Nyugat · / · 1908 · / · 1908. 19. szám · / · Kabos Ede: A fölösleges ördög

Kabos Ede: A fölösleges ördög
- Mai legenda -
V.

Két hónap múlva a leány szerecsikát ivott és megindult a pokolba. Az út végén elébe került a máskülönben nagyon szegény ördög és megszólította a szegény gyermeket, aki most nagyon fehér volt s azzal bajlódott, hogy elkergessen a balmelléről egy kis piros egeret, mely folyton a szívét ütögette a nedves orrocskájával.

- Hát megérkeztél, leányom? - vigyorgott az ördög.

- Megérkeztem s most égni fogok a poklok tüzén.

- No, nem olyan forró az, ahogy ráfogják - nevetett az ördög és lehúzta a leány lábairól a nevezetes cipőket. Még egészen újak voltak. Az utcai lányok bőréből préselt talpat a pokol országútja sem tudta lekoptatni.

- Látod ezeket a cipőket, - mondta büszkén az ördög - ezek hoztak a pokolba.

A leány csöndesen válaszolt:

- Szegény jámbor cipők, mit tehetnek ők róla?

A máskülönben nagyon szegény ördög nem engedte lesajnálni az ő remekét.

- De már bizony ezek a cipők vittek a diák után. Nem tudod te, mi van ezekben a cipőkben!

- Elmentem volna én a diák után meztéláb is - zokogott csöndesen a leány. - Szép cipők voltak, örültem is nekik, kivált addig, míg azt hittem, hogy a diák csempészte az ágyam elé, de a pokolba nem ők vittek. Ha csak az kerülne a pokolba, aki ezeket a cipőket viseli, most egymagam jönnék az országúton. Pedig nézz csak vissza, a hátam mögé.

Az ördög visszanézett. Szép hosszú sorban sétálgattak a fehér leányok, asszonyok és mindnek a mellén játszott egy olyan piros kis egér. Mintha a szívüket akarta volna rágni. Az ördög megvakarta a fejét.

- Hát mit éreztél, mikor először húztad a lábadra az én cipőimet?

- Azt hittem, a diák kedveskedett velük.

- És nem érezted, hogy akárhová akarnál menni, félre kell lépned?

- Azt már sokkal hamarább éreztem. Mikor láttam, hogy a diák mindig sápadtabb s hogy nincs olyan barátnőm, aki vasárnaponként el ne menne a táncba a diákjával, akkor már tudtam, hogy félre fogok lépni. A magam rongyos cipőjével is félreléptem volna.

Az ördög dühbe jött:

- Te megtagadod az én életem legnagyobb munkáját. Azt akarod velem elhitetni, hogy hiába dolgoztam száz esztendeig, hiába hordtam össze parázna verebek szemeit, éhes asszonyok orrcimpáit, hisztérikus asszonyok bőrét, nem ezek vittek a rossz útra. De engem nem csapsz be. Te egy ostoba, tudatlan liba vagy, aki azt hiszed, hogy a diák sápadtsága után mentél, pedig az én cipőim vittek...

Csöndesen suttogta a leány:

- Megint elfelejtetted, hogy nem jövök egyedül. Hát azokat is a te cipőid hozzák a pokolba?

Az ördög mérgesen kapta fel a leányt és elnyargalt vele a pokolba, egyenesen az öreg ördög trónusa elé. Ott bepanaszolta a makacs leányt, hogy eltagadja tőle az érdemet s váltig azt hajtogatja, hogy nem egy pár ördöngös cipő, hanem egy náthás kis diák hozta a pokolba. Hangosan, dühösen követelte az érdem elismerését. Nem akarta, hogy hiába dolgozott légyen száz esztendeig a bűvös cipőkön s az öreg ördög ítéletét akarta hallani.

Az öreg ördög barátságosan nézett a fehér leányra és egyet rúgott a máskülönben szegény ördögön.

- Lódulj innen, te szamár!

- De apuskám, öregem - siránkozott a máskülönben nagyon szegény ördög -, hiszen a saját füleimmel hallottam, mikor azt mondta neked a feleséged, hogy aki a pokol forgalmát igazán emelni akarja, találjon fel egy olyan cipőt, amelyiket, ha magára vesz egy leány, félrelép. És én föltaláltam, én megcsináltam, én kipróbáltam.

Az öreg ördög azt kérdezte:

- Mikor hallottad te azt a bolond beszédet a feleségemtől, hogy föl kell találni a cipőt, amelyikkel a leány félrelép?

- Éppen most száz esztendeje - szólt a máskülönben nagyon szegény ördög.

- Száz esztendeje? - nevetett az öreg. - Nohát akkor talán úgy volt. De azóta megváltozott a világ. Most inkább olyan cipőt kellene feltalálni, amelyikkel a lány ne lépjen félre. Mondom, hogy ostoba, fölösleges ördög vagy. Lódulj...