Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 12. szám

BÁLINT ALADÁR: IZGALMAS ÉS VÉRES KIMENETELŰ BIVALYVIADAL
- DRÁMA TÖBB MOZGÓFÉNYKÉPBEN -

Kialusznak a villamoslámpák, hátul a fejek fölött sistereg a képszóró masina, sziporkázó fénycsóva fúrja át a sötétséget és megelevenedik a nagy fehér vászon.

Imbolygó lusta mozgással emelkednek, süllyednek a pálmák széles kövér levelei, magas banánfák alatt, tágas tisztáson indus gavallérok, furcsán mozgó kávészín nőcskék tapossák a rugalmas sűrű gyepet. Felbukkan, eltűnik egy-egy ferdén ódalgó figura, ujjaik közé szorított cigaretták éles vékony füstfonalat eresztenek. Hátul európai módra épített házak, a kép felső részét villamos vezeték szeli át. Kavarodik, torlódik a sokaság, mosolygó tekintetű fekete legények között egymástól távol tudatlan, jámbor bivalybikák, bivalyüszők legelnek.

Megnövekednek az emberek. Szinte lelépnek a vászonról. Egyrésze sorba áll és komolyan mozdulatlanul bámul. Ez a közönség, A férfiak hosszú keskeny homloka tarka vászonnal van körültekerve, derekuk alatt csíkos selyem kötény. Az egyiken komoly fekete kemény kalap. Némelyik sunyi ijedt mosolygással, némelyik lóbáló hosszú kézzel, bárgyún, kelletlenül ácsorog.

Íme az egyik bivalybika, Nem mocsárba vágyakozó lomha piszkos barom, hanem simaszőrű kedves tiszta állat. Könnyen mozgó, értelmes. Tekintete sem olyan siralmasan nedves, mint a hozzánk került szomorú igavonóké. Vígan néz előre. Szarvára bogozott kötelek végét két legény tartja.

Ott terem egy hindu úr és hosszú hegyes kardjával élesre faragja a bika szarva hegyét. Meghőkölve tiltakozik a derék állat, beledöf a levegőbe, de aztán megnyugodik.

Karéjba forrad az emberboly. Tarka bivalyüszőt vezetnek át a tisztáson. Szépen, lassan sétáltatják. Megjelenik két bivalybika is. Körülnéznek, majd előrenyújtott nyakkal vonszolják a kötelet tartó embereket, megállnak, majd hirtelen félrerúgtatnak. De hiába. Az üsző a vezetők akarata szerint kanyarodik jobbra balra, izgalom nélkül, bambán, értelmetlenül. Nyugtalanul loholnak mögötte a bikák. A fekete nagyot lódít a kötélen, már már eléri. Visszarántják. A bika látható kétségbeeséssel megáll és meredt pillantással néz a tisztás túlsó felére. Az üszőt közelébe vezetik. Megremeg, orrából sűrű fehér párát fúj, csülkét belevájja a puha földbe és egész testével előrelendül. Az üsző ismét elkanyarodik. Aztán a barna bikát eresztik mögéje. Ugrásra készül, előredűl. Visszaszorítják. Vadul futnak mindketten az üsző nyomában. Össze-vissza.

Az nyugodtan sétál. Nem érdeklik a felhevült követői. Mintha a francia négyes végső figuráit járnák. Nagy ívekben kanyarodnak, előrebillennek, meghorkannak. Belenyomulnak a nézők közé. Megbomlik a félkör, hátrafut, oldalra torlódik a sok fürge ember.

Rohan a három állat. Az üszőt már gyorsabban futtatják. Emberek futnak el a bikák mellett. Az üsző egyszerre eltűnik. Kegyetlen furfanggal elvezették. A két bikát szemtől szembe állítják.

Az üsző eltűnt és a két bolond bivalybika összecsapja a fejét. Szarvaik összekapcsolódnak. Rángatják, taszigálják egymást. Körben forognak, túrják a gyepet, fejük oldalra csavarodik, nyakuk megfeszül, lábuk belesüpped a földbe.

Széjjelválasztják a két megbomlott állatot, aztán ismét egymásra szabadítják. Feldühödve rohannak előre mindketten. A barna bika leszorítja szarvával az ellenfél homlokát.

Hol van már az üsző! A fekete kiszabadítja a szarvát és beledöf a barna nyakába. Az megtántorodik, de aztán erőre kap és nekirugaszkodik a támadónak.

Gyerekek legények kendőt lobogtatnak, elfutnak a bikák mellett, piszkálják őket.

A szarvak megint összekapcsolódnak, megint rángatják egymást. A fekete szarva a barna nyakába fúródik. Hasítja, tépi a lágy húst, a vastag ereket. A barna bika lankadtan vonaglik. A sebből haránt szivárgó vér vonalakra ágazva festi meg az oldalát. Első két lába térdben megroggyan, teste előrebukik, lezuhan, azután vége.

Utolsó kép: A győzedelmes bivalybika körben álló emberek között áll egymagában. Kötélen tartják.

Lába inog, szája orra rángatódzik, izzadt háta párolog. Szemét fáradtan hunyorgatja, szarvai vastagon körül vannak csavarva színes rongyokkal. Nyilván ez a diadal jele. Az ellenfele valahol piszkosvéresen kidülledt szemmel halódik. De ezt nem fotografálták le. Ez már nem tartozik a művészethez. Az üsző - mert ez a világ rendje - mit sem tud az egészről és jámboran eszik, esetleg kérődzik. Ez sincs a képen. És a győztes jutalma?

Következő kép 5. sz.