Nyugat · / · 1908 · / · 1908. 2. szám · / · FIGYELŐ

NAGY ENDRE: Blaha Lujza

Azt a lelkesedést, szinte áhítatos rajongást, amely most Blaha Lujza személye körül jubilált, majdnem teljes egészében örökségbe kaptuk egy elmúlt korszaktól. Ezt a korszakot lélekemelő gyorsasággal hagytuk el; azzal a gyorsasággal, amely hihetetlenül meghatványozta az évek valőrjét.

Talán sohasem volt annyi szükség a nemzeti önérzetre, mint abban a korszakban és ennek folytán talán sohasem volt a nemzeti önérzetnek oly kevés erkölcsi alapja, mint akkor. Az a korszak volt ez, amikor csillogó dicsekvéssel magasztaltuk a tejjel-mézzel folyó Kánaán buja őstermékeit és Hungária asszonyt körülteremtettéztük, földíszítettük a muskotály-szőlő zsíros leveleivel és a torontáli búza tízszeresen fizető kalászával. A nemzeti dicsőség oltárán a nyerstermékek egész csendéletképét halmoztuk föl és a költészet áhítatával miséztünk körülötte.

E pogány kincsek életre keltek, csodálatos harmóniával asszonnyá váltak és ez asszonynak Blaha Lujza a neve. Szinte Lisznyayék kacskaringós ornamentikájára volna szükség, hogy méltóképpen megfösthessük mesebeli alakját: a cseresnye-ajkat, a ringó járást, gerle-kacagását, pacsirta-énekét, bogár-szemét. A magyar rónának minden gazdagsága benne pompázott és az "extra Hungariam" szomorú gőgje imádva borult le előtte. Szépsége, asszonyi bűbája, művészetének megszólalása egészen a mienk volt és őt bámulván, azt az egyedüllétet érzetük a külföld művészi eseményei közepette, ami már nem elszigeteltség, hanem kiváltság. Senki más meg nem értette szavát, míg mi elmerülve csudáltuk adományait.

A természet nagylelkű csudát művelt, hogy íme ez új korszakunknak, az ötvenéves jubileum korának is jutott még e mesés gazdagságból. És bárha e gazdagságból ma már sok minden csak a visszaemlékezők szemében rezeg, a mai kor embere is igaz hittel csatlakozhatik a jubilálók meghatott tömegéhez. Nem kell számtani műveletekkel bíbelődni, nem kell összeadni és kivonni, hogy művészi jelentőségét megmérjük, analizáljuk. Az ő művészeti jelentősége abban a hihetetlen méretű hatásban van, amelyet az egész magyar nemzetben tudott ébreszteni és ez a hatás nem a művészet elismerése, hanem valóságos kultusz, amely a nemzeti ügyek erőteljes pátoszával nyilatkozott meg. Megnyilatkozott sok évtizedeken és megnyilatkozik még ma is.

Csodálatos magyar föld, amely zeneművésszé avatja az agyagban turkáló vályogvetőt. Csodálatos magyar föld, amely már százszor devasztálódott és százszor kivirágzott újra. Csodálatos magyar föld, amely megnemesíti az elvadult venyigét és megáldja az elszórt magvak csíráit. Ennek a földnek legpompásabb termése Blaha Lujza. Őstalajnak véletlen kivirágzása; vadvirág, amely egy parlagon pihenő országnak szépséges szimbóluma.

Nemzeti bálvány lett, de nemcsak csodálták, hanem fölényes hatalmát hálálkodva áldották is. A nemzeti hódításokban, térfoglalásokban harcdöntő szerep jutott neki. Az igaz, hogy nem valami gazdag volt nemzeti arzenálunk és még az erdőzúgás dinamikai erejét is be kellett fognunk nemzeti munkánk mechanizmusába. Kultúrmissziót végeztünk, amikor mulattunk, ámbár viszont sokszor mulattunk, amikor kultúrmissziót kellett volna végeznünk.

Az ünnepek sohasem a mieink, hanem a vallásalapítóké. Ünnepeljük hát meg apáink ünnepét: Blaha Lujzát.