Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 5. szám · / · MOLY TAMÁS: EGY MESE, NÉHÁNY LEVÉL ÉS A KERET

MOLY TAMÁS: EGY MESE, NÉHÁNY LEVÉL ÉS A KERET
III.

Dresden, X. 12.

Szomorú szerző! "Péterkének" kalandja volt - csak most állított be hozzám. Ön persze haragszik reám s azt hiszi, nem vagyok udvarias. Én nem vagyok hibás; a levélhordó "Péterkét" meg a kísérő levelet egy angol ladyhez vitte, aki csak most küldte el nékem. Ön azt írja, hogy "Péterkét" fogjam itt, majd eljön érte. Tehát visszajön? Gyönyörűséggel fogom olvasni és köszöm a szívességét. Sokat dolgozik most? Regényt ír? Egész nap ír? Miért nem tudok ma írni? Lehet, azért, mert nem jut semmi az eszembe. Ön mondotta, hogy soha ne írjak, ha nem jut semmi az eszembe. Szót fogadok - és most búcsúzom, kivételes úr. Nem furcsa: minden férfi, akit csak valaha láttam, azt mondta nékem: "Én kivétel vagyok"? - Hogyan tudhatom, hogy melyik valóban az? Ejnye, azt mondtam, szót fogadok - Isten vele!

*

D. X. 19.

Kedves Mr. Felix! így kezdem és Ön máris tudja, hogy levelem nagyon komoly, nagyon komoly lesz, sőt talán komor, azt hiszem... Gyermekem, a kezem irtón fázik. De azért szeretem ezt az időt, bár itt nem olyan szép, mint az amerikai ősz, én meg nem élvezhetem e kettőt egyszerre, Németországot meg Amerikát. Most, hogy itt vagyok, vágyom Itália után, amint ott vagyok, Franciaországban szeretnék lenni és így tovább. Örülök, hogy Ön nem német. Szeretem a németeket, de szeretem kissé azt is, ami bennök nincsen meg. Németországban nincsen semmi titokzatos - értsen meg kérem, - különben soha többé nem írok Önnek! én itt a vidék rejtelmeit gondolom s nem az érzésekét. Fogja-e majd Párizst szeretni? Látni fogja Mona Lisát; olyan csöndes, olyan bölcs, annyit okosodott és most ül és mindig mosolyog, szinte elfelejtette, hogy mennyit szenvedett és egyre azt mondja: "Légy jó - az lehetsz, ha akarod; de legjobb, ha az ember mindig jó és eszerint cselekszik". Ha nem szereti Mona Lisát, meg ne mondja nékem... Mr. Felix, elhatároztam, hogy ezután nem írok Önnek soha többé. Megmondom miért; mert amikor írok, elfelejtem Önt. Elfelejtem, hogy Ön idegen, akit csak tíz napig láttam és én nagyon őszinte vagyok, egy-egy levélben magamat adom s ezt nem kell tennem. Szívesen írnék Önnek, de nem teszem. Kérem szomorkodjék, úgy mint én. Talán egy hónap múlva látom, talán ezer év múlva sem, - de nem baj, ismerem egy kissé és sok jót kívánok Önnek. Mr. Felix - Isten vele!

*

X. 25.

- Amit Ön érez, mindazt én is érzem. Nincsen erőm, elvette. Megfosztott mindenemtől. Mikor jön? Miért marad Berlinben, amikor én itt vagyok? De azért mindig Önnél vagyok, mindig, mindig - egész nap és egész éjjel. Mr. Felix, mindent elfelejtettem, csak Önt nem. Mr. Felix - Mr. Felix - tudja, nemde? Ó, úgy szeretnék Önhöz jó lenni és az is vagyok. Látja, nemde tudja, hogy legyőzött? Mást nem tudok, csak azt, hogy nő vagyok és én láttam Önt, éreztem ez így van. Igazán jó és szép? Mr. Felix, Mr. Felix, most elmondtam mindent, most írjon nékem egy levelet, de kérem, kérem, csak egyetlenegyet. Egyszer talán elmondom, hogy miért. És, Mr. Felix, nékünk nem szabad tovább éreznünk. Nem lehet. Legyen hideg, én is az leszek. Ennek így kell lenni. Hiszen mi rohanunk! Kérem, ne jöjjön ide vissza a penzióba. De, de egyszer mégis el kell jönnie. Egy napra; azután menjen - félek! Miért is láttam Önt? Mély és szent öröm van bennem, mely egyúttal szomorú is. Mr. Felix, én mindent elmondottam, csak egy szót nem, de Ön tudja, hogy ezt lélegzem. Nem tudok mit tenni, nem tudok tanulni, nem tudok aludni, de boldogít, hogy enni tudok, jól és sokat. Kérem, kérem, hagyjon engem... Ha elmegyek és visszajövök, a szobámban Ön vár reám. Szeme a szememet keresi, Ön boldog, hogy nálam lehet mindig és én segítségére vagyok, megteszek Önért mindent és Ön oly jó és jóságos meg okos és néha - nos, néha csöndben vagyunk, mert már nem tudunk mit mondani... nem is szabad elmondani - és gyakran mosolygunk és nagy a mi örömünk. Én nagyon józan úrihölgy vagyok s amikor sokat érezek, éppen akkor gondolok a mértékletességre! Ön oly erős, oly határozott; szeretem az erejét meg a gyöngédségét és a nézését és - Mr. Felix, mit gondol most? Milyen haszontalan amerikai lány! Egyik sem olyan mint én - én vagyok a legrosszabb egész Amerikában, azt hiszem. Nem szabad többet írnom és kérem, Mr. Felix, Ön is már csak egy levelet írjon, igazán mondom. Megteszi? És azután nem akarok többet önre gondolni és ha eljön ide, jó ismerősök leszünk, ennyi az egész. Mr. Felix - Mr. Felix ó, de szeretem a nevét leírni... Isten vele.
 

