Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 23. szám · / · Figyelő

Újhelyi Sándor: Paul Poiret

Miként Emerson könyvesházának jelmondatául, éppúgy M. Paul Poiret is műtermének jellemzőjéül az "Ötlet szót választhatná. Ez érdekes fejű és mindenképpen elegánsan határozott embert erre ruhái feltétlenül feljogosítják. E toalettek, melyeknek legtöbbje felér nemcsak egy költeménnyel (minő ódon és lenéző hasonlat), de egy elmés mélységű paradoxonnal, azt mutatják, hogy tervezőjük a legzseniálisabb eklektikusok közül való. A színeknek és főképpen a nüanszoknak felette éles szemű mestere, és az árnyalatokat úgy szereti és úgy uralkodik rajtok, akárcsak - korántsem vagyok frivol - kedvelője volt ezeknek a filozófiában "az árnyalatok lovagja: Renan. Semmi sincs mostanában szerintem, mi a mondaine nő jellemzőjét: a finom rosszaságot - költői nevezettel: szeszélyt - oly mélyen, művészien és elmésen kifejezné és keretezné, mint P. P. néhány belépője, theagown-ja, estélyi öltözete. Ama látszólagos és rendszeressége folytán mégis következetes logikátlanság, mellyel, szeretetteljes merészséggel, összevegyítette - mondhatnám: empire alapzaton mintegy - a perzsa cirádákat, a magyar népszőttesek figuráit, az ófrancia brokátot, a japán formamotívumokat - mellyel kuszán és lendülettel intimus meghittségbe hozta egy-egy köntös keretében a bársonyt, a csipkét és prémet: feltétlenül művészi. És artisztikumának emellett talán legkiválóbb jellemzője a kiforrott egyszerűség. Egyszerűség a vonalak vezetésében, arisztokratikus korrektségű, tehát semmiképpen sem untató szimmetria a dekoltázs formájában, melyeknek nagy merészségét éppen e szimmetria tompítja decenssé, egyszerűség a díszítésekben, melyeknek dekoratív volta annyira hozzásimul a ruha belső ötletéhez, hogy már szinte becsmérlő reájuk a díszítés szó. Ostobaság az ő művészetét művészi szempontból kicsinyelni, ezt csak ama férfiak képesek megtenni, kik legjobb esetben a jóakaratú barbár érzéketlen szemével tudják nézni az efféle - selyem, prém, csipke anyagból - megalkotott művészi produktumokat. A női test intim szépségei, a női lélek nemes bájú gonoszságai csak az ilyen környezetben bontakozhatnak elő az őket megillető pompájukban. Feltétlen művésziek, mert hisz a hozzáértő és rezonáló szemlélőben határozott, gyengéd, intim és heves és tisztán művészi élvezeteket váltanak ki. A metier, melyből alkotójuk kivált, mi több: eldifferenciálódott, lehetett és lehet merő szükségszerű ipar, de a luxus és a cél megváltozása (a nő már nem is keret, de a nőnek egy tulajdonsága) ezen a magaslaton már feltétlenül művészet. Poiret esetében a ruha úgy mondanám, drámaíró technikával szólván, színész testéhez szabott szerep. Az igaz, hogy alkotójuk nem az öltöztetés zsenije, mert korántsem egyéni. De, ha az lenne, úgy okozna ugyan merészebb, vonzóbb és művészibb hatásokat, de céljának nem felelne meg ily tökéletesen. Hallottam, midőn konferencia után a cukrászdában egy szép és felette kiválóan öltözködő asszony P. P.-ről csevegve így szólt az öltözködésről: az egyéni ízlés mindig ízléstelenséget takar el. Ha egy szép nő önkéntelenül mond elmésséget, úgy az rendszerint igazságot tartalmaz. És P. P.-nek mint öltöztető művésznek éppen az az értéke, hogy ízlése nem egyéni, de alkalmi. Nem az ambíciója, hogy a ruhában önmagát manifesztálja, de hogy a ruha által a nő egyéniségét juttassa érvényre. Ezért válogatós az objektumaiban és ezért sikeres a válogatása. Hogy valóban képes-e megvalósítani szándékát, persze kétséges. Mindenesetre nagyon nagy sansza van a nőismeretre egy ötletes szabónak, ki még kitűnő művész is. Ha szkeptikus világfi lenne ezenkívül és pszichológus, még nagyobb lenne ez a sansz, de az istenek, bárminő kedves és ötletes lények legyenek máskülönben, korántsem grandiózusak ajándékaikban.