Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 6. szám · / · LUKÁCS GYÖRGY: SÖREN KIERKEGAARD ÉS REGINE OLSEN

LUKÁCS GYÖRGY: SÖREN KIERKEGAARD ÉS REGINE OLSEN
8.

Kierkegaard a szentimentális Sokrates: "szeretni, ez az egyetlen, amihez értek" mondja; Sokrates csak felismerni és megérteni akarta a szerető embereket és ezért nem volt probléma számára a Kierkegaard életének legfőbb problémája. "Szeretni, ez az egyetlen, amihez értek" mondja "csak tárgyat adjatok szerelmemnek, tárgyat! De most úgy állok, mint a nyilas, akinek végletekig ki van feszítve az íja és akitől azt kívánják, hogy egy tőle öt lépésre álló célra lőjön. Nem tehetem, mondja az íjas, de állítsák csak fel kétszáz-háromszáz lépésre a célpontot..." A Keats imája ez a természethez.

A theme! a theme! great nature! give a theme;
Let me begin my dream.

Szeretni! kit lehet úgy szeretni, hogy a szeretet tárgya útjába ne álljon a szeretetnek? Ki elég erős és mindent magába fogadni tudó ahhoz, hogy abszolút, mindennél erősebb lehessen az ő szeretése? Ki olyan mindenek felett álló, hogy aki szereti, annak soha ne lehessenek jogai vele szemben, hogy annak sohase lehessen igaza vele szemben? Hogy abszolút lehessen a szeretet, ami szereti?

Szeretni: azt akarni, hogy sohase lehessen igaza az embernek. így írja le a szeretést Kierkegaard. Mert minden emberi viszony örök relativitásának, ingadozásának és így kicsinyességének ez az oka: egyszer ennek van igaza és máskor annak; egyszer ez a jobb, a szebb, a nemesebb és máskor az. És szilárdság és félreérthetetlenség akkor van csak, ha minőségben különböznek egymástól a szeretők, ha az egyik olyan magasan áll a másik felett, hogy az igaz és nem igaz kérdése - a legtágabb értelemben véve itt - még csak kérdésnek sem merülhet fel soha.

A középkor lovagi aszkézisének szerelem-ideálja ez, de romantikusabban itt is, mint máshol mindenütt. Mert Kierkegaardt pszichológiai éleslátása megfosztja ezeknek - az övéhez képest - naiv hitétől, mintha egy szeretett asszony, akiről lemondtak, hogy így szerethessék, vagy akár egy ilyen asszonynak soha és sehol nem létezett álomképe elég erővel nem különbözhetnék a valóságtól ahhoz, hogy abszolúttá tehesse a szerelmét iránta. Kierkegaard vallásosságának - úgy érzem - itt a gyökere: Isten az, akit így lehet szeretni és csak ő az, akit így lehet szeretni. Azt írja egyszer, hogy Isten a mi postulátumunk, amibe mi szükségből kapaszkodunk bele, hogy elviselhessük az életet. Igen, de Kierkegaard Istene oly magasan trónol minden emberi felett, olyan abszolút mélységgel válik el minden emberitől - miben lehetne ő segítségére az embernek, hogy elviselhesse az életét? Úgy érzem: ebben. Kierkegaardnak kellett az élet abszolútsága, vitát nem tűrő szilárdsága és szeretetének, a teljes biztossággal mindenre kiáradás lehetősége. Egy olyan szeretet kellett neki, amelyben nincsenek problémák, amelyben nincs hol ez felül, hol az, nincsen hol ennek igaza, hol annak. És biztos és egyértelmű csak az, ha az embernek soha sincsen igaza és ezt a megnyugvást csak Isten adhatja meg. "Szeretsz valakit" írja "és azt kívánod, hogy mindig neki legyen igaza veled szemben, de ő hűtelen hozzád és bárhogy fáj is neked, neked van igazságod vele szemben és ott tévedtél csak meg, hogy annyira szeretted." És Istenhez fordul a lélek, mert nem bír meglenni szeretés nélkül és ő megád a szeretőnek mindent, ami után szíve vágyik. "Sohasem tántorítanak el tőle kételyek, sohasem gyötör a kétség, hogy igazam is lehetne; Istennel szemben sohasem lehet igazam."