X. 29.

...Irántam való szerelme igaz, vagy csak ötlet? Talán nem is szeret igazán, nem nagyon - mit gondol most? Írjon még egyszer, csak egyszer! Azt hiszem, most már nem szeret annyira és búcsúzni fog. Mr. Felix, jöjjön, szeretnék Önnel beszélni. Nem ismer eléggé, nem vagyok régi barátnője; ez álom, nemde? Ön idegen, a mi gondolkodásunk nagyon különböző. Most felejtenünk kell, azt hiszem. Igazán jószívű, igazán becsületes, igazán őszinte?

*

X. 31.

Szívem, - most kimondtam! Vakmerő vagyok! Félek! Azt hiszi, nem értem, igazán azt hiszi? Ön tudja, hogy teljesen értem, az Ön szép lelkét, az Ön szívét, egészen, azóta, hogy először láttam. Ön tudja, hogy én - nos, hát - szeretem. Mindig szeretem. A leveleit szóról-szóra tudom és érzem, hogy Ön az én legkedvesebb barátom, az atyám, anyám, gyermekem, szeretőm, mindenem. És Ön kell nékem, kell nékem és én mindig Önnel akarok maradni és igazán a segítőtársa lennék. Kellek Önnek? Igen? Tessék! Csakhogy én nagyon jól emlékszem minden szavára, melyet mondott. Nékem azt mondta: "Ha valamit már jól meg tudok csinálni, nem csinálom. Megelégeltem." Félek, engem is hamarosan megelégel. Szerelmem most az Öné, nem egy csipetnyi, minden - meddig akarja vajon? Ön pedig azt mondja: mindig, - de én félek. Érzem, hogy Ön jó, nemes, de most józannak kell lennem, mert én nagyon érezek, Ön is érez egy keveset, de mit tudunk mi? Azt hiszem, én sokkal reálisabb vagyok, mint Ön. Ön szeret szeretni nékem meg bizonyosnak kell lennem. Mr. Felix, két első levelét megmutattam édesanyámnak, de a következőket már nem mutattam meg neki és ő nem tudja, hogy Ön ír nekem és hogy én írok Önnek és csalni nem jó. És ő nem is sejti, hogy én szeretem Önt, de ha tudná, nagyon boldogtalan lenne és én nem tudok neki fájdalmat okozni, nem tudom megtenni. Mit tegyek? És azután, szégyellem bár, de meg kell, hogy kérdezzem, igen, tudom, tudom, fiacskám, azt akarja, hogy a felesége legyek, szívemben már az is vagyok, - ó, hogy is mondhatom el mindezt, mindent odaadok Önnek, de most, szívem... És ha eljön, hol is beszélhetnénk egymással? A társalgóban, a többi hölggyel együtt? Ó, azt nem tudom tenni. Nagyon érdekes lenne, igaz e? És ha viszontlát, talán nem fog szeretni, mert hiszen nem szeretett, amikor itt volt. Ki mondotta: Isten vele? Ön ott hagyott engem, én meg kerestem Önt. Ah, én szomorú voltam és Ön nagyon buta volt. Én nagyon kedves volta m, meg udvarias, Ön meg egyre azt mondta: "persze." Te csacska gyermek! És ma én is olyan nagyon buta vagyok, mert olyan nagyon szeretek. Nem akarom Önt szeretni. Nem tudok ezen változtatni. Elég jó vagyok-e önnek? Bizonyos bennem? Mondja el még egyszer. Most abba kell hagynom. Ma tudja, hogy én az Öné vagyok. Jöjjön, jöjjön, jöjjön szeretem a levelét, de kell, hogy Önt magát lássam és hallgassam és hogy Önnel beszéljek. Bizonyos bennem? Ó, én nem vagyok elég jó Önnek. Ostoba vagyok és unalmas - nem, nem igaz, - ha szeret, mindent tudok és mindenhez értek. Egész szívemmel a tiéd vagyok!

*

XI. 1.

- Feleljen, kérem, a vasárnap írott levelemre, azután pedig, kedves író úr, ne írjon többet. Az írása nyugtalanít, mert most nem mesélhetek Önről anyámnak, míg újra nem látom; ezért nagyon kérem, ne írjon. Anyám most nagyon szomorú, mert most egy esztendeje halt meg édesatyám - és ő oly kedves volt, a legbájosabb ember a világon... Tegnap azt írtam: jöjjön, jöjjön, - de most nem mondom. Tudok várni. Ne siessen, kedves barátom, végezze dolgát nyugodtan, nem kell kapkodnia, én nagyon türelmes vagyok és azt hiszem, jobban segítem, ha nem mondom: jöjjön, jöjjön. Újból köszönöm a nékem szerzett örömet, a szerelmét és megkísérlem, hogy jó és szép legyek Önnek. Ön tudja...
 

XI. 2.

Kérem, nagyon szépen kérem, ne jöjjön ide. Kérem, ne zavarjon. Ön engem nagyon könnyen elfelejthet, tudom. Nem akarom Önt szeretni, nem akarom! Ha ide jön, nem beszélek Önnel, nem! Kérem, ne jöjjön. Ha jön szenvedek. Ne jöjjön. Láthatja, milyen buta vagyok, egyik nap azt írom, a másik nap ezt és ön nem szerethet egy ilyen ostoba leányt. Ha azt határozta, hogy nem jön, írja meg, de ha jön, ne írjon. Mr. Felix, azt hiszem, mindent megtennék Önért, ha nem jön soha. Magamban boldog vagyok. Ne jöjjön, kérem, kérem!...

