Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 12. szám · / · Tersánszky Józsi Jenő: Hitter Lajos, a hetedgimnazista

Tersánszky Józsi Jenő: Hitter Lajos, a hetedgimnazista
9.

A szoba közepén állott később a diák feltett kalappal és várta a leányt, aki félig öltözetlen a haját igazgatta s lesimította néhányszor az ágyterítőt. Lehajoltában kifordult két melle az ingéből s Hitter Lajos úgy szemlélte eltelten, vágytalan, mint egy csinos, kedves holmit.

Enyhe, álmos bágyadtsággal mosolygott magáéban s széjjelnézegetve egy kissé kopottnak s rendetlennek találta a szobát. Egyszerre eszébe ötlött Herepei úr. S ez úgy jött, akár a fejére ütöttek volna, vagy egyszerre röhögni kezdett vón minden körüle rosszakaratú, sunyi képpel.

- Vagy akar még maradni? - kérdezte a leány. - Úgy sincs senki az üzletben.

S Hitter Lajos csak a fejével intett nemet s a torkát reszelve köhögött egy párat, mert el volt rekedve. Ingerül lett aztán, hogy a leány annyit rendezgeti már magát s makacsul nézte az ajtót.

S mikor végre kinn voltak, az ajtó bekulcsolásával kezdett vesződni a leány. Közben szüntelen járt a szája. Faggatta a diákot, hogy mikor látogatja meg ismét s kiket hívjon el a pajtásai közül és meg akarta simogatni a fiú arcát. Hitter Lajos elhúzta előle s majd megette már a dühös türelmetlenség. Mosogatóleves utálatosságnak látta az udvart s ronda piszokfészeknek az egész korcsmát s úgy érezte, ha most be kellene mennie a hivatalnokok közé a világosságra, inkább meghalna.

- Menjen csak, mindjárt - mondta a leánynak a folyosó végén s a leány be is indult szó nélkül, dúdolgatva.

Hallgatódzott utána egy pár pillanatig, aztán lehető nesztelen keresztül iramodott az udvaron. Valaki kijött, arra elfordította a fejét s a kapunál már nem is bánta, ha kopognak is a cipői. Ki akarta rántani a kaput s először nem nyílott. Még egyszer beleragadt kétségbeesve. Akkor úgy kivágódott, hogy a túlsó szomszédban is meghallhatták. Erre kiugrott s szaladni kezdett az üldöztetés minden rettegésével. S csak a tér túlsó sarkán állott meg lihegve. Ideges nevetni vágyás csiklandta a gégéjét, amint visszanézett a világos korcsmaablakokra, összeborzongott s a tenyereit egymáshoz dörzsölte vihogva.

Gondolkodva állott aztán egy keveset és nagy kedve támadt visszaosonni a korcsmaablakokhoz s beleskelődni a hivatalnokokra. Hanem már a felémozdulás is meghökkentette.

Elindult aztán csendesen hazafelé. A sok izgalom kimerítette s kezdett már elálmosodni. Hanem mikor Herepei úr jutott eszébe, úgy kapta fel a fejét, mintha megrántották vón hátulról. Kínzó szégyenérzés mart belé, hogy kiáltani szeretett volna s nekifutni fejjel a setétnek. Egy-egy részlet bukkant fel képzeletében a történtekből: esetlen gyávasága, mikor a lány után ment, a dadogása s a Herepei úr mosolygó arca, amint szemmel tartja a sutaságát. S be akarta hunyni előlük a szemét. Aztán a holnap reggelt látta s egyetlenegy rettentő vigyorgásnak tetszett, mikor mindenki rajta hahotázik s ő nem tud hová elbújni előle.

Egy úriember jött szembe véle, akivel csaknem mindennap találkozott az utcán, de személyesen nem ismerte. Most, mikor mellé került, hirtelen lekapta előtte a kalapját. Az úriember kíváncsian fordította felé a fejét s bólintott barátságosan.

- Na, nézd csak. Hát most minek köszöntem én ennek - mondta magában a diák megállva egy kapu előtt. - Ilyet.

Nevetett rajta, de azért megkínozta ez az apróság is. Már most köszönjön-e néki holnap vagy se? S úgy eltépelődött felette, akár valami halálosan fontos dologról lenne szó. Megint a holnap reggel jött eszébe evvel s újra felsajgott lelkében a szégyen keserűsége. Szinte képtelennek hitte, hogy a másnap is megérkezzen, mint a hogy a tegnap elmúlt.

- Áh, oda se neki -, vágta ki egyszerre dühösen a karját -, mit izélek én ezen - s fütyörészni kezdett.