Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 11. szám · / · Figyelő · / · Turcsányi Elek: Kabos Ede: Damajanti

Berény Róbert: Bartók Béla esete

(Harmonikusan) tehetséges embernek tehetsége, kezese és eleve meghatározója a tőle alkotott dolgok harmonikus voltának. Az alkotó érzékelésének szervezeti megépítettsége ezen érzékelés kifejezésének: az alkotott műnek is épültsége, az ezt összetevő részek összefüggéseinek is diszciplínája lesz.

Tehetséges embernek nem kell mást akarnia, mint újat csinálni. Ha ez sikerül neki, az eo ipso nagyszerű lesz.

Bartókot szidni szokják, mert őrült vagy - olyanok, akik nem engedélyezik lehetőnek, hogy olyasmi is legyen e világon, amit ők nem értenének meg - azért szokják szidni, mert rosszhiszemű volna, groteszket hajszoló, szörnyű dolgokat mívelő.

Valóságban pedig egy aszketikusan csendes, elszánt ember, akinek érzékei a hangok összességéből ki tudják ragadni azon hangokat, melyeknek megcsendülése vagy megcsendülésük elképzelése érzékeinek a lehető legmegviselőbb gyönyörűséget szerzik. Vagyis úgy áll előtte a hangok összessége, mint festő előtt a színeké (: a látható természet); úgy hall ki abból hangokat, mint festő a nézett természetből meglát színeket.

Vonósnégyesét aktuálisan jellemzi, hogy abban nincs úgyszólván egyetlen oly harmóniakövetkezés sem, melyet előtte bárki megcsinált volna; a szólamok úgy járják a hangközöket, ahogy előtte senki szólamot nem vezetett; ritmikája is, dinamikai kontrasztjai is hasonlóan sehol sem találhatók.

E művében újat alkotott, amit fölösleges magyarázgatni. Át kell azt élni, életünk egy darabkájává lenni hagyni és - ha követni tudjuk érzékeink megfelelősége segítségével Bartók érzékeinek akcióit - nagyszerűnek fogjuk azt találni, amint valaha Bach vagy Mozart vagy Beethoven olyik dolgát nagyszerűnek találtuk volt.

Az emberek "örökszép"-et követelnek. Ilyet követelni ostobaság, csinálni akarni együgyűség, megvalósítani lehetetlenség. A fejlettebbet a fejlettebb tökéletesebbnek, magáhozvalóbbnak, a fejletlent primitívnek, neki alkalmatlannak tartja. Mindannyiszor el kell következnie azon időnek, amikor valamely régi művet annyira primitívnek, nem magukhoz valónak tartanak az emberek, hogy mint a gyönyörködési vágyuk kielégítésére alkalmatlant visszautasítják vagy tán észre sem veszik - ami az illető mű halálát jelenti. Viszont ha a fejlett fejlettebbel akad össze, és nem tudja megérteni, akkor vagy elzárkózik előle mint neki kényelmetlen elől, mert kénytelen elismerni annak a magánál különb voltát, vagy igyekszik magát valahogy annyira fejleszteni, hogy az számára is megérthető legyen.

Általában, a fejlődéstől várjuk a nagyszerű dolgokat: attól, ami előttünk van és nem attól, ami mögöttünk van, mert gyönyörködési vágyunk újat keres és csak az a gyönyörködtetően új, ami fejlettebb a megszokottnál.

Ami tehát nekünk nagyszerű, annak eo ipso újnak kell lennie.

Vagyis Bartók, a fejlett, újat csinált, ami nekünk nagyszerű, mert új.