stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



FIGYELŐ

A brémai sajtó- (és média-) történeti műhely kiadványai. Presse und Geschichte – Neue Beiträge. Hrsg. von Holger Böning, Michael Nagel, Johannes Weber. Bde 1–13. Bremen, 2000–2004, Edition Lumière. A Brémai Egyetem Német Sajtótörténeti Intézete (Institut für Deutsche Presseforschung an der Universität Bremen) 1957 óta ad ki rendszeresen olyan köteteket (Studien zur Publizistik. Bremer Reihe – Deutsche Presseforschung), amelyekben a sajtó (folyóiratok, napilapok), a kalendárium, általában a periodikusan megjelenő, illetve népszerű, nagytömegű kiadványok történetét dokumentálják, és elemzik. A sorozat 28. köteteként megjelent, a Francia Forradalom német sajtó- és irodalmi visszhangjáról tartott konferencia anyaga (1992) annak a Holger Böningnek a szerkesztésében, aki a lipcsei és a bambergi kommunikációtudományi tanszékkel (Arnulf Kutsch, Rudolf Stöber) 1999-ben elindította a Stuttgartban (Verlag Steiner) megjelenő Jahrbuch für Kommunikationsgeschichte című évkönyvet. Holger Böning Brémában 2000-ben indította útjára a sajtótörténeti sorozat új folyamát (Presse und Geschichte – Neue Beiträge), a harmadik kötettől a sorozatszerkesztői munkát megosztja Michael Nagellal és Johannes Weberrel. A sorozat nemzetközi együttműködésben készül, gyakran konferenciák anyagát közli. A svájci és osztrák egyetemi intézetek és tanszékek mellett Közép-Európában a gdański és a pozsonyi germanisztika tanszékek váltak partnerré. (A kihalóban lévő magyarországi germanisztikai műhelyek közül egyik sem.)

Nem véletlenül indítottuk ismertetőnket az 1957-ben alapított sorozattal, hiszen ez a hagyomány, továbbá a kommunikációtörténeti beállítottság meghatározza a most ismertetendő könyvsorozat jellegét is. A programadó írás szerint látókörükbe vonnak minden sajtóterméket; az időszakosan megjelenő termékektől (kalendárium, folyóirat, heti-, és napilap, vállalati és egyesületi évkönyvek, népszerű irodalmi sorozatok), a nagy példányszámban kiadott útleírásokon és önéletrajzi jellegű műveken át az elektronikus sajtóig (rádió, televízió, digitális médiumok). A sorozat történeti jellegű, de minden esetben vizsgálják az illető sajtótermék társadalmi hatását, az olvasóközönséget, amelyet az befolyásolt. Ars poeticájuk szerint a modern világ nem érthető meg a médiumok története (történeti működése) nélkül.

A sorozat első kötete egy Bad Muskauban rendezett ülésszak előadásait tartalmazza:

Zeitung, Zeitschrift, Intelligenzblatt und Kalender. Beiträge zur historischen Presseforschung. Hrsg. von Astrid Blome. Bremen, 2000. Edition Lumière.

A konferencia szervezői valóban csaknem a teljes német nyelvterületről hívtak előadókat: Bremen, Mainz, Hannover, Halle an der Saale, Jena, Gdańsk, Wien, Budapest. Hiányoznak persze Svájc, Csehország és a balti államok képviselői, de a választék földrajzi értelemben ideális merítésnek mondható. Különösen akkor, ha tudjuk, a tanulmányok szólnak a mai Szlovákiáról, Oroszországról, Dániáról is.

A sajtótörténet több jelentős szeletét fedte le a konferencia, csaknem valamennyit. A két nagy németországi sajtó-központ (Hamburg, Lipcse) 17–18. századi kiadói termésének adatbázisairól két nagyobb bevezető előadás hangzott el (Emmy Moepps, Michael Nagel), majd a hesseni (Christine Haug), a türingiai (Werner Greiling), a gdański (Malgorzata Chojnacka), a magyarországi (Czibula Katalin és Bódy-Markus Rozália) 16-18. századi sajtó állapotokról, egyes periodikumokról kapunk áttekintést. Az udvari hírszolgálatról a hesseni tartományi grófok példáján Ina Timmermann adott elméleti támpontokat az elemzéshez, Astrid Blome a Nagy Péter cár idején Oroszországban megjelent sajtótermékek történeti forrásértékéről értekezett, Holger Böning pedig a sajtótermékek olvasótáborának 18. századi változásairól. Gebriele Melischek előadása a bécsi napilapokról megy időben a konferencián érintett legmodernebb korszakig, a második világháborúig.

Az ülésszak kisebb részében a bécsi és a magyarországi kalendáriumok történetéről (15–17. század; Jozef Seethaler, Dukkon Ágnes), illetve az úgynevezett „Amtskalender” műfaj kutatásának problémáiról hangzott el előadás (Volker Bauer).

Blome, Astrid – Depkat, Volker: Von der „Civilisirung” Rußlands und dem „Aufblühen” Nordamerikas im 18. Jahhundert. Leitmotive der Aufklärung am Beispiel deutscher Rußland- und Amerikabilder. Bremen, 2002. Edition Lumière.

