stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.


BÁLINT GÁBOR

Rejtő Jenő utolsó kiadói

Bukaresti Magyar Hírlap

Rejtő Jenő (1905–1943), írói álnevén P. Howard[1] 1940 végén–1941 elején (a Csontbrigád című regényének elfogadása után, de még annak megjelenése előtt) szakított a Nova kiadóval, amely addig kiadta az összes nagyobb terjedelmű munkáját. Az író ekkor éppen idegszanatóriumban volt, s mikor a kiadó visszaküldte neki a Vanek úr Párizsban kéziratát, hosszú és zaklatott stílusú levelet írt a Novának, pontosabban Müller Pálnak,[2] amelyben közli, hogy nem hajlandó tovább dolgozni a nekik. Olyannyira csalódott volt, hogy elhatározta, többé nem ad ki Howard néven könyvet, mert az túlságosan is ehhez a kiadóhoz kötődik, tulajdonképpen a Nova teremtette meg. Természetesen ennek nem volt sok realitása: Rejtő védjegye a P. Howard név volt, a következő regényeit a többi kiadó is ezen a néven várta, így kívánta megjelentetni. Merthogy Rejtő-könyvekkel szívesen foglalkozó kiadó természetesen akadt több is, neki csak ki kellett választani a számára megfelelőt, de mi utólag már tudjuk, hogy a következő kiadóival sem volt szerencséje: az egyikkel ugyanúgy összekülönbözött mint a Novával, és hasonlóan felháborodott hangú levél-monstrumokat írt nekik.

A szakítás után, és még 1945 előtt négy új műve jelent meg, három különböző kiadónál. Mindegyikről elmondható, hogy sokkal kisebbek, mint a Nova, s közülük kettő, úgy tűnik, kifejezetten ponyvakiadó, méghozzá kis, egyszemélyes vállalkozás. Kijelenthetjük tehát, hogy Rejtő túljutott írói pályájának csúcsán (nem függetlenül Magyarország politikai és a saját társadalmi helyzetének változásától): kisebb kiadóknak írt, kevesebb és gyengébb minőségű művet, néhány tervezett műve el sem készült, négy (az utolsó simításokra váró) regénye pedig meg sem jelent több évtizedig. A mellékelt grafikon mutatja az 53 darab önállóan megjelent prózai művének évenkénti megoszlását. Nem szerepelnek itt a filmszüzséi, operettjei, és kabaréjelenetei sem. Ez utóbbi kapcsán egyébként megállapíthatjuk, hogy Rejtő utolsóként előadott jelenete a Miss könyvügynök című tréfa lehetett, amelyet 1940 szeptemberében mutatott be a még megmaradt pesti kabarék egyike, a Kamara Varieté.[3] Rejtő mozgás- és élettere tehát jelentősen beszűkült.

*

Csillag kiadó: Az ellopott futár (regény), 1941.

A pesti ponyva leleplezéséről szóló cikksorozatban a következőket írják a kiadóról:

„Dózsa Balázs Csillag Könyvkiadó és Lapterjesztő vállalata, amely állítólag a Csillaghegyen székel, eredeti könyvet alig ad ki. Megvásárolta a Friss Ujság és még néhány ponyvakiadó el nem fogyott termékeit és izgató, új, színes fedőlapokkal látta el, úgyhogy azon az író neve nem szerepel. Ezeket a könyveket hozza forgalomba.”[4]

A kiadó tulajdonosáról csak annyit tudhatunk, amennyit a Magyar írók élete és munkái közöl: Dósa Balázs, a Tűzoltó évkönyv egyik szerkesztője, Váradlesen (Bihar vármegye) született 1907-ben. Gimnáziumot végzett, majd az 1930-as években Csillaghegyen lakott s a pomázi járás tűzrendészeti felügyelője volt. A Pilishegyvidéki Hírek szerkesztője, később tulajdonosa. 1939 nyara óta katonai szolgálatot teljesített, 1942-ben lemondott újságírói kamarai tagságáról.[5]

Ahogy az idézett cikkben is írják, a kiadó nem fejtett ki nagy működést, a Magyar könyvészet vonatkozó kötetében mindössze 13 kiadványát találtam meg, valamennyit 1941-ben. Három könyvet adott ki a Peter Cheyney[6] (ál)nevű szerzőtől, négyet pedig Nagy Károly (Rejtő Jenő követője) jegyzett különféle neveken. Nem a Csillag kiadó, hanem a saját neve alatt kezdte el Dósa a „Humor könyvei” című sorozatot, szintén a fenti két szerző egy-egy művével. Ugyanakkor a leleplező cikk szerzője szerint a Csillag-kiadványok azok közé tartoztak, amelyek „a leginkább szemünkbe ötlenek Budapest utcáin: az újságárusoknál, trafikokban és egyes könyvkereskedésekben.”[7]

Rejtő regénye egy pengőbe került, borítóját – vörös-kék kétszínnyomással – Vogel Eric, a neves díszlet- és jelmeztervező rajza díszítette. Rejtő, a korábbi kabaré- és operettszerző nyilvánvalóan már régebben is ismerte a hasonló területen dolgozó Vogelt. Mivel a másik két kiadónál megjelent regényei borítóját is ugyanő rajzolta, ezért feltételezhetjük, hogy éppen Rejtő választása volt az ismert grafikus, akinek nyilván nem ezek voltak az első ilyen munkái: korábban kottacímlapokat is készített, és a Szinházi Élet állandó rajzolója is volt.

