Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 3. szám · / · Figyelő

Peterdi István: A rablólovag
Bíró Lajos darabja a magyar színházban

A rablólovag a darab végén maga hirdeti a morált. Raboltam, hazudtam, csaltam, de most már elég volt, gazdag vagyok, egy új dinasztiának vagyok az őse, amelynek lesz: tulajdona, tradíciója, előítélete, mindene, amit megvetettem eddig, míg éhenkórász, szegény voltam.

Az egész darab mégsem ennek a tételnek a tiszta kifejezője. A rablólovag nemcsak csal, rabol, hazudik. A második felvonásban nemes, nagylelkű, meggyöngül, kockára teszi mindazt, amiért eddig csalt és hazudott, a véletlenen, az író ügyességén múlik, hogy végül is nem marad szegény, éhenkórász, ostoba, gyönge ember. A második felvonásban meg akar szökni Annával, a szegény lánnyal, akit el kellett volna csábítania. Ekkor még nem tudhatja, hogy a harmadik felvonásban hogy fogja kihasználni az öreg gróf naiv egyenességét - milyen könnyen, vígjáték stílusban, hogy mégis gazdag, úr lesz. Ezt nem lehet elfelejteni, minden kockán forgott, a hősnek nincsen joga dicsekedni.

Marad a darab nem tételes része, Kürt. Én azt mondom: a vasakaratú, mindennel leszámolt ember már nem lágyul el, soha sem lágyulhat el. Aki ezt végiggondolja, igazat fog adni nekem. Kürt ellágyul, Kürtöt megrázza, elönti, meggondolatlanná teszi a mélységes szerelem. Az embert valóban ellágyítja, megtöri, felissza magába az egyetlen, igaz szerelem. Ez a momentum örökké igaz marad, örökké költői. Bíró Lajos is méltó költője. A Kürt megtérése szép, egyszerű és igaz. De nem az übermensch-é, hanem az emberé. Kürt ember. Az ember pedig - egy másik, meggondolni való igazság - nem föltétlen alakítója a maga életének. A véletlen dolgozik körülötte, a körülmények az embertársak korlátoltsága, az emberi természet. Annának egy csodaszép mondása van a darabban: magának anyja is van, kérdezi meglepetten Kürttől. Ezt mostanáig soha sem kérdezte tőle. Kérdezhette volna. Kiderülhetett volna. Nem volt rá kíváncsi. Kürtre nem voltak kíváncsiak az emberek. Egyszerre ott termett az arisztokraták közt. Odaküzdötte magát? Oda jutott. Köztük harcol, köztük boldogságban borul rá a polgárlány iránt való szerelme. »Hány gyerekünk lesz nekünk, Anna, kiáltja oda mámorosan a lánynak. Legalább?« Legalább négy, mondja bátran, boldogan a lány.

Ezek emberek, fiatal, erős emberek. Kürt nem a büszkén felemelkedő übermensch, hanem a homályos egzisztencia, aki most, egyszerre, mámorosra szívja magát igaz szerelemmel, jóléttel. A darab igaz, szép részei, költemény: a Kürt szerelme és a Kürt egzisztenciájának lehetősége. Az első: költemény a természethez, a másik: költemény a társadalomhoz.

Nagy tanulság - s elsősorban a Bíró Lajos számára az - hogy e színmű rendkívüli sikerének éppen ezek az irodalmi szépségei lettek a főtényezői.