Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 21. szám · / · Figyelő

Füst Milán: A "Szentivánéji álom" a Nemzetiben

Sub epecie aeternitatis: Zsenialitás kellene, ötlet-bőség, ízlés-gazdagság, pénz, jó színésze, (egy-egy nagy és tanult tehetség igazán nem ártana az ügynek) és tudja isten mi más minden, hogy mai művelt ember ezt az édes, ezt a drága darabot, fiatal élete szép emlékét a színpadon ne találja elrontottnak, unalmasnak, kényelmetlennek, hogy érdeklődve várja a színpadi, kedves ügyesség eseményeit, hogy ne fájjon lelkének a színpadi mahináció... Sub specie aeternitatis: a mai előadás telítve volt erőszakos jóakarattal, görcsös ötletekkel, könnyed meseszerűség helyében démonkodással, nehezen mozgó, testes valósággal... Tündérkék helyett az asszonyok, anyák örömei, öt-hat éves pici babák jöttek és ügyetlenül tornázgattak a tanító úr (Oberon) és felesége ügyelete alatt: ez pedig mi tűrés, tagadás vaskos egy hiba. Az emberi munka tökéletlen valami, különösen a túlvilági dolgok színpadi ábrázolásában. Törekedni kellene tehát, hogy az emberi tökéletlenség kiáltó bizonyságai keveset tartózkodjanak színpadon, egyet villanjanak és tűnjenek el, vagy ha már ott kell lenniük, ügyesen és gyorsan mozogva, szép helyzetekben ülve-állva esztétikus, táncszerű mozdulatokat műveljenek, nem mint ezek az üldögélő, betanított babák, kik ide-oda csetlettek, botlottak kínosan kedveskedvén. Hasonlóképpen színésznek, rendezőnek vigyázni illene, hogy ügyetlen emberek ábrázolása közben, ne ők maguk tűnjenek fel ügyetleneknek, amint ez a darab utolsó jeleneteiben ma megtörtént (előadás és tánc a király előtt), mikor is a természetüknél fogva nehézkes mesterembereknek és óvódás tündéreknek a súlyos oszlopcsarnok száz lépcsőjén kellett hosszú időn át és kínosan fel-le botorkálniuk: nemde ez kicsit durva hiba első színpadunkon? Mindez azonban csak sok hibának egy-egy szembeötlőbb példája, hiszen az ember nem szívesen gondol vissza hamisságokra, ez egységet még jobban megrontó, villamos fényváltozásokra, oktalan villámlásra, nehéz emészthetetlenségre, ineleganciára... nem elmélkedik, tűnődik tovább a tényen, hogy ez volna Shakespeare egyetlen darabja, melyben a majdnem teljesen beszélő, naturális stílust életrevalóan megvalósítani lehetne a kötelező dikció és pathos nélkül, de még inkább a színház kiáltozó emberei nélkül.

Szóval a mai előadás nem volt a művelt ember Shakespeare-csemegéje, de talán majd a nép és iskolai oktatásnak jó hasznára leszen. Mégis aránylag némi masszívitás az utolsó felvonás rendezésében, itt-ott elszórtan néhány sikerült ötlet, egyes jelenetek jó együttese kissé enyhítették az összbenyomás okozta kedvetlenséget.

Mégis aránylag eléggé sikerültnek mondható a mai előadás, hiszen tapasztalt emberek, ezt a színházat nálam gyakrabban látogatók úgy vélték, hogy magyarországi és nemzeti-színházi viszonyunkhoz képest némi haladás és sok jóakarat el nem vitatható... Ha az ügy hasznára van: nem is kívánok vitatkozni velük.