Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 8. szám · / · IGNOTUS: A LIRAI KRITIKA

IGNOTUS: A LIRAI KRITIKA
ÉN ÉS A KÖNYVEK. HATVANY LAJOS ÚJ KÖNYVE.KIADJA A NYUGAT

4.

A világnak s a kritikának ezzel a felfogásával nem lehet vitatkozni. Érzésekre hivatkozik s csak érzéseket lehet ellene vetni. Annyi bizonyos, hogy amit három-négy évszázad óta a tudománytól vártunk: a bizonyosságot nem adta meg. Meglepetve látjuk, hogy a tudomány épp oly kevéssé állandó, mint a világ; hogy minden tudomány, a legegzaktabbnak tetsző is, és még azok is, melyeknek megállapításain hidak és villamos-kocsik épülnek, minden korral, sőt minden egyes nagy emberével újra kezdődik s minden alaptörvényében megváltozik, akárcsak a művészet. Sőt nem lehet nem látnunk, hogy a tudományos munkának természete szakasztott ugyanaz, mint a művészié; a művész is számít, mialatt álmodik, s a tudós is álmodik, mialatt számít, s maga-magát adja, a maga egyénisége lenyomását, munkájában mindegyik. Álmodni, egyéninek lenni, a cselekvéshez s a teremtéshez szükséges válogatással és megelégedéssel elfogultnak és igazságtalannak lenni: ezt, ami a tudóst, az alkotót s a művészt teszi, a bevevő ember is tudja. Ehhez nem kell egyéb, mint az egyéniség bátorsága. Ki mentül bátrabb egyéni önkényében és önnön gusztusa tiszteletében, annál jobb kritikus. Ez a dernier crije a kritikának, - ahogy a Hatvany könyve kiáltja világgá. S ez volt, - az embernek el kell mosolyodnia a dolgok forgandóságos visszatérésén - ez volt az első kiáltása is. Az első modern olvasó Montaigne volt, s ő volt az első modern filozófus is. S az ő metódusa is az önmegfigyelés volt, az ő tudása is a képzelet volt, az ő törvénye is az Én volt, s ő is a filológiából s a klasszikus tudákosságból ugrott bele nyakig ebbe az anarkista és lírai lázadásba - idestova négyszáz esztendeje.