A Csillag kiadó tehát nem volt hosszú életű, így Rejtőnek újabb céget kellett keresnie, amely megjelenteti műveit.

*

Aurora kiadó: Piszkos Fred közbelép Fülig Jimmy őszinte sajnálatára (regény), 1941. A detektív, a cowboy és a légió (kisregény), 1942.

„Az Aurora Könyvkiadó Vállalat Pap Béla Sándor kezében van. Pap Béla Sándor a Hajós utcában szervezte meg a ponyvakönyvkiadó vállalkozását. Valamikor ponyvaregényeket írt hol az egyik, hol a másik ponyvásnak. Egy filmzsüzsét eladott s ebből a pénzből alapította vállalatát.[8] Hogy kik vannak mögötte, azt nem lehet tudni. A tőkések a ponyvakönyvkiadóknál állandóan váltakoznak.”[9]

A cikk írója félrehallotta a nevet:[10] itt nyilván Bak Béla Sándorról van szó, aki például Garry Tax, Marlito Prudenso és A. G. Murphy álneveken írt jó néhány füzetes regényt. Rejtő leveleiben említ még egy bizonyos Szentiványi, Kubics (valójában Kubitsch Albert), és Székely nevű kiadói munkatársat is – az Aurora[11] tehát nem egyszemélyes cég volt, a Csillaghoz képest nyilvánvalóan sokkal professzionálisabb lehetett. Akár valóban Bak volt a kiadó alapítója, akár nem, a céget még abban az évben átvette Mátyás János volt rendőrfelügyelő, a könyvekben ő szerepel felelős kiadóként.

Mátyás 1895. május 13-án született a Vas megyei Csipkerek községben. Gimnáziumi érettségit tett, majd rendőrfelügyelő lett. Nyugdíjazása után a Magyar Nemzet Lapkiadó Kft-nél dolgozott, 1941. október 1-jétől önálló, az Aurora tulajdonosa. A következő években többször is katonai szolgálatot teljesített, részt vett az ellenállási mozgalomban. 1945-ben az újjáalakult államrendőrség ismételten felügyelőként alkalmazta.[12]

Figyeljük meg Mátyás korábbi munkahelyét, ugyanis Talpassy Tibor, aki a kiadó lektora is volt, eleve úgy állítja be az Aurorát egyik visszaemlékezésében, hogy azt „a Magyar Nemzet[13] emberei létesítették”. Leír egy esetet, amelyben egy általa benyújtott könyvet nem engedélyezett a cenzor: a Ma össztánc című „külvárosi témájú regény” szerzője, Rácz György nem felelt meg az árjaelőírásoknak. Végül Kodolányi János mozgósította az összeköttetéseit, s így a regény megjelenhetett, az akkor súlyos beteg szerzője megkapta az életmentő 500 pengős honoráriumot.[14]

A cenzúrával máskor is meggyűlt a baja a kiadónak, ezért Talpassy és Molnár Sándor, a ponyvalektorátus vezetője[15] között létezett egy egyezményes jel: „ha valamelyik postán beérkező kézirat felső, bal sarkában két ölelkező karikát lát”, akkor az ne a szélsőjobboldali „zsidófaló” cenzorok kezébe kerüljön, mert azok úgyis elutasítják.[16]

Az Aurora adta ki 1942-ben Erőss János beszédes című könyvét: Így végződnek a háborúk Európában. A nagy európai konfliktusok befejezésének drámája. Erőss korábban a Bajcsy-Zsilinszky Endre-féle Nemzeti Radikális Pártban működött (ahogy pl. Talpassy is), majd később a Független Kisgazdapárt országos vezetőségének tagja lett. Szintén e kiadó jelentette meg Kunszery Gyula Magyar írók bűnperei című 64 oldalas füzetét. Kunszery is a Magyar Nemzet köréhez tartozott, s e művének megírására egy fegyelmi vizsgálat indította azon verse miatt, amely „a magyar tanári sorsot enyhén szatirikusan” ábrázolta. Az „újonnan alakult Auróra kiadóvállalat felkérése” tehát, ahogy elmondta, kapóra jött neki, hogy vázlatosan ismertesse „a szellem üldözésének történetét” a magyar irodalomtörténetben.[17]