*

XI. 6.

Fiacskám - havazott és talán hideg is van arra tefeléd és te magad vagy, talán kellek néked és a levelem is. Azt hiszed, elfelejtettelek? Tudod-e, hogy én mindig, mindig reád gondolok, minden nap jobban veled vagyok. Mr. Felix, ha eljön, lehet, hogy minden egészen másképp lesz. Az egész lényegét meg lehet kapni egy-egy levélben és gyakran a leveleket szeretjük, nem az írójukat. És ha jön, akkor is sok minden bajosan megy. Anyám azt mondja, hogy ne beszéljek Önnel sokat. Én nem mondtam el néki semmit, de az anya gyakran ösztönszerűleg tudja, hogy a leánya mit érez... Nem tudom mitevő legyek. Utolsó levelemben azt írtam, hogy ne jöjjön és hogy én akkor csöndben és békében megvagyok magammal. Ez igaz, nem a hatás kedvéért mondtam, vagy azért, hogy érdekesnek lássam. Azon vagyok, hogy ne szeressem Önt, csakhogy, szívem, ez nehezen megy. Vágyom a levelei után, nagyon vágyom, utolsó kedves levelét újra meg újra olvasom... Más leány, ha szeret, mégsem ád ennyit és azt hiszem, férfiak így jobban is szeretik. Ezt én nem tudom tenni. Elvesztettem magam, megfeledkeztem magamról, Ön nékem minden, én Önnek születtem, Önnek élek, hanem, bölcs író, Ön a szerelmemet nem fogja megelégelni soha, mert én is kivétel vagyok. Mindig fog szeretni, mert én én vagyok. Szívecském, ha most azt hiszed, hogy hencegek, inkább szeled leszek és elmondom, hogy mostanság szorgalmas vagyok. Hát Péterke szerencsésen megérkezett-e? Nem akart itt hagyni, azt mondta, sokkal jobban szeret engem, mint Magát. De sokat tudnék most írni - de nem szabad. Szívem, írjon még csak egyszer, csak egyet, és úgy, hogy ne vasárnap, hanem hétfőn kapjam. Ah, annyit, annyit kellene elmondanom, de most félek Önnek írni. Gondoljon reám, szeressen nagyon és jöjjön - minden nap újra halódom nélküled és a leveleid nélkül. Gyermekem, szívecském, szeretem Önt, szeretlek, mindig, mindig - egész énem a tiéd...

*

XI. 7.

Végleg elhatároztam, hogy nem szeretem Önt. Nagyon nyugtalan, békétlen vagyok, ha Önre gondolok. Nem helyes, tudom, nem helyes, hogy Önt szeretem... Azt hiszem, már nagyon rám unt. Ha jön, de úgy, hogy nem szeret, akkor jó. De ha szeret, akkor nem jó. Milyen, de milyen buta ez a dolog, látja! Meg tudom ölni a szerelmemet és meg is ölöm. Nem akarok Önnel beszélni. Nem tudom, miért kellett Önt meglátnom. Hat hete. hogy Önre gondolok és most nagyon belefáradtam. Most mór nem teszem. Ön zavar engem. Menjen a gondolataimból - menjen! Azt hiszi, bolond vagyok - igaza van. Magam is azt hiszem. Ez a szerelem nem boldogítaná Önt, sem engem, bizonyosan tudom. Mától fogva nem gondolok Önre. Gyönge vagyok, nagyon gyönge, de Isten megsegít és meg fogja Önt is segíteni...

*

XI. 9.

Fiacskám, édes kicsi fiacskám, írj nékem hamarosan, ha elmúlt a hideg és te jól vagy, boldog vagy. Úgy-e, fiacskám, én kellek néked, úgy-e? O, legkedvesebb barátom, ma reggel kaptam a leveleit! Ön a múlt hét majd mindegyik napján írt és eltette, várta, hogy mikor küldheti... de kedves... o, de sokat tudnék most írni, csak azt nem tudom, hol kezdjem! Látja, Mr. Felix, nem is igen tudom hinni, hogy Ön szeret engem. Nem szeretett, amíg itt volt és félek, hogy ez álom és hogyha Ön engem viszontlát, nem fog szeretni. Bizonyos magában? Szeret engem ma, meg holnap, meg mindig? Fiacskám, bocsássa meg nékem azt az utolsó levelet. Kegyetlen volt és önző és én ezt tudtam, amikor megírtam. Látja, Mr. Félix, milyen különböző a férfi meg a nő. A férfi egyeneseszű és egyszerű, a nő meg komplikált és mindnyájak közül én vagyok a legbonyolultabb. A férfi igazán olyan mint a gyermek, némely útján erős és más utakon olyan tehetetlen. Drága barátom, Ön valóban önzetlen s a szerelme is az. Igazán szeret? Nem tudom hinni. Mondja el még egyszer! Ó, hálát adok Istennek, hogy Ön van! Nagy az én örömem és azt hiszem, Ön a legjobb ember a világon és én szeretem Önt és el sem tudom mondani, mennyire szeretem és oly édes, oly édes ez a mi szerelmünk. Mély és el nem pusztítható és most már nem kísérlem meg szétrombolni. Azon leszek, hogy jó legyek Önnek. Látod, szívem, igazán úgy érzem, mintha a kisfiam lennél... és én nem tudom Önt elhagyni... Gyakran nézek a tükörbe, remélvén, hogy szépülök, de nagyon csalódom; azonban, drágám, a szerelmem szép, elhiheti, és az arc nem mindig nagyon fontos - vagy igen? Kathrinenek szólít - nem fél ezt tenni? Én is szeretném Önt a nevén szólítani és furcsa, hogy ezt le tudom írni: szívem, de a nevét nem, az talán közelebb van hozzám - úgy-e ért engem? Fiacskám, szeretem a keze írását, ó mennyire szeretem! Ön oly jó, oly gyöngéd, - igazán szeret? Most nem írok, amíg nem jön. És Ön is írjon nekem még csak egyszer, még csak egyet, - hányszor mondottam már ezt, nevetnem kell. Nos, feleljen még erre a levélre és aztán ne írjon. Vagy ha ír, ne küldje el. Hanem tegye el és adja nékem, ha eljön. Fog-e szeretni, ha viszontlát? Szeretnék Önnel erdőben lenni, egészen egyedül, veled. Édesem, gyermekem, nem írhatok úgy, amint akarnék. Önnek tudnia kell, hogy egészen szeretem! hogy teljesen boldog, teljesen nyugodt vagyok - és legyen jó hozzám, kedvesem! Várom Önt. És szívem, írja meg, hogy én örömet okoztam Önnek és nem bánatot. Én hű vagyok és Ön ezt tudja. Azután ne írjon többet, de szeressen engem nagyon és én - én a tied vagyok, szívem, szívem, mindig, mindig, nem tudok többet mondani Ön mindent tud. Ön tudja, tudja: szeretem! Ha jöhetsz - jer! Szívem, fiacskám...
 

XI. 11.

Szívem, édesem, a leveled - az az édes, édes szó, mellyel szólítottál ... Nem tudok írni, se beszélni - nem, ma nem. Szívem, add kis fiamnak, Péterkémnek, szeretetemet, és most, most hadd maradjon nálad. Azt mondtad: a "mi" Péterkénk, - szívem, azzal az édes szóval szólítottál! Igen, most az vagyok és te vagy az én... Szívem, szeretlek! Mindaz, ami vagyok, ami valaha leszek, a tied, tied örökre! Szívem, én tudok várni, - ó, hogy ma nem láthattalak. Örömem teljes. Szívem, mindent, mindent, mindent odaadok néked. Hozzád tartozom, a tied vagyok, a te - ó, az az édes szó...

*

XI. 14.

Mr. Felix, sokkal világosabban látom a dolgokat, mint Ön. Nem ismer engem, nem tudja, miért szeret. Óvatosnak, elővigyázatosnak kell lennie. Sokat kell gondolkodnia, mielőtt arra szánja el magát, hogy 365 napon lásson engem, minden esztendőben. A dolog unalmas lehet! Férfi meg nő gyakran gondolják, hogy szeretik egymást - pedig nem, egyáltalában nem, és ha összeházasodnak, nem tart soká és végleg boldogtalanok. Gondolt erre? Tudja-e, mi az, házasembernek lenni? Ha most hallaná, hogy Amerikába mentem és mindig is ott maradok, mit érezne? Egy nagyon érdekes. poétikus fájdalmat és - megkönnyebbülést, nemde? Ön azt hiszi, hogy szeret, mert költő, aki szeret szeretni, de a nőt, akit szeretni vél, egyáltalában nem ismeri. Én százszor jobban ismerem Önt, mint Ön engem. És én sem ismerem magamat. Nem értem magam, - nem értem, hogyan érezhetek egyik nap így s másnap sehogysem. Azt hiszem, jobban teszi, ha nem szeret... Mr. Felix, miért nem jön? Jöjjön és legyen gondja rá, hogy mindennap szeressem. Ma igazán szeret? Kell hogy lássalak, nagyon is szeretlek - azt hiszem, nem vagyok semmi, semmi más, mint szerelem - jöjjön! Igazán kell, hogy mindig, mindig veled legyek. Ma nem tudok írni, látod... Kicsi szívem, ma rossz vagyok, nem akarok csinálni semmit, nem akarok dolgozni; nem akarok semmit, csak Önt; Ön kell nékem - nagyon is szeretem - belepirulok. de leírom - édes férjem. Szeretlek.

*

XI. 14.

Édes kicsi Péterkém, apró levélkédnek nagyon megörültem és látom, hogy az írásod ugyancsak megjavult. Igen, szívecském, nagyon büszke vagyok reád. Hadd mondjam néked, Péterkém, legjobb öltönyödet ne hordd minden nap, csak vasárnap, Péterke, és jól megmosakodj reggel s ebéd előtt ne feledd a kezedet mosni. Ha nem így cselekszel, sohasem leszel olyan derék ember, mint az apád. Gyakran nézem a játékkereskedések kirakatát és reád gondolok, kicsi fiam, - és ha te nagyon, de nagyon jó leszel, ha itt a karácsony, majd meglátjuk - nem tudom pontosan megmondani, de majd meglátjuk... Egy falat csokoládét küldök itt néked, add a felét édes atyádnak, Péterke. Ó, kicsi fiam, néked van a világon a legjobb, legszebb, legkedvesebb apád, igen, ez így van, és adj ezért minden nap hálát Istennek és légy nagyon jó. Tanulj szorgalmasan, légy boldog és szeresd anyádat. Segíts apádon, mert ő nagyon nélkülöz engem. Good bye, édes kedves kicsi fiam! Anyád.

*

Vasárnap este.

Szívem, lefekvés előtt írok neked, azután olvasom a Szentírást, azután imádkozom - és azután szabad aludnom. Ez a mai nap egy imádság volt, boldog, szent ima Önért, érettem és mindazokért, akik Istent még nem ismerik... Fiacskám, az asztalnál gyakran és sokat beszélnek rólad. Roppant mulatságos és a leányok mind nagyon izgatottak; van itt egy új kisasszony, akit Ön még nem látott, és aki már most nagyon fél Öntől. - bizony, gyermekem, új blúzt vett, hogy Önnek imponáljon. És nagyon tréfálnak és nékem ott kell ülnöm és mindezt hallgatnom, ami nagyon mulattat és gondolom - ó, ha tudnák - és majdnem odakiáltok: "Mr. Felix szeret engem és én szeretem öt igaz szívemből!" Szeretem ezeket a lányokat, de nem nagyon ismerem őket. Annyi érdekes barátom és barátnőm van Amerikában... De most jóéjt keli mondanom. Holnap reggel itt a leveled, derék szobalányom behozza nékem - és akkor olyan boldog vagyok! Szeretnék a munkáidról egyet-mást hallani, csakhogy most nagyon sokat gondolok szerelmemre, de ez nem lesz mindig így... Jóéjt, szép álmokat - Isten áldjon - Isten áldjon...

*

XI. 17

...Ma kaptam leveleidet. Azt mondtad, hogy a szó szegény - én meg azt mondom, hogy a szó haIott... Nem tudok mást mondani, csak ezt: köszönöm, köszönöm, egész lelkemmel bízom benned, jobban szeretlek, mint az életemet, te vagy az életem, és ha valóban a hitvesed leszek, ígérem. az lesz igyekvésem, hogy jó feleség legyek. A leveleid, - ó, szívem, milyen kedvesek, és mindazt, amit te érezel, mindazt én is érzem. Ottó, bízom benned, szeretlek, Örökre a hitvesed vagyok.
 

XI. 20.

Szívem - (szereti ezt a megszólítást?)... Ha anyámnak elmondottam mindent, nagyon hosszú levelet fogok Önnek írni... Mindig úgy írok néked, ahogy érzek. Nem tudok most Önnek írni, de ha kívánja, újra mondom: teljesen boldog vagyok, békés, csöndes, nyugodt. Hálát adok Istennek éretted újra meg újra, jobban szeretlek, mint bármit e világon. Mindenem vagy. Egész nap hallom utolsó leírt szavaidat - ó szívem, e szavak, "örökre a férjed"... Boldog vagyok, boldog vagy-e ma te is? Ó, igazán szeretsz engem? A tied vagyok egészen - a hitvesed vagyok...

*

XI. 23.

Kis Uram, itt a leveled, és úgy-e, úgy-e, ravasz vagyok? Várj csak, várj, ezután a leveleim olyan hosszúak lesznek, hogy nem győzöd őket elolvasni... Anyámnak mindent megírtam és ő nemsokára olvasni fogja, ó, reszketek, de a szerelem erős és nem fél semmitől. Ezt csak azért írom, hogy vigasztaljalak és nemsokára írok néked, lassan, nyugodtan, őszintén. Igen, írok a férjemnek. Szívem, köszönöm a leveledet, azt hiszem, mi tudunk szeretni, nagyon, igazán... Én nem vagyok olyan szép és jó és nemes, amint azt gondolod - de tudok szeretni. Nemsokára írok. A barátnőd vagyok, vagy mid? Mondd, mid vagyok? Enmagamat adom néked!...

*

XI. 23.

Legkedvesebb barátom! Megírtam anyámnak mindent. Sírt és nagyon szomorú. Azt mondta: "Nem akarok ellene semmit sem tenni, de kettőt kell tudnom; vajon bizonyos vagy-e abban, hogy szereted, és hogy jó ember-e." Anyám nagyon szomorú. Azt mondja, hogy nem tudok rólad semmit és hogy te sem tudsz rólam semmit. Hogy az idegen másmilyen mint mi és, szívem. Ez így is van. Az amerikai oly jó a nejéhez. Anyám sok olyat kérdez, amire én nem tudok felelni. Ő nagyon fél, mert nagyon jó hozzám s a boldogságomat akarja. Egyre azt mondja, néki meg kell tudnia, vajon jó ember vagy-e és - és hogy lehet ezt bizonyítani? Nincsenek közös ismerőseink. Ha eljönnél s megfelelnél az ő kérdéseire! Azt mondja, hogy ő Amerikába megy, nem akar itt maradni, nem akar Európában élni; azt mondja, hogy öreg és barátnői Amerikában élnek, sohasem fog más nyelvet megtanulni, és ha én a feleséged vagyok, akkor ő megy, azért tudnia kell, milyen emberre bíz engem - s én egy kissé fáradt vagyok és úgy érzem, mintha nem lenne se anyám, se férjem, de tudok élni, ó igen, engem nem öl meg semmi. Talán most elhagysz engem, talán azt hiszed, hogy most jobb menni, talán most már nem is szeretsz engem. Mikor jössz? Tegnap annyi volt a mondanivalóm, most semmi. Elgondolkodom... szeretnék a tenger mellett lenni, egyedül, fáradt vagyok. Ma nem írok többet. Most már írhatsz, amikor akarsz. Gyermeked.

*

XI. 24.

Férjem, elolvastam most minden leveledet és csak azt mondhatom, amit október elején mondottam néked, hogy mindig tudom, ez vagy az milyen ember. Itt mindig jó úton járok. Hamarabb tudom az emberek gondolatait és jobban, mint ők maguk. Tudom milyen ember vagy és, drága barátom, te százszor jobb vagy mint én. Hirtelen cselekvő, féktelen. szenvedélyes és önző vagyok. Nem vagyok angyal; ha ezt hiszed, csalódol. Szeretnék nagyon jó lenni és ha egymáséi leszünk, akkor majd segítenünk kell egyik a másikát. De megjegyezd, nem vagyok olyan jó, amilyennek hiszel. Akarsz a segítségemre lenni?... Anyám beteg, én meg lehangolt vagyok és nem tudom hogy-mint vagyok és mitévő legyek. Nem tudok aludni és mindig rád gondolok. Vágyom utánad s kitárom karjaimat utánad. Halántékomban a te neved lüktet és a testem izzón forró. Ha nálam lennél, megsimogatnál, ez megnyugtatna. Most egy csöppet sem vagyok nyugodt. Úgy-e, úgy-e, te sem vagy olyan nyugodt, amilyennek látszol? Fogsz-e ölelni, csókolni, csókolni?... Most már egészen nyugodt vagyok és józanul fogok írni. Örül neki? Szívem, említettem az én nagy, nagy hibáimat. Hogy felvidítsam, ide írom néhány erényemet. Nagyon józan nő vagyok s velem élni kellemes. Egyszerűen s logikusan gondolkodom. Sok dologban inkább férfi vagyok, nem nő. Asszonynak szinte lehetetlen becsületesnek lenni. Én becsületes vagyok magammal és másokkal szemben. Nagyon csöndes vagyok; szeretnék vidám, mulatságos lenni, de nem tudok és így már meg sem próbálom. Nem kell az olyan hatás, mely másnak mutatna, mint amilyen vagyak. Nem próbálok sohasem imponálni. Nem érdekel, vajon másoknak tetszem-e. Szinte közönyösnek látszom, de nem vagyok az. Életemben sohasem voltak egyhangúságok. Engem minden, minden érdekel. Úgy érzem, mintha tegnap születtem volna, az élet annyira érdekel. Sokat utaztam, sok városban laktam, életem kusza, rendetlen, érdekes, gazdag. Sokat tapasztaltam, eszem mindig kész befogadni minden lehetőséget. Látni, tudni, tapasztalni akarok mindent, nem félek senkit, semmit. Egyszerű vagyok, olyan mint egy gyermek, úgy érzek, mint a gyermek és az asszony. Szeretek tanulni, szeretek olvasni. Friss levegő kell nekem, sok; ebből soha sincsen elég; sokkal több levegő kell nékem, mint a legtöbb embernek. Nagyon szeretek sétálni. Pénz kevés kell. Nem akarok semmi olyat, ami pénzbe kerül. Mintha cselédleánynak írnék ajánlólevelet - nemde?... Hát arra gondol-e, hogy mi mégis csak idegenek vagyunk? A gondolataink egyformák - mondja Ön; jó, helyes. Csakhogy, szívem, az ember nemcsak nagy gondolatokkal él, hanem sok-sok apró-cseprő dologgal, melyek a mindennapi élet részei. Ó, az emberek itt mások, higyje el. Két esztendeje a Níluson voltam, bárkán utaztam tíz napig. Volt ott olasz herceg (buta) meg francia grófnő, meg német és angol és másmilyen és volt ott amerikai is. Azt hiszed, az idegen tett valaha valamit egy nőért? Ez a furcsa gondolat sohasem támadt fejében. Mindig az amerikai volt az, aki a nőkkel foglalkozott. Megtesznek mindent, nem gondolkodnak, már így vannak nevelve. Ha Amerikában vagyunk, ez föl sem tűnik nékünk, megszoktuk. Amikor Európában vagyunk, akkor szeretjük csak az embereinket. Az angol félig se olyan jó a nőhöz... Szívem, ha a feleséged leszek (nem vagyok most roppantul józan? - csókolj meg!) és ha a feleséged leszek, bennem napjában talán százszor is csalódol. Ön most szerelmes, megtesz értem mindent - ez eltarthat egy napig, egy hónapig, egy esztendeig - és aztán... Látja, elveszíthetem a szívemet, a fejemet soha. Ön most szeret engem és nem gondol semmire. Olyanok vagyunk, mint a többiek, akik imigyen szólanak: "Ó mily szép a mi szerelmünk és örökké tart!" - és meddig tart a szerelem? Miért lennénk mi kivételes emberek?... Most nem írok tovább. Szívem, én a te kicsiny gyermeked vagyok, kérlek, segíts. Leveled holnap reggel jön és mit mond? "Kedves kisasszony, meggondoltam. Mondjunk egymásnak istenhozzádot." De ma még a hitvesed vagyok!

*

XI. 26.

Férjem, nem tudom, hogyan írjak. Tegnap úgy féltem, egész nap reszkettem, megnémultam. Azt mondtam magamnak: ó, gyűlölni fog! Ma jött a leveled! Legkedvesebb barátom! Oly hálás vagyok szerelmedért, oly nagyon büszke vagyok, olyan boldog. Te nékem mindent ádsz. És én elfogadom, egész csodaszép szerelmedet, és tiszteletben tartom, lelkembe zárom, és a te érzésed nékem szent. Igen, a hitvesed vagyok, meg a gyermeked, a barátod, az anyád, és megint csak a gyermeked; mert te oly erős vagy és olyan gyöngéd és oly jó vagy hozzám és. én oly nyugodt vagyok: szeretsz. Ó, szívem - - - remélem, örülsz, ha megtudod, hogy én nagyon tiszta és rendes vagyok, és remélem, szívem, hogy te egy kissé rendetlen vagy, úgy hogy én rendben tarthatom minden holmidat, és gondozhatom-e majd az öltönyeidet? Most úgy írok mint egy gyermek, de te értesz engem. - - - Anyám sokkal jobban van: csöndesebb. Szomorú, és nem elégszik meg azzal, amit mi mondunk néki - - - Ó, azt mondtam, édesanyám csöndesebb, - épp most beszéltem vele, teljesen megtört. Nagyon fél, azt hiszi, hogy belehal. Mit tegyek - -? Ó, annyi mondanivalóm volt, de annyi, és most, miután anyámmal beszéltem, nem tudok mit írni. Nem vagyok vad és nem vagyok szomorú, csak nagyon elcsodálkozom az életem fölött... sok dologban furcsa vagyok, nem tudom határozottan, hogy mi vagyok. Gondold meg, mielőtt elveszel. És ha jössz, meddig maradsz itt? Meddig maradsz Párizsban? Hol fogunk élni, szívem? - - Szívem, újra elolvastam a leveledet és a lelkemmel tudom, hogy a hitvesed vagyok... Ottó, végy el engem, a hitvesed... és én jó asszony vagyok... olyan jó - - Ottó, még csak azt, hogy nem félek tőled, bízom benned, de néha félek... bizonyosabb vagyok benned, mint magamban. Ottó, meg kell hogy mondjam, most még nem késő, - őszintén hiszem, hogy te engem jobban szeretsz, mint ahogy én téged szeretlek, te jobban szeretsz. Ha félsz nősülni, mondd meg most. Ottó - fájdalmat okoztam néked - fiacskám, ó én fiacskám, bizony szívesebben meghalnék, semmint néked fájdalmat okozzak. Fiacskám, édes, édes fiacskám... Isten áldjon!

*

XI. 26.

Fiacskám, ma délután írtam neked s azt írtam: "Te engem jobban szeretsz, mint ahogy én téged szeretlek". Fiacskám, talán már meg is elégelted ezt a felületes leányt. Csakhogy én olyan izgatott vagyok és nem tudom, hogy mit írok. Anyám megfélemlít... nem, szívem, én mindig bízom benned és amint megkapom kedves leveleidet, ó akkor olyan bizonyos vagyok benne, hogy mindig szeretni fogsz és hogy én is mindig szeretni foglak. Szívem, mindez olyan hamar történt, alig láttalak... szeretem azt a férfit, aki nékem ezen leveleket írja, s te valóban az a férfi leszel-e? Úgy szeretnék veled egész egyedül lenni, messze, messze a többi embertől, és csak a te hangodat hallanám, a te szerelmedet ismerném, és a te kicsiny gyermeked lennék... máris az vagyok, igaz-e, és te olyan jó vagy és okos és gyöngéd, és mi szeretjük egymást és együtt adunk hálát Istennek és együtt munkálkodunk... és mindig együtt vagyunk és iparkodunk jobbak lenni és a mi életünk szép és jó, és mi segítünk más embereken és a szívünk mélyén tudjuk: "a hitvesem szeret, én vagyok mindene; az én jó hitvesem" és "a férjem, ó, én azt hittem, ismerem, mielőtt házastársak lettünk. De igazán nem ismertem. Ó, milyen jó ember. Még telét se teszem annak, amit érte tennem kellene. Isten, tedd, hogy jó, jó legyek. Hogy szerelmem mindig erősebb, önzetlenebb legyen és tartsd meg őt mindig szeretetedben. Annyi esztendeje élünk már együtt, és minden nap jobban tudom, hogyan kell élnem, hogyan kell szeretnem!" Anyád, gyermeked, hitvesed.

*

XI. 27.

A helyzet mindjobban bonyolódik. Remélem, fiacskám, tud harcolni. Most dacos vagyok és akarok a felesége lenni. Anyám nyomorúságosan van; belehat. Határoztam: a hitvese leszek. Ő biztosra veszi, hogy én boldogtalan leszek Önnel. Huszonhat éves vagyok és azt teszem. amit helyesnek hiszek. Nem tudok írni, dühös vagyok és ah... Ha meg nem halok, a feleséged leszek. Határoztam! Szegény, szegény ember.

*

XI. 27.

Ma éjjel nagyon közel éreztem magam hozzád, szívem, csak bánt, hogy tegnap azt a gonosz mondatot írtam. De nem érzed, szívem, hogy minden jóra fordul és hogy bennem olyan hitvesed van, aki épp úgy tud szeretni, mint te? Jó, hü asszony, aki a férjének él. Mindez igaz, lelkem mélyén érzem, hogy a hitvesed leszek, hogy egymáséi vagyunk, hogy együttes életünk mennyei élet lesz. Nagy dolgokban és kicsinyekben, mindig és mindenben a hitvesed vagyok olyannyira, hogy nem is vágyom Amerika után, sem a barátnőim után, szinte szégyellem magam egy kissé, mert oly könnyen tudok róluk lemondani... Csak egyszer szeretnék Amerikába menni, hogy szegény anyámat lássam. Egyetlen gyermeke vagyok és ő nagyon szomorú. Szívem, nem bámulatos, hogy most találkozunk? Szeretnék már a hitvesed lenni. - Téved, Mr. Felix, a legszebb betűk F. O. - Örökre a tied -!

*

XI. 27.

Szerelmes vagyok, igen vagy nem? Már harmadszor írok ma néked. Szívem, kérlek, tedd meg értem: anyám nagyon rosszul van, nem alszik, nem eszik, sokat sír - meghasad a szíve. Fáradt, és kér, hogy ne jer rögtön, szeretne kissé magához térni. Akarsz-e várni jövő csütörtökig? - Szívem, ne haragudj anyámra, sokat szenvedett e hónapban. Most egy éve, hogy édesatyám meghalt - imádták egymást. Soha sem láttam szebb szerelmet. Mindig szeretők és szerelmesek voltak. És ez a hír néki nagy meglepetés volt. - És szívem, ha itt vagy, légy nyugodt, higgadt, meg egy kicsit ravasz. Az ember könnyebben megkapja azt, ami kell, ha egy kicsit gyöngéd. Hallgass bölcs feleségedre. Azt hiszem, nem kell néked tanácsot adni. - Édes férjem, ma tudod, hogy a nőd vagyok; szeretlek egész lelkemmel, szívem-lelkem a tied... arra kérlek, ne csókolj, míg nem vagyok igazán a feleséged. Meg akarod ezt tenni? Kérlek! Férjem, már nem tudok jobban bízni benned, mint ahogy most bízom. Te vagy a legokosabb, legjobb, legkedvesebb, legédesebb ember a világon. Szeretlek. Imádlak!

*

XI. 30.

Kedves barátom, jöjjön kérem kedden este a Wilhelm téri Kaiserhofba, este nyolckor, hogy engem viszontlásson. Örül neki? Nem? Berlinben, persze!! Barátnőd.

*

Dresden, XII. 3.

Fiacskám, kicsi levelet küldök néked, mert te vagy az én kicsi fiam és szükséged van rám. Kapok-e tőled holnap levelet? Még nem tudom, mitevő leszek, de csöndes és nyugodt vagyok. Édes, édes gyermekem. Barátnőd.

*

XII. 12.

Kedves Mr. Felix, határoztam: nem leszek a neje. Nem szeretem. Ne akarjon engem Dresdenben látni. Nem akarom Önt viszontlátni soha. Kérem, küldje vissza a leveleimet, én is visszaküldöm Önnek a leveleit. -

* * *

Péterke egyhelyben állt, mozdulatlanul, tágra nyílt szemekkel, és bámult. Nem értette a dolgot, csak keserű lett a szája íze. Majdnem alkudozni kezdett magával, vagy a körülményekkel, a sorssal? - Csak majdnem, hamar leküzdötte ezt a suta ösztönt.

- Nos, fiacskám, - mondotta a jóakaró páva, - menjünk, föl, előre.

Péterke fölpillantott, látta az edámi almát, ott vigyorgott tíz lépésnyire, vagy száz mérföldnyire, mindegy! És ő itt áll ezen az undok sajthegyen, melyben sok-sok mindenféle fura teremtmény él és mozog, lenn, a hegy lábánál meg a sajtkirály leánya, aki biztatón mosolyog, - ó, Péterke megundorodott.

- Előre, fiacskám! - bátorította a jóakaró páva.

Lehet, hogy a pávának igaza van, lehet, hogy fölfelé kell mászni a sajthegyen, lehet, hogy az a mosolygó leány a fődolog, gondolta magában Péterke, de én inkább visszavonulok. És hátralépett. A sajthegy útján hátralépni annyi, mint zuhanni. Péterke zuhant, de nem bánta, hiszen csak külső jelek mutatták, hogy zuhan. Sőt, ez a különös fordulat különös gondolatokat keltett benne, melyek azonban - mint minden valamirevaló gondolat - csak akkor érnek valamit, ha átmennek a gyakorlati életbe, amikor nem gondolkodások eredményei, hanem közvetlen megnyilvánulások; az embernek az ő belső életére vigyáznia kell, gondolta magában Péterke, nagyon kell vigyáznia... és most kergették egymást a szeszélyes gondolat-láncolatok, melyekből mint eredmény ez bontakozott ki: amit lehet elvenni. és nem adni semmit, semmit sem adni!... ekkor azonban már fejében kalapált a vér, a füle zúgott, már nem is látott, minden táncolt a szeme előtt, azután sötét lett - vagy csak ő nem látott? mindegy - zuhant! Ez már utálatos érzés volt és Péterke nyögni kezdett; vannak helyzetek, tapasztalta, amikor nyögni is nehéz. De ő azért iparkodott és nyögött. Hát most érzi, hogy rázzák - csak egy ember tud így rázni, a szeretet okozta félelem varázslatos erejével. És: - Péterke! - szólítja egy jól ismert, szerető, nyájas hang, a legszebb hang a világon, - Péterke! mi bajod? nyögsz! beteg vagy?

Erre Péterkének föl kellett eszmélnie, felüti szemét, bágyadtan körülnéz... igen, ágyában fekszik, fáj minden tagja, belül - a szív, a gyomor? - belül nagy kóválygások vannak, kicsiny testét perzseli a láz... Mindent, mindent elvenni és semmitsem adni, semmit!

Most föléje hajlik aggódó édesanyja - még a mesében sem tud senki úgy aggódni, mint a valóságban az anya - és szigorú hangot tettet, mondván:

- Látod, Péterke, így jár az, aki nem fogad szót, aki önfejű, konok és sajtot csen. Most beteg vagy, Péterke, ágyban kell maradnod, talán orvosságot is kelI szedned!

- De meggyógyulok, úgy-e? - kérdezte fölindultan Péterke.

- Ó igen, meggyógyulsz - mondotta édesanyja és elfordult, hogy mosolyoghasson.