stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Balázs Attila

A Nemzeti Újság és szerkesztői

Otrokocsi Foris Ferenc katolizálásának kérdéséhez

Ahhoz, hogy jelen dolgozat tárgyát, a Nemzeti Újságot kellően tudjuk értékelni, és megfelelően elhelyezni az 1840-es években, először át kell tekintenünk az újság előéletét. Ugyanis a Nemzeti Újságot nem 1840-ben alapították, akkor csak egy névváltás eredményeképpen vette fel ezt a nevet egy már meglévő és tekintélyes múltra visszatekintő hírlap, a Hazai és külföldi Tudósítások.

Nagy örömmel és lelkesedéssel fogadta a magyar értelmiség Kultsár István kezdeményezését, hogy új, magyar lapot indít Pesten. 1806. július 2-án jelent meg az első szám, akkor még Hazai Tudósítások címen. Ez volt az a lap, aminek a 19. század elején elsőként sikerült rést ütnie a bécsi udvar minden újdonsággal szembehelyezkedő politikáján. Kultsár István régóta szeretett volna saját folyóiratot, azonban a kor adottságai miatt nem lehetett néhány száz előfizetőnél többre számítani. Ezzel szemben egy újságot ezernél is többen járattak.[1] Ezért döntött úgy Kultsár, hogy a kultúra híreit politikával vegyíti, és hetente kétszer, újság formában jelenteti meg. Támogatást kapott az úttörő kezdeményezéshez Széchényi Ferenctől és Festetics Györgytől is.

A Kancellária nem adott engedélyt, hogy külföldi híreket is közzétegyen a lap. Ennek a feltételnek meg is felelt működése első két évében. 1808-tól kezdve azonban elárasztották az újságot a külföldi hírek. Ezért májustól módosult a lap címe is Hazai és Külföldi Tudósításokra.

Kultsár István azonban soha nem adta fel folyóirat-indítási szándékát. Többszöri kérvényezését rendre elutasították. Ezért döntött úgy 1817-ben, hogy a Hazai és Külföldi Tudósításokat melléklappal egészíti ki. Itt kaptak helyet az irodalmi és ismeretterjesztő írások, a hírlap pedig ettől kezdve csak aktuális eseményekkel foglalkozott. A melléklap Hasznos Mulatságok címen látott napvilágot.

Azonban, mint a történelem során oly sokszor, ebben az esetben is egy ember tehetsége hozta meg a sikereket, és halála után a többiek akármennyire igyekeztek, nem tudták méltóan folytatni az 1828-ban elhuny Kultsár rájuk hagyományozott magas szintű örökségét. Özvegye folyamatosan cserélgette a szerkesztőket (Kovács Tamás, Galvácsy László, Apostol József, Nagy Pál), mert tudta, hogy a lappal gondok vannak. Nem tudott kitörni abból a stílusból, ami még megfelelő volt az 1810-es 1820-as években, de unalmassá vált a reformkorban, Kossuth és Szé- chenyi írásai mellett. A Hazai és külföldi Tudósítások tehát egyre konzervatívabb és – mivel elvesztette olvasótábora nagy részét – egyre jelentéktelenebbé vált.[2]

A Nemzeti Újság első szerkesztője: Nagy Pál

A Hazai és Külföldi Tudósítások szerkesztését 1839. november 2-án vette át Nagy Pál. Nyugalmazott nagyváradi akadémiai tanár volt. Az ő vezetése alatt ka- pott új nevet a lap: Nemzeti Újság. 1840. január 1-jétől jelent meg ezen a néven egészen az 1848-as forradalmat követő hónapokig. A címváltozás egy újság életében általában belső változásokat is szokott jelenteni; változik a lap irányultsága, célkitűzései, esetleg a szerkesztőség tagjai is. Ez nem történt meg a Nemzeti Újság- nál. Minden maradt a régiben, egyedül az 1841-es évben tűnik fel, hogy Nagy Pál újítani akart, azért, hogy Kossuth liberális újságjának, a Pesti Hírlapnak, legyen egy olyan ellenfele a politikai hírlapok között, amelyik nem fél vállalni a katolikus egyház értékeit és az ezzel járó konzervatív irányvonalat.

Az első szám címlapján a következő olvasható:

„Nemzeti Újság mellyet Hazai s Külföldi Tudósításokból a magyar nemzet közjavára alapított néhai Kultsár István táblabíró. XXXV-ik évi folytatását kiadja özvegye: született Perger Anna Mária. 1840. Szerkeszti: Nagy Pál, bölcselkedés doktora, a Pesti Magyar Kir. Tud. Egyetem philos. kar tagja, Magyarország és a közönséges nemzetek történeteinek nyugalmazott kir. professora, T. NS. Esztergam [!][3] vármegye táblabírája. Első félesztendő. Pesten nyomtatja Petrózai Trattner J. M. és Károlyi István cs. kir. priv. könyvnyomtató intézete, Úri utca 612.”

A szokott beosztásban, minden szerdán és szombaton megjelenő Nemzeti Újság minden megjegyzés nélkül közölte a cenzúrától közlésre engedélyezett, nem nagy hírértékű információkat.[4] Melléklapja megtartotta a Kultsár István által adott címet, a Hasznos Mulatságokat. A melléklet továbbra is kulturális témákkal fog- lalkozott. Nagy Pál szavaival: a „Hasznos Mulatságokban felvétettnek mindennemű tudós értekezések, a népnevelési, alapítványi, művészeti, mesterségi, literatúrai és más mulatva oktatói körből”[5] származó írások. A fejléc alatt, a rendes szövegnél apróbb betűkkel szedve rövid tartalmi ismertetés állt.

A négy oldalas Nemzeti Újságban nem volt meghatározott bel- és külföldi rovat. Attól függően kaptak teret, hogy honnan érkezett több, vagy fontosabb hír. Előfor- dult, hogy a magyarországi hírek csak egy fél oldalt töltöttek meg, míg olyan is volt, hogy ez az arány megfordult. Az azonos helyekről származó híreket csak bekezdésekkel választották el. A külföldi híreket országonként tagolták.

Az egyes országok között feltűnően szűkszavúan és keveset ír Ausztriáról. Pedig a korabeli olvasóközönséget biztosan jobban érdekelte volna, hogy mi történik a „szomszédban”, ahol a magyar király is székel, mint esetleg egy kínai tűzvész. Ausztriával kapcsolatban csak kinevezésekről és gazdasági eseményekről írtak, míg más országoknál, például Nagy-Britannia esetében beszámolnak parlamenti felszólalásokról és költségvetési részletekkel is szolgálnak. Tehát a szigorú cenzúra szinte semmiféle lényeges információt nem engedett eljutni az olvasóközönséghez.

A hírek nagyon lassan áramlottak a világ távoli pontjairól a szerkesztőségbe, ez természetesen minden más újságra is vonatkozott. Egy brazíliai hír májusból még a januári eseményekről tudósít.[6] Ugyancsak a hírek terjedésének milyenségére mutat rá a következő rövid hír, ami „legújabb” címszó alatt jelent meg: „A most szállongó hírek között figyelmet érdemel a török császár Abdul-Meschid halála, melly kereskedői levelek által híreszteltetik; mindazonáltal hivatalos tudósítások még nem érkeztek.”[7]

Az utolsó oldalon, a hirdetések előtt, alkalmanként, bekeretezve gabonaárak, lottószámok, vízállás-jelentés, vagy pénzárfolyamok szerepeltek. Ezek azonban olyan ritkán, és esetlegesen jelentek meg, hogy akit komolyan érdekelt a téma, annak máshonnan kellett beszereznie az információkat.