Ezek után nem is meglepő, hogy az Aurora adta ki a Németországból emigrálni kényszerült liberális közgazdász, Wilhelm Röpke Die Gesellschaftkrise der Gegenwart című művét, amely Zürichben jelent meg eredetileg 1942 őszén. Az eredeti cím a magyar kiadásban már csak alcímként szerepelt, az akkori politikai viszonyok mellett egy igencsak kívánatos alternatívát jelentő A harmadik út lett a könyv főcíme. Az előszavát, mely 1943. október 21-én kelt, Barankovics István írta, aki abban az időben a Magyar Nemzetnek is dolgozott. A könyv második kiadásban is megjelent. A Magyar könyvészet nem közli a fordító nevét, mert az a könyvön sem szerepelt, az általam látott példány dedikációja szerint úgy tűnik Bródy Béla fordította.[18]

Ezek a fajta könyvek azonban csak egy kisebb szeletét adták a cég kiadványainak: a több mint 224 fellelt könyvük közül 183 darab kifejezetten a ponyvairodalom kategóriájába sorolható. Igaz, ennek a felét, szám szerint 95 darabot még 1941-ben adták ki, majd a következő évben már csak 56-ot, 1943-ban pedig 32-t, s ugyanebben az évben már ugyanennyi volt a „nem-ponyva” kiadványuk is. Ez nyilván a cég határozott szándéka volt: a ponyvák kiadásával keresett pénz tette lehetővé a komolyabb témájú könyvek kiadását.

Érdekes módon a kiadónak nem sikerült a füzetes regényeit egységes sorozatba szednie, jóllehet a korábbi években a ponyvasorozatok nagyon sikeresek voltak. 1941-ben az „Aurora könyvek” című sorozattal indultak, szerkesztője Bak Béla Sándor volt, de csak négy címet – valamennyi ponyva –, adtak ki ebben, ahogy az egy évvel későbbi „Aurora zsebregények”-ben is. Az effajta kiadványaik nem különböztek az azokban az években divatos ponyvafüzetektől: a többségük magyar írók által írt, idegen, általában angolszász álneveken megjelentetett kalandos vagy szerelmes történet volt. A szerzők névsorát böngészgetve több jól ismert, a kor viszonyai miatt ponyvaregény írására kényszerült író nevére bukkanunk: Juhász Lajos, Nagy Károly, Halász Péter, Hamvas H. Sándor stb.

1943-ban tehát már csökkent a kalandos ponyvák száma az Auroránál, azonban egyre több irodalmi klasszikust (mintegy „nemes ponyvaként”) adtak ki ponyvafüzetben, 10–20–30 filléres áron. Megjelent pl. Nathaniel Hawthorne, Rudyard Kipling, E. T. A. Hoffmann, Balzac, Flaubert, Maupassant, Boccaccio, Gogol vagy éppen Gorkij, egy-egy rövidebb terjedelmű írása, olyan formában, amely az addig főleg ponyvát olvasó réteg érdeklődését is felkelthette. De Gorkijt kiadtak nem ponyvaként is: a Három ember című regénye 1943-ban jelent meg 344 oldalon.

Az Aurora kiadó szorosan együttműködött a Turán Könyv- és Lapterjesztő Vállalattal, olyannyira, hogy az irodájuk, sőt a telefonjuk is közös volt: V. kerület, Visegrádi utca 36, IV. emelet 1, illetve 49–39–47. Aligha tévedünk, ha arra gondolunk, hogy a tulajdonosok is közösek voltak. Amikor 1941-ben Rejtő megírja a reklamáló leveleit, a megszólításban mindkét céget említi. A levelekben tárgyalt vitás kérdések, mondhatni, a kiadó és szerző közötti szokásos nézeteltérések voltak: Rejtő mennyi pénzt, milyen jogcímen vett fel eddig tőlük, hány ívet mennyi idő alatt kellene korrektúráznia, mennyit kellene kihúznia a szövegből illetve menynyit kellene beleírni a nyomdai igények miatt. Rejtő kifogásolta, hogy a kiadó munkatársa is belenyúlt a szövegbe az ő megkérdezése nélkül, ami – ahogy (meglehetősen zavarosan fogalmazású) leveléből kiderül[19] – nem is volt szokatlan:

„… kétséget kizáróan bizonyítható módon regényemben a korrektori önkény tördelési koncesszióinak jogbitorlási tömege hemzseg. Tudván, hogy korrektoruk füzetregények tömegrevíziójához szokott, ahol egy rosszul kihajtott sor, egy mondattal hosszabb hasáb, vagy fattyusor kényszerítővé teszi, … hogy a szerző hozzájárulása nélkül változtatásokat eszközöljenek. […] Az Önöknél megjelent regényem valóságos tárháza a jogbitorlásoknak, undorodom a gondolattól, hogy annak egy-egy hihetetlenül gyatra tömegmondatát nekem tulajdonítják és tudok Önöknek olyan helyeket mutatni, ahogy egy-egy teljesen kihuzott sor a tördelés meggyorsítására, három oldal értelmét teszi tönkre. […] Különösen, miután tanuk előtt figyelmeztettem korrektorukat, hogy akár taxival jövök be a nyomdába hívására (erre volt precedens), csak ne nyúljon hozzá egyetlen mondathoz se …”

A fentiekből látszik tehát, hogy Rejtő nem azonosította magát a „ponyvaiparosokkal”, ő írónak tartotta magát, akinek valamennyi szava fontos a szerzői szándék szempontjából. Kifogásolta azt is, hogy a kiadott könyvek selejtaránya nagyon magas:

„… felbontottak már uzsoraügylet címén olyan megállapodást, mely 10% Zuschusst[20] kötött ki. Önök viszont teljesen jóhiszeműen, tehát kizárólag a gondosság, vagy felkészültség hiányánál fogva regényemet eddigi kissé felületes statisztikám … szerint 50 és 70% közötti Zuschussal árusítják. […] Az Opera előtt, az Oktogonnál, a Fiumei   úton és Kelenföldön, továbbá tiszteletpéldányaimban a Nyugati pályaudvarnál és az Emke előtt a példányok 100 vagy 70%-a igen sulyos Zuschussnak számító módon sérült volt. […] A regény megjelenésének napján megdöbbenéssel hallottam … hogy hány regény cirkulál teljesen érthetetlen hiányzó ívekkel, vagy kettős ívek következtében, mint keresztrejtvény a városban”.

Látható tehát, hogy a zaklatott életmódja miatt egyre inkább ideggyógyászati kezelésre szoruló Rejtő nem találta meg a számára megfelelő kiadót az Aurorában sem, olyannyira, hogy még a sokat kárhoztatott Nova is szebb fényben tűnt fel előtte. A korábbi cége még „kifejezett kívánságomra sem jelentetné meg regényemet a legprecízebb és állandó közreműködésem nélkül” – írja ugyanitt – „kérésem nélkül fizetett a cég, hogy hajnalig a nyomdában álljak, mivel tudták, hogy regényeimnél az üzlet egy pengős sorozatban író munkáját adni”.

Úgy tűnik eredetileg még két regényt kötött le az Aurora a Piszkos Fred közbelép mellett, 1941 nyarára, de csak A detektív, a cowboy és a légió jelent meg, a Magyar könyvészet szerint már 1942-ben. Ez a kisregény a ponyvafüzet-írás görbe tükrét tárja az olvasó elé. Egy tejbár közönsége szerepel benne, akik valamennyien az irodalmi nagyüzem részei.[21] A Vanek úr Párizsban című regény, amelyet a Nova nem fogadott el, az Auroránál sem jelent meg, ahogy Rejtő másik műve a „Parancs az parancs” sem, amely azonban nem is készült el. Rejtő jellemét ismerve feltételezhetjük, hogy a visszautasított műveket egyszerűen ki is törölte a fejéből, a Vanek úr Párizsban kéziratát ketté is tépte, nem foglalkozott vele tovább. Mivel Az Aurorával sem sikerült gyümölcsöző kapcsolatot kialakítania, Rejtőnek újabb kiadó után kellett néznie.

*

Közművelődési Könyv- és Hírlapterjesztő Kft (1942)

A fenti cégnél Rejtőnek egyetlen műve sem jelent meg, ám két ok miatt érdemes foglalkoznunk vele. Az egyik, hogy kapcsolatban álltak egymással: fennmaradt az 1942. májusában keletkezett részletes szerződéstervezet,[22] amelyet azonban valamelyik fél nem fogadott el, másrészt Bodnár István részletesen foglalkozik a céggel az első leleplező cikkében.[23] Eszerint a Visegrádi utca 12-ben székelő kft-t 1937 májusában jegyezték be, a vezetői között ott volt Radó Imre „a négy elemit végzett zsidó lektor, szervező és gazdafőnök”, valamint Gerenday Gézáné Rajczi Olga, vitéz Rozs Kálmán, Mahr Erzsébet, dr. Aigner Pál és dr. Zajzon Barna. A vállalat tízezer pengő törzstőkével indult, s közművelődési célkitűzései között még a népkönyvtárak szervezése is szerepelt, ám Bodnár megállapítása szerint kizárólag ponyvakiadványokkal foglalkozott. A vezetők közül a cinkográfus szaktudású  Rozs Kálmánnak 1942-ben már saját cége volt az Aradi utca 8. 3. emeletén, a Globus Nyomda helyiségében, de Zajzon Barna is önálló vállalkozásban foglalkozott füzetes regények kiadásával. Radó Imrét pedig később „felakasztották, mint az ellenállási mozgalom egyik sejtjének vezetőjét.”[24]

Bodnár szerint a Közművelődésinél a kéziratokat Radó bírálta el, és ő döntötte el azt, is, hogy mennyi pénzt ad értük – a „ponyvafronton” ő fizetett a legroszszabbul. Aszerint, hogy milyen terjedelmű a kézirat, a szerző 40–60–120 pengőt kapott. A szerződéstervezet szerint Rejtőnek harminc darab 200.000 „n” terjedelmű (64 oldalas) kisregényt kellett volna megírnia, mégpedig kéthetenként. Ezeket a kiadó 40 fillérért árusította volna, s Rejtő az első tízért 240 pengőt, a többiért 300-at kapott volna. Tehát többet mint mások, de sokkal kevesebbet mint pl. korábban a Világvárosi Regényeknél. A könyvek Rejtő néven jöttek volna forgalomba, a Howard nevet a kiadó semmilyen formában nem használhatta volna. A szerződés időtartama alatt Rejtő nem dolgozhatott volna másnak. A kiadó fenntartotta a jogot az esetlege hozzáírás tekintetében, illetve Kovács Lászlóné, Rejtő gépírónője is átnézhette volna a korrektúrát a szerző távollétében.

Akármennyit is fizetett volna a cég, természetesen pénzre nagy szüksége lett volna Rejtőnek, hiszen abban az évben csak egyetlen műve látott napvilágot,[25] de talán ő maga is érezte, hogy abban az egészségügyi állapotban úgysem fog tudni eleget tenni egy ilyen, több mint egy évre szóló szerződésnek.

*

Soóky kiadó[26]: A megkerült cirkáló (regény), 1943.

A háború előtti utolsó Rejtő-kötet kiadója, Soóky Margit 1905. január 9-én született Izsákon, s 2004. november 21-én halt meg Budapesten. A kereskedelmi iskola elvégzése után, 16 évesen kezdett dolgozni. Mivel apja ismerte Sándor Lajost, a Szózat című lap igazgatóját, felvették a kiadóhivatalba, a hirdetésfelvételhez. 1939 októberétől 1942 decemberéig a Kis Ujságnál állt alkalmazásban, majd 1943-tól az Ujságnál dolgozott 420 pengő havi fizetéssel, annak megszűnéséig 1944. március 30-ig.

1942-ben jelent meg egyetlen regénye Katyi címmel a Sík kiadónál,[27] amely sikert aratott, film is készült belőle. Még abban az évben, a ponyvatörvény[28] életbe lépte előtt alapította meg „két befolyásos barátja segítségével”, ahogy írja, a Kaland kiadót. Sajnos nem tudni, hogy ki volt e két barát, talán közük volt a Globus nyomdához, ugyanis a Kaland kiadványok – úgy tűnik – itt készültek, míg később az önálló Soóky-könyvek már a Hungária nyomdában. A Kaland emblémája egymás mögött haladó három alakot ábrázolt: egy cowboyt, lasszóval a kezében, egy nőt, végül pedig a vállán puskát vivő idegenlégióst. Ezek nyilván a három ponyvatípust, a vadnyugati, a szerelmes és az idegenlégiós témájú műveket képviselték. Később – talán az alapító tagok kilépése folytán – csak a középső alak, a nő maradt meg, s ez szerepel a Soóky kiadó emblémáján is.

Az önálló – s alighanem egyszemélyes – vállalkozás már a ponyvatörvény után működött, a kiadványait tehát engedélyeztetni kellett, amelyet a miniszterelnöki hivatalban, a Sándor-palotában intéztek dr. Dulin Elek miniszteri osztálytanácsosnál, a miniszterelnöki sajtóosztály helyettes vezetőjénél, aki az Országos Magyar Sajtókamara újságíró-főosztályának egyik elnökhelyettese is, valamint A hatályos magyar sajtójog szabályai című kiadvány szerzője is volt. 36 db ilyen engedély megmaradt – egyébként a Soóky kiadó körülbelül 43 könyvet jelentetett meg működése alatt 1942–44-ben.

Ezekből az engedélyekből a következő egyszerű adatok állapíthatók meg: az első 1942. augusztus 18-án, az utolsó 1943. június 23-án kelt, vagyis havonta kb. három füzetre kértek s kaptak engedélyt; a kiadványok két nyomdai ívből álltak, amelyhez 150 kg rotációs papírt használtak fel; a füzetek példányszáma kezdetben 15.000, majd 12.000, októbertől már csak 10.000 darab volt.

A szerzők meglehetősen vegyes képet mutatnak. Ritka (Rubio) Lajos, dr. Nyilas (Nyéki) Vera[29] és Csátaljai (Weber) József három műve is megjelent ebben az időszakban, de a Kockás a nevető honvéd című füzetével itt is képviselteti magát Nagy Károly – „hazafiasítva” a korábban az idegenlégióban szerepeltetett hősét. A klasszikus művek ponyvakiadásaként Alfred de Musset három novellája mellett pl. Turgenyev és Puskin neve is szerepel szerzőként.[30]


Ahogy az Auroránál megjelent Piszkos Fred közbelép, úgy A megkerült cirkáló is Rejtő egy-egy régebbi, nagysikerű művének folytatása volt (s azokkal egy tetralógiát alkot) – s egyik sem sikerült fényesen, sem az olvasók, sem a kritikusok szerint nem tartoznak az életmű javához. Már az előbbi regény borítóján is szerepelt a Rejtő név a P. Howard mellett, az utóbbinál egyenesen Rejtő Jenő szerepelt szerzőként, csak zárójelben áll mellette a Howard. Tehát a korábbi „nyílt titok”, hogy P. Howard magyar, itt már a címlapon szereplő tény lesz. Ezzel összefüggésben az Egyedül vagyunk című szélsőjobboldali napilap 1942. október 9-i számában egy egész oldalas cikk jelent meg László András tollából „Bemutatjuk a Piszkos Fred szerzőjét” címmel. Ebben leírja, hogy P. Howard valódi neve Rejtő sőt Reich. Idézeteket hoz a műveiből, természetesen olyanokat, amelyek cselszövésről, hazugságról, gyilkosságokról szólnak, s megállapítja, hogy ez „vérbeli demokrata világnézet ponyvára átképezve” – természetesen a „demokrata” jelzőnek e lapban nagyon is pejoratív értelme van.

A megkerült cirkáló (amely egyébként már nem egy pengőbe került, ahogy a Novánál, vagy éppen az Auroránál megjelent könyvek, hanem 3,30-ba) a Magyar könyvészet szerint 1943-ban került a boltokba, jóllehet Soóky még magával Rejtővel beszélte meg a kiadás részleteit, mielőtt az író bevonult volna munkaszolgálatra, vagyis legkésőbb 1942 novemberének elején. Ha igaz az 1943-as megjelenés, akkor Rejtő már nem érte meg: Ukrajnában halt meg az év január elején.

A fentebb tárgyalt időszakban Rejtő még négy regényt írt: az Egy bolond száz bajt csinál című valószínűleg 1941 elején lett kész,[31] az Ezen egy éjszaka (illetve az ugyanazon címen szereplő „villámtréfa 7 folytatásban”) előszava 1941. december 17-én kelt, A boszorkánymester (más címmel: A Wallenstein-szanatórium)[32] és A néma revolverek városa[33] pedig 1942-ben készült. Ezek nem jelentek meg akkoriban, hanem csak 1969–70-ben, míg a Novával való szakítást hozó Vanek úr Párizsban csak 1986-ban – valamennyi a szerző bátyjának, Révai Gyulának sajtó alá rendezésében.[34]


GÁBOR BÁLINT

Les derniers éditeurs de Jenő Rejtő

Jenő Rejtő appartient aux écrivains hongrois, les plus lus du 20e siècle. Il a travaillé de 1936 jusqu’à 1941 pour l’Institut Littéraire ’Nova’, où il a fait paraître 19 romans de 12 cahiers, la plupart sous le pseudonyme P. Howard. Après la rupture avec ’Nova’, il n’avait pas de difficulté à trouver un éditeur, puisqu’il est déjà devenu auteur connu, malgré le pseudonyme. D’abord il a conclu un traité avec les Éditions ’Csillag’, qui a publié uniquement des colportages, mais la firme n’a pas connu une longue activité. Après cela, les Éditions ’Aurora’ avait publié deux de ses oeuvres. Cette firme était déjà plus importante, liée au quotidien politique ’Magyar Nemzet’ (Nation Hongroise), il a fait paraître plusieurs publications libérales, à tendance de gauche, qui, vue les conditions politiques de l’époque l’avait relevée parmi les autres éditions du même genre.

Rejtő – à l’époque déjà souffrant d’un état nerveux assez aggravi – avait rompu avec ’Aurora’, car selon lui les colportages publiés par ’Aurora’, étaient de mauvaise qualité, souvent pleines de fautes, ou encore remaniés. Après quoi il a trouvé une autre firme d’édition de colportage ’Közművelődési Könyv – és Hirlapterjesztő Kft.’ (Société Anonyme de Diffusion de Livres et de Pé-riodiques de Civilisation), mais enfin il n’y a fait paraître aucun ouvrage. Son dernier oeuvre, remis par lui à la publication, est paru chez l’édition de Margit Soóky, mais vraissemblablement le roman est arrivé en librairies seulement après la mort de l’écrivain, car Jenő Rejtő est mort au début de l’année 1943, au cours de son service de travail obligatoire, en Ukraïne.



[1] E cikk befejező része annak a tanulmánysorozatomnak, amely Rejtő Jenő pályafutását mutatja be kiadástörténeti szempontok alapján. A sorozat korábbi részei: A Nyíl regényújság története. = MKsz 1999. 4. sz. 460–463, A Világvárosi Regények története. = MKsz 2003. 1. sz. 125–133, Rejtő Jenő és a Nova kalandos regényei. = MKsz 2005. 2. sz. 193–212.

[2] Hámori Tibor: Piszkos Fred és a többiek… Történetek Rejtő Jenő életéből. Bp. 1982. 120.

[3] Alpár Ágnes: A fővárosi kabarék műsora 1901–1944. Bp. 1979. 624. Az író kabaréjeleneteinek listáját összeállította Dallos József. In: Rejtő Jenő: Tévedésből jelentik. Egyfelvonásosok, kabaréjelenetek. Bp. 1988. 377–386. Eszerint Rejtő mintegy 120 ilyen művet írt.

[4] Bodnár István: A mai ponyvairodalom öl, butít és bűnre izgat. = Magyarság 1941. március 30. 14.

[5] Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. VI. Bp. 1944. 174–175.

[6] Peter Cheyney nevű angolszász ponyvaíró valóban létezett, a Nova pl. kilenc hosszabb kalandregényét adta ki akkortájt, de szinte bizonyosra vehetjük, hogy a Dósa által piacra dobott füzetek nem tőle származtak.

[7] Bodnár István: i. h. (4. jegyzet)

[8] Erről nincs más adat, de igaz lehet. Egy filmszüzséért, tehát a három-négyoldalas, filmre szánt történetért akár 3000 pengőt is fizettek, már 1938-ban, de pár év múlva akár 5000 pengőre is felment ez az összeg, lásd: Nemeskürty István: A képpé varázsolt idő. Bp. 1983. 379, 651. Egyébként 1942-ben egy Aurora nevű filmvállalat forgatta le az Egy bolond száz bajt csinál című bohózatot, Latabár Kálmán főszereplésével. A film írója Szüle Mihály volt, aki tucatnyi ponyvafüzet szerzője is – többek között éppen az Aurora kiadónál. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy a könyvkiadó „ruccant ki” egy produkció erejéig a filmiparba.

[9] Bodnár István: Meddig áraszthatja még el ponyvafüzeteivel az országot a Hellas, a Duna- és az Auróra Könyvkiadó vállalat. = Magyarság 1941. április 6., 9.

[10] Bodnár kezdő ponyvaírónak adta ki magát, és így beszélgetett el a már befutott Halász Péterrel, lásd: Bálint Gábor: A pesti ponyvaipar leleplezése a Magyarságban, 1941-ben. = MKsz 2001. 4. sz. 484–487.

[11] Úgy tűnik a kiadóban sem döntötték el, hogy rövid, vagy hosszú ó-val írják-e ezt a nevet. Egy fennmaradt hivatalos levélen Auróra szerepel, de a kiadványok többségében, illetve az emblémájukon (amely a felirat mögül felkelő napkorongot ábrázolt) mindig Aurora látható, ezért én is ennél maradok.

[12] Fővárosi Levéltár. Igazolóbizottsági iratok. XVII-449. 156/B

[13] A Magyar Nemzet a „náciellenes nemzeti egység lapja” volt. Jelmondata: „A Magyar Nemzet küzd, hogy Magyarország magyar ország maradjon.” Lásd: Kókay György–Buzinkay Géza–Murányi Gábor: A magyar sajtó története. Bp. 2001. 189.

[14] Talpassy Tibor: A holtak visszajárnak. Bp. 1971. 205.

[15] Erről lásd: Pergel Ferenc: Az irodalmi ponyva ellen, a ponyvalektorátus létrehozása 1942-ben. = ItK 1973. 4 sz. 456–461.

[16] Talpassy Tibor: Betöltötte hivatását. Bp. 1975. 315.

[17] Hegyi Béla: A Vigilia beszélgetése Kunszery Gyulával. = Vigilia 1973. 7. sz. 469.

[18] A dedikáció a következő: „Lengyel Gézának / őszinte tisztelettel / a fordító / Bródy [?] Béla.” A kötet korábban az ELTE Tudományos Szocializmus Alapjai Tanszék tulajdonában volt, majd a BTK Központi Könyvtárába került, amely azonban azóta megszűnt.

[19] Rejtő Jenő három – töredékesen fennmaradt – levélfogalmazványa 1941 júliusából. Petőfi Irodalmi Múzeum, Rejtő-hagyaték. A levelek stílusára, és Rejtő idegállapotára fényt vethet az a tény, hogy az egyik levelet a következőképpen kezdi: „F. hó 10-én kelt egyezségi ajánlatukra válaszolva tisztelettel közlöm, hogy azt elfogadom” de a 3. oldalon már ezt írja: „Izetlen, nagyhangu és teljesen értelmetlen leveleikre nem reflektálok a jövőben. Ha véletlenül felbontanám őket, nem felelek rájuk.” stb.

[20] A szakmai megfogalmazás szerint ez a „nyomtatáskor a példányszámon felül való ívtöbblet, melyet avégből adnak, hogy a nyomtatás közben selejtessé váló ívek pótoltassanak.” Lásd: Nyomdászati lexikon. Bp. 1936. 199.

[21] Lásd Bálint Gábor: A pesti ponyva virágkora az 1930–1940-es években. = MKsz 2007. 1. sz. 127.

[22] Teljes szövegét közli Hámori Tibor: i. m. (2. jegyzet) 125–128.

[23] Lásd 4. jegyzet.

[24] Halász Péter: Átmeneti élet. Utószó. In: A fekete kastély rejtélye és más kémtörténetek. Bp. 1989. 250.

[25] Közben persze valószínűleg dolgozott „négerként” is, azaz mások neve alatt. A gépírónője elmondása szerint pl. Szilágyi László Tokaji aszú című operettjének dialógusait ő írta, lásd: Hámori Tibor: i. m. (2. jegyzet) 118. Igaz, ez még 1941-ben történt, ugyanis a szövegkönyv a Szinházi Magazin az évi 25–27. számában jelent meg.

[26] Cselyovszky Istvánné Soóky Margitról illetve a könyvkiadójáról szóló részben azok a fénymásolt iratok, cikkek szolgáltak forrásul, amelyeket fia, Cselyovszky Zoltán bocsátott a rendelkezésemre, s akinek ezúton mondok köszönetet.

[27] Egy levél szerint 1943. szeptember 12-én a Sík kiadó átadta e regény jogait és szerződését Kubitsch Albertnak, s ezt Soókyval közli az „Auróra kiadó”.

[28] Ez 1942. július 17-én jelent meg, s az olcsó kiadványok megjelenését korlátozta a háború miatti papírhiányra hivatkozva. Eszerint a három pengőnél alacsonyabb áron forgalomba hozott könyvet, füzetet stb. csak miniszterelnöki engedéllyel lehetett előállítani. Az engedélyezéshez ívenként tíz pengő eljárási díjat kellett fizetni. A kérelmezési kötelezettség visszamenőleg is érvényes volt 1939. január elsejétől, tehát az azóta megjelent kiadványokat is engedélyeztetni kellett. A rendeletről és a közvélemény reakcióiról lásd Csáki Pál: A ponyvairodalom „megrendszabályozása” az 1940-es évek elején. = MKsz 1988. 1. sz. 41–53.

[29] Gulyás Pál Magyar írók élete és munkái. XIX. kötetében (Bp. 2002. 642, 647. h.) két külön személyként szerepel ez a szerző

[30] Talán nem lenne érdektelen feldolgozni a nagy külföldi és magyar klasszikusok ez időbeni ponyvakiadásait irodalmi szempontok szerint sem: miért éppen ezeket a szerzőket és ezeket a műveket adták ki ponyvaként, milyen szöveggel (fordítással) dolgoztak, mennyiben alakították azt át a 20. századi ponyvaolvasók igényeihez stb.

[31] A regényt már említette Rejtő a Novának írt „szakítólevélben” is: „Megtarthatja továbbá Az egy bolond száz bajt csinál című regényem további honoráriumát, azért biztos lehet benne, ahogy tehetem, leszállítom [a regényt].” Paulay Lajos, aki még látta Rejtő örököseinél az eredeti állapotban lévő hagyatékot, említ egy „Bolondregény” címmel ellátott 90 oldalas gépiratot, amely – a menynyisége alapján – aligha lehetett teljes.

[32] Említésre méltó, hogy Rejtő teljesen szakított az idegenlégió témájával, sőt a két utóbbi regény Budapesten játszódik. Az Ezen egy éjszaka éppen egy banktisztviselőről szól, aki – mivel egy villámtréfáját előadják – belép a színházi világba, mint ifjú szerző.

[33] Paulay szerint a kéziraton az eredeti (ideiglenes) címe „Texasi kaland” volt, és 197 gépelt oldalból állt.

[34] Azóta is folyik a vita, hogy mennyiben tekinthetők ezek autentikus Rejtő-műveknek, illetve mennyiben a testvére munkái. A korabeli vélekedésről lásd: Esztergomi László: Magánnyomozás a Rejtő-rejtély körül. = Magyar Nemzet 1970. ápr. 27., 6.


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.