Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 7. szám · / · FIGYELŐ · / · "A DIVAT"
Tavaszodó ligeti fák alatt, meg délutáni csöndű kávéházi zugban olvasgattam végig a Kuthy Sándor új verseit s belőlük is hol valami kedves merészségű, illatos tavaszi frissességet éreztem, hol meg valami bágyadt színtelenség kedvetlenített el, olyanféle, mint a kávéházi vizespohár fakó csillogása, mely bágyadtan és elgörbülten tükrözteti vissza a közelében álló dolgokat. Ennek a kötetnek mindenesetre főhibája a rosszul történt összeválogatás. Így eshetett, hogy erőtlen Ady reminiszcenciák akadnak, hogy itt-ott Juhász Gyulára emlékszünk (Zarathusztra) hogy aztán 10-15 jól megirt versben megengeszteltessünk. De ezekhez a jól megirt versekhez is fér egy-két szó. Kétféle Kuthy Sándor mutatkozik bennük, akik közül az egyik jól versel, de csak a másik igazi poéta. Az egyik szaval, szépen szaval, de színes képei közé bőven kever ócska trópusokat s elégszer bukkan elnyűtt "eszmei tartalmakra", az egész emberiség költője akar lenni s az őskori kemény népeket, meg az új, vézna bányászokat látja, mikor a tűzre dobott kőszén pattogását hallgatja. Ezt a Kuthy Sándort, bizonyos, le fogja gyűrni a csendesebb, melegebb lírájú Kuthy, aki az itt-ott kellemetlenül és hamisan éles hangú fehér hegedűre idejében rácsippenti a hangfogót. Azok a dolgai, melyek eme másik Kuthy tollából valók, méltók minden dicséretre. Vannak versei melyekben egy-egy alakot (asszonyokat) színes plaszticitással és zokogó lírával ír meg. (Ne gondoljunk a bágyadt Bajza-féle "helyzetdalok"-ra, hanem pl. a Hoffmansthal csudás hajószakácsára, vagy a tavaszban sétáló öreg emberére.) Ilyen verse a "Meddő asszonyok", akiknek "ringó léptükbe nem vegyülnek bohókás, kicsi tipegések" s akik
Hűs hajnalon valami távol
Csöndes sírásra fölneszelnek:
Meggyűrik a kis párna szélét,
Reszketnek és egy rég felejtett
Bohó bölcsődalt énekelnek.
Így írja meg a szombatnapon selyembe öltözködő, kis ráncos kezű, gyerekeiért élő-haló zsidóasszonyt, a vonatból kibámuló munkásokat, akik közönnyel nézik a napsütötte földeket, ahonnan a városba szakadtak és így ír meg sok olyan apró témát, melyek mindig kitűnően sikerülnek neki, mert ami itt fődolog, a színes leírás és a halk, kísérő líra teljesen hatalmában van. Kötetének "Nóra"-ciklusa bizarr képeivel, plasztikus helyzetmegírásaival, színek megemlítésén keresztül borongó lírájával a kötet legerősebb része. ("Fáklyásmenet").