Érdekes elolvasnunk azokat az egymás utáni évekből származó előfizetési felhívásokat, amelyek egyben a lap irányvonalát és célkitűzéseit tartalmazzák. 1840. novemberében jelent meg a következő:

„A magyar nyelv iránt annyira buzgólkodó magyar olvasó közönség vágyára a közelgő 1841. évi újságfolyamra érdekes lapjaink korszellemileg, külsejére nézve is csinos öntetű újbetűkkel ellátva, létte[!] 36. évére, mint eddig jelent meg. […] Több törekvésünk, a minden honból vetélkedve tóduló nagy morgalmak[!] mellett ezentúl is oda alapuland, hogy a társas élet csendes vágyai ízlését érdekelve, a magyarral született erényes nagy lelkűséget s nemzeti nyíltságot méltólag hirdethessük. Szerette jó királyunk s kedves hazánk iránti forró szeretetett s tántoríthatatlan hívséget, mellyel magát, a borongó viszonyok közepette, lelkesen, mások bámulatára kitüntette, örökre követendő példát derítsünk. Míveltségünk delihaladásával[!] erkölcsi és polgári jólétünk valódiságát szerényen terjesszük. Mi egyedül csak az által lehet eszközölendő, ha tisztelt olvasóink kegyes pártfogásaikkal segéd s ápoló kezeket nyújtván, alapos iparunkat számos előfizetéssel gyámolni és a hazában történt érdekes dolgokkal bérmentes leveleik által a szerkesztőséggel minél előbb tudatni szíveskedjenek, melylyeket külföldi tudósításainkkal együtt rögtön közleni, a legkitelhetőbb gyorsasággal fő kötelességünk leend.”[8]

Nagy Pál tehát egy konzervatív, csendes hírlapot ígér az olvasóknak, politikai irányultságot nem találunk benne. Egy évvel később már nyíltan állást foglal katolikus elkötelezettsége mellett:

„… valamint eddig, úgy jövőre is, józan haladással párosult irányul a politikai és egyházi érdekek kiemelését tűznénk ki. E szilárd vezérelvünkre támaszkodva, minden illy irányú, s Hasznos Mulatságunkba iktatandó értékeléseket hálaköszönettel fogadunk.”[9]

Tehát már a Nemzeti Újság második évfolyamában nyíltan felvállalják az egyházi értékrendet. Ez pedig olyan időkben, amikor a katolikus egyházra, mint a maradiság szimbólumára tekintettek, egyet jelentett a reformmozgalommal való szembehelyezkedéssel, ami magától értetődően sok olvasótól fosztotta meg a lapot. Hiszen abban a korban vagyunk, amelyet Eötvös József regényében a következőképpen jellemzett: „A méltóságos földesúr, kiben a megye egyik legfelvilágosodottabb s szabadelvűbb táblabíráját tisztelé, ki soha templomba nem ment…”[10]     Nagy Pál szerkesztői állásból való elbocsátásának azonban nem a kevés előfizetés, és nem is a konzervatív irányultság volt az oka. Az indok amiért át kellett adnia az újság irányítását, a Nemzeti Újság melléklapjában, a Hasznos Mulatságokban megjelent cikk volt, amit még csak nem is ő írt. Először azonban nézzük meg, milyen volt a Nemzeti Újság melléklapja!

Míg a Nemzeti Újságban csak hírek szerepeltek, addig a Hasznos Mulatságok helyt adott véleményeknek, ismeretterjesztő cikkeknek és az irodalomnak is. Tulajdonképpen hasonló, de önálló folyóiratot képzelt el annak idején Kultsár István, de engedélyt nem kapott rá, ezért kellett ilyen formában megjelentetni. A legváltozatosabb, a kor emberét érdeklő témákkal foglalkoztak, jól mutatja ezt az az összefoglaló, amit repertóriumként minden évfolyam végén közöltek. Az alábbi témakörökbe csoportosították a megjelent írásokat: magyar nyelv, felszólítások és régiségek, szép mesterségek, új találmányok, históriai tárgyak, életrajz, intézetek s megyék ismertetése, statisztikai és helyleírási jegyzetek, természettudomány és tünemény, hazai mezei gazdálkodás s kereskedelem, költészet, tréfás történetek, aforizmák, rejtett szavak.

Azt, hogy egyházi irányultságú a lap, a Nemzeti Újságból nehéz lett volna kikövetkeztetni, lévén, hogy csak híreket közölt, azonban a Hasznos Mulatságok hasábjain sokat foglalkoztak a katolikus egyházzal. Írtak a budai irgalmasrendi kórházról, ismertették a váci püspöki megyét, elmagyarázták, hogy a vasárnapot miért fontos megtartani, és még számtalan más egyházat érintő témáról. Ezeknek a cikkeknek a szerzői főleg katolikus papok voltak.

Kossuth Lajos Pesti Hírlapját utánozva Nagy Pál is bevezette a vezércikkírást. A Hasznos Mulatságok első oldalán kapott helyet, korántsem olyan előkelőt, mint a Pesti Hírlapban a címlap. Először 1841. november 10-én jelent meg vezércikk, a rovatnak a Kis Tükör címet adták. Állandó szerzője Nagy Ferdinánd volt, aki már korábban is írt a Hasznos Mulatságokban, és néhány verse is megjelent. Az első vezércikket felvezető, ugyancsak Nagy Ferdinánd által írt szöveg nyíltan bevallja, hogy a többi hírlap mintájára döntöttek az új rovat mellett:

„Valamint többi hírlapjainkban az első czikk mintegy bevezetésül tétetik a többi czikkek és tudósítások között, úgy Nemzeti Újságnak, Hasznos Mulatság melléklapjaiban szándékunk van efféle „vezérczikkeket”, melly az okos haladást, mérsékletet elvül tartván, mintegy tükörből láthassa a nemzet, mi szép, mi üdvös, mi czélszerű, és ellenben”.[11]

Nagy Ferdinánd azonban nem tudta hosszú távon tartani amit vállalt, hogy az okos haladást és mérsékletet tartsa szem előtt. Személyeskedő hangnemben támadta meg a Pesti Hírlapot, aminek súlyos következményei lettek. Először is a hangnem felháborította az egész magyar újságolvasó-társadalmat, beleértve még a Nemzeti Újság saját táborát is. Másrészt pedig tettlegességig fajult az ellentét, amikor Kossuth szolgája egy este megverte a Nemzeti Újság segédszerkesztőjét, Hindy Jánost.

„K. L. úr ellenben agitál, elfelejtkezvén arról, hogy már izgatások nélkül is ébren van a nemzet. Ő halad, de czél nélkül, szabadság után sóvárog, de nincs fogalma a szabadsághoz, és nem a közép utakat választja czéljainak elérésére” –

írta Nagy Ferdinánd.[12] Rákövetkező év januárjában is Kossuthon köszörüli a nyelvét:

„Ha nyilvánosságot akarunk, czélszerűnek látnám, hogy mind a jó, mind a rossz tettekben nyilvánosak legyünk; mert különben a részlehajlás bélyegzi tetteinket. Egyik- nek kis hibáját ne nézzük nagyító üvegen, míg másnak szemszúró tetteit ujjaink közt vizsgáljuk. Ez az igazság, ez a nyilvánosságnak a jobbik oldalról ösmért jelleme.”[13]

Nemcsak a Nemzeti Újságban megjelent cikkeket vizsgálva, hanem egyéb sajtótörténeti szempontból is érdekes lehet, ha elolvassuk, hogy Nagy Ferdinánd miként vélekedett a jelentős konkurens hírlapokról. A 40-es évek öt legmeghatározóbb lapját értékeli a Hasznos Mulatságok 1842. február 9-i számában, néhány soros terjedelemben. A Pesti Hírlapot veszi természetesen előre:

„A vezérczikkek már nem a régiek, és kevés fontosságúak, sőt nagyon kitűnik belölök, hogy nagy megerőltetésbe kerülnek, de nem csak a czikkek, hanem még a czikkek czímjeit is ugyan ez bélyegzi. Csak a hatalmas szóár az, mi némi kis fontosságú irányt ád az egésznek.”

A Világ című hírlapról is meglehetősen negatívan nyilatkozik:

„A Világ igen jól hasonlíttatik egy könnyű fregáthoz, mellyet ügyes kormányzói kényök szerint forgathatják, és a terhes tengeri gályát néha néha tetemesen megrongálja.”

Ezután a Széchenyi István által indított Jelenkor következett:

„A Jelenkorról az a közvélemény, hogy elvében ingadozik, én ugyan meg nem egyezhetek ezen véleményben. […] Hogy sok jeles írója elpártolt a Jelenkornak, a pesti laphoz, az igaz, de ennek 99 oka van. A 99 okok közül első: az érdek!”

A Hírnök, annak ellenére, hogy kormánypárti, konzervatív lap volt, nem tudta meggyőzni Nagy Ferdinándot, hogy kitart meggyőződése mellett:

„A Hírnök hasonlít az áprilisi időhöz, és a változatosságot nagyon szereti. Ennek elvét ki tudni nem lehet, mert szerkesztője[14], hol ezt, hol amazt védi.”

Végezetül a Nemzeti Újságról írt néhány sort:

„A Nemzeti Újság felébredt, és az egyházi érdekek tárgyaltatását teljes igyekezettel a szerkesztő ígérete szerint elvül tartja. Az egyháziak részéről szép czikkek jelennek meg melléklapjaiban.”

A Kossuth Lajos elleni kirohanásával botrányt kavaró ügyet azonban sikerült felülmúlnia Nagy Ferdinándnak. Egyik cikkében méltatlannak nevezi Kölcsey Ferencet arra, hogy szobrot állítsanak neki. 1842 májusában jelent meg az írás „Szózat Kölcsey emléke ügyében” címmel:

„Azt kérdem itt, vallyon van é olly nagy ember, ki akár tábori, akár hazafiságban tett híre miatt 4 év alatt szobrot érdemelne? Szóljanak a honfiak elfogultan, valljon mi hát Kölcseynek az a nagy érdeme, mi által őt emlék-szoborral halhatatlanítsuk? Azt mondja a deák: de mortuis aut bene, aut nihil, de mind ezen mondat ellenére is azt mondom, hogy egy megye szolgálatja alatt 20-30 éveket töltött, s kor görbítette hajdú is jobban megérdemli a szobrot. Engedelmet őszinteségemért, de ha végig futom boldogult Kölcseynk tetteit, néhány az ország gyűlésein mondott, de csak némellyek előtt helyes szónoklatain, egy pár kiadott szinte szellemi könyvein és érthetetlen versein kül nem volna egyébért miért a szobor felállítandó.”[15]

A cikk végén Nagy Ferdinánd azt javasolja, hogy a Kölcsey emlékalapítványhoz befolyt összeget inkább egy új református főiskolára kellene költeni, ami Kölcsey nevét viselné. Tudni kell azonban százhatvan év távlatából, hogy a kortársak Kölcseyben nem csupán a Himnusz szerzőjét tisztelték, hanem, mint politikusra tekintettek fel rá. Munkásságát úgy értékelték, mint aki radikális elveivel Wesselényi Miklós és ezáltal közvetve Kossuth Lajos eszméinek alakulására hatott. Az ezt követő felháborodást már nem nézhette tétlenül Kultsár István özvegye sem, aki elbocsátotta Nagy Ferdinándot, és vele együtt Nagy Pált is.

Érdekessége az ügynek, hogy Nagy Pál korábban már jelentetett meg Kölcsey- ről egy cikket a Hasznos Mulatságokban. Akkor egészen más hangnemben írtak a költőről:

„Ki ne akarná megörökíteni a nevet, mellyhez a legszentebb emberi s polgári erények, a legfényesebb szellemi tulajdonok valának kapcsolva? […] Kölcsey tiszta elméje világával, érzelmei szent hevével megszűnt emlékeztetni bennünket arra, hogy ha dicsőbbet, mint ő számosat látott is a világ; de léleknemességre hozzá hasonló kevés van a földön.”[16]

Ezt követően felhívást tettek közzé, hogy adakozzanak az emberek Kölcsey „emlékezetének megörökítésére”.

Feltehető, hogy Nagy Pál, mint szerkesztő, nem olvasta Nagy Ferdinánd cikkét, és ez okozta bukásukat. Ugyanis aligha változhat meg a véleménye ennyire egy elhunyt költőről egy év alatt.

Az utolsó Nemzeti Újság, amit Nagy Pál szerkesztett 1842. június 4-én jelent meg. Ebben nem esik szó lemondásáról, semmi nem utal a változásra. A Hasznos Mulatságok utolsó száma 1842. december 31-én jelent meg. Több évfolyamot már nem élt meg, mert Nagy Pál utóda megszüntette a melléklapot.

Megújul a lap: Kovacsóczy Mihály

Nagy Pál kényszerű távozása után Kultsár István özvegye – már-már rutinszerűen – új szerkesztő után nézett. Ezúttal azonban egy tehetséges akadémiai tanárra, színigazgatóra, irodalmárra, Kovacsóczy Mihályra esett a választása. Kovacsóczy Kassán kezdte pályafutását, ahol két irodalmi almanachot szerkesztett, Nefelejts és Árpádia címmel. Ő indította el a Szemlélő című folyóiratot.[17] 1841-ben költözött Pestre, ahol lapját továbbra is megjelenteti Közlemények címmel. Az is jelzi, hogy Kovacsóczy nem fél az újításoktól, hogy a Közlemények a magyar folyóirat-irodalomban elsőként jelenik meg hetente hatszor. 1841 nyarának elején érkezik meg hozzá a felhívás, hogy vegye át a Nemzeti Újságot. Bele is egyezik, és június 8-tól az ő szerkesztése alatt lát napvilágot a hírlap.

A szerkesztése alatt megjelenő első Nemzeti Újság címlapján Szerkesztői szózat címmel ismerteti határozott elképzeléseit a lap vezetéséről.

„Lapunk a „Nemzeti Újság” czímet viseli homlokán, mi feladatul tűzzük ki magunknak azon valódi tiszta nemzeti szellemet önteni belé, mellyel azt a dicső emlékű Kultsár István szerkeszté.” – kezdi Kovacsóczy Mihály. „Vallás, trón s alkotmány tehát lapunk védlelke s vezércsillaga. […] E három ellen fondorkodó ármányt és jogtalanságot kérlelhetetlenül üldözendjük, minden esetre meggyőződésből és nem szolgai lélekkel. Elvünk: kormány és alkotmányszerű izgatás nélküli haladás, vallással és törvénnyel. […] Mi nem vetjük meg a régit azért, mert régi. Elfogadjuk ellenben az újat, ha az a nemzet és kor érdekeivel megegyeztethető.”[18]

A lap irányelvei tehát nem változtak, továbbra is konzervatív, katolikus érdekeket segítő újság maradt. Minden más azonban változott Kovacsóczynak köszönhetően.

Korszerűbb formát kapott a lap. Ennek egyik lényeges eleme, hogy a vezércikk a melléklapból a főlap élére került. Kis Tükör helyett a Korunk ügyei címet kapta a rovat. Az első, ebben a formában megjelenő vezércikk június 15-én jelent meg. A Hasznos Mulatságokat pedig lassan leépíti és az 1843-as évfolyamban már teljesen mellőzi. Újításai közé tartozott, hogy új beosztást adott a híreknek; rovatokat vezetett be. A magyarországi híreket a Hazai Napló, a külföldieket a Külföldi Napló cím alatt helyezte el. A rovatokon belül is átláthatóvá tette az információkat. Nem ömlesztve közölte a híreket, hanem minden egyes hír első pár szavát vastagon szedve jelentette meg. Egyre ritkábban jelennek meg távoli vidékekről érkező jelentéktelen és több hónapos információk. A külföldi hírek öszszeállításában előnyt élveztek az Európából érkezők. Látszik az újságon, hogy igyekeztek úgy összeállítani, hogy minél szélesebb körű olvasóközönséget nyerjenek meg. Nem közöltek többé oldalakon át terjedő felsorolásokat a friss kinevezésekről, vagyis Kovacsóczy megválogatta a híreket, nem adott mindent közre, csak azért mert a bécsi udvar és cenzúra azt látta volna szívesebben nyomtatásban.     Közel félévnyi szerkesztői munka után újra olvashatjuk Kovacsóczy Mihály „hitvallását”. Ezúttal egy előfizetési felhívásban írta le a Nemzeti Újság eredményeit:

„Vallás, trón és alkotmány vala jelszavunk, midőn a múlt félév végével e lapok t. cz. tulajdonosnéja bennünket ezeknek a szerkesztésével megbízni szíveskedett. Jelszavunk szerint haladtunk, és 4 naponként folyvást melegebben nyilatkozó részvét élénk tanúja, hogy a nemzet életében gyökerező elveket hozánk lapjaink szőnyegére, s így közszavazat, de mind meggyőződésünk által is megerősítve nézeteinkben, ezentúl is rendíthetetlen szilárdsággal csatlakozunk hozzájuk. Nyíltan kimondván, hogy alkotmányunkkal hasonkorú catholicismus és vallásosság leend az aranyfonál, melly előadásainkból kiragyogland.”[19]

Ezen írásban jelenti be a szerkesztő, hogy a Hasznos Mulatságokat meg fogja szüntetni, és új rovatokat ígér, amelyek helyettesítik a melléklapot. Kovacsóczy tényleg megerősítve érezhette magát, hogy jól viszi az újságot, mert az előfizetők száma olyan jelentősen gyarapodott, hogy fel kellett rúgni a szokásos féléves előfizetési formát, és meg kellett hirdetni negyedéves előfizetést is.[20]

Szemben elődjével, Kovacsóczy Mihály állandóan közölte a gabonaárakat, pénzárfolyamot, vízállást és a lottószámokat. Az olvasóközönség tehát egy megbízható információforrásra tehetett szert a Nemzeti Újságra való előfizetéssel. Az 1843-as évfolyam mind külső megjelenésében, mind tartalmilag teljesen megújult. Kovacsóczy Mihálynak sikerült úgy megszüntetnie a Hasznos Mulatságokat, és áthozni a Nemzeti Újság hasábjaira az ottani témákat, hogy az összevonás a lap színvonalát emelte.

