stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



szemle


Kazinczy Ferenc könyvtári gyűjteménye Sárospatakon. Szerk.: Kiss Endre József. Sárospatak, 2006. Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei, 192 l. /Acta Patakina 19./

Gulyás József 1933-ban elemezte Kazinczy Ferenc könyvgyűjtő szokásait (Debreceni Szemle 1933. 272–278.), és kiemelte, hogy a széphalmi remete – hasonlóan néhány kortársához, akik közül Jankovich Miklós a legismertebb erről az oldaláról – tulajdonképpen folyamatosan gyűjteményeket hozott létre, amelyeket akár különálló egységként kényszerült eladni. Emellett, ismerve az intézményi könyvtárak anyagi lehetőségeit, nem kevés könyvet ajándékozott elsősorban a pataki iskolának. Gyűjtőszenvedélye nem a szép könyvek, a díszes kötések iránt vonzotta, hanem a tartalmilag érdekes, jellemzően magyar vonatkozású kiadványok, kéziratok megszerzésére sarkallta. Anyagilag persze nem bírta az intenzív hungaricum gyűjtést, hiszen a müncheni Rott-antikvárium az ottani abolíció mentén megszűnt szerzetesi közösségek könyvtáraiból meglehetősen nagyszámú kiadvánnyal, illetve kézirattal szolgált. Ezért kellett Kazinczynak 1807-ben egy jelentősebb könyvtárat (közel 2000 dokumentum) eladnia. A sárospataki református kollégiumi könyvtár több részletben fizetni is tudott ezekért a darabokért, így ezek a mai napig hozzáférhetőek. Örvendetes módon ez év februárjában az Oroszországba hurcolt kötetek is visszakerültek Patakra. A második nagyobb gyűjteményt egy Kazinczynál is megszállottabb gyűjtő, Jankovich Miklós vásárolta meg a költőtől. A magánkönyvtárak általános sorsát követve ez utóbbival együtt a Kazinczy-gyűjtemény is, József nádornak köszönhetően, a nemzeti könyvtárat gazdagította (1836).

A most kézbe vehető kötetben – Gulyás említett tanulmányának újra közlése mellett – Kiss Endre József a pataki gyűjteménynek Kazinczy által 1805–1807-ben összeállított jegyzékét betűhív szövegolvasatban adja közre. Ez a gyűjtemény 1748 könyvtári egységből áll, kéziratok, metszetek, térképek, és főként nyomtatványok. A sajtó alá rendező elemzi Kazinczy címleíró szokásait, nevesen azt, hogy a költő nem törekedett a kiadványok azonosítására, csak azokat az adatokat közli, amelyek a dokumentumon magán megtalálhatóak. Így az anonymák névtelenek maradnak, a hamis nyomdahely az eredeti formájában szerepel. Ha az egykori tulajdonos a kolligátumot tételesen írta le, akkor ezt látjuk, ha összegezve, nem tudunk meg róla többet. Ugyanígy a kéziratok között szerepelnek a manuscriptumok közé kötött nyomtatványok is. A betűhív közlés következetes, eltekintve nyilvánvaló nyomdahibáktól jól használható segédeszközzel gyarapodott a Kazinczy-filológia és a magyarországi könyvtártörténetírás. Néhol azért több jegyzetet várnánk, így például az előszó író Kiss ahhoz az állításához, hogy a széphalmi bibliofil 1484-ben nyomtatott nürnbergi magyar nyelvű kiadványra vonatkozó hírekről írt Cserey Farkasnak (1806. január 14). Azt hiszem nagyon kevesen tudják fejből, hogy milyen kiadványról is lehet szó, miután a filológiai kutatások nem igazolták ennek a Szent István ereklyéről szóló nyomtatványnak a létét.

