Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 17. szám
Sovány, kicsiny volt nem magaska,
Füle helyén két szörnyü laska,
Nem volt ügyes aranyhalacska:
Egy borbélynál volt ő inaska.
Sántitott is szegényke csöppet,
Sokat csiptek rajt és ütöttek,
De könnyei, lám, még se jöttek,
Szemei mosolyban fürödtek.
Neki a régi, csúnya műhely
Nem volt börtön, nem volt szörnyű hely,
Sőt egy mesés, egy gyönyörű hely;
Mert volt ott, hej, egy gyönyörű fej...
Egy fej, mely aranyhajat hordott,
Inaskára mindig mosolygott,
Ajkán a jóság méze csorgott,
Ezért volt az inaska boldog.
Szerelmes volt szegény e fejbe,
Akár a légy a mézbe, tejbe,
Bámúlta őt lázban figyelve:
A látással sosem betelve.
Minden garaskáját e nőre
Költötte el vakon, a dőre,
Selyemblúzra, szép karkötőre,
Köves gyűrűre, főkötőre.
De boldog volt és biztos abban:
Övé a nő a kirakatban,
Az istennél is biztosabban
Hitt benne napról-napra jobban.
Igy éldegélt ... közben legény lett,
Vénült ... kopott ... a mély siré lett;
... A szép viaszfej másoké lett:
Mert látjátok: ilyen az élet.