Számos új rovattal jelentkezett a szerkesztő az új évfolyamban. A Hazai Naplótól elkülönült az olvasói levelekből válogatott Vidéki levelezések rovat, valamint a Rövid közlések, ahol elemzések és értékelések nem, csak rövid hírek szerepeltek. A Külföldi Napló is kapott egy Rövid közlések alrovatot. Újdonságnak számítottak a Sajtó-őr, a Lapvizsga és a Társalgási Terem rovatok. A Társalgási Terem- ben kaptak helyet a kulturális hírek: színházi előadásokról, hangversenyekről olvashatott itt az 1840-es évek polgára. Nagy népszerűségnek örvendett az Ikervárosi Hírnök című alrovata, amit Kossuth riportjai mintájára alakítottak ki. A Lapvizsgában szemlézték a hírlapokat, és főleg a vezércikkeket boncolgatták alaposan, valamint reagáltak a felvetett aktuális kérdésekre.

1843 márciusában a Pesti Hírlap hasábjain még Kossuth is elismeri, hogy a Nemzeti Újságot sikerült érdekessé tennie Kovacsóczynak.[21]

„Még az olly avatatlan kezek közt lévő lapban is, minő a Nemzeti Újság, nem egyszer tűnnek föl teljes figyelmet érdemlő dolgozatok, melyek a napi kérdések tisztába-hozatalát dicséretesen elősegítik.”[22]

Pár nappal az elismerő sorok megjelenése után a Nemzeti Újság Lapvizsga című rovatát vezető Déry (Mráz) Mihály élesen támadja a Pesti Hírlapot. Kossuth ezt olyannyira rossz néven vette, hogy párbajra hívta Kovacsóczyt, aki, mivel rövidlátó volt, nem vállalta a megmérettetést.

Valószínűleg azért váltott ki ilyen heves érzelmeket Kossuthból a támadás, mert az érzékeny pontján érintette, amit már többen, köztük Széchenyi István is kifogásoltak nála, vagyis, hogy csekély jelentőségű és nem minden részletében ismert tényeket Kossuth nagy határozottsággal és érzelmi színezettel dobott a közvéleménybe.[23]

Déry a következőket írta:

„A P. H. szerkesztőjének állítása nem egészen alaptalan; t.i. a mit ő fölhord, legalább a mit eddig fölhordott, nagy részben igazán sült, azaz sült hazugság; ellenben a mit mi fölhordánk, mind sületlen, azaz nyers igazság. Kétkedik tán valaki? Íme a nagy tengerből egy csepp: az egyedül tudós (!) szerkesztő még nem rég (P. H. 226. sz.) olly iszonyú tudatlanságot és publicistai járatlanságot árult el, hogy egyenesen azt állítá, miképp a horvátországi törvényhatóságokra nem vetettek ki külön porták országgyűlésünkön, hanem csak összesen az egész országra.”[24]

Ezután hosszasan magyarázza, hogy Kossuth miben tévedett. Horvátországban valóban külön vetették ki a portákat.

Nem csupán ez válthatta ki Kossuth haragját. Ha egyből reagált volna rá, nem valószínű, hogy a Nemzeti Újságnál megengedték volna maguknak, hogy a hangnem sértőbbé váljon. Ezt követően „drága hírlapi dictator úrnak” és „valóságos idiótának” nevezik Kossuth Lajost. Ez már sokkal inkább sértő a Pesti Hírlap szerkesztőjének személyére nézve. A párbajra hívás március 19-ét követően történhetett, a Pesti Hírlapban Kossuth ekkor védi meg saját álláspontját, és fenyegeti meg Kovacsóczyt a kihívással. Kossuth szóvá teszi, hogy a horvátországi téma tekintetében

„a hazugságróli vádat kétszer, háromszor ismétli meg a rágalmazó. Ha ki tudatlannak mond, arra nincs válaszunk, mert tudományunk gyarlóságát igen elismerjük, de legkevésbé akkor, midőn a szemrehányó maga legvastagabb tudatlanságát árulja el, a mi botorul megrohant állításunk pedig a legvilágosabb országos adatokból van merítve. Egyébiránt illy durva emberekkel vitázni szégyellenénk; de csak be akartuk őket a közönségnek meztelenségükbe mutatni. A mi a „hazug” szót illeti: ez nem csak piszkolódás, hanem egyenesen becsületsértés; mert az ember erkölcsi jellemét támadja meg. A ki illyest mer, annak felelni kellend magáért; vagy ha gyáván anonymitása mögé rejtezik, felelni kellend a szerkesztőnek; de ezen felelősség nem hírlapi hasábokon intéztetik el.”[25]

A Nemzeti Újság ezután figyelmezteti Kossuthot, hogy hiteles adatokkal lássa el az olvasóit, és hiába magyarázkodik, ez alól nincs kibúvó. Felszólítják, hogy „adatok ellenében adatokkal vívjon.”[26]

A Lapvizsga ezt követően minden számban kritizálja a Pesti Hírlapot. Ha Kossuth nem nyújt olyan témát, amibe bele lehetett kötni, akkor ilyesmit írtak: „Pesti Hírlap. Ez alkalommal semmi vezérczikk nem közöltetik – s így tollunk néma.”[27]

Fél év múltával sem enyhült a viszony a két hírlap között. „A P. H. szerkesztőjét újságírói első föllépésétől fogva mindig az önkényes elvűek sorába számítottuk, innen eszmeanarchiáján soha nem csodálkoznánk”[28] – írták augusztusban.

Míg ezek a viták és szóváltások folytak a Nemzeti Újság népszerűsége – nem csak a viták miatt – fokozatosan nőtt. 1843 második félévétől a heti két példányt megduplázták; ettől kezdve már minden kedden, szerdán, pénteken és szombaton megjelent a lap. A terjedelem is nőtt: négy oldalról nyolcra. Látszik, hogy a megjelent írások mindegyikét átolvassa Kovacsóczy – lehet, hogy nem akart elődje sorsára jutni. Nagyon sokszor lábjegyzetekkel egészíti ki a cikkeket, néha még a külföldi híreket is, ami Nagy Pál szerkesztése alatt nem volt jellemző. Havonta többször találkozhatunk helyreigazításokkal, ami nem csak ténybeli tévedéseket volt hivatott kijavítani, hanem a helyesírásiakat is. Azt pedig, hogy a vallás, a trón és az alkotmány védelmét tűzte ki célul beköszöntőjében, nem volt egyenlő azzal, hogy szolgaian elfogad minden utasítást. Ezt mutatja, hogy néha a Korunk ügyei, a vezércikk, helyett a következő állt: „czikkünk hatáskörünkön kívül fekvő okoknál fogva ezúttal meg nem jelenhetik.”[29] Ez pedig egyértelműen a cenzúra nyoma. Feltehetőleg könnyebb dolga volt Kovacsóczynak a cenzúrával, mint a többi szerkesztőnek. Ugyanis néhány cenzor az egyháziak közül került ki, sőt Karácson Mihály a Nemzeti Újság munkatársa is volt. Eközben 1843-tól, a 250. számtól ő cenzúrázza a Pesti Hírlapot, Kossuth pedig sokszor panaszkodott, hogy Karácson a szövegeket eltorzítja vagy érthetetlenné teszi.[30] Ez is biztosan közrejátszott a két újság elhidegülésében.

Az 1844-es évfolyam megint új fejlécet kapott, ami azonban sokkal fontosabb volt, hogy új betűket is használtak a nyomtatáshoz, ami láthatóan tisztább, olvashatóbb lapot eredményezett. A Nemzeti Újság Kovacsóczy Mihály szerkesztése alatt egyre nyitottabbá vált, mind a világ, mind a vetélytársnak számító lapok irányában. A Lapvizsga rovatban egyre többször jelennek meg pozitív kritikák, és már nem csak a Pesti Hírlapot, a Világot és a Jelenkort szemlézték, hanem a Nemzeti Társalkodót, a Regélőt, az Életképeket, a Századunkat, a Honderűt és az Erdélyi Híradót.

Ez azonban kölcsönös volt, a Nemzeti Újság egyre inkább kiharcolta magának, hogy ne csak szürke lapként gondoljanak rá a kortársak, hanem olyanra, amelyre érdemes odafigyelni, és megérdemli a kritikát, még akkor is ha nem értenek egyet az újság egyházi elkötelezettségével. Kovacsóczy is örült ennek a szellemi pezsgésnek, a lapja hasábjain meg is jelentetett olyan kritikus írásokat, amik a Nemzeti Újságról szóltak. Ezeket szinte mondatonként kommentálta lábjegyzetekben. A következő írásban, ami feltehetően egy olvasói levél volt, Kovacsóczy lábjegyzetes megjegyzéseit zárójelben közöljük:

„Mi a politicai pártokat illeti, nem merném állítani, hogy van csak egy is, melly a journalisticában tisztán, határozottan képviselve volna: hanem ha a papi párt, de melly- nek valamint jelene már alig van, úgy még kevésbé lehet jövendője. (Kérem, kérem tisztelt művész úr! Mi éppen a jövőre építünk, pedig: először mert nem lesz ez mindig így, másodszor, mert a túl liberális mámor is eloszlik. Ha pedig csalatkoznánk – akkora – akkora – bizonyára nem mi lennénk okai.) A „Nemzeti Újság” mind a mellett is, hogy szép erőket egyesítve újabb kezdése körül, (Alázatos Szolgája!) nem fog megfelelhetni a czélnak, mellyre ezen erőket összegyűjté. (Ön tréfálni méltóztatik! Mi mindennap ellenkezőt tapasztalunk, de tessék meggyőződve lenni, szellemestől, lelkestől rajta leszünk, hogy megfelelhessünk a czélnak.) Mint politicai lap, vallásos színével melly minden sorát átlengi, (Ismét bók, ismét bók! Tehát programunkkal megfeleltünk. Helyes! Köszönjük alázatosan.) nem fog soha annyira emelkedni, hogy nevezetes, hatásteljes pártot alakítson. A természet ősztől visszamegy ugyan kikeletre, de csak a télen át, így az emberi ész is, ha tavaszát elérte (Ugyan őszben van-e vagy tavaszban az öné?) nyarára siet, s nem hanyatlik vissza a nagy böjtbe, a nélkül, hogy előbb advenjét át ne élje. (Már ez osztán új tan, egészen új tan, mellyért szeretnénk ismeretlen quantitas uram fejét megmosni. De hazánk becsületére hisszük, hogy ez új tantól minden igaz magyar megvetéssel és fölháborodással fog elfordulni. A vallás az ész fejlődésének és haladásának a gátja?! Illy állításhoz nagy paroximus kell. De higyje el, ha e tanra építenénk, rövid idő múlva számos birodalom romjait látnánk.) Nálunk az ész most kezd fejlődni, (E bókot meg nem köszöni önnek a nemzet, hanem ha a nálunk alatt a szerző úr maga – magát érti, oh akkor teljességgel semmi ellenvetésünk sincs, mert állítását eléggé igazolja e jelen opusa.) s a „Nemzeti Újság” hívei már is vissza akarnák azt riasztani a fagypont alá. (Ezt talán álmodta ön? Vannak nagy gyermekek, kik nappal is kísérteteket látnak. Szinte mint népbarátok, kik 10.000 botban találják a liberalizmus bizonyítványait és a népnevelés leghatalmasb eszközét.) Ez nem megy, s valamint óriásnak hiába nevezgetjük intelligentiánkat, (Már ez rágalom, hiszen ön intelligentia óriás közöttünk él. Vagy nem az volna? Egykor olvasnók: túlzott szerénység, elrejtett kevélység.) úgy való más részről az is, hogy fejlődését s férfiasodását elnyomni sem lesz hatalmában. (Főképp ha olly mécsek lobbannak föl, mint e munkában.)”[31]

Függetlenül a Nemzeti Újsággal elért sikereitől Kovacsóczy Mihályt is leváltották. 1844. június 12-én, igaz, hogy a hírlap végén még Kovacsóczy neve szerepel, de az előfizetési felhívást, már közösen Gróf Mailáth Jánossal írták alá. Ezt követően fél évig kettejük neve alatt jelenik meg a lap, de Kovacsóczy háttérbe szorult, segédszerkesztői szintre.

A hanyatlás fél éve: gróf Mailáth János

Gróf Mailáth János fokozatosan dolgozta be magát a Nemzeti Újsághoz. Nagyon sok közéleti témával foglalkozó vezércikke – ahogy a korban még nevezték: iránycikke, főcikke – jelent meg a Kovacsóczy szerkesztette lapban. A újság hasábjain nem derül ki, hogy miért, de Mailáthnak sikerült az újság szerkesztését magához ragadnia, korábbi szerkesztőjét pedig maga alá rendeltetnie.

Mailáth 1844. második félévétől veszi át a Nemzeti Újság szerkesztését. Megint új fejlécet kapott a lap, ahonnan már kitörölték a négy éve ott lévő feliratot, miszerint a Hazai és Külföldi Tudósításokból alakult át az újság. Innentől fogva megint négy oldalra csökken a lap terjedelme, ami igen komoly visszaesésnek tekinthető. Augusztustól elhagyták a Nagy Pál által alkalmazott magyar hónapmegnevezéseket, tehát augusztust írtak a korábbi Kisasszony hava helyett. Mailáth János, minden bizonnyal irodalomtörténészi ambíciói miatt, elhagyja a sikeres riport- és kulturális rovatokat, és helyette irodalomkritikai rovatot vezetett be, ami mind a négy oldalon keresztül, az oldalak alsó negyedében volt olvasható. A magyarázat, hogy erre miért volt szükség, teljesen megállja a helyét, azonban az olvasók tetszését nem sikerült elnyernie a rovattal:

„Politicai lapjaink számos előfizetővel bírnak; jele, hogy a nemzet él. Tudományos és szépirodalmi folyóirataink tengettenek és tengenek; jele, hogy a közönség nem él. […] Van azonban német divatlapunk, melly számos előfizetőkkel kérkedik, pedig belsejében sem élet sem erő, olly kevésbé, mint a közönségben, melly sajátját veszni hagyja, míg idegent pártol. Mi ez? Ez szégyen, ez szomorú! […] Tegye meg hát kötelességét a szépirodalom és a művészet. És tegye meg kötelességét a közönség is. Író s közönség egymást fejlesztik. Mi pedig figyelemmel fogjuk kísérni mindkettőt.”[32]

Talán azért nem volt sikeres, amit ő maga is észrevett, vagyis, hogy a kevés számú érdeklődő inkább a német nyelvű kiadványokat vásárolja, és nem érdekli a magyar. Azonban fel kellett volna ismernie, hogy ahhoz, hogy ezt a nemes szándékát keresztülvigye, kevés a Nemzeti Újság egyetlen rovata. Ehhez egy önálló folyóirat kellett volna, vagy legalább a régi, népszerű rovatokat, és ezáltal az olvasókat is megtartva kellett volna nekikezdenie ehhez a feladathoz.

Az új rovatban helyet kapott szinte minden, ami irodalommal kapcsolatos. Az ókori szerzőktől kezdve egészen a legújabb tudományos és ismeretterjesztő munkákig. Írtak Fényes Elek által írt Magyarország statisztikájáról és Scitovszky János pécsi püspök tollából származó Szentek életéről is. A rovat az Élet, irodalom és művészet címet kapta.

Mailáth János azonban fél év elteltével belátta, hogy a Nemzeti Újság vezetésére tett erőfeszítései eredménytelenek voltak, ezért a laptulajdonos özvegyasszony közleményben tudatja az olvasókkal:

„A jövő év kezdetével a „Nemzeti Újság” […] eddigi szerkesztői a szerkesztéstől önkényt lemondván jövő 1845. évi január hó első napjától kezdve Kisfaludi Lipthay Sándor úr vezetése s Várallyai Illucz Oláh János úr (Oliver) szerkesztése mellett […] fog megjelenni.”[33]

A politikus Lipthay Sándor

„Lipthay Sándor vezetése mellett szerkeszti Illucz Oláh János” – állt a Nemzeti Újságban 1845. január 2-ától egészen 1848 márciusáig. Ez is mutatja, hogy a lap korábbi újságírója, rovatvezetője (Lapszemle) Illucz Oláh János, aki Oliver néven jegyezte cikkeit, most is beosztott maradt. Lipthay Sándornak pedig nagyon jól megfelelt a vezetői titulus.

Lipthay középnemesi családból származott, tehát nem anyagi érdek fűzte a Nemzeti Újsághoz, sőt még pénzbeli áldozatot is vállalt érte.[34] Ezt tudván, meg lehet érteni, hogy nem akarta magát nemesként olyan állásba „alacsonyítani”, mint amilyen egy hírlap szerkesztése, ugyanakkor szüksége volt a lapra, hogy kifejthesse politikai nézeteit.

Lipthay Sándor a Nemzeti Újság hasábjain 1845. november negyedikén jelenti be, hogy megalakult a konzervatív gondolkodású emberek, a politika iránt érdeklődők társasága, a Közhasznú Gyűlde. A Nemzeti Újság szempontjából azért fontos a Gyűlde, mert a tagok közül került ki a törzsközönség, sőt a szerzők is.[35] A Nemzeti Újság volt az egyetlen fórum, ami tájékoztatást adott a nyilvánosság részére a Gyűlde ügyeiről, valamint az egyetlen, ami védelmezte azt. A lap hasábjain, a hirdetések között értesítették a tagokat a tisztújító gyűlésekről.[36]

Még 1844 decemberében, megkereste Kossuth Lajost, akit „meggyőződésből tisztelt”[37], hogy nyílt leveleket írhasson hozzá, amire Kossuthnak lehetősége lenne válaszolni a Nemzeti Újság hasábjain. Mindez közel fél évvel az után történt, hogy Kossuth már nem dolgozott a Pesti Hírlapnál.[38] Azonban elutasító választ kapott a volt szerkesztőtől, ezért egy „ellenzéki barátomnak”[39] írta a leveleket. Lipthay Sándor hosszú és terjedelmes vezércikkeket írt, sokszor folytatásokban közölte őket. Néha több hónapra megszakított egy gondolatmenetet, hogy belekezdjen egy másikba. Nehezíthette a megértését az is, hogy barokkos körmondatokban fogalmazott. Jó példa erre a következő mondat, amely Kossuth bírálata ellen szól:

„A politikai hír lapok vezetője vagy szerkesztője mindig solidaritásban van arra nézve, mit lapbíráló társa ír vagy mond; mert a lap elve, szelleme s iránya egyneműségének utóérésére szükséges egyetértésben működő bíráló, soha sem állíthat mást, mint egyedül azt, minek állítására kölcsönös elvrokon nézetek szerint a szerkesztőségtől fel van hatalmazva.”[40]

Ritkán, de előfordul, hogy tömören fejezi ki magát. Így tett, mikor meghatározta a Nemzeti Újság irányvonalát:

„A Nemzeti Újság aristokratai alapon működő progressív lap leend.”[41]

Máshol így fogalmazott:

„A mi politikai zászlónk jelképe tehát a közjog; és jelesül a nemesség politikai állásának vagy – mi mindegy – az aristokráciának védése; ennek megvitatása után pedig a specialitások.”[42]

Lipthay Sándor új rovatot vezet be Vegyes újdonságok címmel. Ebben pár mondatos érdekességek voltak olvashatóak a világ minden pontjáról, azonban éppen e miatt sokszor rég elavult „újdonságokat” jelentettek meg. Lipthay ugyan azzal a mentalitással irányítja a lapot, mint ami megmutatkozott a Kossuth felé való nyitási próbálkozásában is. Többször előfordul, hogy más újságokból vesznek át cikkeket, amikhez lábjegyzetben odaírják, hogy a szerkesztő nem teljesen ért egyet a tartalmával, de közlik, „mert csak ez úton jöhet az őszinte barátságos kibékülés.”[43]

A Nemzeti Újság egyértelműen kiállt a kormány és az egyház törekvései mellett, aminek az lett az eredménye, hogy 1846 májusában, egy Deák Ferencet támadó cikksorozatot követően, a zalai nemesi kaszinó lemondta az előfizetést. Meg is írták véleményüket a szerkesztőségnek, amit Lipthay meg is jelentetett. Az indoklás a következő volt: „aljas személyeskedésekre lealacsonyult hírlapot ápolni bűnnek tartván, annak további járatását megszüntetni határozta [a kaszinó]”[44]. Lipthay válasza több oldal terjedelmű volt. Ebből egy részlet:

„[…] de ha a conservativok élnek s bennük erély s becsületes politikai pártszellem lakozik – miről soha csak egy pillanatig sem kételkedénk – akkor mi százakra menő példánnyal nyomatandunk többet, mint ha ezen egy példány az oppositio által illy ostentratioval vissza nem utasíttatik. A Nemzeti Újságnak vagy olyanná kell lennie kevés idő múlva, miszerint minden politikai színezet által visszautasíthatatlanul s elmellőzhetetlenül olvastassék; vagy ha nem, akkor az hivatásának s rendeltetésének már meg nem felelt és állása a haza ügyeire nézve tulajdonképpen egy veres fillért sem fog érni.”[45]

Ezt követően az ország számos városából és vidékéről érkeznek levelek nemesektől és egyházi vezetőktől, amelyben biztosítják a Nemzeti Újságot, hogy ők továbbra is elő fognak fizetni, és hogy a zalaiak tette csupán kétségbeesésből származik, ami pedig közeli bukásukat jelenti.[46] Lipthay felbuzdulva támogatottságán, biztosítja az olvasóit, hogy „szilárd, számított, rendezett, abstrahált politikai”[47] elvéből nem fog engedni.

Lipthay Sándor egészsége 1846 folyamán megromlott, olyannyira, hogy megjelentetett felhívásokat, amelyben közli, hogy betegsége miatt ideiglenesen nem tudja ellátni teendőit, de legkésőbb a következő országgyűlés befejeztével végleg abbahagyja lapvezetői tevékenységét. 1846. november 6-án Illucz Oláh János hírül adja, hogy Lipthay betegsége miatt félbe maradtak cikksorozatok, de szerencsére kezd felépülni, így az írások is folytatódni fognak.

A következő évben kitűnő kezdeményezéssel állt elő a Nemzeti Újság, amit már korábban is meg kellett volna valósítania. Visszapillantás címen, a január 10-én megjelent 417. számtól kezdve országonként végigvette az elmúlt év fontosabb eseményeit és azok hatásait. Az, hogy az ötlet Lipthay Sándoré vagy Illucz Oláh Jánosé nem derül ki a lapból, azonban biztos, hogy sikere volt. Hiszen a politika iránt érdeklődők mindig szeretik egységesen, összefoglalva megismerni a világ történéseit. Hiányzik azonban a belpolitikai összefoglalás, amit vagy terjedelmi, vagy cenzori okok miatt mellőztek.

Kíméletlen kritikákkal illetik Kossuthot és Széchenyit is, azonban már nem fajul személyeskedésig a vita, mint a korábbi szerkesztők alatt, hanem szigorúan szakmai síkon maradnak. Így amikor Kossuth Lajos a nemesi adómentességet bírálja, a Nemzeti Újság tizennyolc pontban összegzi, hogy a nemesek hol és milyen módon fizetnek adót.[48]

1847 tavaszán Lipthay Sándor igen érdekes útját választja gondolatai közlésének. Először is felhívja az olvasók figyelmét, hogy kiújult betegsége miatt átmenetileg teljesen Illucz Oláh Jánosra bízza az újságot. A felhívásban szerepel egy mondat arra vonatkozóan, hogy Illucz adjon közre minden hozzá [t.i. Lipthayhoz] címzett olvasói levelet.[49] Ennek az okát könnyen ki lehet deríteni, mert ettől kezdve rendszeresen jelent meg olvasói levél a lap vezetőjéhez, Lipthayhoz címezve. A leveleket „egy conservativ” néven írták alá. A szerző minden bizonnyal maga Lipthay Sándor volt. A cikksorozatban részletesen kifejti a konzervatív párt nézeteit és véleményét a közvéleményt érdeklő eseményekről, kérdésekről. Ugyancsak Lipthay szerzősége mellett szól az is, hogy csupán néhány héttel „visszavonulása” előtt hívta fel mindenki figyelmét, hogy már alig néhány hónap van hátra az országgyűlésig, ahol a konzervatívoknak kell többségben lenniük.     A leveleknek nagy visszhangjuk volt, hiszen több olyan reagálás is érkezett a szerkesztőségbe, melyekben kétségbe vonták, hogy az „egy conservativ” álnevű szerző valóban konzervatív-e.[50] Illucz Oláh János válaszol ezekre a vádakra:

„A Nemzeti Újság czélja […] a haza boldogságának előmozdítása; vissza nézve szerkesztősége nem egyszer kinyilatkoztatá, hogy lapjában , minden, bármilly az övétől különböző véleménynek helyt ad, s a mennyiben meggyőződésével ellenkezik, azt meg fogja czáfolni. Sőt maga a lap t. vezetője, journalistikai pályára léptekor különösen fölkért egy ellenzéki capacitást [t.i. Kossuth Lajost] – s lapunkban tért ajánlott neki – a kölcsönös vitatkozásra. Hogy ez nem történt nem a mi hibánk.”[51]

Ezt követően elismeri, hogy a nyílt levelek írója cikkeit minden igazítás és szerkesztői jegyzettől mentesen kérte közölni. Ez merőben furcsa kérés, és még furcsább, hogy tiszteletben tarják, ha valóban a szerkesztőségen kívülről érkeztek a levelek. Ugyancsak Lipthay Sándor sajátkezűségét bizonyítja, hogy védelmébe veszi a levelek íróját, és a leveleket így jellemzi: „ezen közfigyelmet gerjesztő, sokoldalú olvasottságot tüntető s egyszerű de világos, a nagy közönség értelmi tehetségére is ügyesen számított stylu levelek”.[52] Fél év alatt összesen tíz ilyen nyílt levél jelent meg.

1847 novemberében Pozsonyban ült össze az országgyűlés. Illucz Oláh János személyesen utazott oda, hogy az olvasók a legfrissebb, és első kézből származó híreket kaphassák. Ezzel a lépéssel elérték azt, hogy a Nemzeti Újság szerkesztője lett az országgyűlés egyik leggyorsabb és legolvasottabb tudósítója. A legolvasottabb azért, mert a többi lap, például a Jelenkor,[53] is átvette – sokszor módosítás nélkül – a cikkeit. Ez azonban jelentős áldozatot kívánt Illucztól. A munkáját nem hagyhatta félbe, ugyanúgy folytatta a szerkesztést, mintha Pesten lett volna. Az újság levelezőit megkérte, hogy ez idő alatt Pozsonyba küldjék neki a leveleiket. Az újság négy–hét nap késéssel jelentette meg a diéta eredményeit. A sikerrel a szerkesztő is tisztában volt, hiszen öt hónappal az országgyűlés meg- nyitása után, előfizetési felhívásában a következőket írta:

„[…] mindent elkövettünk, miszerint lapunk az országgyűlési tudósításokra nézve sem ezen tudósítások hűségében, sem gyorsaságában semmi hazai lap által meg ne előztessék, és annak jutalmazó érzetében, hogy lapunk ezen érdemét örömérzetek közt a nagy közönség által méltányoltatva s elismertetve látjuk, szerencsénk van ezennel tudatni”,[54] hogy elő lehet fizetni a következő negyedévre.

1844-ben a rendek Pozsonyba gyűltek az esedékes diétára. Ez alkalomból az egyházi vezetők is megjelentek teljes létszámukban, amit egyébként nehéz lett volna megszervezni. Ezt a lehetőséget használta ki Kopácsy József hercegprímás, hogy értekezletet hívjon össze, melynek egyik témája a katolikus sajtó pártolása volt. A püspökökből, apátokból, prépostokból és káptalani követekből álló tanácskozás 1844. március 10-én ült össze.[55] Elhatározták, hogy anyagilag támogatják az amúgy is pénzügyi gondokkal küszködő Religio és Nevelés című folyóiratot és a Nemzeti Újságot.

A Nemzeti Újság feladatává tették, hogy az egyház „védlapja” legyen.[56] A hercegprímás felszólította a káptalanokat, hogy minden évben fizessenek elő a két támogatott lapra. A Nemzeti Újság 1848-ig rendszeres támogatásban részesült. A finanszírozás további sorsáról a következő országgyűlésen akartak dönteni, azonban erre a forradalom miatt már nem került sor.[57]

Az 1844-ben hozott döntés azonban már későn született meg. A Nemzeti Újságnak nem volt ereje az egyházellenes közhangulaton változtatni. A szerkesztők is felelőssé tehetők ez ügyben. Mailáth János cikkei teljesen hatástalanok maradtak, Lipthay Sándor pedig ritkán foglalkozott egyházpolitikai kérdésekkel. Inkább a lap munkatársaira bízták ezt a feladatot. A Nemzeti Újság megszűnésével a ma- gyar katolicizmus hosszú időre visszaszorult a napi sajtó területéről. Sokáig nem is kísérelték meg olyan komoly konfrontációs területen, mint a sajtó, hogy szembeszálljanak a népszerű egyháztól elforduló irányzatokkal.

A Nemzeti Újság és a forradalom

1848 márciusának elején az újság röviden beszámol az Európa szerte fellángoló forradalmakról, azonban a szokott tárgyilagos hangon teszi mindezt, nem érezni az írások hangulatán, hogy Magyarországon is szükség lenne hasonló fordulatra. Részletesen beszámolnak a külföldi hírek rovatban a francia köztársaság kikiáltásáról,[58] a bécsi, március 13-i események azonban teljesen kimaradtak a tudósításokból. Ezen azonban nem lehet csodálkozni, ha figyelembe vesszük a lap megjelenésének időpontjait. A március 14-i számban még korai lett volna beszámolót várni, amikor – mint láthattuk – Pozsonyból is több napos késéssel érkeztek a legfrissebb hírek. A következő szám március 16-án jelent meg, akkor pedig ki törődött már az osztrák forradalommal…

A Nemzeti Újság magának tudhatja azt a megtisztelő történelmi tettet, hogy a hírlapok közül elsőként számolt be a március 15-i eseményekről, először közölte a „Nemzeti Dal”-t és a „Tizenkét Pont”-ot. Minden bizonnyal a szerencse is közrejátszott, hogy pont a forradalom másnapján jelent meg az újság, és ezért tudtak gyorsak lenni. Gondolhatjuk, hogy mindez csupán politikai opportunizmus, Lipthayék feladták eddigi elveiket és lelkesítő írásaikat addigi ellenfeleik szolgálatába állították. Ha így volt, akkor is nagyra kell értékelnünk amit tettek, hiszen nehéz lehetett belátni, hogy amiért eddig harcoltak füstté vált. Ha valaki legalább egy kicsit is nemzeti érzelmű volt, márpedig Lipthay többször tanújelét adta ennek, akkor nem valószínű, hogy ki tudta vonni magát abból a forradalmi lelkesedésből, ami március 15-én megtöltötte a magyar főváros utcáit.

Tehát másnap utcára került a Nemzeti Újság. Vezércikkében a következő állt, amelynek cikornyás fogalmazási stílusából könnyen ráismerhetünk Lipthay tollára:

„Az erények megelőzve még az eszmék sebességét villanyós ütésekben ülik diadalukat, a diadalt: mellynek magvát az ész örök igazsága dústermő földbe – az emberiség szívébe – hintette el. […] Nagy napot ülünk, a magyar história napjainak legdicsőbbikét. A sajtó ma esti 7 óra óta szabad. Ennek utolsó vértanúja Stancsics Mihály az egyeneslelkű népbarát s alkotmányszerető honfi édes övéinek esengő körében feledi a bilincseket, mellyekben a kormányok, a censura szükségének százados előítéleteitől nyomatva a szellemet fogva tarták.”

Egy nagylelkű nemzethez illő oly dicső mint méltóságos mérséklettel vitt mozgalomnak voltunk ma szívből résztvevő tanúi Budapesten.”[59]

Ezt követően szerepelt a „Tizenkét Pont” és a „Nemzeti Dal”, lezárásképpen pedig a következő: „Éljen a haza! Éljen a király! Éljen annak hovaelőbb felelős kormánya! Éljen az országgyűlésnek egy testté egy lélekké egybeforrott hazafisága!”[60]

A március 17-i számban részletesen beszámoltak a 15-i eseményekről. Mellékletként közreadták Kossuth Lajos egy beszédét, valamint a horvát nemzet kívánalmait. Nem is fér bele más hír a lapba, mint a forradalom. Áprilisban pedig az újonnan megválasztott első felelős magyar kormányról szóló írások teszik ki a cikkek túlnyomó részét. A hírek olyan mennyiségben és gyorsasággal áramlottak, hogy kénytelenek voltak különszámot megjelentetni április 8-án.

A Nemzeti Újság népszerűsége hirtelen megnőtt, ami egyrészt a hiteles országgyűlési tudósításoknak, másrészt pedig a forradalom támogatásának volt köszönhető. Pozsonyból eközben visszatért Illucz Oláh János, aki fiatalabb volt és haladóbb eszméket vallott, mint Lipthay Sándor. Szinte teljesen kicserélődött az újságíró-gárda, zömében fiatalokkal töltötte fel a szerkesztőséget Illucz Oláh János. 1848. április 2-tól kezdve Lipthay már nem lapvezér. „Szerkesztik: Lipthay Sándor és Illucz Oláh János” állt a Nemzeti Újságban. Ez azonban csak átmenti időszak volt. Április 26-tól Illucz Oláh János mint egyedüli felelős szerkesztő jelenik meg. Az ügy előzménye, hogy Lipthayt meggyanúsították a Nemzeti Újság hasábjain – ez is mutatja, hogy kicsúszott a kezéből az irányítás –, hogy a régi kormánytól hivatalt akart elfogadni. Lipthay cáfolja mindezt, és lemond a szerkesztői posztról:

„Egészségbeli állapotom s más viszonyoknál fogva a hírlapszerkesztési pályáról lelépve a tisztelt olvasóktól e minéműségemben búcsúzom. [] Én soha sem részesültem a volt kormány bármi csekély javadalmaiban és hivatalát, mellyel megkínáltattam függetlenségem fönntartásának hazafi érzetében el nem fogadtam.”[61]