A kérdés nyilván a munka folytatása. Jó alkalom az Oroszországból visszatért ritkaság-kolligátum „Codex Kazinczyanus” (Aretino Attila története, az 1468-as üstökös-leírás, az 1474-ben Kölnben kiadott szépen illusztrált ősnyomtatvány arról, hogy a gyermek Krisztus tunikája Magyarországról került a kölni dómba stb.) részletes feldolgozási kényszere ahhoz, hogy a pataki Kazinczy-könyvtárat feldolgozzák. Azonosítva az egyes darabokat akkor is, ha Harsányi István írt a ritkaságokról, pontosítva a mester jegyzékének adatait (MKsz 1939. 187–190.), vagy Czegle Imre leírta a röplapokat is (A sajtó (periodika) zsengéi. Röplapok – újságlapok – röpiratok a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményeinek Nagykönyvtárában (1503–1730). Sárospatak, 2001). Az 1850 előtti állomány katalógusának retrokonverziója a MOKKA R számára jó alkalmat kínál ehhez. No meg az OSzK is feldolgozhatná lassan az 1836-ban hozzá került könyveket. Ezzel együtt Kazinczy Ferencről a könyvgyűjtőről, olvasmányairól nem lehet a levelezés alapos feldolgozása nélkül írni. Azt hiszem Kazinczy nem bibliofil volt elsősorban, hanem tudomány-, és irodalomszervező. A látókörébe került hungaricumokat nem akarta idegen országban tudni, ezért azokat a darabokat, amelyeket képtelen volt megvenni, igyekezett közvetíteni intézményekhez, magyarországi magángyűjtőkhöz. Gulyás és Kiss tanulmányának jegyzetanyaga már jól mutatja a levelezés ilyen értelmű értékelését, de következetesen a teljes korrespondenciát így még senki sem tekintette át.

Monok István


szemle

Könyv és Könyvtár XXV. 2003. (A Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárának Évkönyve.) Szerk.: Kun András, Szeszákné Takács Eleonóra. Debrecen, 2003. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár, III, 540 l.

A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem huszonötödik – jubileumi – Évkönyvét tarthatja kezében az olvasó. Virágos Márta „A Könyv és Könyvtár újabb évtizedei elé – Ad multos annos –” című köszöntőjében áttekintést nyújt a rendre megjelenő Évkönyvek régmúltjáról és jelenéről. A sorozat első kötete a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Könyvtárának Évkönyve címet viselve 1954-ben jelenik meg. Csűry István, aki 1958-tól kezdve húsz éven át szerkeszti az Évkönyvet, szakít a korábbi hagyományokkal, és nem csupán a Könyvtár munkatársainak kutatási eredményeit közli, hanem a fővárosi és vidéki, valamint a határontúli könyvtárosok, muzeológusok, ismert külföldi szakemberek tanulmányait is megjelenteti, lehetőséget kínálva az olvasónak, hogy megismerhesse a tudomány szélesebb spektrumát. A fennállás ötvenedik évfordulójának jelentőségét hangsúlyozza a 2004 szeptemberében megalakult interdiszciplináris szerkesztőbizottság, amely munkájában igazodik az új, integrált, egyetemi rendszerhez, és mintegy ötszáz oldalon, bővített kiadásban harmincegy szerző ad áttekintést kutatási témájáról. A nemzetközi kiadványcserének köszönhetően – s ebben a KLTE élen jár –, az Évkönyv valamennyi intézménybe eljuthat, ahol hungarológiai műhely létezik.

Jelen kiadvány – tematikáját tekintve – rendkívül sokoldalú. A tanulmányok egyfelől a kiadó intézmény kutatási eredményeit tükrözik, másfelől teret nyitnak egyéb intézmények anyagának (régi könyvek, kéziratok, fakszimilék) különböző szintű bemutatására. A kötet hét egységre tagolódik: Tanulmányok, Közlemények, Adattár, Történeti Kézirattár, Vélemény-Hozzászólások, Szemle és az In memoriam fejezetek.

