Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 23. szám · / · Ignotus: Hárman a szalonban

Ignotus: Hárman a szalonban [+]
6.

A főtisztelendő úr már délután beteget jelentett, még azon este elutazott s olyan mód helyeztette át magát egy alföldi gimnáziumba, hogy vissza sem tért bútoraiért: úgy küldték mindenét utána. Irén mindössze nyolc napig volt beteg s egy szép, napos februári délelőtt temették. Én nem voltam ott a temetésén; betegségét, halálát, mindent, ami az égszínkék otthonka bíborra válta után történt, hetek múltán tudtam csak meg, magam is attól a perctől fogva valami idegláz forma betegségben élet és halál közt lebegve. Mikor először magamhoz tértem: első világos pillantásom a bácsira s a nénire esett, meg a nagybajuszú öreg doktorra, aki szorongva ült ágyam mellett. Kérdezősködéseimre nem igen feleltek; azt mondták, hogy aludjam s ne törődjem semmivel, csak a főtisztelendő úrról mondták meg, hogy áthelyeztette magát s már írt is a bácsinak, hogyha a kis Pali nyárra is vidékre kívánkozna, küldjék le hozzá: az odavaló gimnáziumnak szép könyvtára van, főképp teljes gyűjteménye német és francia remekírókból.

 

[+] Ignotusnak "Feljegyzések" című Grill Károlynál e héten megjelenő új kötetéből.