Lipthay leköszönő cikke után Illucz Oláh János is elköszönt a szerkesztőtársától, írásában azonban nem is túlságosan burkoltan bevallotta, hogy Lipthayval sokszor nem értett egyet: Azon idő

„mellyet t. apai barátommal a magán életben volt szerencsém eltölteni, életem legkedvesebb visszaemlékezései közé fog tartozni… […] S habár politikai véleményem, már csak koregyéniségemnél fogva is néhány vonallal túl fog hatni azon korlátokon, mellyeket kegyed meggyőződése, mint non plus ultra-kat jelölt ki; lelkes személyisége iránt tiszteletem soha nem fog csökkenni… S egyéni véleményének az általam kezelt lapbani nyilvánítását bár mikor is, nemcsak, hogy szívesen fogadandom, sőt egyenesen mint a magán életben köztünk meg nem szakadt barátság jelét – ki is kérem.”[62]

Ilyen udvarias formulákkal búcsúztatták el Lipthay Sándort, aki több, mint két éven keresztül vezette a Nemzeti Újságot. Illucz Oláh János és új csapata azonban nem sokáig tartotta meg az újságot eredeti formájában. Májustól szinte teljesen új lapként Nemzeti címen jelent meg. Ezzel lezárul a Nemzeti Újság több, mint hét éves története, és vele együtt megszűnt az a konzervatív hírlap, amely elsőként vállalta fel az egyházi érdekek képviseletét.

ATTILA BALÁZS

Le ’Nemzeti Újság’ (Journal National) et ses rédacteurs

Nemzeti Újság’ était le premier journal dans l’histoire de la presse hongroise à assumer ouvertement la représentation des intérêts de l’Église catholique. De plus, dans une époque, l’Ere des Réformes où l’Église catholique représentait un des symboles de l’obscurantisme.

Le journal inauguré en 1840 paraissait pendant 8 ans, et s’est assuré une place décisive dans les milieux de la presse du conservativisme politique. En 1840, la parution de ’Nemzeti Újság’ n’a pas été sans antécédents, en fait le journal ’Hazai és Külföldi Tudósítások’ (Chroniques du pays et de l’étranger), fondé en 1806 par István Kultsár avait reçu un nouveau titre. La vie et les tendances du journal évidemment étaient beaucoup déterminées par les caractéristiques autant humaines que professionelles des rédacteurs en chef. Pendant ses 8 ans 5 rédacteurs en chef se sont changés dans la direction du journal. Tous avaient des idées différentes à propos du devoir du journal, toutefois jamais auqu’un d’entre eux n’a mis en question le devoir de la représentation des intérêts de l’Église catholique. Certains avaient voulu se faire adversaire digne de ’Pesti Hírlap’ de Lajos Kossuth, d’autres voulaient plutôt représenter leurs ambitions littéraires, d’autres encore voyaient dans le journal la possibilité de la réalisation des buts politiques.

Dans l’étude nous présentons l’histoire d’un journal de l’Ere des Réformes à travers l’activité de ses rédacteurs, à l’aide de nombreuses citations prises de ’Nemzeti Újság’, qui peuvent servir de contributions intéressantes non seulement à l’histoire du journal, mais aussi à l’histoire entière de la presse de l’Ere des Réformes. Tout particulièrement faut-il évoquer le rôle de ’Nemzeti Újság’, joué aux jours du 15 mars 1848, car il était le premier à donner un compte-rendu le 16 mars, des événements de Pest. Ses nouvelles ont été retransmises par beaucoup d’autres organes. Le ’Nemzeti Újság’ s’est radicalisé par le cours des événements de la révolution, et depuis le mois de mai 1848, avec une nouvelle rédaction, il change son nom à ’Nemzeti’ (National).

 



[1] A magyar sajtó története I. Szerk.: Kókay György. Bp. 1979. Akadémiai Kiadó, 241.

[2] A magyar sajtó története I. Szerk.: Kókay György. 1979. 248.

[3] Az 1840-es években állandó vita tárgyát képezte, hogy hogyan kell írni a város nevét. 1846. április 28-i, 272. számában a Nemzeti Újság az Esztergom forma mellett teszi le a voksát.

[4] Dezsényi Béla: Nemzeti Újság 1840–1848. = Regnum Egyháztörténeti Évkönyv. 1940/41. Bp. 1941. Stephaneum Nyomda, 314.

[5] Minden, Nagy Pál által szerkesztett, Nemzeti Újság fejlécében szerepelt ez a mondat.

[6] Nemzeti Újság 1840. május 2. 36. sz.

[7] Nemzeti Újság 1840. szeptember 9. 73. sz.

[8] Nemzeti Újság 1840. november 25. 95. sz.

0[9] Nemzeti Újság 1841. november 27. 95. sz.

[10] Eötvös József: A falu jegyzője. Szekszárd, 1996. Babits Kiadó, 65.

[11] Hasznos Mulatságok 1841. november 10. 90. sz.

[12] Hasznos Mulatságok 1841. november. 10. 90. sz.

[13] Hasznos Mulatságok 1842. január 15. 5. sz.

[14] A Hírnök szerkesztője Orosz József volt, aki korábban az Országgyűlési Tudósítások társszerkesztőjeként dolgozott.

[15] Hasznos Mulatságok 1842. május 11. 38. sz.

[16] Hasznos Mulatságok 1840. február 5. 11. sz.

[17] Dezsényi Béla: Nemzeti Újság 1840–1848. = Regnum Egyháztörténeti Évkönyv. 1940/41. Bp. 1941. Stephaneum Nyomda, 318.

[18] Nemzeti Újság 1842. június 8. 46. sz.

[19] Nemzeti Újság 1842. november. 12. 91. sz.

[20] Nemzeti Újság 1842. szeptember 3. 71. sz.

[21] Dezsényi Béla: i. m. 1941. 319.

[22] Pesti Hírlap 1843. március 12. 229. sz.

[23] Dezsényi Béla: i. m. 1941. 320.

[24] Nemzeti Újság 1843. március 15. 21. sz.

[25] Pesti Hírlap 1843. március 19. 231. sz.

[26] Nemzeti Újság 1843. március 22. 23. sz.

[27] Nemzeti Újság 1843. március 25. 24. sz.

[28] Nemzeti Újság 1843. augusztus 8. 91. sz.

[29] Nemzeti Újság 1843. március 15. 21. sz.

[30] A magyar sajtó története I. Szerk.: Kókay György. 1979. 677.

[31] Nemzeti Újság 1844. április. 27. 34. sz.

[32] Nemzeti Újság 1844. július 2. 1. sz.

[33] Nemzeti Újság 1844. december 11. 94. sz.

[34] A magyar sajtó története I. Szerk.: Kókay György. 1979. 785.

[35] Uo. 786.

[36] Nemzeti Újság 1847. november 2. 584. sz.

[37] Nemzeti Újság 1845. január 9. 5. sz.

[38] 1844. július 2-án jelent meg az utolsó Kossuth által szerkesztett Pesti Hírlap.

[39] Nemzeti Újság 1845. január 9. 5. sz.

[40] Nemzeti Újság 1845. február 13. 25. sz.

[41] Nemzeti Újság 1845. július 18. 112. sz.

[42] Nemzeti Újság 1845. január. 2. 1. sz.

[43] Nemzeti Újság 1846. február. 26. 238. sz.

[44] Nemzeti Újság 1846. május 26. 288. sz.

[45] Uo.

[46] Nemzeti Újság 1846. június 30. 307. sz.

[47] Nemzeti Újság 1846. június 18. 300. sz.

[48] Nemzeti Újság 1847. február 16. 438. sz.

[49] Nemzeti Újság 1847. április 22. 476. sz.

[50] Nemzeti Újság 1847. május 27. 493. sz.

[51] Uo.

[52] Nemzeti Újság 1847. június 3. 497. sz.

[53] Dezsényi Béla: i. m. 1941. 342.

[54] Nemzeti Újság 1848. március 9. 656. sz.

[55] Dezsényi Béla: A magyar katolikus sajtó. = Regnum Egyháztörténeti Évkönyv. 1942–43. Bp. 1943. Stephaneum Nyomda, 206.

[56] Dezsényi Béla: i. m. 1941. 346.

[57] Uo. 352.

[58] Nemzeti Újság 1848. március 10. 657. sz.

[59] Nemzeti Újság 1848. március 16. 660. sz.

[60] Uo.

[61] Nemzeti Újság 1848. április 26. 689. sz.

[62] Uo.


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret