Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 6. szám · / · KARINTHY FRIGYES: VERKLISZÓ

KARINTHY FRIGYES: VERKLISZÓ
I.

Kresz úr, a vegyészmérnök, lejött az emeletről és benyitott az irodába. A gyár zúgott és rengett: ütemes, tompa lüktetések borzongtak végig a falakon. Ma reggel kezdték el a szivattyúzást: az olaj készen feküdt a tartályokban és az összes gépek üzemben állottak.

- Magamnak kell lemennem, - mondotta Kresz úr, - direkte lehetetlenség, hogy ez az ember megint kijöjjön a szobájából, hiszen összeesik a lépcsőn. Nem szabad megengedni, direkte lelkiismeretlenség.

- Hát csakugyan olyan beteg az öreg? - kérdezte Torma úr, a főkönyvelő. Kresz felé fordult és részvéttel csóválta a fejét.

- Csak menjen föl és nézze meg, - mondta a mérnök. - Én egyáltalában nem értem, miért nem megy ez az ember tanárhoz. - Gondolkodva állott. - Valamit csinálni kell, tette hozzá.

- Hát annyira? De hiszen még tegnapelőtt bejött és dolgozott.

- Igen és húzta maga után a lábát, mint a részeg. Beáll a tartályok közé, a fejét két kezébe szorítja és erőlködik - pedig a gyerek is látja, hogy láza van. Persze, maguk ezt sem látják.

A szemrehányásra senki se felelt, kényelmetlenül meg voltak lepve az emberek. Az "öregnek" Schuller igazgatónak a betegsége, vagyis ennek a betegségnek komolyabb fordulata, váratlanul jött. Mindössze harmincnyolcéves ember volt, alacsony, csapzott bajuszú, nagyon kedves úr. Tíz évig mint üzemvezető dolgozott a vállalat berlini telepénél: most másfél éve igazgatónak nevezték ki ehhez az újonnan berendezett üzemhez. Schuller igazgató nagy ambícióval látott munkához: a kinevezés, mely meglepte őt, a felelősségnek eddig ismeretlen, intenzív érzését váltotta ki belőle. Meg volt hatva és meg akarta mutatni, hogy nem érdemetlen a bizalomra. Azok közé az emberek közé tartozott, akik új miliőbe kerülve, újonnan képesek meglátni önmagukat is. Egész egyéniségével belefeküdt a munkába: emberekkel látta el magát, dolgozott, fáradt és három hónap múlva megindította az üzemet. A társaság bizalmi férfiai, csupaszképű, széles angol urak, akik minden hónapban megjelentek, leereszkedőleg mosolyogtak Schuller igazgatóra; jelezve, hogy a Társaság vár, a Társaság figyel, a Társaság nézi őt. A negyedik hónapban valami baj volt a tartályokkal: rozsdásak voltak belül, vagy mi. A bizalmi férfiak arcán udvarias, de nagyon savanyú vonás jelent meg. Schuller igazgató ezentúl személyesen jelent meg a tartályoknál, s a tisztításnál is, reggel hat órakor. Csakhamar ebbe is beleélte magát: mire ebédelni jött, korommal és piszokkal voltak tele arca és kezei, amit alig mosott le. Lenyelte az ebédet és rohant vissza a szivattyúhoz. Fáradt, kis alakja egyre jött-ment, az irodában is ott volt, a műhelyben is ott volt, mindenütt egyszerre. Azt hitte legjobb, ha mindent maga néz meg. "Csak maradjon Kresz úr, majd megnézem!" mondta és rohant le. Este a vendéglőben, lassankint lenyugodott. Alkalmazottai nagyon szerették őt, ösztönszerűen, mert nobilis lelkű ember volt. Néha beszéltek a világról, a városról és az igazgató elmerengett. "Hja, a munka!" sóhajtott és legyintett.

De bajok jöttek. Az első öntés nem sikerült: március elején mindent vissza kellett szívatni a tartályokba. Bármily buzgón dolgozott is az igazgató, nem volt még meg az a gyakorlata, amivel mindent előreláthatott volna. A bizalmi férfiak igazgatói ülést tartottak, amelyen Mr. Webster igen ünnepélyes szavakban ecsetelte a Társaság kívánalmait. Schuller igazgató elpirult, mint egy lyány. Azontúl aztán a vendéglőben is alig lehetett látni, most már a szivattyúzást is maga vezette. Április elején meghűlt és egy hétig feküdt. Akkor kellett jönni Mr. Websternek: egy hétnél nem bírta tovább, egy pénteki napon megint csak kimászott az ágyból és levánszorgott a műhelybe.

- De hiszen beteg még, igazgató úr! - mondta Kresz úr, a vegyész. Schuller igazgató lehajolt, hogy megnézze az egyik cső belsejét, de a lábai reszkettek.

- Eh, csak kábult vagyok. Nem baj. ha az angolok elmentek, megint lefekszem pár napra.

Az orvos összegyűlt izzadmányokról beszélt és ideg-kimerülésről. "Hülyeség!" - mondotta az igazgató az irodában és legyintett s kezével, - "a fejem van meghűlve, majd kigőzölöm."

- You, look ill, - vette észre kegyesen Mr. Webster. - Ha akarja. szabadságoljuk pár hétre.

- Nem, nem, majd aztán, - sietett mondani Schuller igazgató. Ezt a mostani párolást még meg akarom nézni. Különben múlékony...

Magában meg volt hatva a figyelemtől.

Az új szállítmányt még maga vette át, be is szívatta e tartályokba. A párolást megkezdették, augusztusra készen volt az összes termény. Változatlanul, lázasan folyt a munka tovább.

Szeptember elején, éppen mikor a szivattyúzáshoz kezdtek, egy reggel az igazgató elájult a műhelyben. De kisült, hogy nincs nagyobb baj: másnap újra megjelent. Az irodában, mialatt a kisasszonynak diktált, nyögött egy kicsit és a fejét fogta, hátul. Nagyon kíváncsi volt a terményekre. Két nappal előbb aztán fönt maradt, onnan izengetett, hogy az új csöveket hova helyezzék, meg hogy mit írjanak a Társaságnak.