Nyugat · / · 1908 · / · 1908. 8. szám · / · BALÁZS BÉLA: MAETERLINCK

BALÁZS BÉLA: MAETERLINCK
II.

"Maeterlinck misztikus." Hadd próbálom megmondani egy mondatban, mit jelent az. Ezt az egész világéletet egy eleven valami ölelésének érzi, ami a dolgok mögött láthatatlan és érthetetlen; a személyes életsorsát pedig titokzatos kalandnak, szcénának, mely közte és az ölelő Nagy Ismeretlen közt lejátszódik. Ennek a körülöleltségnek első, szinte testi megérzése borzongató, elnyomó. Nagy, leselkedő vadállatnak látjuk, melyet egy vigyázatlan mozdulat kicsal a sötétből, mely vakon eltipor bennünket. Hiszen a halál képében jelenik meg a Titok először. Bizonyára elszálló lélek után nézett az ember először fel a nagy Sötétbe, Maeterlinck első drámáiban a halál a hős. Azok a sápadt, tehetetlen, kiszolgáltatott "üvegházi virágok" csak eszközök a megérzékítésére. De nem igaz, a halál se hőse ezeknek a daraboknak. Csak drámai eszköz. Látható, mert legeseményszerűbb megjelenése, Szimbóluma csak a nagy misztériumnak. "Élő alak, mely közöttük jár-kél, meg-megsimogatja és az asztalokhoz ül, mint hívatlan vendég." Csak azt jelenti, hogy sötétnek és félelmesnek érezte még a titkot és nem tudta még direkt megérzékíteni, még a haláleseménynek is kizárásával. Anselma Heine, nem volna érdemes megkérdezni, mi az egy e drámák és a filozofáló, a prózai írásai között? Ami a közös, az a gyökér.

"Trésor des Humbles" mondja Heine asszony összefoglaló teóriája sötét miszticizmusának. A későbbiek folytonos és gyors átmenet a derült realizmusba, mégpedig - és ez a fő - egy asszony, egy szellemes színésznő, Georgette Leblanc hatása alatt.

Embersorsról és boldogságról szólnak ezek a könyvek. De dramatikusan látva, mint eleven, személyes valamik lépnek elénk ezek a fogalmak, mint a drámákban a halál, melyektől elválhatunk, melyekkel találkozhatunk. Mintha egy mindig és mindenkinek egyforma terem volna a boldogság, melybe be kell lépnünk és keresi az ajtókat, mint Orlamonde király hét lánya.

Mi is a miszticizmus? Egy mindent elevennek látás.

És - így képzeli Anselma Heine - jött Georgette Leblanc asszony és csiszolt gyémánt eszével, egészséges életösztönével, szerelmével megváltotta a költőt. És lehet, hogy egészséges, jókedvű realistává akarta váltani. A német asszony meg van róla győződve, hogy sikerült. Pedig hát a szerelem a férfiban nem szokott ellenszere lenni a miszticizmusnak. Az asszony - olyankor a legmisztikusabb.

Pedig poéta filozofál csak benne. Nem magyaráz, az elegendő okok során visszafelé futva, amíg bírja szusszal, hogy végre mégis leüljön valahol az út szélére. Csak szerepelteti, alakítja a problémákat, mint az embereket a drámáiban.

Pedig a tanulmányai, A méhek, A virágok lelke stb. csak egy nagy lépés előre a régi úton. Direkt megéreztetése a misztériumnak a halálesemény és bezárt ajtók felhasználása nélkül, egyszerű megtapogatásával a természetnek. Áhítatos mindent elevennek látás. A miszticizmus magasabb formája csak, hogy a rulettgolyó gurulását, egy kis kutya életrajzát, sőt az automobiljának gépezetét is csak olyan csodálatos eseménynek tudja leírni, mint a legtitokzatosabb halált. És a derültsége? Az változás. Változás a sötét miszticizmusból a világos miszticizmusba. Szintén csak előrelépés. Hogy ehhez köze van-e az asszonynak, nem tudom. Talán nagyon boldog volt Maeterlinck. Különben nem jelent egyebet, mint hogy a Nagy Titok ölelését, mely fojtogatta és ijesztette régen, most melegnek és biztosnak érzi és hittel beléhajol.

Egészen bizonyosan az asszony hatása csak az a szerep, melyet magának íratott, mellyel világkörútra vitette magát és mely Maeterlinck legjelentéktelenebb darabja: Monna Vanna.