Janus Pannonius-szal a szakirodalom igen sokat foglalkozik, ennek ellenére történelem-koncepciójáról csak elvétve esik szó; Havas László tanulmánya ezt a hiányt pótolja a „Panegyricus ad Iacobum Antonium Marcellum Venetum”, című Janus Pannonius mű alapján, és ennek nyomán új aspektusból tekint a janusi életműre és gondolkodásra. Fazakas Gergely Tamás Vitéz Zsuzsanna imádságos könyvének (1684) filológiai és retorikai elemzésével foglalkozik: a bőrkötésű, nyolcadrét alakú ezer oldalas kötet ma, a kolozsvári Romániai Akadémiai Könyvtár anyagában található. Szerzője Béldi Pálné Vitéz Zsu- zsanna a szakirodalomban is kevéssé ismert, elsősorban férje, a politikus Uzoni Béldi Pál útján vált ismertté. Az imádságos könyv elkerülte a 19. századi, és a mai szakirodalom érdeklődését. Ezt a hiátust tölti ki Fazakas Gergely Tamás rendkívül tagoltan fölépített elemzése, alapos korrajza, és kitekintése a külföldi szakirodalomra. Tanulmánya a laikus olvasó számára is érthető és élvezhető. Fekete Csaba dolgozatának tárgya a pataki ágenda szertartásrendjébe illesztett bűnbánó és hálaadó imádság, továbbá Medgyesi Pálnak, a hazai puritán mozgalom legrangosabb képviselőjének munkássága. Fekete Csaba a korábbi kutatási eredmények egy részét megerősíti, és azokat új megállapításokkal bővíti. Tasi Réka „»Trombita«, »Sáfár« vagy »Mennyei kenyér osztogatója«” című tanulmányában, a Novus Succursus (Landovics István) című kötetben szereplő prédikációk technikáját hasonlítja össze Pázmány Péterével, ezáltal újszerű kutatási eredményhez jutva. Bujtás László Zsigmond tanulmánya a pozsonyi vésztörvényszékről és a gályarabságról szóló magyar szerzőktől származó írások sorsát kíséri figyelemmel a 17–18. századi holland kiadványokban. A tanulmány célja a témakör hollandiai vonatkozásának a korábbiaknál alaposabb ismertetése. A gazdag jegyzetapparátus és a tanulmány végén lévő ábra, fölér a téma összefoglalásával. Imre Mihály, Szőnyi Benjámin költészetével, azon belül a fertilitas Hungariae toposz kérdésével foglalkozik. A 18. századi magyar irodalomtörténet elsősorban a magyar nyelvű műveket helyezi előtérbe, ugyanakkor – mint az Szőnyi Benjámin költészetében érzékelhető –, a latin nyelvű irodalom sem elhanyagolható, ezirányú új eredményeire hívja fel a figyelmet a szerző. Knapp Éva azzal a Berei Farkas András vándorpoétával és könyvárussal foglalkozik, akinek nevével csak a lexikonok lapjain találkozhatunk. Mind témája, mind Berei Farkas életének kutatása, hiányt pótol a magyar irodalomtörténetben. A 18. századvégi magyarországi román-műfaj ismertetése és megítélése a tárgya Debreczeni Attila tanulmányának.

A tanulmányköteteknek rendre van egy-egy olyan pontja, amely az olvasónak – témaválasztásánál fogva – meglepetést okoz. Jelen kötetben Varga Norbert jogi témájú dolgozata ez, amelyben Magyarország első állampolgársági törvényéről, az állampolgárság megszerzésének kritériumáról, vagy annak elvesztésére vonatkozó törvényeiről olvashatunk. Szabó Krisztián tanulmánya is jogi témájú: a jogalkotóknak – a közvélemény kereszttüzében hozott – drog-elkövetőkre vonatkozó új törvényeit elemzi a magyar büntetőjogi szabályozás változásainak tükrében. Bakó Endre visszavezet az irodalmi vérkeringésbe, amikor Németh László debreceni kapcsolatainak, a városban betöltött szerepének új oldalával ismerteti meg az érdeklődőt.

