Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 5. szám

PÁSZTOR ÁRPÁD: A ROHANÓ VONAT

Most indul a vonat,
Most rabol el tőlem az alkonyat,
A vaskerék úgy csattog a sinen,
Mintha benne hánykódnék a szivem.

A kivilágos ablaksor rohan,
Dübörg a híd, elsiklik a folyam,
S az alvó falvak nem is érezik,
Hogy messze egy sziv most hogy vérezik.

Hogy mint röpül egy síró gondolat,
A merre fut szikrázva a vonat,
Egy messzi szem mint követ egy helyet,
Hogy gyászol el egy perc nagy éveket.

Át városon, erdőkön, falvakon
Barna fátyol mint leng egy kalapon...
Fekete haj... S mint drága ékszeren
A színtörés, mosolygó, tiszta szem...

És a vonat csak csattog és repül
Mindig csak messzebb, könyörtelenül
S szikrazászlója a mozdony felett
Száll, mint égő, fájó emlékezet.