Magyar Könyvszemle   117. évf. 2001. 1.szám   Vissza a tartalomjegyzékhez

[3TÓTH PÉTER
Egy bizánci szent Magyarországon,
egy magyar szent Bizáncban

Szent Demeter magyarországi kultuszáról

A magyarországi liturgikus könyvek naptáraiban október 26-tal kapcsolatban érdekes, csakis a magyar anyagra jellemző adatra bukkanunk. A magyarok ugyanis ekkor ünnepelték Szent Demeter nagyvértanú ünnepét, mégpedig különös tisztelettel, ún. duplex, azaz a többihez képest hosszabb szertartással.[1]

Ha megvizsgáljuk más nyugati országok szerkönyveit, azt találjuk, hogy a római-itáliai, a frank vagy német jellegű egyházakban sem volt Szent Demeternek jelentős kultusza.[2] A szertartáskönyvek általában nem tudnak a szent offíciumáról, s ha meg is találjuk a nevét egy-egy naptárban, akkor sem a Magyarországon szokásos október 26, hanem mindig október 8. alatt.[3]

Egészen másként van ez ortodox országokban, ahol Szent Demeter az egyik legtiszteltebb vértanú, s ünnepét mindig október 26-án tartják.[4] Görög területeken mint Szaloniki városának megmentőjét és harcos védelmezőjét tisztelik. Sőt Thesszalonikiben már október 25-től kezdve egy hetes városi mulatságot és vásárt tartanak a szent tiszteletére. Nincs ez másként a szlávoknál sem, akik bár ugyancsak Szaloniki Szent Demeterként ismerik, kultusza mégsem pusztán a görög vértanú tiszteletének átvételét jelenti, hanem az évszázadok során szerves [4része lett a szláv egyházi hagyományoknak is.[5] Olyannyira, hogy szláv egyházakban a Demeter-napot megelőző szombaton szokás megemlékezni a halottakról. A szláv irodalomban ugyanezt látjuk, amely amellett, hogy egyik első darabja már egy Szent Demeter tiszteletére írott kánon,[6] számos önálló, népies jellegű irodalmi alkotást is megőrzött, amelyek Szent Demeter személyével állnak kapcsolatban.[7]

Láthatjuk tehát, hogy a magyar liturgia Demeter-napja megegyezik az ortodox hagyomány szerinti ünnep dátumával, ezért – ahogyan azt már Moravcsik Gyula is hangsúlyozta – a magyar liturgia ezen speciális vonását az ortodoxia hatásának kell tulajdonítanunk.[8] Ha azonban tovább vizsgáljuk a magyar anyag Demeterre vonatkozó adatait, azt találjuk, hogy a magyar egyház nemcsak mint vértanút ünnepelte Szent Demetert, hanem az ország patrónusát, védelmezőjét is tisztelte a szentben.[9] A következőkben tehát Magyarország és Szaloniki Szent Demeter kapcsolatának kérdésére keresünk választ.

A kérdésre már a XVIII. század magyar egyháztörténészei sem tudtak kielégítő választ adni. Az akkoriban elfogadott álláspont szerint a szent ereklyéinek egy darabját, mégpedig a vértanú felsőruháját, állítólag Sirmium, a régi Szávaszentdemeter (ma: Sremska Mitrovica) városában őrizték, s ez magyarázná a szent különös tiszteletét Magyarországon.[10] Ezt Szent Demeter életrajzai is megerősítik, amelyek elbeszélik, hogy a római Illyricum provincia helytartója, egy bizonyos Leontius, miután betegségéből Szalonikiben, a szent ereklyéinél csodálatos módon felgyógyult, nagy bazilikát emelt a szent csaknem jeltelen sírja fölé és hazájában, Sirmiumban is templomot építtetett a vértanú tiszteletére. Majd Thesszalonikiből magával vitte a szent köntösét és elhelyezte azt a sirmiumi templomban.[11]

[5Szent Demeter és Sirmium

Mindebből tehát nyilvánvaló, ha a szent és Magyarország kapcsolatát akarjuk vizsgálni, a probléma megoldásához Sirmium városa jelenti a kulcsot. A kérdéshez először a Demeterrel kapcsolatos legkorábbi forrásokat, az ún. szír[12], illetőleg az ún. Szent Jeromos féle martyrologiumot[13] kell megvizsgálnunk. Mindkettő egészen korai, kb. V. századi adatokat őrzött meg.[14] Érdekes módon Szaloniki Szent Demeterrel ezekben a forrásokban nem találkozunk, találunk viszont egy Demeter nevű sirmiumi vértanút,[15] akiről a Martyrologium Hieronymianum azt is feljegyezte, hogy a helyi egyház diakónusa volt.[16] Minthogy Szent Demeter szaloniki bazilikájának alapítását általában a V. századra teszik,[17] Demeter nevének az ugyancsak V. századból való forrásokban már szerepelnie kellene, ezért valószínűnek látszik, hogy a sirmiumi és a szaloniki vértanú kapcsolatban áll egymással.

Ezt a feltételezést azonban a Demeter-passiók nem erősítik meg. E passiók három különböző recenzióban maradtak fenn.[18] A legkorábbi és legrövidebb szövegre Phótiosz pátriárka Bibliothéké című művében történik utalás.[19] A IX. század folyamán ezt a passiót latinra fordították, [20] és ez a szövegváltozat aztán bejárta egész Nyugat-Európát, s ez lett az ottani szórványos Demeter-tisztelet alapja.[21] Az időben ez után következő recenzió egy, az előzőhöz képest valamivel [6bővebb, új adatokat tartalmazó passió,[22] ez lett aztán a legelterjedtebb szöveg a keleti egyházban, s ez került át a különböző görög és keleti szinaxárionokba,[23] s ezt fordították le a XI–XII. század körül szlávra is.[24] A harmadik, legfiatalabb változat Metaphrasztesz Simeon szentéletrajz-gyűjteményében maradt fenn, lényegében azonban – néhány apró részlettől és kiegészítéstől eltekintve – ez is a második passió szövegét követi.[25] Ezek a passiók azonban mind szaloniki származásúnak mondják Demetert, s életét, szenvedését is ehhez a városhoz kötik. Ezért a kutatók a Demeter-hagyomány vizsgálatakor nem a passiók szövegének elemzéséből indultak ki, hanem a szaloniki Demeter-bazilika történeti és régészeti problémái, illetve a „Miracula Sancti Demetrii”[26] című gyűjtemény vizsgálatából.

Először Lucius volt az, aki már a korai martyrologiumok adatainak ismeretében felhívta a figyelmet a két Szent Demeter problémájára, ő azonban mindenképpen különálló személynek tekintette a két vértanút.[27] Nem sokkal utána Delehaye a szaloniki bazilika épülete alapján azt feltételezte, hogy eredetileg Sirmium lehetett a Demeter-tisztelet központja, és a hagyomány csak később került át Szalonikibe. A thesszaloniki bazilika ugyanis a város közepén áll, olyan helyen, ahol korabeli szokások és törvények szerint nem lehetett halottat eltemetni.[28] Ezért a templom valószínűleg nem a vértanú korából származik és az sem valószínű, hogy a szent sírja fölé emelték.[29] Hasonló eredményeket hozott a további kutatás is. Zeiller, a dél-dunai provinciák kereszténységéről írott művében már a hun betörés elől menekülő sirmiumi hivatali adminisztráció Szalonikibe költözésében látja a megoldást a görög Demeter-hagyomány megszületésére.[30]

[7Később, a század harmincas éveiben magyar kutatók is foglalkoztak a témával. Nagy Tibor Alföldi András[31] érvelésére hivatkozva a már említett Leontiust, a szaloniki és a sirmiumi templom alapítóját azzal a Leontius nevű illyricumi helytartóval azonosította, aki 434 körül került hivatalba.[32] Ezzel módosították a szaloniki Demeter-templom alapításának addig elfogadott 412/413-as dátumát, ez pedig tovább erősítette az ereklyék Sirmiumból Szalonikibe vitelének és a hun betörés kapcsolatának hipotézisét. A hunok ugyanis 441-ben foglalták el Sirmiumot, ezért egy 434-ben hivatalba lépő prefektusnak már a barbár betörések elől kellett a szent ereklyéit Szalonikibe menteni. Ugyanerre az eredményre jutott a hetvenes évek közepén Vickers is, aki a szaloniki templom kövei alapján bizonyította, hogy a bazilikát közvetlenül a Sirmiumból való átköltözés után alapították.[33]

