Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 8. szám · / · Babits Mihály: Jelenetek Az Isteni Színjátékból

Babits Mihály: Jelenetek Az Isteni Színjátékból
Az istenlátás
A Paradicsom utolsó énekéből

Dante az isteni fényrózsa előtt, melynek minden szirma egy üdvözült lélek. A fényrózsa közepén Szűz Mária. Szent Bernát, Mária választott szentje, könyörög a Szűznek Dantéért, hogy adja meg néki, kára nélkül, a legmagasabbat, az Isten látását.

Harmincharmadik ének.

Ó szűz Anyánk, leánya ten Fiadnak
teremtményeknél nagyobb és szerényebb
ős célja az örök határozatnak,

4. Természetünket a te tiszta lényed
megnemesíté, úgy hogy a Teremtő
teremtménnyé lett benned s szent erényed

7. méhedben felgyujtá a tisztelendő
szerelmet, melynek örök melegéből
a Béke e virága volt kelendő.

10. Te déli láng a szeretet egéből
vagy itt nekünk, és lenn az embereknek
élő forrás, melytől reményük épül.

13. Urnő, minden hegyek tőled erednek
aki nélküled vágyik szent malasztra,
szárny nélkül vágyik szállni az eretnek.

16. S nemcsak könyörgő lel nálad vigaszra,
jóságod gyakran azt a szenvedőnek
kérés előtt megadja, nem halasztva.

19. Jóság és nagyság benned egybenőnek
és irgalmasság, s ami csak erénye
lehet teremtett lénynek, földi nőnek.

22. Im ez ki - bárha gyarló gyenge lénye, -
a mindenségnek mélyétől idáig
látta a szelleméltet s szemefénye

25. most még magasabb, új látványra vágyik,
kér új erőért, fölhatolni téged,
kegyelemből az utolsó csodáig.

28. S én, mert soha még vágyam így nem égett
magamért sem, küldöm imámat érte,
kérvén, ne vesd meg e szegény igéket,

31. S mely halandó voltából őt kisérte,
oszlasd a felhőt szent imáddal szerte,
hogy lássa a legfőbb jót, mint remélte.

34. S még arra kérlek, nagy királynő, mert te
mindent tehetsz, hogy ily látás után is
maradjon épen magasvágyú lelke.

37. Győzzön hatalmad emberi voltán is!
Lásd Beatrice érte mennyi szenttel
könyörög - és velük az én imám is!«

40. Az égi szempár, melyet áldva kedvel
az Úr, mutatta, hogy a szűz Anya
az ájtatos imát hallgatja kedvvel

43. Onnan az örök fényre villana
e drága szempár, hova nincs teremtmény
ki tiszta szemmel bépillantana.

46. S én vágyam ős célját közelre sejtvén
illőn, amint a szemem feltekintett
égő kínját egyszerre elfelejtém.

49. Bernát mosolygott és kezével intett
hogy nézzek felfelé, de szomjú lelkem
magától is már intése szerint tett.

52. Mert szememben mind tisztább fénnyel telten
a magában-egy Igaz sugarába
mind jobban-jobban behatolni mertem.

55. Innen kezdve látásomat hiába
vágyom leírni: gyenge lesz az ember
szava rá és emlékezete kába.

58. Mint akit elfog álomteli szender
s ébredve megmarad a benyomása,
de másra emlékezni nem bír, nem mer:

61. úgy tünt el az én lelkem látomása
valami édes megmaradt belőle
máig - s ki merne emlékezni másra?

Hó olvad így, ha nap süt a tetőre,
s a Szibillának jósoló falombok
így szálltak szét a legkisebb szellőre.

67. Ó Égi Fény te kit a földi gondok
s földi fogalmak soha föl nem érnek,
tedd dicsővé a dalt, melyet ma mondok.

70. Csillanj fel újra szellemem szemének
hogy látásomból egy szikrácska majdan
jusson azoknak is, kik még nem élnek.

73. Ha most malasztod könyörülve rajtam
emléked e versekben visszazendül,
győzelmed híre terjedend a dalban. -

76. Akkor az éles, élő fényözöntül
ha elfordulok, zavarva legottan
lelkem örökre zavart lenne szentül.

79. És én emlékszem, amint egyre jobban
tekintetem a végtelen Erővel
összekapcsolni bírva bátorodtam.

82. Ó dús Malaszt, az örök fény-kutfővel
szétolvadó látásban elvegyülni
megáldtál engem kegyelemmel, bővel.

85. S láttam mélyében három-egybe gyülni
szeretettel kapcsolva egy tömeggé,
mi itt lenn szerte szokott elegyülni.