Nyugat · / · 1908 · / · 1908. 4. szám · / · FIGYELŐ

SALGÓ ERNŐ: A legifjabb Anacharsis utazása

"...A nád között törtem néhány oleander-ágat, de egyetlen hattyút se láttam úszni az Eurotason. A sors századok óta beigazolta a halál-jövendölést, melyet rekedt kiáltásuk jelzett. A mezőn, hol valamikor a spártai szüzek, miután olajjal bedörzsölték tagjaikat, meztelenül birkóztak a fiúkkal, egy vézna kis leány bizgatott egy sovány malacot."

E sorok Maurice Barrčs legújabb könyvéből valók, melyben a francia nacionalisták heves vérmérsékletű evangélistája görögországi útjának emlékeit beszéli el. (Maurice Barrčs: Le voyage de Sparte. Paris. Librairie Félix Juven.) Mi vitte Görögországba? Efelől csak meglehetős határozatlansággal nyilatkozik, kíváncsiságot említ, mely Leconte de Lisle szalonjában, kívülről szűrődött beléje; de hogy mit talált, azt kicsiben összefoglalva találhatjuk a fentebbi idézetben. Röviden szólva dezillúziót. Az ifjú Anacharsisnak, kit a lelkes Barthélemy abbé valamivel több, mint száz év előtt kalauzolt végig az antik Görögországon, Görögország annyi volt, mint a költészet, az ékesszólás, a teremtő művészet; e legifjabb Anacharsis csupa pusztulást, kietlenséget lát, a dolgok megkicsinyednek előtte, érzése nem kap szárnyra a romok láttára és az Akropoliszon azt sóhajtja: "Sajnos, teljesen világosan látom: más fajbeliek vagyunk".

Barrčs ezt objektív látásnak, az elővélemények levetkezésének mondja. "Amit a legjobbak is közöttünk a maguk hellenizmusának neveznek, valójában oly eszmék egyvelege, melyek Alexandriából, Seleuciából, Antiochiából kerültek össze és amelyeket tanáraink ismételgetnek. Ez az ideológia, melyet gyermeteg együgyűséggel magunkkal hozunk könyvtárainkból, hogy szembesítsük a híres helyekkel: nem fér össze a romok szagával és formáival." És elmondja a maga benyomásait, melyek olyanok, hogy a - legnyársabb nyárspolgár benyomásai lehetnének.

Mert Barrčs könyvében az a legérdekesebb. Az irodalmi és politikai dandy összetalálkozása az irodalmatlan és nyájtermészetű nyárspolgárral. A különbség csak annyi, hogy ez utóbbi a bédekker tekintélyének nyomása alatt elragadtatott arckifejezést erőltet magára és nem meri hangosan nyilvánítani, amit gondol, mert fél, hogy nyárspolgárnak fogják tartani; de Barrčs, az összes raffinement-ok tudora vértezve van e szemrehányás ellen, nyugodtan lehet nyárspolgár, mert senki se fogja ennek nézni és bátran hallathatja a csalódás felkiáltását: Ez az egész?...

Barrčs azonban nem azért író, hogy ezt csak úgy egyszerűen elénkbe tálalja. Körülönti erélyes felháborodással és okot keres hozzá. "Már a tengeren - írja - mikor Görögországnak még csak a partjait láttam, bizalmatlanság kelt bennem Athén hirdetői iránt és amily mértékben igyekeztem beletalálni magamat Görögország múzeumainak légkörébe, mindinkább csalást gyanítottam szónoklásaikban és csakhamar bizonyos felszámolásba kezdtem. Elbúcsúztam Byron, Chateubriand, Lamartine árnyától. Otrombáknak találtam őket. Észrevettem az elsőnek alkoholikus szemérmetlenségét, a másodiknak feszes pompázását, a harmadiknak fecsegését és sejthetik, mit gondolhattam, ha odáig jutottam, hogy így bánjak híres mestereimmel." Ez a kiábrándulásért való bosszúvétel hangja; ami pedig a csalódás okát illeti, az a faj különbözőségében gyökeredzik. Barrčs Lotaringia fia és csak ennek a fia akar maradni. Értetlenül áll a régi Görögország emlékeivel szemben, mert csak a lotaringiai és a francia lelket akarja érteni. Bármit lát: az otthoni tájak jutnak eszébe; de úgy, hogy ezeknek az emléke nem enged kifejlődést, elmélyedést új benyomásainak. Más szóval: nyárspolgár-látása, vagy inkább: látatlansága ugyanonnan ered, ahonnan nacionalista agitációja.

Nincs jogunk kétségbe vonni őszinteségét; de bizonyos, hogy ez valami lélekbeli megszegényedésből táplálkozik. Mert az a Sainte-Beuve-ből vett jelige, melyet Barrčs könyve homlokára illeszt, hogy a Görögországról alkotott felfogás nem volt mindig ugyanaz és háromszáz év óta vajmi sok változáson ment át - nemcsak Franciaországra nézve igaz, hanem bizonyságai megtalálhatók minden irodalomban; de ha az a Görögország, melyről Medici Lőrinc platoi akadémiájának tagjai ábrándoztak, más volt is, mint az, amelyben Grote a whig és tory párt versengésének előképét látta vagy ha Schwarcz Gyula és Burckhardt más világításban mutatják is az athéni demost és a görög kultúrát, mint amilyenben például Müller Ottfried szavára esküvők tették, mindezek a különböző felfogások megegyeznek abban, hogy felfogást fejeznek ki, hogy valamilyen képét adják a görög világnak. Barrčs azonban egyszerűen ignorálja Görögországot. Levetkezvén az "ideológiá"-t: levetkezte a fogékonyságot is. Az antik hellén világról nincs mit mondania, mert ennek az emlékei se mondanak neki semmit. Partikularizmusa megbénítja és míg előtte Villemain, Sainte-Beuve, Taine a korok és nemzetek megértését próbálták, ő az értetlenségbe zárkózik. Lehet, hogy igaza volna, ha azt mondaná, hogy mind e próbálások csak önámítások és e megértések valójában félreértések; de az is igaz, hogy inkább félreértés, mint semmilyen értés! Mert hiszen bizonyára nem is annyira a valóságos megismerés a fő, mint inkább a felfogás megalkotása és ha fogalmainkban hamis képe rajzolódik is ki a régi hellénségnek: ez mégis gazdagodása az öntudatnak, megsokszorozása az intellektuális életnek és még mindig több, mintha semmilyen képünk sincs. Annál inkább, mert mit szerez Barrčs ennek ellenébe? Választékosabb formában ugyanazt a meddőséget, melyet a nyárspolgár lélek titkol magában. És ez az összetalálkozás - Barrčs-ről lévén szó - nemcsak némi pikantériát, de talán valamelyes komolyabb tanulságot is ad ez új Anacharsis utazásának. Igaz, hogy egészen másféle tanulságot, mint amilyet akar.