A „Közlemények” című fejezet tanulmányai bár kisebb terjedelműek, kitűnnek sokféleségükkel és új eredményeikkel: Kiss Sebestyén „Arnobius és a második szofisztika” című dolgozata a Kr.u. 3–4. század fordulóján írt „Adversus nationes” apologetikus írás vizsgálatán alapul. A. Molnár Ferenc „A Gyulafehérvári Sorok vizsgálatához” című írása a Batthyány Könyvtár egyik latin nyelvű kódexében található kis magyar vendég szövegcsoportot kutatja. A szerző történeti áttekintést ad, és kiegészíti a korábbi megállapításokat. Szabadi István és Bozzay Réka közös tanulmányának tárgya Nicolaus Grudius és Johannes Fleming németalföldi költők magyar vonatkozású versei. A verseket Sinai Miklós másoltatta javarészt egyház- és köztörténeti vonatkozású oklevelekkel egyetemben. A tanulmány szerzői ezáltal is szeretnék fölhívni a figyelmet a Sinai-hagyaték ezidáig kiaknázatlan lehetőségére. Csorba Dávid Debrecen kevéssé ismert jelképének, a titokzatos Halycon madár értelmezési lehetőségeit járja körbe tanulmányában. Ojtozi Eszter írása a Debreceni Egyetemi és Nemzeti Könyvtár 1750–1775 közötti francia nyelvű könyveivel, azok possesori bejegyzéseivel foglalkozik. A Gyűjteményben számos angol és német nyelvű könyv francia fordítása található, bizonyítva a Felvilágosodás korának frankofil törekvéseit.

1989-ben – a magyarországi Protestáns iskoladrámák 1435–1467 című kötetben – közzétett „Agamemnon tragédiája” mellett szó esik egy másik, címnélküli tragédia teljes szövegéről, amely- nek forrása Voltaire Oreste című munkája. A magyar szöveg latin közvetítéssel, erőteljes változtatással, feltehetően olvasmánydrámának készült. Ennek az adaptációnak elemzése Varga Imre tanulmányának tárgya. Bényei Miklós korabeli újságcikkek alapján rekonstruálja az 1848. március 15./április 11-i események ötvenedik évfordulójának ünneplését Debrecen városában. A jegy- zetapparátus önmagában is komoly tájékozódási lehetőséget kínál az érdeklődőknek.

Sokszor úgy tűnik, hogy Asbóth János szabadság-értelmezése könnyen megfejthető az 1872-ben megjelent A szabadság című könyve alapján. Szendrei László koncepciója ennek ellene mond, s ennek bizonyítása az a kutatómunka, amelyben végigkíséri Asbóth politikai-eszmei konstrukciójának változásait, így jutva el a szabadság fogalmának értelmezéséig.

A kötet „Adattár” és „Történeti Kézirattár” című fejezeteiben Ojtozi Eszter két dolgozata a Debreceni Egyetemi Könyvtár állományában lévő 18. századi könyveinek ex libriseivel, illetőleg a türelmi rendelet szövegével, annak possesori bejegyzésével foglalkozik. Bakó Endre Márai Sándor debreceni kapcsolatait dolgozza föl tanulmányában. Eredics Péter a 17–18. századi holland professzori könyvtárakban található magyar vonatkozású könyvek sorsát kíséri figyelemmel, kitérve Hermannus Venema teológus munkásságára, aki számos magyar peregrinus további útját jelentősen befolyásolta. Földi János (A’ természet Tudománya) megkérdőjelezett szerzőségéről szól Borbély Szilárd írása.

A tanulmánykötet „Vélemény-hozzászólás-vita” fejezetében Szőke Lajos a nyíregyházi szlavista műhelyről ír, Szögedi Gabriella az 1993-ban Debrecenben megnyitott Ausztria-Gyűjtemény megalapításának 10. évfordulójára készített öszszefoglalója, a gyűjtemény munkáját ismerteti.      A „Szemle” rovat érdekes könyvek alapos recenzióival szolgál az olvasónak: Knapp Éva: Irodalmi emblematika Magyarországon a 16–17. században című könyvéről Bitskey István, a Csörsz Rumen István által szerkesztett A Bocskor-kódexről és első teljes kiadásáról Törő Norbert, valamint János István: Ruszinok latin nyelvű panegyricusa II. Józsefhez című könyvéről Németh Béla ír. Szathmári István könyvét: A stíluselemzés elmélete és gyakorlata, Kocsány Piroska ajánlja figyelmünkbe.

Lengyel Imrére (1910–1978) emlékezik Korompai Gáborné és Kornya László, Bertók Lajos (1903–1993) munkásságát méltatja Mudrák József, a tanulmánykötet utolsó, „In memoriam” fejezetében.

A Könyv és Könyvtár fél évszázados fennállását ünneplő 25. kötet harmincegy szerző munkájával, a szellemi rang megőrzése mellett kitágítja témakörét a művelődés- és kultúrtörténet, valamint a tudománytörténet irányába, íly módon is hozzájárulva nemzeti kulturális örökségünk ápolásához.

Rojas Mónika


szemle

Könyv és Könyvtár XXVI. 2004. (A Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárá- nak Évkönyve). Szerk.: Kun András, Szeszákné Takács Eleonóra. Debrecen, 2004. Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár, 394 l.

A kötet gerincét most is a tanulmányok alkot- ják. Középpontban Havas László a Szent István-i Intelmek szöveghagyományozási kérdésével foglalkozó dolgozata áll. Havas László kutatásai során Szent István „Libellus de institutione morum” szövegét tartalmazó kéziratok összefüggés-rendszerét vizsgálja, felhasználva a korábbi kutatási eredményeket is, csatolva az újakat. Havas László megállapítja, hogy a fennmaradt hagyomány két egyenrangú ágra oszlik, és éppen ezért az eredeti szöveg megállapítása csak a két tradíció gondos kollacionálásával, egybevetésével, és az egyes olvasatok alapos mérlegelésével történhet meg. A szerző ezen szempontok figyelembevételével írta meg sajtó alatt lévő új, kritikai kiadását, összegezve benne több mint négyszáz esztendő szövegkiadási gyakorlatát. Fazakas Gergely Tamás, aki az Évkönyv jubileumi kiadásában Vitéz Zsuzsanna imádságos könyvének filológiai és retorikai elemzésével foglalkozott, ezúttal a 17. századi magyar imádságos irodalom műfaji kérdését kutatja, vizsgálatának szűkebb tárgya: Kemény János Gilead Balsamum című munkájában előforduló ’panasz’ és ’vígasztalás’ megjelenési formái. A tanulmány átfogó képet ad az imádságos irodalom jelenlegi hazai- és külföldi kutatási helyzetéről.

A 17–18. században egyre gyakrabban megjelenő katolikus prédikációs kötetek retorikája, elocutios technikája rendkívül sokrétű; az anyanyelvű hitszónoklatban a mesterségbeli tudás, valamint az egyszerű befogadó megindításának igénye egyszerre érvényesül a prédikációkban. Tasi Réka tanulmányának középpontjában Csúzy Zsigmond, valamint Landovics István prédikációs technikája, a transzcendencia és a távolság vágyának megszüntetése áll. A tanulmány írója rámutat, miként érvényesülnek a fenti elvárások a különböző prédikációkban. Sebestyén Attila a 18. századi debreceni diákköltészet irodalomtörténeti helyét törekszik megjelölni, továbbá a népszerű irodalom, a mesterkedő költészet, a popularitás kérdésével foglalkozik.

Az első magyar nyelvű matematikai tankönyvet, a debreceni Arithmeticat, 1577-ben Hoffhalter Rudolf nyomtatta ki debreceni műhelyében. Kántor Sándorné Varga Tünde, a Hatvani István halálának 200. évfordulójára előkészített atlaszok között talál rá Tobias Mayer Matematikai Atlaszára, amelyet 1745-ben nyomtattak, s ezideig ismeretlen volt a kutatók előtt is. A Németországban létező nyolc példány mellett tudománytörténeti és könyvtörténeti csemege, ez a debreceni, színezett, előszó nélküli példány. Varga Tünde részletesen ismerteti az Atlasz hatvan lapját, és az ismertetést kiegészíti Tobias Mayer életútjával.

„Köri mozgalmak” címmel jelent meg a Jelenkor 1845. október 16-i számában az az írás, amely a Nemzeti Kör szétválásának folyamatát mutatja be; ez a témája Velkey Ferenc tanulmá- nyának. A dolgozat külön érdeme, hogy jegyzeteiben a korabeli sajtó véleményének is hangot ad, ezáltal további támpontot ad az érdeklődőknek.      A „Közlemények” rovatban található Burai Erzsébet tanulmánya, amely a mimetikus és erotikus fiktív levélgyűjtemények kialakulásával foglalkozik. A fiktív levél műfaját öt ókori szerző munkáján keresztül ismerhetjük meg, a tanulmány szerzőjének fordításában.

A korinthosi bronz kérdése mind az ókori, mind a későbbi korok embereit izgatta. Az ötvözetből készített „Corinthia”-nak nevezett tárgyakról egybehangzóan állítja az antik hagyomány, hogy a gyűjtők óriási összeget fizettek érte. Darab Ágnes közleménye a miskolci Irodalom és Képzőművészet Konferencián (2003) hangzott el.      Az ókori görög irodalomban igen kevésre becsülték a plaszmát, a kitalált történetet; ennek ellenére – bár igen kevés nyoma maradt –, létezett egy igen népszerű, több évszázadon át virágzó műfaj, a szerelmi regény. Az irodalomtudomány igen kevés ide tartozó művet tart számon. Ezek közé tartozik Kharitón munkája a „Kal- lirhoé”, amely a legkorábbra tehető, ránk maradt görög regény. Orosz Ágnes tanulmánya a mű keletkezéstörténetével, és műfaji sajátosságaival foglalkozik. Az erdélyi szászok 16–17. századi irodalmának egyik meghatározó műfaja volt a történetírás, latin és német nyelvű krónikák maradtak fönn ebből a korból. Lőkös Péter tanulmánya magyarul adja közre, kísérő szöveggel ellátva az erdélyi szász krónikairodalom egyik igen korai művét, a latin nyelven írt „Breve Chronicon Daciae”-t.

A Könyv és Könyvtár sorozat korábbi köteteiben eddig két holland professzor magyar vonatkozású könyveiről jelent meg tanulmány. Foly- tatásként Bujtás László Zsigmond, Balthasar Bekker magyar vonatkozású könyveit és olvasmányait állítja kutatása középpontjába.

Pusztai Gábor „Rágalomhadjárat vagy kordokumentum ?” című tanulmánya a kalandos életű, a Holland-Indiákat megjárt Székely László művének fordításairól, és a könyv hollandiai recepciójáról ad áttekintést. Bakó Endre dolgozatának célja Nadányi Zoltán életműve előtti tisztelgés. Az utóbbi időben az irodalomtörténet újból fölfedezte Nadányi munkásságát, a könyvkiadók időről-időre gondolnak rá.

Az „Adattár” rovatban két rövidebb értekezést olvashat az érdeklődő: Udvari István közleményében a Csontosi Jánoshoz írt Hodinka leveleket közli, Madai Sándor újabb adatokat szolgáltat a méltatlanul elfeledett Kiss Géza jogászprofesszor életművéhez.

A „Könyvtári Műhely” rovatában Gomba Szabolcsné a könyvtári menedzsment-oktatáshoz nyújt támpontokat. A Könyvtár és Katedra fejezetben születésnapi interjút olvashatunk a 90 éves Borzsák István professzor emeritus akadémikussal, beszélgetőtársa Tegyey Imre.

A tanulmánykötet a továbbiakban kritikus hangvételű írásnak ad helyet: Szendrei László gondolatai olvashatóak Tóth Gyula „A magyar krónikák és a kitalált középkor” vonatkozásában. A „Szemle” rovatban Mihala Vera, Csorba Dávid, Mercs István, valamint Gomba Szabolcsné könyvismertetőit olvashatjuk.

