Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 6. szám
Te könnyeket kivánsz. Látom sötét szemed,
S bús vágynak fátyolát végigvonúlni rajta:
Két hajló fáklyaláng, mely éjidőn mered,
Fénylőn kivánkozik még szem nem látta partra.
Te könnyeket kivánsz. Még nem tudod: mi az,
De örömből, kacajból sok is volt már a részed.
Várod, hogy érkezik majd könnyező vigasz,
Szépítő hervadás, szívéltető enyészet.
Te könnyeket kivánsz. Már érzed az időt,
És hajló fejeden múlt évek koszorúját;
Látsz ablakod alatt két koporsóvivőt
És lábaid elé egy élet hozza búját.
Óh asszony, gyors futók a rózsás hajnalok!
És déli napverőn látom jöttét a napnak:
Mikor majd vágyra kelt egy húszéves halott,
S megáldod lépteit meggörnyedt férfiaknak.