Nyugat · / · 1908 · / · 1908. 10. szám · / · FIGYELŐ

GELLÉRT OSZKÁR: Szabó Endre: Derű-ború

Olyan hömpölygő, csendes hullámzással, egymásba folyó, kerek sorokkal, igazán magyaros bőbeszédűséggel, mint Szabó Endre, ma talán egy más magyar költő sem tud elbeszélni. Szabó Endre itt sokkal inkább van otthon, mint a lírában. S ami elbeszélő művészetének egyik nagy erénye: technikája - éppen az hagyja cserben a lírában. Lírája darabos, érdes. Magáról, a maga dolgairól sohasem tud annyira számot adni, mint másokról, a másokéról. Vannak bizonyára, akik ebben valami ősmagyar sajátságot látnak. Nem bizonyos.

De a Szabó Endre lírájának nemcsak külső hibái vannak. Ahol szimpla érzésekről dalol, tán kevésbé, de ahol összetettebbekről, ott erősen azt a hatást kelti, hogy nincs tisztában önmagával. Más szóval nem kelt olyan hatást bennem, hogy őszintének tarthassam. Nem tudom például igaznak elfogadni a szavát ott, ahol erdész fiának azt ajánlja, hogy a masinás várost, gőzét, kormát, hagyja oda az ősz havasért, erdős rengetegért. Van ellenben egy kis mintaszerű elbeszélő verse "Korunk hősei"-ről, itt cirógató bús humorával, egész lélekkel fordul a munkásvezér Sándor felé - aki falankszrendszerű gyárakat tervez. Itt igaz a Szabó Endre hangja; dehogyis marad ő el az új világtól! Mindössze tetszeleg a népinek.

Hogy teljesek legyünk, be kell még számolnunk egy nagy bűnéről. Szabó Endre politikai szatírákat is ír; könyvében túlontúl sokat kapunk belőlük. Politikai szatíráinál jobbakat, úgy lehet, Petőfi sem írna ma, ha élne. De azt hiszem, Petőfi ma már egyáltalán nem írna gravaninális szatírákat. Unalmas s kissé ízléstelen mesterség. Ma minden igaz magyar költőnek óvakodnia kell a politikától, jobban mondva, mindenkinek politikát kell csinálnia, magyar nyugati kultúrpolitikát. Ehhez nem okvetlenül szükséges egyre csak Bécset, a nagyhasú püspököt, múmia-mágnást, analfabéta képviselőt bántani, ahogy Szabó Endre is teszi. Ehhez nem orrfricskázások és fülethúzások kellenek, de Zrínyi-féle, jól hátbadöngető szatíra az ő örök, kibékítő végakkordjával: Elfussunk, nincs hová? Sehol máshol Magyarországot meg nem találjuk. A mi édes szabadságunk az ég alatt sehol nincsen.