Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 2. szám · / · Figyelő

Lengyel Géza: Új művészet a színpadon

A Testőr főpróbáján, úgy hallom, megtapsolták a második felvonás díszletét, az operai páholyt, amelynek háttere sejteti az egész nagy nézőközönséget. Ez a taps Falus Eleknek szólt, aki a színt megtervezte, megcsináltatta, kifestette, s a publikum egészen jó nyomon volt, amikor úgy vélte, hogy nem a szokványos színpadi festők szokványos erőlködésének eredményével áll szemben, hanem egy, a szobapiktori eszközökkel történő kulissza-alakításokon túllevő művész most magyarázza meg neki, hogyan kell elrendezni, beállítani, kifesteni, hamisítani a színpad holt tárgyait, hogy összevágjanak az élőszóval való komédiázással. Annak, hogy a mesterségét értő színpadi iparművész kezén a festékszagú anyagok, a henye kellékek hogyan alakulnak át szinte szereplőkké, talán tanulságosabb példája a Testőr első felvonása. A közönség elragadtatása a második színnél tör ki s ez érthető: ez a szín egyszerűen, energikusan, erőteljes eszközökkel hatásos, és vörös drapériával a karzat számára is elég hangosan beszél. A valóságban azonban e színnél csak annyi történt, hogy Falus alaposan és becsületesen megkonstruálta azt, amit színpadi festőműhelyekben szemmérték szerint, slendrián módon szoktak megcsinálni. Papiroson, léniával, körzővel, ceruzával bizonyára napokig vonalazott, szerkesztett, számolt, míg megállapította, hogy a megszűkített, de a valóságos páholynál még mindig jelentékenyen nagyobb színpadon milyen nagyra szabja az egyes részleteket, milyen távolságba helyezze el a homályos páholysort mutató hátteret. Ez a szín inkább azért érdekes, mert nyilvánvalóan megmutatja végre, hogy a megszokott díszletfestők mesterembereknek is rosszak, és egy következetesen, pontosan megszerkesztett és elkészített színpad, egy kifogástalan perspektíva a legnagyobb színpadon is meglepetést jelent.

Az első szín nem vette ennyire igénybe a konstruktort; annál inkább a művészt. Egy könnyebb fajsúlyú, apróbb viharokkal telített színészházasság szcénái peregnek le előttünk, és a szín szinte a szövegkönyvet követi. Sok bizonytalan, nem nagyon drága, de puha, néhol selymes fényű szövet között érezni kell a túlillatosított, meleg levegőt. Tarka rongyok itt-ott: a lakás gazdái nem régi és alapos kultúra-adta ízlés szerint rendezkedtek be. Falus természetesen fokozta, túlozta a rikító színeket és az ízléshiányból pompás színharmóniát komponált. A székre vetett zöld selyem terítőnek semmi értelme és célja - a színészházaspár önkénytelenül is lakásdíszeket vásárol meghatározott rendeltetésű tárgyak helyett -, de ott kell hevernie a széken a zöld rongynak - a bútordarabok helye, száma, túlzsúfoltsága is szigorúan megszabott - színét, hangulatát változtatva, minden, pontosan kiszámított világítási effektus után. Ez a világítás: a görögtűz óta csak annyit változott, hogy villamos reflektorral mereven, hidegen és több variációban zúdíthatták ránk. Falus befogja a műhelyébe, színeihez igazítja, diszkrét és engedelmes szobalányt farag a tenyeres-talpas szolgálóból. Bizonyára nem az "a" színészlakás, nem az életből van ellesve, mert a színpadon akkor tűrhetetlen volna, de annál inkább a színpadnak van megcsinálva. Ügyesen, kiszámítottan, brutálisan és minden részletre vigyázó finomságokkal. Nem a színpadi festő dolgozott itt, hanem az iparművész, aki valahányszor új feladatot kap, megismerkedik az új célokkal, az új anyagokkal, az új műhely titkaival és színpadot nem fest, hanem csinál. A régi iskola szerint festőművészekkel, amolyan fiók Makartokkal kell végeztetni azt a munkát, amelyet Molnár Ferenc darabja körül Falu végzett. Elképzelni is rettenetes, mit csinált volna a darab akár első, akár második színéből egy ilyen előkelő díszítő-festő, dekoratív kompozíció-bajnok. Hogyan tolongtak volna rajtuk a legmerészebb ecsetvonások! Falus színpadán nyoma sincs a szobafestő munkának. Amit ád, az nem megfogható realitás, de még kevésbé kulissza-tákolmány. Új fajtája az ábrázolásnak: becsületesen, híven, őszintén a színpadi célok szerint igazodik. Öröm, hogy ezt a kitűnő munkát meglátják, észreveszik, méltányolják s hogy a játéknak puszta kerete is már szuggesztív erővel hat, holott nem a méreteivel és nem az aranyozással, nem a régi fogásokkal kápráztatja el a nézőt.