Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 20. szám · / · Figyelő · / · Schnitzler: Az élet szava

Schnitzler: Az élet szava
(Három felvonásos színmű, a Magyar Színház bemutatója)

Bárdos Artúr: II.

Kár, hogy a Magyar Színház, amely dicséretes módon szezonjának egy-két vállalkozását mindig a jobb irodalom szolgálatának áldozza, nem gondoskodik egyben arról is, hogy ezek az értelmezés finomabb képességét próbáló darabok méltóan, valamennyire homogén előadásban kerüljenek a közönség elé. Azzal, hogy Az élet szavá-nak robajjal hangzó külső történéseit, úgynevezett hatásos elemeit hangsúlyozta és írói perspektíváinak megmutatását, lényeges, de halk közléseit elejtette, aligha tett szolgálatot Schnitzlernek; de önmagának sem, mivelhogy az író szándékait jól szolgáló előadás mégis csak legbiztosabb kabalája a sikernek. Schnitzler érdekes, sokrétű alakjai bizonyára hatásosabbak ennek az előadásnak szegényes klisé-emberinél és a távolba mutató, finomabb írói szándékok érdekesebbek a legverejtékesebb naturalisztikus haláltusánál is. Az előadásról eszerint nem is kellene szólnunk még ama két jó színész miatt sem - Gombaszögi Fridára és Tarnaira gondolok -, akiknek közük volt ehhez a dologhoz; ők is adtak már és fognak még adni jobb alkalmat a méltatásra.

De egy új profil tűnt fel ezen az előadáson; egy keményen mintázott érdes és nemes quattrocento-fej. És ennek az előadásnak éppen nem schnitzleri lármájából egy halk hangot hallottunk ki, melyet a csendessége miatt kellett meghallani. Bizonyos, hogy a magyar esélyekhez képest szerencséje volt Simonyi Máriának, hogy értékes darabban és Schnitzler darabjában mutatkozhatott be, habár nem hiszem, hogy olyan anyagból volna, akiből kedvezőtlenebb körülmények is afféle szokvány-naivát csinálhatnának. A könnye csordulásig emberi volt és szenvedő és tüdővészes; de minden szavával schnitzleri távlatokba nyitott és megjelenése az életvágynak szinte szimbolikus erejével tudott belevilágítani a dohos betegszobába. Az ajkának egy-egy megvonaglásában távoli, távoli élmények derengtek föl s egy-egy halk szava mögött olyan regiszter zengett, hogy szinte nem is hihettünk ennek a fiatal lánynak a teljes tudatosságában. Ki is tudná, hogy az ilyen, előttünk egész testiségével megmutatkozó jelenség gazdag komplexumában mily szerepe jut a tudatnak? Ez a legérdekesebb kérdése a színész problémájának.

A Schnitzler alakja volt és még külön is valaki: s ezért az utóbbiért észre kellett venni Simonyi Máriát és el kellett mondani róla, hogy kár volna nem a legfinomabb feladatokat bízni rá, Schnitzlert és Maeterlincket, főként Maeterlincket, akire sokszor kellett gondolnunk az ő némely minden földi alapot nélkülöző hangjainál. A harmadik mosolynak és a negyedik gesztusnak, a gazdag hallgatásnak ebben a színésznőjében nem tudom ma a legkülönb Melisande-ot és Aglavaine-t és Sélysette-t.