Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 2. szám
Ha volnának csudák a földön,
Ha a sötétség felragyogna:
Benyitna hozzám egy királyné,
Jönne felém és mosolyogna.
Uszálya kísérné zenével,
Fölém hajolna a királyné,
Angyali szóval szólna hozzám:
Szíved, szemed szebbet kíván-é?
Ünnepek hercegnői közzűl
Hányat kívántam én, de hányat,
Ha egy kopogna most az ajtón
S megosztaná velem párnámat.
Szűzek, kiket sétálni láttam,
Kikért úgy fáj a szívem néha -
Egy szűz ha jöne s halk sikolylyal
Ágyamra hullna elalélva.
Jó vón egy asszonyt átölelni,
Hallgatni a verést szivében,
Színésznőt, kis lotyót, akárkit.
Miért nincs egy kócos cselédem?
Olyan rosz egyedül feküdni
Éjszaka, ha kerül az álom
És hánykolódni a sötétben
És gondolkozni a halálon.