Már a 16. század elején megjelentek a gazdasági hírszolgálat mellett a különféle érdekességekről, politikai eseményekről tudósító kéziratos, majd nyomtatott lapok. A német parasztháború, vagy a francia vallásháborúk idején rengeteg hírlap látott napvilágot (Neue Zeitung, Canard). 1605-ben Johann Carolus Straßburgban új alapokra helyezte a kéziratos híradás rendszerét, majd 1650-ben Lipcsében megjelent az első napilap, a napi-, és hírlapsajtó. Mindezek ellenére csak a 17–18. század fordulóján kezdett a sajtó igazán véleményformálóvá válni. A szerzők szándéka, a 18. századi németországi sajtóban megjelent, Oroszországot és Amerikát bemutató szövegek bemutatásával – egy kisebb antológiányit ki is adnak a kötetben ezekből –, és elemzésével többrétű volt. Két, lényegében frissen felfedezett területről van szó (gondoljunk csak a szibériai expedíciókra, Észak-Amerika meghódítására), és az ott talált természeti és társadalmi állapotok értékelése a felvilágosult Európa számára elméleti kérdéssé nőtte ki magát (kultúra/civilizáció). Az egyik egy felülről, a felvilágosult uralkodók (I. Péter, Katalin) által reformált társadalom, a másik egy függetlenné váló, a polgári berendezkedés útján alulról szerveződő közösség. Mindkettő alkalmas arra, hogy a 18. századi német értelmiség, és társadalom a saját világképének tükrében megmutatva olyan eredményt (a németországi sajtó) produkáljon, amelyet alapul véve a történész ténylegesen a német felvilágosodás geneziséről tud árnyaltabb képet fogalmazni. A szerzők éppen ezt akarták. Azt a képet, amelyet alapvetően a szépirodalmi és filozófiai művek alapján alakítottunk ki az akkori Német Birodalomról, most a sajtó(történet) forrásainak tartalmi elemzésével árnyalni.

Kutsch, Arnulf – Weber, Johannes: 350 Jahre Tageszeitung. Forschungen und Dokumente. Bremen, 2002. Edition Lumière.

1650. július 1-jén Lipcsében megjelent az első nyomtatott napilap Timotheus Ritzsch műhelyében. A kötet ennek lipcsei újság-kiadás 17. századi története, illetve forrásainak számbavétele, a dokumentum bázis leíró bemutatása. A legérdekesebb dokumentumok egyszerű hasonmásban, illetve átírásban olvashatóak ugyanitt, de sokatmondó Else Hauff tanulmánya a lipcsei napilap előzményeiről, az első évfolyam kiadása mögötti európai kapcsolatrendszerről, csakúgy, mint Karl Heinz Kranhold írása az első év híranyagának frissességéről (a különböző tudósításokban szereplő hírek, mennyi idő alatt jutottak el Lipcsébe), a németországi levelező partnerekről.

 

Deutsche Sprache und Kultur im Raum Preßburg. Hrsg. von Wynfried Kriegleder, Andrea Seidler, Jozef Tancer. Bremen, 2002. Edition Lumière.

A brémai intézet nemzetközi kapcsolatai mentén számos, a sajtótörténettel csupán érintkező témájú konferenciák anyagát is kiadja. Így a fenti címben jelzett témakörben, az alapvetően a bécsi és a pozsonyi egyetem, egyetemek együttműködésével, és sok magyar résztvevővel zajlott megszervezett ülésszakét is. Ez a kis konferencia egy sorozat első rendezvénye volt 2001 májusában. Követte ezt a „Német nyelv és kultúra Nyugat-Magyarországon” (2003; lásd e sorozat 11. kötetét), majd a „Német nyelv és kultúra a Szepességben” (2005; e sorozat egyik kötete lesz). A kétévente rendezett találkozók sorában 2007-ben Erdély, majd a Bánát, Bácska, illetve a Dél-Dunántúl következik.

A kötet, a sajtó-, és médiatörténetre nyitottan áttekinti pozsonyi, kora újkori német nyelvhasználat kérdéseit (Erika Mayerová, Ötvös Péter), majd a kulturális élet főbb, a német lakosság szempontjából fontos 17–19. századi intézményeinek (színházak, zenei kultúra, tudós társaság, honismereti szövetség) történetét (Czibula Katalin, Durina Múdra, Hegedüs Béla, Elena Mannová). A könyves ügyek története két fejezetre oszlik. Először a könyvkiadás és a könyvkereskedelem története jelenik meg négy tanulmányban. A 17. századi pozsonyi német kiadók, illetve német nyelvű kiadványok története (Marta Fórišová, Lucia Lichnerová) a nem hivatkozott magyar szakirodalom rossz felmondása, de a másik kettő határozottan új szempontokat vet fel, illetve új eredményeket ad a 18–19. századi könyvkultúráról. Sabine Reuter a Pressburger Zeitung 1764–1773-as évfolyamainak könyvajánlásait gyűjtötte ki és elemezte, míg Klaus Heydemann a brünni Traßler kiadó és kereskedőház 1816 és 1832 közötti tevékenységét elemzi, és a kapcsolatrendszerben a pozsonyi régiót külön is kiemeli. Ez egyébként nem volt a stratégiai iránya e kereskedőháznak. Mindkét tanulmány eredményeit érdemes figyelembe venni egy új magyarországi könyvkereskedelem történetét összefoglaló monográfiában. A kötet (és az ülésszak) legsikeresebb fejezete a sajtótörténeti. Andrea Seidler munkássága során hosszú időre soha sem hagyta el azt a területet, amelyet az Osztrák 18. század Kutató Társaság könyvsorozatának első kötetével (magának is) körülhatárolt: Seidler, Andrea–Seidler, Wolfram: Das Zeitschriftenwesen im Donauraum zwischen 1740 und 1809. Kommentierte Bibliographie der deutsch- und ungarischsprachigen Zeitschriften in Wien, Preßburg und Pest-Buda. Wien, Köln, Graz, 1988, Böhlau Verlag. A másik élethosszig tartó témája Karl Gottlieb Windisch tevékenysége. Mostani írásában az osztrák és magyarországi sajtóügy befogadás-, alkalmazás-, és hatástörténeti rendszerét vázolja fel úgy, hogy egyben kutatási programot alkot. Nagyon fontosnak látom ezt a hazai kutatásszervezés számára, hiszen egy, a nemzetközi elméleti eredményeket és a forrásokat is kiválóan ismerő szerző írt olyan tanulmányt, amelyben megfogalmazott megállapítások és célkitűzések pontosan illeszkednek egy nemzetközi sajtótörténeti programhoz (lásd a most ismertetett sorozat 13. kötetéről írtakat).

Holger Böning pedig ezt az alapvetést műfaji oldalról bővíti ki, nevezetesen a társadalom paraszti és kispolgári rétegei számára kiadott szakmai és kulturális nyomdaterméket (sajtó, kalendárium, szakmai kisnyomtatványok) veszi számba (Volksaufklärische Schriften in Donauraum). A kiadói politikát (Bécs, Brünn, Pozsony, Pest-Buda), a tartalmat, illetve közelebbről a Tessedik Sámuel tevékenysége mentén keletkező, és az általa ajánlott kiadványokat.

A kötetet egy esettanulmányokat közlő fejezet zárja, amelyben a 15. századi pozsonyi városi írnokról, Liebhard Eghenvelderről (Vizkelety András), Bél Mátyásról (Karl Schwarz), az Uránia német forrásairól (Szilágyi Márton), a jozefinista Bécs ifjúsági irodalmáról (Ernst Seibert) és a szegedi születésű pozsonyi német íróról Carl Anton Gruberről (Wynfrid Kriegleder) olvashatunk tanulmányokat.

 

Böning, Holger: Welteroberung durch ein neues Publikum. Die deutsche Presse und der Weg zur Aufklärung. Hamburg und Altona als Beispiel. Bremen, 2002. Edition Lumière.

Az 5. kötet alcíme sokat elmond a tartalmáról: esettanulmány, amely pontosan leírja azt a mechanizmust, ahogy a 17. század végén kialakult és megszilárdult egy új kommunikációs és információs rendszer, amelynek segítségével az új olvasóközönség felfedez magának egy addig teljesen ismeretlen világot. Ez az esemény nem hagyja érintetlenül a felfedezők gondolkodását, és messzemenő társadalmi következményei lesznek. Hamburg sajtótörténete ebben az időben tulajdonképpen a német sajtó történetével azonos. Számos újítással itt találkozunk először, és a Hanza városok konkurenciájának is köszönhetően a város kiadói különös hangsúlyt fektettek a sajtó különféle műfajú kiadványai fejlesztésére. Az egyik ilyen konkurrens volt a közeli dán Altona. Ebben az első kötetben (a másodikat lásd alább), kihasználva azt az adatbázist, amely a 15. századtól kezdődően 1815-ig több mint 1000 hamburgi és altonai periodicumot ír le, Holger Böning bemutatja azt a folyamatot, ahogy ezekben a városokban a 17. század végére, 18. század elejére kialakul egy modern, felvilágosult médiaszerkezet, illetve egy viszonylag széleskörű nyilvánosság. Folyóiratokat, hírlapokat, tudományos ismeretközlő lapokat és röplapokat ismerünk meg olvasóikkal, de tartalmukkal együtt. A tartalom nélkül nehezen lenne érthető, miért beszélünk egy új világot (földrajzi és eszmei, erkölcsi értelemben) felfedező polgárságról.

Böning, Holger: Periodische Presse. Kommunikation und Aufklärung. Hamburg und Altona als Beispiel. Bremen, 2002. Edition Lumière.

Az előző, 5. kötet folytatásaként Böning most a 18. század folyamán követi nyomon a felvilágosult század elején kialakult új információs rendszer változását: tartalmilag, illetve annak társadalmi hatását tekintve. A történet Napóleon bukásával zárul az időben, és annak több mint ezer időszaki sajtótermék elemzését olvashatjuk, kiemelve a fontosabbak históriáját részleteiben is. Ezután három elméleti fejezet következik. Az elsőben a tudományos ismeretek (mind a természet-, mind a társadalomtudományok terén) elterjesztésének módozatait, illetve a felvilágosodás szellemi áramlatainak megjelenését, befolyásolását elemzi a szerző. Ezután az évszázad folyamán megjelenő új témákról, és új olvasóközönségről olvashatunk, majd a politikai sajtó fejlődését, és ennek társadalmi hatását követhetjük nyomon.