Fekete Csaba egy személyes hangvételű írásban emlékezik Módis László református teológusra, egyháztörténészre, aki mint könyvtáros dolgozott a debreceni Református Kollégium Könyvtárában. Születése 100. évfordulója alkalmából emlékezik Korompai Gáborné a debreceni Egyetemi Könyvtár hajdani munkatársára, Pákozdy Ferencre.

Összegzésként elmondható, hogy ez az Évkönyv is mind az irodalomtörténet, mind a könyvtártörténet kutatóinak hasznos segédkönyve lesz a jövőben. A tanulmánykötet minden szerzőjét köszönet illeti, hogy kutatási eredményeiket publikussá tették.

Rojas Mónika


szemle

Sybrandy, Sybren: Libben en wurk fan Aegidius Radaeus, de earste printer fan de akademy te Frjentsjer. Ljouwert/Leeuwarden, Fryske Akademy, 2005, 72 l. /Minsken en Boeken Nû. 25./

Tíz évvel a leideni akadémia alapítását követően, a Fríz Rendek jóvoltából 1585. július 29-én megnyitotta kapuit a franekeri egyetem, amely több mint két évszázados fennállása során Európa-szerte nagy népszerűségnek örvendett. Ebben, a híres professzorok, az oktatás színvonala és a különféle ösztöndíjak mellett, a város nyugodt légköre, valamint viszonylag alacsony árai is fontos szerepet játszottak. Nem a véletlen műve tehát, hogy Hollandiát megjárt magyar peregrinusaink közül a 17–18. század folyamán több mint ezren tanultak az intézmény falai között, nem is beszélve más nemzetek diákjairól. Bár az egyetem 1811-ben megszűnt, történetének kutatása M. H. H. Engels, R. Feenstra, F. Postma, L. S. Wierda és mások munkájának köszönhetően ígéretes fejlődésnek indult, amelynek legújabb bizonyítéka az akadémia időrendben első nyomdászának, Aegidius Radaeusnak (1544?– 1615) életét és munkásságát bemutató könyv.

Sybren Sybrandy munkája három nagyobb részből áll. A „Radaeus yn Antwerpen” című fejezet a nyomdász Flandriában eltöltött első mintegy negyven esztendejébe nyújt betekintést. Megtudhatjuk, hogy Radaeus, flamand nevén Gillis van den Rade, genti (1569–1570), majd antwerpeni műhelyében (1571–1585) kezdetben főleg más nyomdászok – Guillaume van Parijs, Johannes Bellerus és Antonie Tielens – megbízásából dolgozott. Hogy munkáját jól végezte, bizonyítják olyan igényes kiadványok mint Abraham Ortelius Theatrum orbis terraruma (Antverpiae, 1575) vagy a Hubert Goltzius-féle Sicilia et Magna Graecia (Antverpiae, 1576). 1578-tól kezdve aztán egyre nagyobb számban jelentek meg saját kiadványai. Repertoárjában a teológia és az irodalom mellett előkelő helyet foglaltak el az (aktuál)politikai munkák, ami a korabeli németalföldi állapotok ismeretében természetesen nem meglepő. Miután a spanyolok 1585 augusztusában elfoglalták Antwerpent, az Orániai Vilmos követőjeként számon tartott Radaeus helyzete egyre tarthatatlanabbá vált, s még ugyanabban az évben teljes tipográfiai felszerelésével az északi tartományok felé vette útját.