Vickers kutatásai azonban egy másik problémára is fényt vetettek. A szaloniki bazilikában folytatott ásatások során a régészek egy kereszt alakú mélyedést találtak, amelyben egy barnás port tartalmazó edény feküdt. Az interpretáció szerint ez volt az a hely, ahol az ereklyéket elhelyezték.[34] Mások azonban úgy vélték, ez a por valószínűleg nem a szent ereklyéinek nyoma, sokkal inkább az említett, Leontius által kiemelt felsőruha maradványaira emlékeztet.[35] Vickers éppen erre a kérdésre talált megoldást. A „Miracula” egyes helyei ugyanis arra engednek következtetni, hogy a gyűjtemény írója vagy összeállítója úgy beszél a bazilikáról, mintha úgy tudná, a szent ereklyéi valójában nem ott nyugszanak.[36] Ezek alapján Vickers arra a következtetésre jutott, hogy a hun támadás elől menekülő sirmiumiak a szent templomából magukkal hozták a vértanú ereklyéinek egy részét, s Szalonikibe érkezésük után egy erre kijelölt épületben helyezték el azt, addig, míg fel nem épült a templom. Meglátása szerint ez az ideiglenes helyiség a régészek által feltárt lelőhely.[37] Ha azonban az általa felismert új szempontok alapján vizsgáljuk a passiókat, láthatjuk, hogy az események éppen fordítva történtek, mint azt azok elbeszélik. Nem Szalonikiből vittek tehát ereklyéket Sirmiumba, hanem éppen fordítva, a barbár támadás elől próbálták [8őket Thesszalonikibe menekíteni.[38] A passiók tehát – minthogy egy-egy halvány utalástól eltekintve[39] semmi nyoma sincs bennük Sirmiumnak – valószínűleg akkor íródtak, amikor a vértanú kultusza már alapvetően Thesszaloniki köré összpontosult, s bennük – valószínűleg politikai célzatoktól sem mentesen[40] – Szaloniki városának szerepét akarták kidomborítani.

Látható tehát, hogy Szent Demeter tiszteletének szerémségi eredetét, azaz a korai martyrologiumok adatait, – bár a passiókban ennek nem találjuk nyomát – mind a történeti-hagiográfiai, mind a régészeti kutatások megerősítik. Ha ez így van, akkor ebben kell keresnünk a magyarországi Demeter-tisztelet magyarázatát is, ebben az esetben ugyanis – sirmiumi, pannóniai származása miatt – Szent Demeter a magyar szentek sorába kerül, s ez magyarázza különleges tiszteletét a magyar egyházban. Így azonban feltételeznünk kell, hogy Magyarországon valamiképp megmaradt, továbbélt Demeter helyi származásának emléke, amellyel – mint láttuk – kizárólag az V. századból származó martyrologiumokban találkozhatunk. Mivel pedig e hagyomány fenntartója minden bizonnyal a helyi egyház lehetett, a további kutatáshoz a magyarországi katolikus liturgia Szent Demeterre vonatkozó emlékeit kell megvizsgálnunk.

A magyar vonatkozású Demeter-legenda

A XVIII. századi magyarországi, elsősorban délvidéki liturgikus anyagban találunk ugyan néhány forrást, amely sirmiumi vértanúk, köztük Szent Demeter szerémségi kultuszának korabeli létezéséről tanúskodik.[41] Ezek azonban sok esetben csupán a helyi egyház elöljáróinak tudós kompilációi, akik az akkoriban már folyamatosan megjelenő Acta Sanctorum köteteiből kiemelték egyházmegyéik vértanúit[42] és tiszteletükre [9officiumokat írtak[43] vagy kértek a pápától.[44] Ezek tehát nem tekinthetők a kultusz folyamatossága bizonyítékának, bár elképzelhető, hogy egyes esetekben valóban régi hagyományt őriznek.[45] Ha azonban ezt a mögöttük rejlő régi középkori hagyományt akarjuk megtalálni, mélyebbre kell mennünk. Egészen a XV. század végéig, amikor is a középkor legnépszerűbb hagiográfiai gyűjteménye, a Legenda Aurea „pótköteteként” megjelent gyűjteményben, a Legendae Sanctorum regni Hungariae című ősnyomtatványban,[46] Magyarország patrónusainak életrajzai között Szent Demeter passiójával is találkozunk.[47]

Az itt olvasható Demeter-életrajz jelenti a keresett kapcsolódási pontot Magyarország és Szent Demeter között. Bevezetésében ugyanis azt olvassuk, Szent Demeter Magyarországon született, „Pannóniában, Sirmium városában, apja Hadrianus, anyja pedig Theogona”.[48] A legenda további szövege azonban e bevezetéstől eltekintve megegyezik az ún. második görög passióval.

A Legendae sanctorum regni Hungariae kutatástörténete, annak ellenére, hogy viszonylag kevesen foglalkoztak vele, elég bonyolult. Eddig elsősorban a hazai irodalom- és eszmetörténet szempontjából vizsgálták.[49] A gyűjteményt e tekintetben a magyar nemzeti gondolat egyik első írásos emlékének tartják, amely egyfajta nemzeti jellegű szövegkritika, vagy legalábbis válogatás eredménye, s ez mindenképpen újat jelent a középkori magyar irodalom történetében.[50] A régebbi kutatás elsősorban a dinasztikus szentek itt olvasható legendáira összpontosult,[51] [10de ezek mellett más életrajzok is olvashatók a műben, amelyek magyar vonatkozásainak pontos tisztázása még várat magára.[52] Amint a cím is elárulja, a legendákat azért gyűjtötték egybe, hogy pótolják a Legenda Aurea „hiányosságait”. Bár néhány itt olvasható életrajz szövege mégis megtalálható a Legenda Aureában,[53] s csupán „nemzeti jellegük” miatt kerültek a gyűjteménybe, legtöbbjük azonban egészen más, valószínűleg valamely helyi forrásból származik. Ezért is veti fel Tarnai Andor, hogy az itt közölt legendák a hazai írásos hagyományok legősibb rétegével állnak kapcsolatban.[54] A szövegek forrásait Tarnai mellett Madas Edit is kutatatta. Mindketten a Legenda Aurea kéziratos illetve nyomtatott példányaiban található kézírásos betoldásokban, egyes magyar vonatkozású legendák későbbi hozzáillesztésében vélik felfedezni a gyűjtemény darabjainak előzményeit. Ezek a hozzátoldások többnyire a XV. sz. első felében készültek, s más kelet-európai országokkal ellentétben – ahol gyakran a naptári rendnek megfelelően a szövegbe vannak illesztve[55] – itt általában a gyűjtemény végén állnak. Két ilyen kiegészített Legenda Aureában a függelék darabjai között Szent Demeter passiója is helyet kapott.[56] Ez a passió kisebb megfogalmazásbeli különbségektől eltekintve teljesen megegyezik a Legendae sanctorum-ban kinyomtatott szöveggel. A két hagyomány, az írásos illetve a kéziratos szövegek segítségével tehát rekonstruálható a magyar vonatkozású Demeter-legenda XV. századra „kanonizálódott’” szövege.

A gyűjtemény forrásait kutatva Madas Edit arra az eredményre jutott, hogy a Legenda Aurea kiegészítései között az egyik legrégebbi, az a csupán két életrajzból álló, s Demeter passióját is tartalmazó függelék, amelyet a Budapesti Egyetemi Könyvtár már említett, XIV. század elején Itáliában másolt Legenda Aurea-kódexéhez fűztek a XV. század elején.[57] Az itt olvasható szöveg, bár alapjában véve a nyomtatott szöveg kissé rövidített, de azzal alapjában véve egyező változata, mégis fontos adalékokkal szolgálhat a legenda történetére vonatkozólag.

[11A kódex szövegében ugyanis, éppen úgy, mint a nyomtatott változatban megtaláljuk Nesztór imáját, amelyet akkor mondott el, amikor Szent Demeter áldásával Maximianus császár Lyaeus nevű gladiátora elleni küzdelemre készült. Imájának szövege megegyezik az ősnyomtatványéval, azzal a különbséggel, hogy a kódex közli az imádság görög szövegét is, bizánci kiejtés szerinti latin átírásban. A szöveg a következőképpen hangzik:

O theos Demetriu tu dulu su ke ycapimenos pes Ihs Xpc t(?)ypotacsas goliaton allophylon to pist<r>o su David aptoc katavale totrasos su (sic!) Lyeu<m> ke Maximiani tu tyranni.

Az ún. második passió görög szövegének párhuzamos helye így hangzik:

O Qźo? Dhmhtriou tou doulou sou kai o Ľhgaphmźno? (sou) paiV IhsouV CristoV (o) upotaxaV Goliaqon allofulon twŚ pistwŚ Daui’d autoV katabale to qrasoV tou Luaiou kai Maximianou tou turannou[58]

A szöveg tehát néhány apró különbségtől eltekintve teljes egészében megegyezik a kiadott görög passióban található imával. Ez a részlet pedig azt valószínűsíti, hogy a legendát, amely szövegében egyébként is a második görög passiót követi, görögből fordították le latinra.[59] Ugyanezt erősíti meg az is, hogy az egész passióban jó néhány a latinban ritka görög eredetű szóval találkozunk,[60] köztük egy hapax legomenonnal, amely olyan „hipergrecizmusnak” tekinthető, amely sem a görög Demeter-legendában, sem a korabeli görög nyelvben nem fordul elő.[61] Mindezek tehát kétségtelenné teszik, hogy az általunk magyar vonatkozású passiónak nevezett szöveg az ún. második görög passió latin fordítása.

Kérdés azonban, hogy e fordítás Magyarországon készült-e vagy egy már meglevő latin szöveg egyszerű átvételéről van-e szó. A latin nyelvű Demeter-legendák között, amelyek végső soron egy görög passióra mennek vissza, a magyar legenda szövegéhez hasonló változattal nem találkozunk. Ezek ugyanis általában nem tartalmazzák a magyar passió legalapvetőbb sajátosságát, a Demeter [12sirmiumi származására vonatkozó bevezetést, s szövegükben is különböznek a magyar vonatkozású életrajztól.

Egyikük, egy egészen korai, a XI. századból származó szöveg a második passió, ugyancsak grecizáló, de igen pontos, a mi legendánk szövegétől eltérő fordítása.[62] Ez az életrajz nézetünk szerint, amint erre a kódex tartalmából[63] és proveniánciájából[64] következtetni lehet, az itáliai görög szerzetességgel áll kapcsolatban, amelynek igen fontos szerepe volt egyes keleti szentek kultuszának nyugati népszerűsítésében.[65] A fordítás tehát minden bizonnyal egy helyi görög jellegű kolostor igényeinek kielégítésére készült, s nem gyakorolt hatást sem a nyugati, sem a kelet-európai hagiográfiára. Minthogy pedig hatása a korabeli egyházi hagyományon egyáltalán nem érezhető, nem tekinthető a nyugat-európai vagy itáliai Demeter-kultusz bizonyítékának sem.[66]

A másik fordítás a XII. században készült és mind ez ideig kiadatlan,[67] egy János nevű thesszaloniki presbiter műve, aki a városban látott csodák hatására fordította le a legendát, állítása szerint 1160-ban.[68] Ekkor azonban Thesszalonikiben már egészen bizonyosan nem élt a szent sirmiumi származásának [13hagyománya, ezért ebben mindenképp különbözhetett a mi legendánktól. Mindemellett szövege is – bár ez idáig csupán részleteket közöltek belőle – eltér a magyar vonatkozású legendáétól.[69] Ezért a magyar legenda szövegét egy, a többi latin változattól független önálló fordításnak kell tartanunk.

A szöveg fordítás volta mellett azonban van még egy fontos adat, amelyre ugyancsak az Egyetemi Könyvtár kódexe alapján derül fény. A Legenda Aurea e kézirata ugyanis a benne található bejegyzés szerint a zágrábi pálos kolostor tulajdona volt,[70] és nagy valószínűséggel zágrábi szerzetesek írhatták bele a függelékként hozzácsatolt Demeter-passiót is.[71] Ez a tény pedig ismét a Délvidékre irányítja figyelmünket, mintegy Demeter sirmiumi származásának és a szent helyi tiszteletének lehetséges megőrzőjére és áthagyományozójára. Láthatjuk tehát, hogy a magyar vonatkozású passióban a görög „passio altera” egy önálló, minden bizonnyal délvidéki magyar területen készült fordításával állunk szemben. Ezt a fordítást kíséreljük meg a következőkben datálni, illetve megpróbáljuk pontosabban azonosítani keletkezési helyét.

A magyar vonatkozású legenda története

Amint azt a Legendae sanctorum forráselemzései már világossá tették, a XV. századi gyűjtemény Legenda Aureában nem szereplő darabjai mögött minden bizonnyal liturgikus jellegű, breviáriumi szövegek állnak.[72] Erről tanúskodik, például a Demeter-legenda esetében is, a kéziratos legendák fejezetbeosztása.[73] A szöveg történetének kutatásához tehát a XV. századi, illetve ennél korábbi nyomtatott és kézírásos breviáriumokat kell megvizsgálnunk. Mivel azonban a legenda szövegének kritikai jellegű rekonstrukciója és az egyes változatok külön vizsgálata messze túlmutatna a jelen tanulmány keretein, csupán a passió szövegtörténetének vázlatos áttekintésére szorítkozunk. Mielőtt azonban a legenda előtörténetét felvázolnánk, először röviden szólnunk kell utóéletéről is.

A Legendae Sanctorum szövege a kötet megjelenése után a magyarországi prédikátorok latin nyelvű műveiben éreztette hatását. Temesvári Pelbárt Sermones Pomerii de sanctis című művében október 26-ra, Demeter napjára némi átfogalmazással a Legendae-ben olvasható passiót iktatta be elmondandó prédikáció gyanánt.[74] Őt követte az Érdy-kódex ismeretlen karthauzi összeállítója,[75] aki nagyjából a Pelbártnál olvasható szöveg nyomán fogalmazta meg a Demeter-legenda [14legelső magyar változatát.[76] E két irodalmi jellegű alkotástól eltekintve a legenda kizárólag liturgikus jellegű szövegekben jelenik meg. Már a magyar egyház első nyomtatott breviáriumaiban[77] találkozunk a magyar vonatkozású Demeter-legenda XV. századból ismert változatával. Ez a szöveg aztán az évszázadok során tovább hagyományozódott a különböző breviáriumokban, egészen a XVII. század második feléig. Ekkor ugyanis valamiképpen átadta helyét a már említett, kizárólag thesszaloniki vonatkozású Metaphrasztesz Simeon-féle legenda latin fordításának.[78] Ezután már csak ezzel a legendával találkozunk a különböző szertartáskönyvekben,[79] de még a korabeli magyar egyháztörténeti kézikönyvekben is,[80] ami arról tanúskodik, hogy ekkorra már az egyházi tudatban valamiképpen elhalványodott, miért is tisztelik Szent Demetert a magyar szentek sorában. Ennek jó példája a XVIII. században egy jezsuita történetíró Timon Sámuel, aki Imago antiquae Hungariae, című művében Demeterről szólva ezt írja: Fel nem foghatom, miféle kapcsolatban áll Krisztus dicső katonája, az isteni Demeter a pannoniai Sirmiummal….Talán ez volna Demeter szülőföldje?[81] A legenda és vele együtt Magyarország és Szent Demeter kapcsolatának igazi oka tehát egészen a XIX század kutatásaiig eltűnt mind a magyar, mind a nemzetközi köztudatból.[82]

A legenda előtörténetét kutatva a XV. századi nyomtatott breviáriumoktól időben visszafelé haladva többé-kevésbé jól elkülöníthető recenziócsoportokra [15bukkanunk. Ilyen például a pálos legendatípus,[83] az esztergomi verzió,[84] illetve a kalocsai recenzió,[85] amely a legenda egyik legkorábbi, XIV. század második feléből származó előfordulását képviseli. Érdekes, ugyancsak XIV. századi előfordulása a magyar vonatkozású Demeter-legendának az Anjou-legendárium Demeterről szóló nyolc képe. A képek sorrendje alapján ugyanis kétségtelen, hogy ez a képciklus a mi legendánkat vette alapul.[86] Sőt az egyik kép felirata csak abban az esetben értelmezhető, ha benne a mi legendánk egy kifejezésének félreértését látjuk.[87] Mindazonáltal már a Demeter-ciklus puszta jelenléte és a szentképek sorában elfoglalt helyzete[88] is a magyar legenda ismeretére vall. Mindezek mellett meg kell még különböztetnünk egy általunk zágrábinak nevezett típust is,[89] amely időben legtávolabbra nyúlik vissza. A legrégebbi, 1290-ből származó zágrábi breviárium[90] ugyanis szintén tartalmaz egy a Legendae szövegével szinte teljesen megegyező Demeter-passiót. A magyar vonatkozású Demeter-legenda tehát szövegszerűen egészen a XIII. század második feléig nyomon követhető. Továbbá – mint arra fentebb már utaltunk – a szöveg legkorábbi, egy zágrábi breviáriumban történő [16előfordulása is alátámasztani látszik azon feltevésünket, miszerint maga a legenda valamiképpen a Délvidékről ered, s mintegy bizonyítéka annak, hogy Demeter helyi, szerémségi kultusza még a XIII. században is létezett.

A passió szövegének története tehát teljes bizonyossággal visszavezethető egészen a XIII. század végéig, a legenda nyomai azonban még ennél is mélyebbre nyúlnak. A magyar liturgia legrégibb emlékeiben, a XI. századból származó ún. Szelepchényi– és Pray-kódex naptáraiban ugyanis október 26-án már megtalálható Szent Demeter ünnepe.[91] Ez tehát azt valószínűsíti, hogy a magyar vonatkozású legenda a magyar liturgiatörténet hajnalán már létezett, máskülönben miért került volna be a magyar egyház naptárába, és miért éppen a speciális, október 26-i dátummal. A legenda létezését s ezen keresztül Szent Demeter helyi, délvidéki tiszteletét tehát egészen a XI. századig visszavezethetjük.

A legenda provenienciája

Végül tehát, a magyar passió hozzávetőleges datálása után már csak a szöveg provenienciájának kérdésére kell választ találnunk. Mint láttuk, a legenda egy görög szöveg minden valószínűség szerint Magyarországon, mégpedig valahol a Délvidéken, a XI. század körül készült latin fordítása. Ilyen fordítások azonban csakis görög nyelvismeret, illetve elérhető görög nyelvű irodalmat tartalmazó könyvanyag birtokában születhettek, mindez pedig nem állt rendelkezésre egy-egy átlagos magyarországi kolostorban.[92] Hanem – amint arra már Moravcsik Gyula is utalt számos tanulmányában[93] – szinte kizárólag csak egy ortodox, minden valószínűség szerint görög jellegű kolostorban. Feltételezésünk szerint [17tehát egy ilyen ortodox, vagy a magyarországi szakirodalom által bazilitának nevezett,[94] kolostorban készülhetett a Szent Demeter-legenda fordítása.

A kérdéses kolostor pontos azonosítása természetesen csakis hipotetikus lehet, a kínált paraméterek alapján azonban mégis lehetségesnek tűnik. Egy olyan ortodox kolostorról lehet tehát szó, amely a XI. század folyamán hazánk területén működött, minden bizonnyal valahol a Délvidéken, a legenda hagyományozódásának legkorábbi emléke ugyanis errefelé irányítja figyelmünket. Olyan monostor lehetett, ahol egyformán értettek görögül és latinul – hiszen a fordítás csakis ilyen feltételek mellett volt lehetséges – és ahol élénken élhetett Szent Demeter hazai, szerémségi származásának hagyománya. Egy ilyen kolostor a sirmiumi vagy középkori nevén szávaszentdemeteri ortodox Szent Demeter-monostor.

E monostor története mindezidáig nincs megnyugtatóan tisztázva. Alapításának pontos dátumát egyelőre nem sikerült megállapítani,[95] az azonban bizonyosnak látszik, hogy a XI. században már létezett[96] és utána is folyamatosan hallunk róla, s arról is tudunk, hogy az ortodox szerzetesi élet egészen a XIV. század közepéig töretlenül megmaradt falai között.[97] Sőt olyan adat is fennmaradt, hogy ebben a kolostorban szláv, görög és magyar szerzetesek laktak együtt elkülönített cellákban,[98] s ez valószínűsíti, hogy a kolostorban görögül, latinul és szlávul egyaránt értettek, illetve rendelkezésre állhatott ilyen nyelvű könyvanyag.

[18Véleményünk szerint tehát e szávaszentdemeteri monostor, hazánk egyik legnagyobb és leggazdagabb ortodox kolostora[99] játszhatott szerepet a magyar vonatkozású Demeter-legenda születésében. Mégpedig oly módon, hogy soknyelvűsége révén egy életrajzon belül ötvözte a szent sirmiumi származásának helyi hagyományát az időközben kialakult görög nyelvű thesszaloniki tradícióval.[100] Éppen az életrajz e kettősége alapján látszik igazolhatónak a Sirmium-kutató régész, Vladislav Popović elképzelése, aki szerint a kolostor alapítása – akár bolgár,[101] akár bizánci kezdeményezés volt is – Demeter helyi kultuszának egy új hagyomány fényében való újjáéledését jelentette, vagy ahogyan Popović fogalmaz: „Szent Demeter visszatérését Sirmiumba,”[102]s ehhez a visszatéréshez, a hagyományoknak ezen egymásratalásához kapcsolódik a magyar vonatkozású passió.

Mindemellett a legenda által megőrzött sirmiumi hagyomány megválaszolja azt a Popović által eldöntetlenül hagyott kérdést is, hogy vajon szent Demeter tisztelete megmaradt-e, továbbélt-e a koraközépkor folyamán.[103] Az életrajz bevezetése ugyanis mintegy írásos megerősítése annak a feltevésnek, miszerint Szent Demeternek a IV–V. századtól a X–XI. századig folyamatosan volt temploma Sirmiumban,[104] s a hozzá kapcsolódó helyi hagiográfiai hagyomány – ha csupán a szájhagyomány útján is – vele együtt átélte az évszázadokat, s egy XI. századi életrajzban azután ismét felbukkant.[105]

[19Összefoglalásképpen tehát megállapíthatjuk, hogy Szent Demeter hazai tisztelete mögött kétségtelenül ortodox eredetű hagyomány húzódik meg, amely egészen a magyar államalapításig visszavezethető. A hagyomány közvetítője egy görög passió, amelyet valószínűleg magyar területen, egy itteni ortodox monostor, mégpedig a szávaszentdemeteri ortodox kolostor hatása alatt fordítottak latinra, s amelyben ötvöződik a szentre vonatkozó helyi és görög eredetű hagyomány. Egyedül ez a magyar vonatkozású életrajz örökítette tehát tovább a Szent Demeterre vonatkozó eredeti adatokat azzal, hogy a magyar szentek közé sorolva biztosította és megőrizte a később már teljes mértékben „elgörögösödött” vértanú helyi tiszteletét. Ezért az életrajz – amellett, hogy a XI. századi magyar egyháztörténet egy fontos emléke – szövegkritikai feldolgozása, illetve további változatai, esetleges más nyelvű recenziói felderítése révén fontos lehet a Demeter-hagyomány további kutatásában is.

PÉTER TÓTH
Un saint byzantin en Hongrie, un saint hongrois à Byzance

L’étude constate que, derrière la vénération de Saint Démétrius en Hongrie, on peut déceler une tradition d’origine orthodoxe, qui peut se ramener jusqu’à la fondation de l’État hongrois. C’est une passion grecque qui est la médiatrice de cette tradition, qui fut traduite en latin probablement en territoire hongrois, sous l’influence d’un monastère orthodoxe, notamment du monastère orthodoxe de Szávaszentdemeter, et dans laquelle s’allient la tradition locale et la tradition d’origine grecque se rapportant au saint. Ce fut cette biographie ayant un rapport hongrois qui transmit des données originales se rapportant à Saint Démétrius, en le mettant au rang des saints hongrois et en conservant la vénération locale de ce martyre „devenu plus tard tout à fait grec”. C’est pourquoi l’élaboration de cette biographie du point de vue de la critique textuelle – outre qu’elle est un monument important de l’histoire de l’Église hongroise au XIe siècle – ses variantes ultérieures, les récensions parues éventuellement en d’autres langues peuvent être d’une grande importance pour les recherches ultérieures se rapportant à la tradition de Démétrius.


[1] A magyar anyag ezen megkülönböztető jellegű sajátosságáról l. Radó P.: Libri liturgici manuscripti bibliothecarum Hungariae et limitopharum regionum. Bp. 1973. 17.

[2] A korai Sacramentariumokban, (pl. Liber Sacramentorum Gellonensis (ed. Dumas, A.). Brepols, 1981. /Corpus Christianorum Series Latina 149A/) nem találjuk Demeter nevét, s ugyanígy nincs nyoma a különböző nyugati breviáriumokban sem. Sőt még a szentek életét összefoglaló egyik legnagyobb és leghíresebb munka Jacobus de Voragine Legenda Aureája sem ismeri: Jacobi a Voragine Legenda Aurea vulgo Historia Lombardica dicta (ed. Graesse, Th.). Osnabrück, 1969. V–X. (Index). Ezért helyesbítésre szorul Török József nemrégiben megjelent könyvében található azon megjegyzése, miszerint „a középkori Európában a Legenda Aurea biztosított neki (t. i. Demeternek) folyamatos tiszteletet”. Török J.: A magyar föld szentjei. Kecskemét, 1997. 27. Szent Demeter ikonográfiájának története ugyanezt a képet mutatja: míg keleten se szeri se száma a különböző Szent Demeter-témáknak, a nyugati művészet szinte egyáltalán nem ismeri a vértanút. Vö. Lexikon der christlichen Ikonographie 6. 41–46.

[3] Így például két későbbi martyrologium, a Martyrologium Usuardi Patrologia Latina (Migne), /a továbbiakban: PL/ 123, 551–552; ill. Martyrologium Adonis PL 123, 171–172. ünnepei közt.

[4] Tiszteletének elterjedtségét bizonyítja a számtalan dicsőítő beszéd és prédikáció, amit az évszázadok során írtak róla. Vö. Halkin, F. (ed.) Bibliotheca Hagiographica Graeca I. Bruxelles, 1957. 154–165, num. 499–547z. Az ünnep dátumához vö. alább 23. jegyz.

[5] Szent Demeter kultuszához a szláv egyházakban l. Obolensky, D.: The Cult of St. Demetrius in the History of Byzantine-Slav Relations. = Balkan Studies (15.) 1974. 3–20.; ill. Begunov, J. K.: Grekoszlavjanszkaja tradicija pocsitanyija Dimitrija Szolunszkago i russzkij duhovnij sztih o nem. = Byzantinoslavica (36.) 1975. 149–172.

[6] A kánon szövegét maga Szent Metód írta meg a IX. században, kiadása: Angelov, B.: Iz starata blgarska, ruszka i szrbszka literatura. Szofia, 1958. 23–35.

[7] Egy ilyen szöveget adott ki Begunov 1975-ben, l. Begunov: i. h. (1975)

[8] Moravcsik Gy.: Görög nyelvű monostorok Szent István korában. In: Emlékkönyv Szent István király halálának kilencszázadik évfordulójára I. Bp. 1938. 421.

[9] Szent Demeter szolgálatát (officiumát) ugyanis, még a XIX. századi breviáriumokban is az ország patrónusai között találjuk meg: Officia propria sanctorum patronorum regni Hungariae. In: Breviarium Romanum (Pars Autumnalis). Ratisbonae, 1891. *29–*30.

[10] Hevenesi, G.: Ungariae Sanctitatis indicia. Tyrnaviae, 1737. 120.; Acta Sanctorum Ungariae. Semestre Secundum. Tyrnaviae, 1744. 297.

[11] A Demeter-passiók különböző változatairól alább még lesz szó (vö. alább), ez a részlet azonban minden variációban megtalálható.

[12] Breviarium Syriacum (ed. De Rossi, J. B.–Duchesne, L.). In: Acta Sanctorum Novembris II/1. Bruxelles, 1894. LV.

[13] Martyrologium Hieronymianum (ed. De Rossi, J. B.–Duchesne, L.). In: Acta Sanctorum Novembris II/1. Bruxelles, 1894. 41.

[14] A szír martyrologiumot általában 411-re, a Martyrologium Hieronymianum eredetijét pedig az V. század közepére datálják. Vö. Saxer, V.: Martyrologien. In: Lexikon für Theologie und Kirche3 6. 1445–1447.

[15] Ez a Demeter mindkét recenzióban április 9-i dátum alatt található.

[16] In Syrmia Demetrii diaconi /Martyrologium Hieronymianum. 41./

[17] Az általánosan elfogadott alapítási dátum 412/413. Vö. Leclerq, H.: Salonique. In: Dictionnaire d’archéologie chretienne et de la liturgie XV/1. 624–713; 656.

[18] A hármas felosztással először a Szent Demeter-passiók első elemzőjénél, a bollandista De Bije-nél találkozunk. De Bije, in: Acta Sanctorum Octobris IV. 50–209, újabb kiadása Patrologia Graeca (Migne) /A továbbiakban: PG/ 116, 1081–1426. (a következőkben eszerint idézünk.); ezt a felosztást aztán a többi kutató is átvette, pl. Aubert, R.: Démétrius de Thessalonice. In: Dictionnaire d’Histoire et Géographie Ecclésiastique 14. 1493–1499.

[19] PG 104, 104–105. Ill. új kiadása: ill. újabban: Delehaye, H.: Les légendes grecques des saints miltaires. Paris, 1909. 259–263.

[20] A fordítást a kor egyik leghíresebb fordítója Anastasius Bibliothecarius (†879) készítette, kiadása: PL 129, 715–717.; ill. újabban: Izvori za blgarszka isztorija. Szofia, 1960. 208–213.

[21] A latin szöveg számos kéziratben maradt fenn, s a későbbi passió-gyűjtemények is belőle merítették a Demeterre vonatkozó adataikat. Így például a XV. században Mombritius, B.: Sanctuarium. [ante 1480] (Hain L.: Repertorium Bibliographicum II./a továbbiakban: Hain/ Paris, 1826. num. 11544), 220r–220v; reprint: Paris, 1910. 391–392.; vagy Vincentius Bellovacensis (†1264), Speculum historiale I/XII. Duaci, 1624. 145.

[22] Kiadása: De Bije, in: PG 116, 1172–1184.

[23] A görög szinaxárionokban: Synaxarium Ecclesiae Constantinopolitanae (ed. Delehaye, H.). Bruxelles, 1902. /Propylaeum ad Acta Sanctorum Novembris/. 163–166; ill. Menologium Basilii II. Imperatoris, PG 117, 128. Illetve a keleti szinaxárionokban: a koptoknál: Le synaxaire arabe-jacobite (rédaction copte) (ed. Baset, R.), Patrologia Orientalis 1, 374–377.; az etiópoknál: Le synaxaire éthiopienne. Mois de Teqemt, (ed. Colin G.), Patrologia Orientalis 197, 157–159.; az örményeknél: Le synaxaire arménien de Ter Israel (ed. Bayan G.), Patrologia Orientalis 74, 375–378. Ezek a szinaxárionok egyébként mind október 26-án emlékeznek meg Demeterről.

[24] A szláv fordítást l. Biblioteka literaturi drevnyej ruszi II. (XI–XII. veka). Szentpétervár, 1999. 176–189.

[25] PG 116, 1185–1220

[26] Ez a gyűjtemény Szaloniki Szent Demeter csodáit beszéli el. A VII. században egy bizonyos Thesszaloniki János állította össze.

[27] Lucius, E.: Die Anfänge des Heiligenkults in der christlichen Kirche. Tübingen, 1904. 227. 3. jegyz.

[28] Kollwitz, J.: Coemeterium. In: Reallexikon für Antike und Christentum 3, 231–235; 232–233.

[29] Delehaye, H.: Les légendes grecques des saints miltaires. Paris, 1909. 109–109; ill. Delehaye, H.: Les origines du culte des martyrs. Bruxelles, 1933. /Subsidia Hagiographica 20./ 228–229.

[30] Zeiller J.: Les origines chrétiennes dans les provinces danubiènnes de l’Empire Romain. Paris, 1918. 82–83.

[31] Alföldi A.: Der Untergang der Römerherrschaft in Pannonien II. Berlin–Leipzig, 1926. 96. 1. jegyz.

[32] Nagy T.: A pannoniai kereszténység története a római véderőrendszer összeomlásáig. Bp. 1939. /Dissertationes Pannonicae 2. ser. No. 12./ 69–71.

[33] Vickers, M.: Fifth Century Brickstamps from Thessaloniki. = Annual of the British School at Athens (68.) 1973. 285–294.

[34] Lemerle, P.: Saint-Démétrius de Thessalonique et les problemes du martyrion et du transept. = Bulletin de Correspondence Hellenique (77.) 1953. 660–694.

[35] Vickers, M.: Sirmium or Thessaloniki? A Critical Examination of the St. Demetrius Legend. = Byzantinische Zeitschrift (67.) 1974. 337–350; 347.

[36] Az első könyv első fejezetében például ezt olvassuk: tà legàmenon kibőrion ˜nqa fas×n tine? keŮsqai tá pan©gion le×yanon (kiem. T. P.). Azaz „ahol állítólag nyugszik az ereklye”. Erre ill. más hasonló helyekre vö. Lemerle, P.: i. h. (1953.) 665–667.

[37] Vickers, M.: i. h. (1974.) 346–350.

[38] Vickers szerint innen a különbség Demeter Martyrologium Hironymianum (április 9.) és az orthodox hagyomány szerinti ünnepének dátuma (október 26.) közt, ő ugyanis ez utóbbit az ereklyék átvitele napjának tartja. Vickers, M.: i. h. (1974). 349.

[39] Ilyen utalás a már említett Leontius által alapított sirmiumi templom, illetve egy megjegyzés az ún. második passióban, miszerint a császár gladiátora nemcsak Szalonikiben, hanem már Sirmiumban is sokakat legyőzőtt. (Vö. PG 116, 1176) Vickers ebben is a hagyomány sirmiumi eredetének nyomát véli felismerni: Vickers, M.: i. h. (1974.) 341.

[40] Így véli Popović, V.: Sirmium, ville impériale. In: Akten des VII. Internationalen Kongresses für Christliche Archäologie, Trier 1965. Citta del Vaticano & Berlin, 1969. /Studi di Antichita Christiana 28./ 665–675, 672; ill ui. 19. jegyz.

[41] Így például a Litaniae Sanctorum Sirmiensium című mű, amely a korabeli szerémségi püspök, Szörényi László: Vindiciae Sirmienses seu descriptio Sirmii. Budae, 1746. című munkájában maradt fenn (ui. 246–249). Valamint: Officia propria diaecesis Bosnensis seu Diakovarensis et Sirmiensis. Budae, 1807, (Demeterről szóló része: 47–65). Vagy magyar viszonylatban: Szelepchényi Gy.: Litaniae ad sanctos Hungariae. [Viennae, 1685 előtt].

[42] Így például Szelepchényi, aki műve végén külön irodalomjegyzéket ad az általa felkutatott szentek magyar vonatkozásairól vö. Szelepchényi Gy.: Historica brevis expositio litaniarum de sanctis Hungariae. In: Uő: i. m.

[43] Ilyen például a Szörényi könyvében található litánia, amelyet egy ima követ, amelynek egyes számú mondataiból kiderül, hogy a szövegek szerzője minden bizonnyal maga Szörényi. Vö. Szörényi, L.: i. m. 249.

[44] Ennek nyomát viseli az említett Officia propria, amelynek címében azt találjuk, olyan officiumokat tartalmaz, amelyeket a régi szerkönyvek nem hoztak „A Sanctissimo Pio Papa VII. die 11. Aprilis 1807” /t. i. concessa/, azaz „VII. Pius pápa 1807 április 11-i /engedélyével/”.

[45] Így például éppen Szent Demeter esetében, akiről Szörényinél ezt olvassuk: „Sancte Demetri diacone martyr; Sancte Demetri, diaeceseos nostrae patrone martyr” (i. m. 246.). Láthatjuk tehát, hogy itt valamiképpen megőrződött a Martyrologium Hieronymianum adata a diakónus Szent Demeterről. Míg az Officia propria ugyancsak sirmiumi vértanúnak mondja Demetert (47.), s ünnepét ortodox hagyomány szerint október 26-ra teszi.

[46] A könyv több kiadásban is napvilágot látott, először: Legendae sanctorum regni Hungariae Lombardica Historia non contentae. [Strassburg, cc. 1486–1489, J. Prüss] (Hain 9996), majd: Legendae sanctorum regni Hungariae. Venetiis, 1498, J. Paep (Hain 9998), később ugyanitt 1512-ben, majd pedig a lengyel stb. szentekkel együtt: Vita beatissimi Stanislai Cracoviensis episcopi, necnon legendae sanctorum Poloniae, Hungariae, Bohemiae, Moraviae, Prussiae et Silesiae patronorum lombardica historia non contentae. Cracoviae, 1511., majd ugyanitt 1519.

[47] Az első kiadásban: d2v–d5r

[48] „infra Pannoniam… in civitate Syrmio, …Pater eius Adrianus, mater vero Theogona.” Az első kiadásban: d2v

[49] A kutatók közül Tarnai Andor nevét kell kiemelnünk, aki mérvadó tanulmányt szentelt a gyűjteménynek: Tarnai A.: „A magyar nyelvet írni kezdik”. Irodalmi gondolkodás a középkori Magyarországon. Bp. 1984. 80–87. Hagiográfiai jellegű elemzése: Madas E.: A Legenda Aurea a középkori Magyarországon. = Magyar Könyvszemle (108.) 1992. 93–99.

[50] Tarnai A.: i. m. 85.

[51] Így például Madzsar I.: Szent Imre herceg legendája. = Századok (1.) 1931. 35–61; vagy Madzsar I.: A korssendoncki legendakézirat. = Magyar Könyvszemle (36.) 1924. 72–74.

[52] Például a „De inventione S. Stephani prothomartiris” vagy „De visitatione beatae viginis”.

[53] Így például Árpádházi Szent Erzsébet legendája. Vö. Tarnai A.: i. m. 86; ill. 195. jegyz.

[54] Tarnai A.: i. m. 80.

[55] Például a lengyeleknél vö. Tarnai A.: i. m. 84, vagy a cseheknél vö. Madas E.: i. h. (1992.) 93–94.

[56] Budapesti Egyetemi Könyvtár Cod. Lat 44, 479r–482v (Mezey L.: Codices latini medii aevi Bibliothecae Universitatis Budapestiensis. Bp. 1960. 65.); ill. Bibliotheca Batthyanyana (Gyulafehérvár) nr. 76, 399r–422r. (Szentiványi R.: Catalogus concinnus librorum manuscriptorum Bibliothecae Batthyanyanae. Szeged, 1958. 46.) A két kézirat közül mind ez ideig még csak a budapesti kéziratot volt módunkban megvizsgálni, így állításainkat e kézirat szövegére alapozzuk.

[57] Madas E.: i. h. (1992.) 95. Az itt olvasható Demeter-legendát a „Hodie fratres universus orbis gaudeat” incipit alapján sokáig prédikációnak, sermo-nak tartották. Vö. Mezey L.: i. m. 65; ill. Tarnai A.: i. m. 84., ill. ui. 176. jegyz. Ha azonban ezt az incipitet leválasztjuk a Legendae sanctorumban olvasható passiót találjuk. Vö. Madas E.: i. h.

[58] Vö. PG 116, 1180. A szövegben zárójelbe tettük azokat a szavakat, amelyek a latin átiratban nem szerepelnek.

[59] A latin betűs átiratból még az is látható, hogy a latin legenda fordítója pontosan értette a görög szöveget, mert a sing. gen-ban álló görög névelő után latin sing. gen-t használ: tu tyranni

[60] Például: „ortodoxia”, „monomachus”, ez utóbbit egy másik, régebbi fordításban „singulariter dimicantes” kifejezéssel adnak vissza. (Florilegium Casiniense, 140.), „martyrizaberis”, amelyet ugyanezen fordítás „ad coronam martyrii…provenies”-szel ad vissza. (Vö. uo. 141.) vagy a nyomtatott kiadás (Strassburg, 1486, d4v) „microcosmus” szava. (A szóban forgó fordításról, ill. az idézet kiadásról l. alább: 63. jegyz.)

[61] A „monomachizo, -are” ige mind a nyomtatott, mind a kéziratos változatokban előfordul, míg a görögben a megfelelő helyeken a monomaceŮn ige áll. (Vö. pl. PG 116, 1176, passim). A latin által sugallt monomac×zw azonban nem létezik, s a latinban sem fordul elő. (A Thesaurus Linguae Latinae nem ismeri, sem a Stephanus-féle görög szótár, sem Lampe, G. W. H.: A Patristic Greek Lexicon. Oxford, 2000.)

[62] Bibliotheca Hagiographica Latina (=BHL) I. Bruxelles, 1898. 320, num 2123. Kiadása: Passio Sancti Dimitrii. In: Florilegium Casinense. In: Bibliotheca Casinensis, seu codicum manuscriptorum qui in tabulario Casinensi asservantur series III. Casinensi, 1873–1894.: Florilegium 140–146.

[63] A kódex egy szentéletrajz-gyűjtemény, amely naptári rendben tartalmazza október, november és december hónap szentjeit. A szentek sora érdekes keverékét mutatja a nyugati és a görög hagiográfiának, tipikus latin (Szent Ambrus; Szent Szilveszter; Quattuor Coronati) és tipikus görög szentek (Szergiosz és Bakkhosz; Menas; Gregorios Thaumaturgos, vagy éppen Szent Demeter) kerültek benne egymás mellé. Naptárában is a görög és latin hagyomány keveredését látjuk, Szent Demetert például október 26-ra teszi.

[64] A kézirat a Monte Cassino-i apátság könyvtárában van, ahova minden bizonnyal egy dél-itáliai kolostorból került. Ez a vidék pedig a koraközépkorban erőteljes bizánci hatás alatt állt. Vö. Barsari, S.: Il monachesimo bizantino nella Sicilia e nell’ Italia meridionala prenormanna. Roma, 1963.

[65] Így például Szent Alexiosz, akinek kultuszát Szent Adalbert révén az itáliai Grottaferrata görög kolostora terjesztette el Kelet-Európában. Caffi, A.: Santi e guerrieri di Bisanzio nell’Italia meridionale. In: Orsi, P.: Le chiese basiliane della Calabria. Firenze, 1929. 241–330; ill. a dél-itáliai görög nyelvű hagiográfiához l. Ehrhard, A.: Überlieferung und Bestand der hagiographischen und homiletischen Literatur der griechischen Kirche III. Leipzig, 1943. /Texte und Untersuchungen zur Geschichte der altchristlichen Literatur 52./. 631–681.

[66] Itáliában, elsősorban Ravenna környékén a IV–V. században dokumentálható ugyan Szent Demeter tisztelete, ez azonban minden bizonnyal a korabeli erős bizánci hatás eredménye, s nem talált utat a későbbi nyugati egyházi hagyományba. (Ravennához vö. Nagy T.: A pannoniai kereszténység története a római véderőrendszer összeomlásáig. Bp. 1939. /Dissertationes Pannonicae 2. ser. No. 12./. 70–71, 146. és 148. jegyz., ill. Delehaye, H.: L’hagiographie ancienne de Ravenne. = Analecta Bollandiana (47.) 1929. 1–30; 6–12.

[67] BHL num. 2124. Österreichische Nationalbibliothek Cod. Lat. 377. Vö. De versione latina actorum Sancti Demetrii saeculo XII. confecta. = Analecta Bollandiana (16.) 1897. 66–68.

[68] Vö. Analecta Bollandiana (16.) 1897. 67.

[69] A kiadott részleteket l. uo.

[70] Mezey L.: i. m. 65: „Liber de Zagrabia”, ill. „Iste liber est ecclesie Zagrabiensis”.

[71] A legendát beíró kéz (manus 3.) írása hasonló a possessor-bejegyzés írásához.

[72] Tarnai A.: i. m. 85.

[73] Az Egyetemi Könyvtár Demeter-legendájában látható hét paragrafus megfelel a duplex officium hét lectiójának. Vö. Madas E.: i. h. (1992.) 94.

[74] Pelbartus de Themeswar: Sermones Pomerii…de Sanctis. Hagenau, 1500. 78v–79r

[75] Kiadása: Nyelvemléktár V. (ed. Volf Gy.) Bp. 1876. 403–406.

[76] Pelbárt és az Édy-Kódex kapcsolatához l. Horváth C.: Középkori legendáink és a Legenda Aurea. Bp. 1911. 16.

[77] Breviarium Strigoniense. Nürnberg, 1480. 388., ill. Breviarium Zagrabiense. Venetiis, 1484. 934–936.

[78] Vö. pl. Proprium sanctorum exempti archi-coenobii Sancti Martini sacrae montis Pannoniae OSB. Viennae, 1693. 247–248, vagy Officia propria sanctorum patronorum regni Hungariae.Viennae Austriae, 1700. 9–12.

[79] Pl. a XIX.század végéről származó Breviarium Romanum, amely a magyar szentek közt hozza Demetert, de a Metaphrasztesz-féle thesszaloniki vonatkozású legendát közli. Vö. fentebb: 9. jegyz.

[80] Acta Sanctorum Ungariae. Semestre Secundum. Tyrnaviae, 1744. 297 skk.

[81] „Divus Demetrius illustris Christi miles, nescio, quam coniunctionem cum Pannonia Sirmiensi habuerit … Quid si…Demetri natale solum fuerit?” Timon S.: Imago antiquae Hungariae I. Pragae et Tergesti, 1762. 48.

[82] A legenda utóéltéhez röviden utalnunk kell a „dömötörözés” népszokására is, amely különösen az Alföldön, Szeged környékén volt népszerű. E népi hagyomány is bizonyítja, milyen jelentős lehetett Szent Demeter középkori tisztelete, ha ünnepe még a magyar népszokásokban is jelentkezik. A témához l. Szabadfalvi J.: A gazdasági év vége és az őszi pásztorünnepek. = Műveltség és hagyomány (6.) 1964. 19–61, a dömötörözésről: 19–26. Ugyanúgy Szent Demeter tiszteletének elterjedtségéről tanúskodik a tiszteletére emelt számos középkori magyar templom. Ezekről l. Mesterházy K.: Adatok a bizánci kereszténység elterjedéséhez az Árpád-kori Magyarországon. = A Debreceni Déri Múzeum Évkönyvei 1968. Debrecen, 1970. 145–177, a Demeter-templomokról l. 145–177. Valamint egy, a szent tiszteletére írott, ugyancsak a zágrábi liturgikus hagyomány által megőrzött XVI. századi himnusz, amelyben a magyar vonatkozású legenda hatása érezhető. Dreves, G. M.–Blume C.: Analecta Hymnica Medii Aevi 8. Leipzig, 1912. 118. Magyar fordítása téves, XIII. századi datálással: A magyar középkor irodalma. Bp. 1984. 825–826.

[83] Breviarium Paulinorum. Basileae, [cc 1486–1491]. 377r, ill. Tatai Antal pálos szerzetes kisebb módosításaival: Breviarium Paulinorum. Venetiis, 1540. 377r A baseli breviárium szövege egy csoportot képez az Egyetemi Könyvtár kódexének legendájával, az itt olvasható Demeter-legenda ugyanis ugyanazzal a „Hodie fratres” incipittel van bevezetve, mint a kódexé.

[84] Breviarium Strigoniense, vö. 79. jegyz.

[85] Breviarium Colocense s. XIV/2, (Országos Széchenyi Könyvtár clmae. 33.), 338v–339r

[86] A kódex egy régebbi kutatója, Levárdy Ferenc nem ismerte fel a Demeter-ciklus forrását, s a képeket tévesen az Acta Sanctorum Hungariae-ban található Metaphrasztesz-féle életrajzzal próbálta összeegyeztetni, de maga is belátta ennek sikertelenségét. (Levárdy F.: Magyar Anjou Legendárium. Bp. 1978. 25.) Újabb kutatók azonban már felismerték a Demeter-ciklus valódi forrását. (Szakács B. Zs.: A Magyar Anjou Legendárium képi rendszerei. Kandidátusi disszertáció. Kézirat. Bp. 1998.) Ennek ellenére Wehli Tünde az Anjou Legendáriumról írott legújabb írásában Demetert ismét kihagyja a magyar szentek közül. Vö. Wehli T.: A magyar Anjou Legendárium. In: Három kódex. Az Országos Széchenyi Könyvtár milleniumi kiállítása. Bp. 2000. 83.

[87] Az V. kép felett, Nesztór halálának jeleneténél a következő feliratot olvashatjuk: „quomodo idem iuvenis cum gladio regis interfecit illum” (Levárdy, F.: i. m. XXXIII. t.). A szöveg nyilvánvalóan félreértés, mert a kép Nesztór halálát ábrázolja, az ifjú tehát nem ölt meg senkit, hanem a király ölette meg őt. Az is lehetséges azonban, hogy az előző képhez, Nesztór győzelméhez kapcsolódik, s ezáltal az ellenséges gladiátor megölésére céloz. A „cum gladio regis” kifejezés azonban mindenképpen félreértés. A magyar legendában ugyanis a király azt parancsolja, hogy Nesztórt a saját kardjával („proprio gladio suo”) /Vö. Legendae Sanctorum d4v/ végezzék ki (t.i. amivel legyőzte a gladiátort). Ezt a „saját” névmást értette úgy a felirat írója, hogy az nem Nesztór, hanem a király kardjára vonatkozik.

[88] A vértanúk között azok második, helyi jellegű csoportjában Szaniszló és Gellért, két magyar szent között foglal helyet, ebből is nyilvánvaló tehát, hogy Demetert magyar szentnek tekintették.

[89] Ide tartozik a 79. jegyzetben említett zágrábi breviárium, valamint egy 1687-ből származó ugyancsak zágrábi breviárium (Breviarium Zagrabiense. Viennae, 1687. 433–435.)

[90] Zágrábi Érseki Könyvtár MR 67, 303v–305r, MTA Mf 6666/2–6667/1. A kéziratról l. Kniewald K.: A magyar szentek legrégibb zsolozsmái. = Theologia (10.) 1943. 220–232, ő azonban csupán a dinasztikus szentek offíciumát vizsgálta.

[91] Radó P.: Hazánk legrégibb liturgikus kódexe, a Szelepchényi-kódex. = Magyar Könyvszemle (63.) 1939. 352–412; Szent Demeter helye a Sanctoraléban: 362, ahol Radó a Pray-kódex-ben található naptárak (Kis és Nagy Sanctorale és Cisiojanus) Demeter-napjára is utal. Továbbá Szent Demeterről: ui. 406–407.

[92] Ilyen magyarországon készült latin fordítás Damaszkuszi Szent János De fide orthodoxa és Hitvalló Szent Maximosz De caritate című művének egy Cerbanus nevű szerzetes által a pannonhalmi kolostor apátja számára készített fordítása. Cerbanus személyéről l. Ivánka E.: Griechische Kirche und Griechisches Mönchtum in mittelalterlichen Ungarn. = Orientalia Christiana Periodica (8.) 1942. 183–194, aki szerint Cerbanus itteni görög szerzetes lehetett, aki latinul is beszélt. Újabban azonban egy Konstantinápolyban követi szolgálatot teljesítő velencei klerikussal azonosítják, akitől más műveket is ismerünk, s aki minden bizonnyal utazásai során járhatott néhányszor a pannonhalmi kolostorban. Vö. Boronkai I.: Cerbanus Maximus Confessor- és Johannes Damascenus- fordítása. = Irodalomtörténeti Közlemények (70.) 1966. 140–142, Uő: Die Maximos-Übersetzung des Cerbanus. = Acta Antiqua (24.) 1976. 307–333; valamint Kapitánffy I.: Cerbanus és Maximus-fordítása. In: Mons sacer 996–1996. Pannonhalma 1000 éve I. Pannonhalma, 1996. 357–368.

[93] Moravcsik Gy.: Die Byzantinische Kultur und das mittelaterliche Ungarn. Berlin, 1956. /Sitzungsberichte der Deutschen Akademie der Wisenscheften zu Berlin 1955/4/ 21–23.; Moravcsik Gy.: The Role of the Byzantine Church in Medieval Hungary. In: Moravcsik Gy.: Studia Byzantina. Bp. 1967. 326–340; 336–37.; valamint Moravcsik Gy.: Byzantinum and the Magyars. Bp. 1970. 121.

[94] „…the Hungarian basilite monasteries apparently served as literary mediators between Byzantinum and the West” Moravcsik Gy.: i. m. (1970.) 121.

[95] Vö. Takács M.: Mitrovica. In: Korai magyar történeti lexikon (9–14. század). Bp. 1994. 460–461; ill. Győrffy Gy.: Das Güterverzeichnis des griechischen Klosters zu Szávaszentdemeter (Sremska Mitrovica) aus dem 12. Jh.. = Studia Slavica (5.) 1959. 9–74, aki a korábban valószínűnek tartott 1057-es állítólagos alapító oklevélről bebizonyította, hogy XIII. századi hamisítvány, az alapítást azonban, ettől függetlenül, továbbra is a XI. század közepe táján tartja valószínűnek. Hasonlóan: Popović, V.: Sirmium, ville impériale. In: Akten des VII. Internationalen Kongresses für Christliche Archäologie, Trier 1965. Citta del Vaticano & Berlin, 1969. /Studi di Antichita Christiana 28./, 665–675; 674.

[96] Kinnamosz: Historiae V, 8, Bonnae, 1836. /Corpus Scriptorum Historiae Byzantinae 16./ 227. szerint ugyanis 1072-ben, mikor a magyarok egy hadjárat során elérték Nis városát, az ottani templomból elhozták Szent Prokopiosz vértanú kézereklyéjét, és azt Sirmiumban, Szent Demeter templomában helyezték el. Az itt említett nźw? Dhmhtr×ou-t a kutatás a kolostor templomával azonosítja. Vö. Győrffy, Gy.: i. h. (1959.) 25,; ill. Popović, V.: i. h. (1969.) 674. Szent Demeter kolostora ekkor már nagyon jelentős lehetett, ebben a korban kezdték ugyanis a várost, kolostorának védőszentje után, „villa Sancti Demetrii”-nek, Szávaszentdemeternek nevezni. Vö. Wenczel G.: Adalékok Szávaszentdemeter város történetéhez. = Magyar Akadémiai Étesítő (5.) 1886. 319–340; 326; ill. Jirećek, C.: Das christliche Element der Topographischen Nomanklatur der Balkanländer III: Sirmium und die Civitas Sancti Demetrii. In: Sitzungsberichte der Kaiserlichen Akademie der Wissenschaften zu Wien, Phil-hist. Klasse 136/11. 1897. 93–98.

[97] Egészen pontosan 1344-ig, amikor VI. Kelemen pápa rendeletére a kolostort átadták a bencéseknek. Vö. Győrffy Gy.: i. h. (1959.) 73–74, ill. Az elenyészett bencés apátságok. In: A pannonhalmi Szent Benedek rend története 12/B. Bp. 1912. 358–359.

[98] Takács M.: Mitrovica. In: Korai magyar történeti lexikon (9–14. század). Bp. 1994. 460.

[99] A kolostor vagyonáról és jelentőségéről a korabeli Magyarországon l. Győrffy Gy.: i. h. (1959.) 61.

[100] Arra a kérdésre, hogy mi lehetett az életrajz latinra fordítójának célja, csak párhuzamos jelenségek alapos vizsgálatával lehetne felelni. Annyi azonban bizonyos, hogy egy-egy ilyen fordítás megszületésénél – akár külső felkérésre (mint Cerbanus esetén), akár belső igény kielégítésére készültek is – missziós célok is szerepet kaphattak: minél népszerűbbé volt a monostor védőszentje, annál nagyobb lett annak tekintélye. A jelenség teljes megértéséhez fontos lenne azt a rokon jellegű dél-itáliai görög hagiográfiával, illetve annak latin nyelvű fordításaival és azok keletkezési körülményeivel összevetni (ez utóbbihoz l. Halkin, F.: Bulletin d’hagiographie italo-grec. = Analecta Bollandiana (66.) 1948. 289–298, ill. az ott idézett irodalmat).

[101] Olyan elképzelés is akad a szakirodalomban, amely a kolostort a IX–X. századi bolgár uralommal hozza összefüggésbe. Vö. Fehér G.: A bolgár egyház kísérletei és sikerei hazánkban. = Századok (61–62.) 1927–28. 1–20; 3–4.

[102] Popović, V.: i. h. (1969.) 674.

[103] Popović, V.: i. h. (1969.) 673–674.

[104] A késő ókori Szent Demeter-templomról l. Zeiller, J.: Les origines chrétiennes dans les provinces danubiennes de l’Empire Romain. Paris, 1918. 189–190, valamint Hoffliller, V.: Prolegomena zu Ausgrabungen in Sirmium. In: Bericht über den VI. Internationalen Kongress für Archäologie. Berlin, 1939. 517–526; 525; ill. újabban Guyon, J.: Sirmium chrétienne dans la Basse Antiquité et le haut Moyen Age. = Mélanges de l’École Francaise de Rome. Antquité (86.) 1974. 621–656; 625–626.

[105] Ezt a hipotézist látszik megerősíteni egy régészeti-hagiográfiai párhuzam is egy másik helyi vértanú, Sirmiumi Szent Irenaeus személyével kapcsolatban. Szent Irenaeusnak már a IV–V. századtól kezdve létezett temploma Sirmiumban, amelyet aztán a bizánci uralom idején újjáépítettek, s a XIII. század folyamán, miután az ortodoxia visszaszorult e térségből, a katolikusok vették birtokba, akik a régi épület helyén egy új templomot emeltek, de a régihez hasonlóan azt is Szent Irenaeusnak szentelték. Vö. Popović, V.: Continuité cultuelle et tradition littéraire dans l’église médiévale de Sirmium. In: Sirmium 12. (1980.) I–IV.