Halse, Sven: Eine Reise für das Leben. Handwerker-Autobiographien 1700–1910. Bremen, 2002. Edition Lumière.

A kötet inkább irodalomtörténeti jellegű, amint a címéből is kiderül kézműves önéletrajzok elemzése. Olvasás-, és könyvhasználat-történeti szempontból azonban hallatlanul érdekes forráscsoport, hiszen, a korszakban egyre aktívabb társadalmi szerepet játszó társadalmi csoport művelődése, önképzési szokásairól közvetlen információkkal szolgál.

Zimmermann, Harro: WortWörtlich. Kleine Arbeiten zur Literaturgeschichte im Radio. Bremen, 2003. Edition Lumière.

A rádió az irodalmi művek közreadásában feltalálása óta jelentős szerepet vállal magára. Még napjainkban is, amikor a multimédia szolgáltatás elvileg lehetséges, a rádió, a kisebb irodalmi írások művészi szintű interpretációjában erős pozíciókat tudhat magáénak. A sorozat 8. darabjában közreadott írások a közvetített művek keletkezési időrendjében, Johann Christian Günthertől kezdve, Goethén, és Schellingen át Günter Grassig mutatják be a rádiót, mint az elektronikus sajtó egyik formáját, és elemzik az irodalmi műsorok társadalmi hatását.

Bauba, Aïssatou: „Kinder des Augenblickes”. Die Ethnien Deutsch-Nordkameruns in deutschprachigen Reiseberichten 1850–1919. Bremen, 2006(?). Edition Lumière. (előkészületben)

Tudtunkkal még továbbra sem jelent meg.

Reisen – Erkunden – Erzählen. Bilder aus der europäischen Etnologie und Literatur. Hrsg. von Michael Nagel. Bremen, 2000. Edition Lumière.

A sorozat 10. kötetével tanítványai Dieter Richtert köszöntötték. Ez az a kötet, amely számomra leginkább tisztán irodalomtörténeti jellegű, és nehezen indokolható, hogy miért éppen egy sajtótörténeti sorozat része. Végül, ha nem sajtótörténeti, de egy érdekes olvasástörténeti jelenség választható a kötet vezérfonalául: az olvasással való utazás során nyert kép különféle idegen tájakról, jelenségekről, emberekről (a német Nagy Sándor, vagy Apollonius regénytől, az elmesélt Lago Maggiorén át, Amerikának a gyermekkönyvekből való felfedezéséig). Vagy éppen az egyes népmese figurák utaznak, vagy csak motívumként, de akár „valóságosan” is (Pinocchio). És utazunk a könyv világában, eljutunk a valóságos útikönyvig, illetve az internetes kulturális utazásig, továbbá a társkeresésig. Mindezt irodalom-, és társadalomtörténeti megközelítésben.

Deutsche Sprache und Kultur, Literatur und Presse in Westungarn. Hrsg. von Wynfried Kriegleder, Andrea Seidler. Bremen, 2004. Edition Lumière.

A sorozat 4. kötetének bemutatásakor utaltunk arra, hogy 2003 nyarán Szalónakon (Stadt Schlaining) került megrendezésre a nyugat-magyarországi történeti régió német nyelvhasználatának, német kultúrtörténetének a kérdése. A konferencia itt is, mint Szomolányon (Smolenice) a nyelvhasználati kérdésekkel kezdődött. Franz Patocka a burgenlandi nyelvjárásról tartott előadást (ehhez kötődően meghallgattuk Jacob Perschy kismartoni költő verseit is), Knipf-Komlósi Erzsébet pedig a magyarországi németség nyelvi tudatának történeti változásairól szólt. Valeria Neuberger egy, a magyarországi szakirodalomban ritkán előkerülő kérdést adott elő, a német nyelv és kultúra hatása a nyugat-magyarországi zsidóságra, a Kismarton környéki hét közösségre a 19. században. A terület német ajkú lutheránus lelkészeinek a 17. századi gyászévtizedben történt üldözéséről, és a megmentésükre való törekvésekről Eva Kovalská szedte össze az elszórt adatokat.

A 16–18. századi nyugat-magyarországi kulturális intézmények közül az ülésszakon kiemelt helyen szerepelt a soknyelvű Batthyány-udvar (Monok István, Ötvös Péter, Kovács József László), érthető módon az udvar német szellemiséget közvetítő szerepe, illetve a német nyelvű irodalmi emlékei (levelezés, költészet). A régió 18. századi színi előadásainak nyelvi jellemzését Czibula Katalin végezte el, Durina Múdra pedig a pozsonyi, a győri és a soproni Orsolya nővérek 18. századi zenei életét mutatta be.

A sajtótörténet tárgykörében négy előadás hangzott el. Balogh F. András a 16. század első felének német röplapjai Kőszegre vonatkozó információit elemezte. Rozsondai Rita a győri Streibig nyomda német nyelvű kalendáriumait mutatta be tartalmi szempontból, érintve az olvasói kört, amely nem csupán olvasta, de használta is a bennük közölt praktikus ismereteket. Győrben jelent meg a 19. század közepén a Das Vaterland (1844–1847), és utód lapja a Hazánk (1847–1848). Szilágyi Márton, amellett hogy megismertet bennünket e lap történetével, az irodalmi, a kulturális és a politikai életben játszott szerepével, bemutatja azt a magyar sajtótörténetben is tetten érhető folyamatot, amely a hungarus-tudat eltűnésének sok diszciplína eszköztára segítségével már ismert. A konferencia, így a kötet is esettanulmányokkal zárul.

 

Böning, Holger: Der Traum von einer Sache. Aufstieg und Fall der Utopien im politischen Lied der Bundesrepublik und der DDR. Bremen, 2004. Edition Lumière.

A sorozat 12. kötete ugyancsak irodalom-közeli indíttatású, de a zene- és a kommunikációtörténeti tanulmányok is gazdagodtak általa. A nyugati Németország főként 68 előtti időszakának politikai (-jellegű, -indíttatású, -üzenetű) dalaival van jelen úgy, hogy a közvetítő médiumok, és a társadalmi hatás vizsgálatára esik az elemzés hangsúlya. Mind más, a sorozathoz tartozó kötet esetében, itt is olvashatunk egy szép válogatást az elemzett dalokból. A Kelet-Németországban keletkezett, hangsúlyosabban politikai, mozgalmi jellegű dalok esetében az elemzés kicsit a társadalomtörténeti irányban csúszik el.

Deutsche Presseforschung. Geschichte, Projekte und Perspektiven eines Forschungsinstituts der Universität Bremen. Nebst einigen Beiträgen zur Bedeutung der historischen Presseforschung. Hrsg. von Holger Böning, Hartwig Gebhardt, Michael Nagel, Johannes Weber. Bremen, 2004. Edition Lumière.

Ez, a sorozat 13. darabjaként megjelent kötet igazából a német sajtótörténeti kutatások keresztmetszetét adja. Ugyanakkor stratégiai terv is. Annak megmutatása, hogy hogyan szeretné a Brémai Egyetem Német Sajtótörténeti Intézete 2015-ig a német sajtó történetét kutatni, azt milyen értelemben (forrásfeltárás, média-, és kultúrtörténeti szempontrendszer, kutatási témák, megjelenési fórumok). A kötet persze ennél több is, hiszen egyben a német sajtótörténeti kutatások története is. Magyar szempontból sajnálatosan kell megállapítani, hogy intézményes kapcsolódás ehhez a programhoz még nem létezik, annak ellenére sem, hogy a német sajtó nem németországi jelenléte, bibliográfiai számbavétele, tartalmának, társadalmi hatásának a vizsgálata külön kutatási irányként szerepel a kötetben. Fontos lenne, hogy az Országos Széchényi Könyvtár újonnan alakult sajtótörténeti csoportja felnőjön ahhoz a szerephez, hogy ezzel a szervezetten együttműködő intézményi körrel együtt tudjon gondolkodni, dolgozni.

Monok István


figyelő

Hermann Rumschöttel zum 26.8.2006

Navigare necesse est, oder: Tengerre, Magyar! Unter den ca. 20.000 politischen Plakaten der Sammlung Rehse,[1] die nach einigen Irrfahrten von der Münchener Residenz über die Library of Congress in Washington und das Bundesarchiv in Koblenz schließlich im Bayerischen Hauptstaatsarchiv eine Heimat gefunden haben, sind etwa hundert ungarische Plakate, deren Publikation im Rahmen einer Zusammenarbeit des Bayerischen Hauptstaatsarchivs mit der Ungarischen Nationalbibliothek – Országos Széchényi Könyvtár – Budapest vorbereitet wird. Die meisten dieser Plakate sind textlastige politische Kundgebungen, so daß die Nr. 19683[2] etwas aus der Reihe fällt: Es ist das Werbeplakat für ein Buch:

König / kapitány könyve. / A Deutschland útjáról. Magyar kiadás, 31×46 cm, in Zweifarbendruck schwarz und grün. Der Text lautet in deutscher Übersetzung: „Das Buch des Kapitäns König von der Fahrt der Deutschland. Ungarische Ausgabe“. Ein Druckvermerk informiert: „8469 Budapest, az Athenaeum nyomda“, also „Druckerei Athenaeum“. Das Titelblatt zeigt mittig ein halbgetauchtes U-Boot mit einer gedippten (oder, weniger wahrscheinlich: auf Halbmast gesetzten) Flagge der Deutschen Handelsmarine, auf dessen Deck ein Mann mit einem Tuch winkt. Die Arbeit des Übersetzens für die Katalogisierung der Sammlung nach der Rückgabe hielt sich bei diesem Stück somit in Grenzen.[3] Auch die Beschreibung sollte nach den von der Archivverwaltung aufgestellten Regeln nur die wenig aussagekräftigen Worte „Symbol“ und „Motiv“ enthalten. Hingegen stellte der sachliche Hintergrund den maritimen Dingen ziemlich fernstehenden, aber neugierigen Verfasser vor selbstgeschaffene Probleme, weil er – ohne dazu beauftragt zu sein -herausfinden wollte, worum es ging. Eine Recherche in Budapest ergab zunächst, daß das Buch, für das geworben wurde, 1916 erschienen ist: A Deutschland utja, írta König Pál, A „Deutschland” búvár-teherhajó kapitánya. (Egyedül jogosított magyar kiadás). Budapest, Az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt. kiadása 1916. (Die Fahrt der „Deutschland”, von Paul König, Kapitän des Lasten-Tauchbootes „Deutschland”. Einzige rechtmäßige ungarische Ausgabe. Budapest, Ausgabe der Literatur- und Druckerei-A.G. Athaeneum 1916). Das Buch hat in der Széchényi Nationalbibliothek Budapest die Signatur 129.914, der Buchdeckel trägt eine stilistisch ähnliche Zeichnung wie das Plakat – die Mitte eines aufgetauchten U-Bootes mit mehreren Menschen darauf unter einem gehißten dreistreifigen Wimpel (ohne Symbol), die Darstellung ist signiert mit „Végh“. Vermutlich handelt es sich um den Graphiker Dezső Végh (1897 – 1972), der Buch- und Zeitschriftenillustrationen und Bühnen- und Textilentwürfe verfertigt hat. Wie schon die Zeile „Magyar kiadás“ (Ungarische Ausgabe) andeutet, handelt es sich um eine Übersetzung. Die Originalausgabe des Buches war im selben Jahr 1916 in Deutschland gleich in zwei Verlagen erschienen: Beim Montanus Verlag, Siegen und Leipzig als „Montanus Markbücher Nr.1“ und, ebenfalls zum Verkaufspreis von 1 Mark, in der Reihe „Ullstein-Kriegsbücher“ als Nr. 21, hier in einer Auflage von über einer halben Million.[4] Darüber hinaus erschien 1916 in erster und 1917 in zweiter Auflage eine Ausgabe in englischer Sprache in den Vereinigten Staaten: Capt. Paul Koenig: Voyage of the Deutschland: The First Merchant Submarine, New York 1916, 21917 Heart’s International Library, und 1937 erschien eine erweiterte deutsche Ausgabe bei Ullstein in Berlin: Fahrten der U Deutschland im Weltkrieg.

Die Geschehnisse, die so weitgestreut bekanntgemacht wurden, waren folgende: England und Frankreich hatten 1915 durch eine Seeblockade den Handelsverkehr der Mittelmächte mit den – noch neutralen – Vereinigten Staaten unterbunden. Im Juli 1916 gelang es Kapitän Paul König,[5] mit einem Unterseeboot eine Ladung Textilfarben und Arzneimittel durch die englische Blockade nach Baltimore zu bringen und von dort mit einer Ladung Rohkautschuk und Nickel nach Bremen zurückzukehren.[6] Die gelungene Fahrt wurde in der deutschen Öffentlichkeit enthusiastisch gefeiert, aber auch in der amerikanischen Presse wohlwollend kommentiert. Im November 1916 gelang es Paul König noch ein zweites Mal, mit dem Handels-U-Boot Amerika zu erreichen, bevor die Vereinigten Staaten 1917 auf Seiten der Entente in den Krieg eintraten. Aber dies war nicht mehr so sensationell wie der erste Durchbruch, zu dem eine silberne Gedenkmünze geprägt wurde,[7] und Paul König der Hohenzollersche Hausorden durch den Kaiser sowie das Eiserne Kreuz 1. Klasse verliehen wurde, was weniger verwundert als der Umstand, daß ihm die Universität Halle/S. die Ehrendoktorwürde (Dr. med. h.c.) verlieh[8]. Postkarten wurden gedruckt, solche mit Königs Porträt, ferner König zusammen mit Graf Zeppelin und der Aufschrift „König der Tiefe und der Luft,“[9] „Kapitän König mit seinen Offizieren und Mannschaft“, und frühere Reisegefährten erinnerten sich an die Zeiten vor dem Krieg.[10] Die Erinnerung an das große Ereignis wird aber noch in unseren Zeiten weiter gepflegt: Im Juli 1998 teilt das Deutsche Schiffahrtsmuseum in Bremerhaven mit, daß es gelungen war, dank einer Spende des „Captain’s Table zu Bremen“ das Temperabild anzukaufen, in dem der „Marinemaler Claus Bergen (1885 – 1964)“ „den großen Augenblick der Heimkehr der ‚Deutschland‘ festgehalten hat“. Seit langem hängt in dem Museum ein Bild „des Marinemalers Willy Stöwer (1864 – 1931), das ebenfalls das Handels-Uboot ‚Deutschland‘ bei seiner Ankunft in der Hansestadt zeigt“[11]. Wenn das Museum betont, daß damit zu dem „Ereignis zwei hervorragende Gemälde von zwei der bedeutendsten deutschen Marinemaler nebeneinander“ hängen, ist das vielleicht eine Art Akt poetischer Gerechtigkeit, weil im Gegensatz dazu das Lotsenschiff „Kapitän König“, das 1963 in Dienst gestellt wurde, Alterungserscheinungen zeigt und gemeinsam mit dem gleichalten Versetzschiff „Gotthilf Hagen“ durch einen

 

 

modernen Neubau ersetzt werden soll.[12] Dem Blockadebrecher von 1916 gelang inzwischen auch der Sprung ins Internet: Eine ausführliche Biographie von Kapitän König hat die nach ihm benannte „Marinekameradschaft Paul Leberecht König Schönebeck/Elbe“ ins Netz gestellt. Hier erfährt man, daß König – noch als Angehöriger des Norddeutschen Lloyd und Kapitän von Handelsschiffen – 1901 in Winchester die Tochter eines Londoner Predigers, Muriel Pennington, heiratete, mit der er einen Sohn und eine Tochter hatte. Für die im 1. Weltkrieg so kriegsbegeisterte deutsche und österreichische Presse war das ein Wermutstropfen, zumal Frau König mit ihren Kindern bei Kriegsausbruch nach England zurückgekehrt war, und besonders die Wiener Neue Freie Presse versuchte, sich in das Gefühlsleben der Gattin zu versetzen, die von der Heldentat ihres Mannes für den Feind erfahren hatte („und sie blieb doch Angehörige ihres Vaterlandes, patriotisch bis in die Fingerspitzen, Engländerin, Mutter englischer Kinder!“)[13] – so ausführlich und in so peinlicher Weise, daß Kapitän König an unerwartetem Ort zu zweifelhaften Ehren kam: Karl Kraus widmete dem Vorfall in seiner Zeitschrift Die Fackel nicht weniger als sieben satirische Seiten[14], wobei er die vernichtende Wirkung im wesentlichen durch das Zitieren der Zeitungsartikel selbst erzielte, sein Angriff also, wie üblich, der Presse galt, nicht den behandelten Personen. Zur Erinnerung: Ausgangspunkt unserer Erörterungen war ein kleines ungarisches Werbeplakat für eine Schilderung aus der Welt der Marine. Beim Seefahrervolk der Ungarn – sie sollten ihren eigenen Mittelmeerhafen im ungarischen Kronland Kroatien, Fiume (Rijeka), ja erst später verlieren – konnte man offensichtlich mit Interesse für das Thema rechnen; schließlich wurde Ungarn drei Jahre später zum Binnenland und blieb doch das einzige Binnenland in der Geschichte, das ein Vierteljahrhundert lang einen Admiral als Staatsoberhaupt verehrte.[15] Die Bezüge des Plakates reichen also sehr weit, von Budapest über Wien und Karl Kraus, nach München in die Residenz[16] und später in das Bayerische Hauptstaatsarchiv, bis Bremen, Baltimore und Washington D.C. Das Plakat bietet sich also mithin als idealtypisches Objekt eines Jubiläumsartikels vom Rezensions-Gemeinplatztyp b an: es „spiegelt mit seinen weit ausgreifenden Bezügen eindrucksvoll die vielfältigen Interessen des Jubilars wider“.[17] Die Abteilung V des Bayerischen Hauptstaatsarchivs („Nachlässe und Sammlungen“) kann – schon von ihrer Konzeption vermutlich mehr als die anderen – immer mit Überraschungen aufwarten.

Gabriel Silagi

 



[1] Zu dem „Archiv für Zeitgeschichte und Publizistik“, das Friedrich Joseph Maria Rehse (1870 – 1952) begründet und geleitet hat, vgl. zuletzt Schütz, Brigitte: Die „Sammlung Rehse“. In: München – „Hauptstadt der Bewegung“ (Ausstellungskatalog). München 1993. S.280f. Die Sammlung, die die nationalsozialistische Bewegung verherrlichen und dokumentieren wollte, wurde nach Kriegsende von den Amerikanern beschlagnahmt und ein Teil des Materials in der Library of Congress, Washington D.C. über die Bibliotheksbestände verteilt. Der Abtransport der Sammlung ist fotografisch dokumentiert: LoC, LOT 2523 (F) [P & P]: Salvage by Library of Congress mission officials of the Rehse collection of posters, pamphlets, and all types of German propaganda material (Confiscated by U.S. military intelligence authorities 1945-1946). Die Rückgabe erfolgte nicht an den Freistaat Bayern, der der korrekte Empfänger des ehemaligen Parteivermögens gewesen wäre, sondern „an die Bundesrepublik Deutschland“, so daß ein Teil der Sammlung im Bundesarchiv Koblenz entnommen wurde.

[2] Die korrekte Signatur lautet: München, Bayerisches Hauptstaatsarchiv, Plakatsammlung 19683.

[3] Die um 1984 erfolgte Katalogisierung (gefördert durch Mittel der Volkswagen-Stiftung) wurde noch ohne Anwendung der Datenbank-Technik durchgeführt, die Querverweise nach Schlagworten sind einigermaßen willkürlich und – schon wegen der Aufteilung an viele Bearbeiter – ziemlich uneinheitlich. Immerhin wurden von allen Plakaten Farbdia-Aufnahmen erstellt, so daß man die Sammlung in situ einigermaßen benützen kann.

[4] Die Fahrt der Deutschland, von Paul König, Kapitän des Untersee-Frachtschiffes „Deutschland“. Berlin, 1916. 155 S., 14 Tafeln. Die Montanus-Ausgabe (in der Bayer. Staatsbibliothek München unter der früheren Signatur H.Un.App.655,b,1 als „Verlust“ notiert) ist im Antiquariatshandel (Januar 2006) in zwei Exemplaren angeboten, die Ullstein-Ausgabe (H.un.app.289h) in vierzig Exemplaren. Die Ausgabe von 1937 enthält auf der Titelrückseite den Hinweis, daß die Auflage von 1916 555.500 Exemplare betragen habe, die neue „wesentlich erweiterte Ausgabe“ 25.000 Exemplare.

0[5] Paul Leberecht König 1867–1932.

0[6] Ausfahrt in Bremen am 23.6., Ankunft in Baltimore 10.7., Ausfahrt in Baltimore 1.8., Rückkehr nach Bremen 23.8.

0[7] Avers: Büste von Paul König, Umschrift : Kapitän Koenig (sic), Revers: Flagge des Bremer Lloyd, Umschrift: Durchquerung d. Atlant. Oceans durch d. Handels U.Boot Deutschland, Abb.: National Maritime Museum London, MEC2471 (www.nmm.ac.uk/collections). Der Medailleur, August Hummel, hatte vorher schon den Bayerischen Prinzregenten Luitpold auf einer Gedenkmünze verewigt, Hindenburg (1914) „Zur Befreiung Ostpreussens“, auf dem Revers ein nackter Mann, der gerade ein Schwert gegen einen auf dem Rücken liegenden (russischen) Bären schwingt, später (1925) schnitt er die Gedenkmedaille für Friedrich Ebert und war noch 1928, mit 67 Jahren als Stempelschneider bei der Münzpräganstalt L. Chr. Lauer in Nürnberg tätig.

0[8] Mitteilung der Marinekameradschaft „Kapitän Paul König“ in Schönebeck   (www.mk-schoenebeck.de).

0[9] Luftschiffe vom Typ Zeppelin waren zum Bombenabwurf über London erfolgreich eingesetzt worden.

[10] Rehbein, Arthur: Mit Kapitän König in sonnigen Breiten. Reiseerinnerungen aus friedlicher Zeit. Berlin 1917.

[11] Deutsches Schiffahrtsmuseum, Regionalinfo 08/98 vom 17.07.1998. Dieses zweite, ältere Bild ist aber nur eine Leihgabe der Marineschule Mürwik, die es jederzeit zurückfordern könne.

[12] Deutscher Bundestag 16. Wahlperiode, Drucksache 16/132. Kleine Anfrage vom 1.12.2005 Zur Zukunft des Lotsenwesens im Revier Ems und Weser: „7. Wie lange haben die Stationsschiffe .. ‚Gotthilf Hagen‘ und ‚Kapitän König‘ noch eine GL-Zulassung und wäre eine weitere Verlängerung unter Berücksichtigung des technischen Zustandes der Schiffe realistisch?“ Die von 30 Abgeordneten (u.a. aus Plauen und Bayreuth) „und der Fraktion der FDP“ getragene Anfrage besteht aus 43 lehrreichen Einzelfragen, wie „25. Welche Auswirkungen wird der Pendelverkehr des SWATH-Tenders zwischen Borkum und Westerems (einfache Wegstrecke 17 sm) für die Lotsen und die ohne Lotsen fahrenden oft übermüdeten Schiffsführer der Feederschiffe (bis 120 m) haben und wird die STCW-Fatigue-Richtlinie eingehalten werden können“. Jeder, der – ob aus Plauen oder Bayreuth – schon einen Beinahe-Zusammenstoß mit einem übermüdeten Schiffsführer erlebt hat, wird für die Weiterverwendung der „Kapitän König“ eintreten, doch hat sich die Bundesregierung bereits für eine Ausschreibung zum Bau eines SWATH-Tenders (Small Waterplane Area Twin Hull) entschieden, obwohl die GL-Zulassung für die „Kapitän König“ bis 2009 gilt, was aufgelöst „Germanische Lloyd-Zulassung“ heißt, und unabhängig ist von der Einhaltung der STCW, das sind „Standards of Training, Certification and Watchkeeping“, 1978 beschlossen von der International Maritime Organization (besser bekannt unter der Abkürzung IMO).

[13] Nummer vom 19. August 1916, S.2.

[14] Fackel Nr. 437-442 November 1916, S.79 – 85

[15] Das etwas expansionistische Schlagwort „Tengerre, Magyar!”, wörtlich „Aufs Meer, Ungar!”, geht auf den Freiheitshelden Lajos Kossuth zurück, der 1846 im Zusammenhang mit dem Eisenbahnanschluß von Fiume in der Zeitschrift Hetilap (Nr. 8) einen Aufsatz mit dem Titel „Tengerhez magyar” verfaßte, vgl. Volpi, Gainluca: Tengerre Magyar. = Fiume – Rivista di Studi Fiumani n.s. XX (2000) n. 7–12. Heute wird der Slogan hauptsächlich als scherzhafte Werbung für Fisch-Restaurants, Yacht-Zubehörgeschäfte und Reisebüros gebraucht.

[16] Die Sammlung Rehse war von 1935 bis 1944 in der Münchener Residenz untergebracht, wo ihr im Nordflügel 100 (!) Räume zur Verfügung standen.

[17] Zur Typologie von Festschrift-Beurteilungen vgl. Silagi, Gabriel. In: Scire litteras, Forschungen zum mittelalterlichen Geistesleben (Bayer. Akademie d. Wissenschaften, Phil.-hist. Kl. Abhandlungen NF 99, 1988, S.423f.).


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret