Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 3. szám · / · Radó Sámuel: Politikai frázisok és jelszavak

Radó Sámuel: Politikai frázisok és jelszavak
Hazafiság.

Ha művelt ember egy társaságban kibökné: »Jaj' be szeretem az édesapámat!« vagy: »Végtelenül tisztelem a feleségemet« - ezt joggal tapintatlannak, sőt gyanúsnak mondanák.

Ami pedig a hazafiságot illeti, mely szintén a szív szentélyében rejtőző intim érzés, az általános szokás nem ellenkezik azzal, hogy az ember unos-untalan nyilvánosan a hazafiságával dicsekedjék és színpadi kifakadásokban, hazaszeretetével hozakodjék elő. Pedig erre nézve jó lesz Shakespeare mondására visszaemlékezni: »Kordélia szeret és hallgat.«

Ha nálunk a hazafiság tüntető erősködése nem kelt olyan visszatetszést, amilyent megérdemel, ennek különös oka van.

Belviszályaink és különösen a függetlenségi harc, mely némely fázisában a polgárháború jellegét öltötte magára, azzal a vészes következménnyel jártak, hogy a honpolgárok egy részének hazafiságában való bizalom hosszú időre megingott. A hazafiság tehát nálunk megszűnt egy magától értetődő elemi érzésnek tekintetni, melynek hiánya nagyon kivételes és majdnem természetellenes. A hazafiság különös erényszámba ment, amelynek hangoztatása a politikai hitvallás egy integráns részét képezte.

Belháborúnk egyik keserves következménye éppen az volt, hogy a hazafiságot sokféleképpen magyarázták és ami a magyarságnak hazaárulás volt, azt sok idegen ajkú éppen a hazafiság netovábbjának tekintette.

Ennek a szomorú korszaknak nyomai azonban mindinkább kivesznek a lelkekből. És végre általánosan érvényesülni fog az a felfogás, hogy a hazafiság az ember lelki világában olyan elsőrendű helyet foglal el, mint a családi érzés. Annak hiánya pedig feltűnő és nagyon kivételes perverzitásnak nevezhető. Ezzel a váddal, ha azt az ellenféllel szemben hozzák fel, hovatovább kevesebb hatást lehet elérni. Mert a politikai intelligencia terjedésével mindinkább belátják, hogy a hazafiság meggyanúsítása vagy kétségbevonása üres szóbeszédnél semmi egyéb. Azt is tudják, hogy az országos ügyekről, az alkotmányról való ellentétes vélekedés még nem igazolja a hazafiatlanság vádját, épp oly kevéssé, aminthogy más felekezetűeket vallástalannak nevezni nem lehet. Csak azt, aki az alkotmány felfüggesztését vagy eltörlését tervbe veszi, lehetne politikai ateistának nevezni és a közvélemény őt a cégéres ateistának kijáró megrovásban fogja részesíteni.

Érdekes különben arra a nagy különbségre rámutatni, melyet a gyakorlati életben a haza és az állam között tesznek.

Magyar haza és magyar állam tulajdonképpen azonos. Legföljebb úgyszólván formális szempontból lehetne azt mondani, hogy az egyik, a magyar haza, az érzelmi momentumot hangsúlyozza, míg a másik, a magyar állam, a politikai momentumot domborítja ki. Ez a formális különbség pedig korántsem ad menlevelet arra, hogy a kötelességeket, melyeknek a haza iránt való teljesítését megkövetelik, az állammal szemben semmibe se vegyük.

A hazának mindennel tartozunk, sőt életünket és vérünket is fel kell áldoznunk érte. Ezt számtalanszor erősítjük. Senki sem merné ezt a kötelességet tagadásba venni. Ellenben az állammal szemben, ami tulajdonképpen vele azonos jogegyén, hogyan állunk? Nemcsak, hogy senki sem kíván érte áldozni, de mindenki iparkodik belőle minél több hasznot húzni, kedvezményeivel visszaélni, tartozásait kijátszani, sőt azt sem tartják nagy bűnnek, hogy az államot, mely az imádott hazának csak más elnevezése, mindenfajta visszaélés és csalás, adóeltitkolás, bélyegcsonkítás és csempészés által jogaiban megkárosítsák. Ebben a tekintetben olyan nagy az elvakultság, hogy a közfelfogás szerint az anyagi megkárosítás, melyet a magánegyénnel szemben becsületbevágó dolognak tekintenek, sokkal enyhébb megítélésben részesül, ha azt az imádott hazával szemben követik el. Ennek az erkölcsi megtévelyedésnek magyarázata az, hogy a hazával szemben, melynek életünket és vérünet nagylelkűen felajánljuk, ez a fogadkozás semmiféle kellemetlen következménnyel nem jár. A felajánlott áldozatot rajtunk nem hajtják be. Ellenben az állam nagyon pontosan követeli a magáét. Itten tehát minden patetikus ígérkezés és felajánlás megszűnik.

Ha a közérdek ellen vétünk, a szent hazát mindig az állammal helyettesítjük és a bűnt elkövethetjük anélkül, hogy a közvélemény kárhoztatását kockáztatnók.

Nagy és hatalmas pártok lángoló hazafiságuk hangoztatása mellett nem átallnak olyan programot kítűzní, melynek alapján az államtól minél több jogtalan kedvezményt csikarhassanak ki és az állami terheket igazságtalanul gyengébb vállakra háríthassák át. Jó volna, ha már az iskolában is ahelyett, hogy ott csak a szavalási hazafiságot kultiválják, a haza iránt teljesítendő mindennapi komoly kötelezettségekre figyelmeztetnének. Mert az mégsem járja, hogy az édes hazát, mely ápol és eltakar, az állam elnevezése alatt úton-útfélen becsapjuk és érdekeit megsértsük.