a kassaiak elé.

- Nem bánom - kezdte - engedek a kérésüknek és Huszár Gál egyelőre itt maradhat. Ám Verancsics püspöké a rendelkezés. Menjenek hozzá és kérjék meg, hogy álljon el a parancs teljesítésétől. Igérem, hogy támogatni fogom a kérésüket.

Mindezt olyan hangon mondta, mintha tisztán a kassaiak iránti jóindulatból beszélne s a ravaszság csakugyan elérte, hogy harsány éljeneket kapott. A küldöttség ezután alázatosan kérte a kegyét, hogy meglátogathassák Huszár Gált, de Zay kijelentette, erről nem ő, de Forgách kapitány rendelkezik.

- Akkor hiszen jól van - rikkantotta hátul valaki s a küldöttség nagy örvendezéssel kihajlongott.

Huszár Gál mindent helyesnek talált, ami igen hizelgett a tanácsnak, csak arra intette őket, hogy Verancsics előtt ne követelőzzenek tulságosan. Szelidséggel, engedelmességgel többre mehetünk mindig!

Úgy határoztak, hogy a küldöttségbe Zweybrücköt választják, Kükelbreck Mihályt és Speeck Tóbiást, aki magával viszi a privilégiumot is. hamarosan meg is indultak egy szekéren az egri útnak. A városkapun túl veszett száguldozással elhagyta őket a főkapitány egyik házi huszárja.

Egerig vidámságban telt az út s a sógoroknál, akiknél megszálltak is azzal dicsekedtek, hogy így meg amúgy, ha nem, amint másnap délelőtt beállitottak a püspöki palotába a hatalmas elfogadó teremben, a sok, pazar disz láttán elfogta őket a félsz. Várakozás közben megjött a bátorságúk, azután megint a félsz jött rájuk és Zweybrück egész idő alatt azon törte a fejét, hogy micsoda mondattal kezdte az üdvözlő beszédet. A hatalmas ajtók megnyiltak előttük s amikor mögöttük megint bezáródtak hátrafelé tekintgettek s jobb szerettek volna a várakozó teremben lenni. Sorban kezet csókoltak Verancsicsnak. Az tudta nagyon jól, hogy mi járatban vannak, de csak hagyta, hadd küzködjenek a kassaiak maguk, amig bátorságuk jön kibeszélni a szivük szándékát. Legfő huszárja meghozta már az üzenetet, hogy a király-csufolásból nem igaz egyetlen szó sem, hanem azért még nem döntött afölött nem-e cipelteti Huszár Gál Egerbe mégis.

Zweybrück elnyomta a szive dobogását és beszélt, Huszár Gálról, akinek eszeágában sem volt soha a felsőbbség parancsai ellen cselekedni. Verancsics oda sem hallgatott s unottságot mimelve az asztalán hever pergamentek között turkált. Erre már kifogyott Zweybrückből a szó és feldöntve minden előzetes megállapodást, elvette Speeck Tóbiás kezéből az okmányt és elszántan olvasni kezdte:

- ... »a tanács megegyezése nélkül pedig a városból erőszakkal kivinni senkit sem szabad.« Ez a privilégium jogokat ád nekünk, de mi mégsem követelünk, hogy megmutassuk az alázatosságunkat, kérni jöttünk csupán.

Itt megállott s mindannyian megkönnyebbülten lélegzettek. Azt hitték Verancsicsnak nem lehet a privilégium ellen semmi szava s amikor elkérte tőlük az okmányt némi kárörvendezéssel nézték. Verancsics pedig alig nézett az írásba s azután úgy tette le maga mellé, mint valami egészen jelentéktelen papírost. Belenézett a kassaiak szemébe, fölállott, közeledett rájuk, s megbabonázva a tekintetéből ijedten hátráltak azok vagy egy féllépést. Verancsics észrevette a húzódást s enyhe mosollyal a szája szögletében, könyed hangon szólt nekik:

- Azt hiszik, hogy ez a kiváltság menedéket ád a bűnösöknek is?

A szúró szemeinek rovására elfordították fejüket a kassaiak s megrendülten mondta Zweybrück:

- Bűnös?! Hiszen Huszár Gál nem bűnös!

- Azt én jobban tudom! dörgött rá Verancsics. Látta, hogy a küldöttségnek végleg elállította már a szavát s ekkor, hogy nagylelkünek lássék és ilyenmódon lekötelezettjévé tegye őket, visszaadta nekik a kiváltság-levelet s békülékeny hangon tette hozzá:

- Ám nem bánom maradjon Huszár Gál Kassán. Egyszer szerét ejtem, ellátogatok a városba és ott hallgatom ki. Ennek az engedékenységemnek azonban föltételei vannak. További parancsomig Huszár Gál nem mond prédikációt, szentségeket nem szolgáltat ki, a városból pedig nem távozhat. Megegyeznek ebben?! folytatta ismét igen kemény és dörgő hangon.

- Megegyezünk! - sóhajtotta Zweybrück.

- Fogságban marad tovább is? - kérdezte félénken Speeck Tóbiás, aki a privilégium lekicsinylése miatt igen gyűlölte Verancsicsot és ezért a legtöbb bátorság maradt benne.

- Szabadon járhat a városban, de arra szavukat adják az urak, hogy eltávozni nem fog.

- Szavunkat! mondták s mindannyian belecsaptak a püspök tenyerébe.

Verancsics, hogy egyedül maradt megigazította újján a gyémántos gyűrűt. Behívta a titkárját, akinek megparancsolta, hogy Oláh Miklós érsektől sürgősen kérjen egy papot Kassa városába.

A küldöttséget türelmetlenül várták. Firtinger biztatására, hogy előbb kapják őket elébük mentek a város kapuig. Az érkezettek alig beszélték el a történeteket Firtinger rögtön fölkiáltott:

- Ebbe pedig mi, a tanács, nem egyezünk meg, Verancsics nem parancsol nekünk és csak azért is megmutatjuk, hogy Huszár Gál prédikálni fog.

A szavait helyeslő zugás követte. Zweybrückék érezték, hogy tényleg gyámoltalanul viselkedtek a püspök előtt s ezért nem is próbálták menteni az eljárásukat, hanem szótlanul beleegyeztek a Firtinger kijelentéseibe.

Huszár Gált rögtön kiszabadították s diadalmenetben hordozták körül a városban. Firtinger házánál bezárkózott a szobáiba s köny szökött a szemébe, amikor asztalán megtalálta az okmányt, amelyben Firtinger minden időkre néki hagyta a két szobát, amelyekben idáig lakott. Délután ellátogatott Firtingerékhez Lilla, a férjével, Lilla megkapta a kezét s mindenáron meg akarta csókolni. Huszár Gál szomorúan nézte a fiatal asszonyt, a fejében, amint az új férjre is rápillantott, olyan gondolatok kavarogtak, amik a megőrüléssel fenyegették. Megrázta magát s megint föltünt neki Perényi pillanatig se mer a szemébe nézni.

Csalódottan tapasztalta, hogy nyomdája még mindig nem érkezett meg, ám ráeszmélt hirtelen, jobb is ez így sokkal. Megirta Wohnitzkynek, ha eddig nem tette a nyomdáját kocsira, már ne is küldje el, azután Melius Péternek írt Debrecenbe. Elmondotta, hogy Kassán nem lehet már sokáig maradása és arra kéri azért, ha beteljesednek balsejtelmei, fogadja szívesen Debrecenben. Nem feledkezett meg a nyomdájáról sem s leírta részletesen, hányféle betűje van s egyúttal, hogy bebizonyítsa, a nyomtatásban milyen készsége van, elküldötte néki azt a három prédikációt, amig még Magyar-Óvárott nyomtatott. Tudja igen jó, hogy Verancsics nem hagyja abba az üldözést. Nehány nap múltán megérkezett Miksa elutasító válasza s erre tudomására adta a tanácsnak, hogy most már minden reménye elfogyott, a közeli napok bizonyosan meghozzák a végleges elüldöztetését. Kérte őket, ha ő kénytelen lesz távozni is az iskolát azért mégis építsék meg s maradjanak meg, továbbra is az igaz hitben. A megszomorodott szivű emberek megfogadta mindent és Huszár Gál ekkor kijelentette, hogy másnap prédikációt tart. Az utolsót talán! tette hozzá szomorúan.

Délután sétálni indult a városban, amelynek minden kövét ismerte már és amelyet annyira megszeretett. Eszébe jutott a sok, derék ember, akitől nemsokára örökre búcsúzni kell, elment Lilla ablakai alá és hosszan nézett az ablakára, beleöntve fájó lelkét a szomorú szemébe. Firtinger vele tartott mindenütt. Elfogódott volt, mert érezte a küzdelmet, a szenvedést, ami Huszár Gál lelkében folyik s lábujjhegyen járt, hogy még a cipője kopogásával se riassza meg a gondolataiba mélyedt Huszár Gált.

Másnap a templomban szorongott az egész város s Huszár Gál könyekre fakasztotta a hallgatóságát s a végén sírásban tört ki ő is. Szent megilletődés szállt a templom falaira. Minden békés szelídségben ragyogott s a sarkokba húzódó csend méla hangon felelgetett a falaknak, amik a megilletődött emberek szomorú sóhajtásait sugározták magukból.

Megjött az első hó, ami az idén nagysokára késett s az emberek azt rebesgették, Huszár Gál szive tartóztatta idáig a betörni készülő hideget. A krakkói egyetemről megjöttek a kassai származású diákok s Huszár Gál szivrepesve hallgatta a beszédeiket, mert valamennyien az igaz hiten voltak és mert bízott az okos, művelt fiatalokban, hogy nem hagyják elszáradni a magot, amit ő hintette el Kassán, hanem gyöngéd szeretettel ápolgatni fogják, a amíg sudárba szökken.

Időközben megjött Verancsics parancsa. Tudtul adta a kassaiaknak, hogy amiért megszegték a vele kötött egyezséget, a föltételeket ő sem tartja kötelezőnek és elrendeli ezért, hogy Huszár Gált fogságba vessék. Huszár Gált megint a kaszárnyába vezették, de ezúttal a német őrség jött érte. Rossz jel! Rossz jel! mondta Firtinger és elfordult, amint a közrefogott Huszár Gállal megindúltak a katonák.

Elkövetkezett a karácsony ünnepe. A tanács állhatatos sürgetésére Zay főkapitány megengedte, hogy Huszár Gél prédikációt mondjon a kaszárnya udvarán. Rettenetes volt a hideg, de azért mindannyian lekapták a fövegüket, és Huszár Gál minden kérése dacára hajadonfőtt hallgatták végig a szentbeszédet. Magát vádolta az egész prédikáció alatt. A gyülölködését, ami nem tudott magába fojtani s intette őket, hogy hozzá hasonló módon járnak mindazok, akik egy pillanatra is megfeledkeznek az első törvényekről, a szeretetről és a békességről. Azután elvezették megint, de Firtinger hozzáfurakodott és megsúgta neki, hogy megérkezett a nyomda. Huszár Gálnak fájdalom nyilallott a szivébe, néhányat a csinos fabetükből. Huszár Gál valamennyit végigcsókolta s azután Firtingernek ajándékozta. Meghagyta még, hogy a nyomdát Debrecenbe küldje, ha vele történne valami s azután elbúcsuztak.

Két nap multán a délutáni sötétedéskor hintó állott meg Zay háza előtt. Verancsics parancsát hozta a huszár, hogy Huszár Gált még az est folyamán Kassára vigyék. Zay aggódva tekintett a tömegre, amely sűrű rajokban sétált a kaszárnya előtt és azt est beálltával még növekedett, nemhogy fogyott volna. Húzódott a parancs végrehajtásától, mert nem látta a módját, hogy, mint lophatná ki észrevétlenül Huszár Gált a város falai közül. Eszébe jutott, hogy az őrségen Forgách százada van s tudta Forgáchról, hogy rajong Huszár Gál után. Elrendelte, hogy német őrség váltsa föl a huszárokat és azt hitte, igen helyesen cselekszik, ha a szokatlan időben való örségváltást csöndben, a szokásos trombitaszó nélkül végezteti.

Ám éppen a nagy csöndesség tünt föl. Forgách is gyanut fogott, de a hintó bamba kocsisa is kivallotta, hogy Egerből jön. Ez elég volt a gyanura és rohant a városházára értesíteni a polgármestert a készülő veszedelemről. Ám Zweybrück a tanácsosok élén már szembejött vele: őket Verancsics legújabb parancsáról Perényi értesítette, aki sehogysem tudta elviselni a nagy veszedelmet hozott hazugsága miatt való lelkiismeretfurdalásait s úgy vélte levezekelni a bűnét, ha elárulja, hogy Huszár Gált Egerbe kívánják vinni.

A hír gyorsan szállt a városon végig s negyedóra multán minden épkézláb ember a kaszárnya előtt szorongott. Zay látta a tömeg növekedését, ám azt hitte, hogy titokban maradtak az intézkedései s különben is rendes szokása volt a kassaiaknak esténként a városháza és a kaszárnya között sétálgatni. Kiadta hát a rendeletet, hogy a püspök kocsija járjon a kaszárnyaudvarra és Huszár Gált szállítsák el. A tömeg fojtott kiáltásokkal, fenyegető pillantásokkal kísérte a kaszárnyaudvarra forduló kocsit s amikor néhány perc múltán újból kifelé haladta, megrohanták. Egyetlen szempillantás munkája volt az egész. Az őrséget szétzavarták és futva indultak a vállukon emelt Huszár Gállal Firtinger házához, ahol már készen várta őket a befogott szekér, amire fölrakták a nyomdát is. Sietve búcsuztak. Huszár Gálnak repesett a szive, meg megérezte az érte lelkesülő tömeg révén, hogy nem telt hiába kassai időzése, a kocsis azután rácsapott a lovakra, s a könnyű szekér a város kövén nagyokat ugorva rohant Debrecen felé. Kívül jártak már a városon, mikor a szalmából Firtinger ütötte föl a fejét. Elkísérem a prédikátor urat! mondta, azután összeölelkeztek és együtt nézték, hogy a remény mindannyi lámpásaként az ég fekete boltozatán, mint gyúl ki egyik csillag a másik után.