Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 9. szám · / · UJHELYI NÁNDOR: SZEMEK

UJHELYI NÁNDOR: SZEMEK
- UND TAMÁS ÉLMÉNYEIBŐL -
V.

Nedves szürkesége a levegőnek tompította el Und Tamás érzékenységét. Tétován ődöngött az utcákon s bágyadt révedezéssel osont el tekintete az embereken.

Hokusai uralma a vonalakon valóban bámulatos: mormogta. Az utóbbi időkben ugyanis Tamás mikor nem tudott gondolkodni, folytonosan ezeket az önkényesen megszokott szavakat gügyögte, melyeknek tartalmi és eszmei volta előtte nem volt. Mindazonáltal sokszor mondogatta, hogy létezésének folyamatáról meggyőződést szerezhessen, mit hogy Und Tamásnak ez időtájban nagyon sokszor voltak már pillanatai, melyben nem igen volt határozott tudomása önmaga létezéséről s ilyenkor határozottan megvigasztalta ez a kijelentés: Hokusai uralma a vonalakon valóban bámulatos.

Piszkos vizű őszi eső kezdett permetezni s minthogy már az alkony vörhenyesen kék és sárgazöld sávjai szegélyezték az ég lankáit, Und Tamás haza ballagott.

Félhomály omlott szét a szobában, melyben exotikus illat terjengett. Egy groteszk buddha szobor ajkaiból nehéz, némileg bódító füstje áradt ki egy különleges kínai illatos füstölő szernek.

Und Tamás leült egy mély, ódon karosszékbe, melynek fekete, aszott fája vérszínű brokátot keretezett. Előtte egy gömbölydeden hosszúkás idomú tükör hevert felette finomra kicsiszolt ezüstből. Egykoron görög hetaira nézegette benne kék erekkel díszesített fehérhúsú tagjait. Felemelte Tamás a tükröt s nézte benne arcát, de leginkább szemeit.

Nézte korántsem felületes érdeklődéssel a szemeket s gondolta: furcsa, de farkasszemet fogok nézni Und Tamás szemeivel.

Némileg hóbortos, de inkább megrettenő vággyal meredt a tükörből reátekintő szemekre.

Nézte Tamás a szemeit s úgy vélte: ezek nem az én szemeim. Ezek a szemek azok, amiket láttam. Ezek a szemek a folytonos változások szemei.

Ezekben a szemekben most az én gyűjteményemnek agyamban gondosan elraktározott darabjai vonulnak fel szép rendben.

Nézett a tükörbe s bámulatra méltó emlékezéssel mormolta: ez a ló szeme, ez a fellah szeme, ez egy megölt matróz szeme, ez egy agyoncsókolt nőnek a szeme s így tovább.

Elvonultak előtte tiszteletreméltó rendességgel egymásután mindazon szemek, miket életében kínos örömmel felhalmozott. Elvonultak előtte a félhomályos, illatos gőzöktől terhes szobában az ezüst tükör segítségével.

És Und Tamás előtt elvonult az élet. Jöttek sorban az átélt gyönyörűségek, a megtalál gyötrelmek, a kereső kutatások, nők, állatok, férfiak, dolgok kusza egymásutánságban. Engedte apatikus közönnyel tova tűnnni őket s miközben az idegen szemek egymásután foszlottak el a tükör villanó lapján, arra gondolt: nem látok én itt egy pár szemet, érdekes szép pár szemet minőt talán sohasem láttam s ezek az én szemeim. S kezdett eközben lassan, enyhén valamelyes eleddig ismeretlen szédület reá omolni.

Und Tamás mereven bámult bele a tükörbe, melyet alig tartott reszkető, fehér keze. Végre reámeredt a kicsiszolt ezüstről két szem. Két megrendítő szépségű, reszkető csodaszíneket játszó szem. A szemében finom, elmosódó rejtelmek dúskáltak s a nagy megismerések és a még nagyobb nemtörődömségek csillogtak benne. Lázas örömmel nézte őket Und Tamás s mondotta mély, lassú hangon: ezek az én szemeim.

Kiesett kezéből a tükör és hallatszott a lezuhanó ezüstlap tompa, fehérfényű ércpengése. A Buddha szobor vigyorgó felülemelkedéssel tekintett le reá...