A második fejezet (Radaeus yn Frjentsjer) a nyomdász franekeri éveit mutatja be, s számtalan életrajzi érdekesség mellett sok egyetemtörténeti adattal is szolgál. Radaeus 1585 decemberétől tevékenykedett Frízföldön. Sybrandy szerint kinevezésében Johannes Drusius és Henricus Schotanus professzorok játszhattak fontos szerepet, akiket Radaeus még Antwerpenből ismert. Radaeus, mint Ordinum Frisiae Typographus elsődleges feladata az egyetemmel kapcsolatos munkák: disputációk, orációk, oktatásnál használt egyéb tananyagok, valamint a Fríz Rendek egyes hivatalos iratainak kiadása volt. A költségeket a Rendek állták, akik ragaszkodtak az elfogadható árhoz. Ebből aztán, amint azt az alábbi példa is bizonyítja, később származtak bonyodalmak. A korabeli oktatás elengedhetetlen részét képezték a disputák. Ezek nyomtatott termékei voltak a disputációk, amelyeknek az alábbi két fajtája ismert: ’exercitii gratia’ és ’pro gradu’. Az előbbi célja a gyakorlás volt, az utóbbival pedig doktori fokozatot szerezhettek a diákok. Az egyetem alapítása utáni első években csak kevés disputáció látott napvilágot, ám 1595-től kezdve számuk ugrásszerűen megnőtt, nem kevés fejtörést okozva ezzel a pénztárukat apadni látó Rendeknek, akik 1603-ban olyan rendeletet hoztak, melynek értelmében minden egyes nyom- tatvány kiadásához az ő előzetes engedélyük szükségeltetett. Ezzel a kívánt eredményt azonban úgy látszik nem sikerült elérniük, mert egy évvel később a Radaeusnál megjelent 83 nyomtatványból 76 darabot még mindig a tézisfüzetek tettek ki. Hosszú vajúdás után, 1610-ben aztán megszületett a Rendek idevágó újabb döntése, ami kimondta, hogy közköltségen minden hónapban nyolc respondens disputációja hagyhatja el a nyomdát. További érdekességeket tartalmaz a „Tiidgenoaten oer Radaeus” című alfejezet, ahol néhány, a nyomdásszal üzleti vagy baráti kapcsolatban álló kortárs – többek között Johannes Drusius, Sibrandus Lubbertus, Henricus Schotanus – nyilatkozik Radaeusról.

A könyv legterjedelmesebb részét a Radeaus nyomdájából kikerülő művek jegyzéke (List fan titels fan troch Radaeus printe wurken) teszi ki. 1569-től 1614-ig 760 genti, antwerpeni és franekeri nyomtatvány rövid leírását és néhány jelenlegi lelőhelyét találja az olvasó. A franekeri időszakban értelemszerűen kiemelkedik a már említett disputációk száma. Sybrandy ezek bemutatásánál felhasználta F. Postma és J. van Sluis rendkívül alapos Auditorium Academiae Franekerensis (Ljouwert/Leeuwarden, 1995) című bibliográfiáját, azonban nem vette át az ott használt részletes leírást: a tézis pontos címét, a disputa időpontját, a diák származási helyét, az esetleges üdvözlőverseket. Csupán a lelőhelyre, a vizsgázó diák nevére és a fenti bibliográfiában található tételszámra szorítkozik. Ez utóbbi főleg azon külföldi kutatók esetében jelent problémát, akik számára az Auditorium nem érhető el. A jegyzékben előfordulnak továbbá kisebb pontatlanságok. A 41. lapon sem a Terentius-féle Publius Terentius a Antonio Mureto emendatus (Franekerae, 1597), sem Tertullianus Opera quae adhus reperiri potuerunt omniájának (Franekerae, 1597) tételszáma nem egyezik meg a névmutatóban közöltekkel.

Összegezve megállapíthatjuk, hogy Sybrandy jól felépített, részletes irodalomjegyzékkel ellátott, hasznos kötettel ajándékozta meg az Aegidius Radaeus élete és munkássága, valamint a franekeri egyetem korai története iránt érdeklődő olvasót. Kár, hogy e fríz nyelven írott könyvhöz, a Hollandiában általánosan bevett szokással ellentétben, nem készült angol vagy német nyelvű rezümé. Tekintettel arra, hogy Radaeus több nyomtatványa is európai vonatkozással bír, ez mindenképpen kívánatos lett volna.

Eredics Péter


 


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret