stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.


szemle

Reske, Christoph: Die Buchdrucker des 16. und 17. Jahrhunderts im deutschen Sprachgebiet. Auf der Grundlage des gleichnamigen Werkes von Josef Benzing. Wiesbaden, 2007. Harrassowitz Verlag, XXXII, 1090 l.

A könyvnyomdászat feltalálása és annak az első évtizedbeli elterjedése német nyelvterületen történt. A legtöbb könyvet évszázadokon át itt is állították elő. Miután hazánk az említett térség délkeleti részével határos, így szinte természetes, hogy a történelmi Magyarország könyvgyűjteményeiben őrzött régi, 15–18. századi kiadványok mintegy kétharmada is ott készült. A hazai tipográfia technikailag is mindig rendkívül jelentős mértékben függött e térség műhelyeitől. A 16. és 17. században valamennyi műhely – közvetlenül, vagy közvetve – külföldről szerezte be teljes matricakészletét, de az öntött betűk és díszek túlnyomó többsége is onnan érkezett. (Egyetlen kivétel Tótfalusi Kis Miklós volt Kolozsvárott.) Ugyanez volt a helyzet a hazai műhelyekben tevékenykedett szakemberek esetében is: jelentős részükben német származásúak voltak.

Fentiek után természetes, hogy mennyire fontos a német nyelvterületen tevékenykedett és a nyomdászattal foglalkozó személyek és intézmények adataira vonatkozó, széles körben összefoglaló szakkönyv a hazai szakemberek számára, akiknek régi nyomtatványokkal van dolguk. Már korábban is jelent meg több ide vonatkozó és fontos kiadvány, – ezek mind e témakör legjobb ismerőjének, Josef Benzingnek a publikációi. Elsőként a Buchdruckerlexikon des 16. Jahrhunderts (Deutsches Sprachgebiet) jelent meg 1952ben. A szerző ebben a városok betűrendjét követve, azon belül működésük időrendjében foglalta össze a lexikonok szükségszerű szűkszavúságával a 16. században, az akkori német nyelvterületen nyomtatványokat előállítókra vonatkozó legfontosabb adatokat. E munkáját bővítette ki az 1962-ben közreadott Die Buchdrucker des 16. und 17. Jahrhunderts im deutschen Sprachgebiet című művében – nagyot lépve előbbre – „nem csupán” a 17. századot is beemelve, de az adatok körét is jelentősen kiterjesztve. Benzing élete végén elkészítette ennek az alapvető munkájának második, javított és bővített kiadását (vö. MKsz 1984. 157.). A nyomdászokkal párhuzamosan a könyvek megjelentetőinek másik nagy csoportjára, a kiadókra vonatkozó alapvető adatokat is feltárta (Archiv für Geschichte des Buchwesens 2 (1960. 445–509), amelynek későbbi átdolgozását is elvégezte (Archiv für Geschichte des Buchwesens 18 (1977. 1077–1322).

Benzing 1981-ben bekövetkezett halála utáni negyedévszázad alatt természetesen rengeteg új publikáció látott napvilágot a korábban általa gondozott témakörben. Utolsó nagy műve megjelenését követően jelentős kiegészítések készültek ehhez. Így például David Paiseytől (Gutenberg Jahrbuch 1989. 165–179), aki időrendben – a könyvkereskedőkkel kibővítve – folytatta Benzing kiadványát (Deutsche Buchdrucker, Buchhändler und Verleger 1701–1750. Wiesbaden, 1988.).

Az utolsó évtizedekben megjelent, és Benzing legfőbb kiadványát kiegészítő adatokat gyűjtötte össze most megjelentett, terjedelmileg is hatalmas kötetben Christoph Reske Mainzban, Gutenberg és Benzing városában. Tette ezt úgy, hogy jelentős számban további, igényes elemekkel bővítette a nyomdászokra vonatkozó ismereteket (VII–X.). Példaként álljon itt ezek közül néhány: családtagok, anyagi helyzet, viszony a hatóságokhoz, munkatársak, kapcsolat a kollégákkal stb. Ezzel nem csupán az egyes személyekről kap a kötet olvasója még világosabb képet, de az illető városra, sőt azon kívüli összefüggésekre és kapcsolatokra is fényt vetít. Újra hangsúlyozni kell, hogy minden adatát a forrás pontos közlésével támasztotta alá. A szélesebb olvasói kör számára külön „szótár és rövidítésjegyzéket” is állított össze a régi nyomdászattal kapcsolatos, de többnyire csak szűkebb körbe használt szakkifejezésekből (XI–XIV). A többszörösen hivatkozott irodalom jegyzéke mintegy félezer tételt tartalmaz (XV–XXXI.). Magában a szövegben ennél sokszorosan nagyobb számú, egyedi hivatkozás található. A városok előtt álló szakirodalom is rendkívül gazdag. E korszak két legnagyobb teljesítményű „nyomdászvárosa” (Köln, Nürnberg) esetében az ide összegyűjtött címek száma egyenként is százakra rúg. (Egyedül e két város tipográfusainak ismertetése a gazdag irodalommal együtt a kötet terjedelmének nem kevesebb, mint 15%-a!) A nyomdászoknak a kötet végén álló névmutatója csak a nyomdahelyekre és azok lapszámára utal (1059–1090). Jól érzékelhető itt is a terjedelem „féken tartására” irányuló törekvés, amelynek sajnos – többek között – a különben rendkívül érdekes koholt adatok közlése is áldozatul esett (IX.).

Reske igényességének bemutatására álljon itt egyetlen, a nyomdászok névformáinak hallatlan szorgalmú összegyűjtését bemutató, magyar vonatkozású példa. A szlovéniai Laibach (Ljubljana) után Nyugat-Magyarországon is tevékenykedett Johannes Manlius neve mellett olvasható egész kis gyűjteménye annak a kiadványaiban olvasható változatairól: „János, Johann; Mandelc, Mandelac, Mandelz, Manlyus, Man(n)lin, Mannel, Männ(e)l, Mennel”. (E vándorhajlamú nyomdász esetében e névsor a köteten belül négy helyen is megtalálható: 152, 153, 181, 318.) Kiviláglik ebből is az a lankadatlan szorgosság, amellyel Reske könyvét minél teljesebbé és így a lehető leghasznosabbá kívánta tenni. A fentiekben csak vázlatosan ismertetett igényesség vezetett oda, hogy Reske munkájának terjedelme Benzing utolsó kiadásának több mint háromszorosa! Száraz számokkal jellemezve: Benzing 381 nyomdahelyéhez 21, a 2662 nyomdászához pedig 181 új névvel gazdagodott a kötet (IX.).

Minden könyvismertetésnek szükségszerű velejárója a fellelhető hibákban történő szemezgetés. A magyar szempontból felmerülő hiányok sorolásának vitorlájából a szerző kifogta a szelet, amikor bevezetőjében arról írt, hogy „a keleti szomszédok kutatásait sajnos nem lehetett kellő mértékben figyelembe venni, mert azokhoz részben nem lehetett hozzáférni, illetve azokba beletekinteni” (VIII.). Bár ezt a megjegyzését a Németországban élő szerző feltehetően eredetileg a cseh és a lengyel szakirodalomra szánhatta, de végül a magyart is hátrányosan érintette. Így V. Ecsedy Juditnak a régi magyarországi nyomdák korszerű áttekintését nyújtó munkája (A könyvnyomtatás Magyarországon a kézisajtó korában. Bp. 1999.) ismerete hiányában, Reske pl. Breslau (Wrocław = Boroszló) városnál Gottfried Gründer tevékenységét 1650–1663 és 1673–1681 (130–131) ismerteti, de 1669 és 1673 közötti pozsonyi munkásságáról nem tud, pedig a szerző különben az ilyen, határokat átlépő kapcsolatokat is igen gondosan közölte. A német nyelven megjelent magyar vonatkozású szakirodalom kiértékelése ellenben szinte teljesnek mondható.

Benzing legelső (1952) összefoglalása feltárta azokat is, akik nem rendszeresen dolgoztak öntött betűkkel. Ő nagy munkája két további kiadásában ezeket a nyomdászat peremén helyet foglaló kártyafestőket, fametszőket stb. tudatosan kihagyta. Természetesen Reske az immár lexikon méretűvé gazdagodott kötetében a legszigorúbb értelembe vett nyomdászokra és nyomdákra szorítkozott. Így szokatlan, hogy mind Benzing, mind Reske (752.) felvette kötetébe az Oels városában 1589–1601? közötti időszakban tevékenykedett Jakob Brückner „Formschneidert”, azzal a megjelöléssel, hogy valószínűleg egy kis sajtót is működtetett. De hiszen mind ők, mind mások – pl. a kártyafestők stb. – sajtóval dolgoztak, sőt, nem is olyan ritkán, öntött betűkkel! (Az említett Oels város első két tipográfusának kizárólag héber betűi voltak (751–752.), de a nyomdászmutatóból (1069.) ők kimaradtak a héber nyomdászok közül.)

Be kell vallani, hogy nem kevés munkát jelentett ennek az ismertetőnek írója számára, hogy összegyűjtse, és tollhegyre tűzze a fenti, néhány kisebb jelentőségű botlást, hogy eleget tehessen, az ilyen könyvismertetéstől szinte elvárt, majdnem kötelező akadékoskodásnak.

E hallatlan szorgalommal és hozzáértéssel összegyűjtött és kiválóan rendszerezett kötet szemlézőjének csupán egyetlen, elvi gondja akadt: nem pontosan világos számára az a földrajzi térség, amelynek feltárására Reske vállalkozott. A kötet alcíme (Josef Benzing azonos című munkájának alapján) azt sugallja, hogy e téren is a nagy előd által kicövekelt utat követte. Benzing műve első kiadásának előszavában (újra nyomtatva a 2. kiadás VI. lapján) összeállításának földrajzi körét így fogalmazta meg: „csak a zárt német nyelvterület nyomdászai”. Ez ellentmondásban levőnek tűnik a Reske előszavában felsorolt, általa új nyomdahelyként feltárt városok névsorával (IX–X.). Itt ugyanis szerepel Morvaország mindkét fontos városa, Brünn (Brno) és Olmütz (Olomouc). Ez pedig ellentmond Benzing elvi és gyakorlati szempontjának, hiszen e két város nem tartozik az összefüggő, zárt német nyelvterülethez. Bár a bevezetőben, mint új nyomdahely szerepel a sziléziai Troppau (X.), magában a kötetben ez a város nem lelhető fel. (A bevezetőben (IX.) említett „Groß-Grünau” és „Horw” helységek a köteten belül „Grönau” (315–316.), illetve Winkel (989.) alatt találhatóak.)

A történelmi Magyarország nyugati határán az osztrák tartományokkal nyelvileg összefüggő, zárt tömbben élt németek lakóhelyei közül csak a mai Burgenlandban, vagyis az Ausztriában lévők szerepelnek Reske összeállításában. Ezzel szemben a mai Szlovákia (Preßburg = Bratislava, Pozsony) és a mai Magyarország (Güns = Kőszeg) továbbra is kimaradt.

Új városnév Reskénél a svájci „Morges” (X. és 618–619.). Ez a Genfi-tó mellett fekvő kis város a francia nyelvű Vaud kantonban Bern exklávéja volt. Területileg tehát nem, csupán jogilag tartozott az említett német kantonhoz, illetve városhoz. A lakosság azonban francia nyelvű volt, és ma is az. Ez arra utal, hogy Morges beemelése Reske kötetébe a korabeli összefüggő német nyelvterület helyett közjogi szempont alapján történt. Ez azonban roppant bizonytalan szempont, hiszen a közjogi határok sűrű váltakozása igencsak ingoványos alapul szolgálna a két évszázadot felölelő kézikönyv gyűjtőkörének megállapításhoz. Érdemes felhozni ehhez a német Graubünden kantonhoz tartozó és azzal területileg összefüggő völgyben fekvő Poschiavo (Puschlau) városka példáját, amelynek lakói egykor és ma is olasz anyanyelvűek. Ezért az itten készült nyomtatványokat tudatosan figyelmen kívül hagyja a munkáját Benzing által megjelölt szempontok szerint végző VD 16 vállalkozás (Verzeichnis der im deutschen Sprachbereich erschienenen Drucke des XVI. Jahrhunderts), amely lényegében a 16. századi retrospektív, német, nemzeti bibliográfia. (Reske sem vette fel összeállításába „Puschlau”-t.)

Bár az összefüggő, német nyelvterületen menynyiségileg kimagaslóan a legtöbb nyomtatványt állították elő a régebbi századokban, mégis igen tudatosan igyekeznek feltárni. Ez hatalmas segítséget jelent a más tudományágakban végzendő kutatásokhoz. A fentiekből közvetve már kiolvasható, hogy milyen várakozás alakul ki a német nyomdászattörténelem e két századának termékeivel foglalkozókban a továbbiakat illetően. Jó lenne e korszak kiadóinak Benzing által már összeállított jegyzékét a nyomdászokat illetően a Reske által megvalósított igényességgel kiegészítve, önálló kiadványban közreadni. Igen értékes lenne a koholt impresszumok „nyomdahelyei” és „nyomdászai” eddig már tisztázott, feloldását közkinccsé tenni. Nagy haszonnal járna a Benzing által a 16. századból megkezdett feltárását, de most asztal alá esett kép- és kártyafestők stb. adattárát mindkét évszázadból összeállítani. Hiszen szinte összemosódnak a határok ezeknek a nyomdászok által végzett tevékenységével. Ha sajtóján kinyomtatott valaki szentképeket, úgy szinte elkerülhetetlen volt, hogy e fölé és (vagy) alá az illető szent neve és néhány soros ima szövege is rákerüljön maroknyi öntött betűből szedve. Ezzel az illető máris bekerült a nyomdászok közé. A fentiekben említett angol David L. Paisey egy lépéssel előbbre járva a 18. század első feléből a német könyvkereskedőket is számba vette, hiszen ezek többnyire kiadással is foglalkoztak. Igen hasznos lenne, ha valaki ezek áttekintésére is vállalkoznék a 16. és 17. századból.

A fentiekből remélhetőleg egyértelműen kiviláglik, hogy milyen jelentős kiadvány az, amelyet most ismertetünk. E kötet jelenléte minden hazai könyvtárban, amelynek jelentősebb régi könyvállománya van, szinte elengedhetetlen.

Borsa Gedeon


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.