Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 17. szám · / · Kurucz Aladár: A mirgodoni Jeanette

Kurucz Aladár: A mirgodoni Jeanette
1.

Bod László nagyon egyedül érezte magát, pedig valóban egyedül volt. De körülötte számos, színes képben élte Páris szerelmes éjszakája a maga csókos, mámoros életét. A kávéház előtt csupa fiatal pár vonult el, mind szerelemben ragyogó szempár, mind egymáshoz kívánkozó mosolygó ajak.

Bent a kávéházban egy panaszos hangú angolkürt zokogott valami Schubert-dalt.

És az éjszakának különös illata volt. Mezőillata volt, mely valahonnan messziről tévedt ide, hogy a szerelmes lányok mohón szívják kiduzzasztott mellükbe. Az éjszakának őszvégi illata volt, mely tarka és színes, mint az erdő ilyenkor.

Úgy érezte, hogy valamelyik szép, illatos erdő üzen a városnak, s nagyon elkívánkozott hozzá, az ő csendjébe, bús, őszi fái közé.

Sokat kereste magában azt a kis falut, azt a nagyfás erdőt, mely jó az idegennek, mert ismerősként fogadja, s mert meggyógyítja lelkét, ha vérzik benne múltja. Így jutott eszébe Mirgodon, melyről egyszer sokat beszélt egyik barátja, s amelyről tudta, hogy nagy gesztenyeerdő veszi körül.

A zene elhallgatott, s Bod László lelke messzire kiszaladt a városból az erdő felé, ahonnan komoly, illatoslevelű fák integettek feléje, s ahová nem merte őt megélt élete követni.