Magyar Könyvszemle   2. évf. 1877. 3/4.szám   Vissza a tartalomjegyzékhez

A NEMZETI MÚZEUM FA- ÉS RÉZMETSZETEI.
Közli: Bubics Zsigmond.

A Magyar Nemzeti Múzeum mű, s történelmi kincsei közt nem utolsó helyet foglalnak el azon jelentékeny becsű, felette érdekes fa-, réz- és aczélmetszetek, melyek a Nemz. Múzeum könyvtárában mindaddig hűségesen őriztettek. Nem csak a művészet, de a hazai történelem érdekéből is felette kivánatos, sőt sürgős is volt azok rendezése.

Ezen alkalommal még nem nyertünk időt arra, hogy azt is fürkészszük: kiknek buzgalma és áldozatkészségének köszönhetjük nemzetünk számára ezen kincsek fentartását, mi minden esetre tisztelt [219olvasóinkat érdekelni fogja, – de erről sem felejtkeztünk meg; mert valamint a gyűjtők neveit, úgy szintén hazai művészeink e gyűjteményben képviselt sorozatát is közleményeink végén fölemlíteni kötelességünknek tartjuk.

A különféle tárgyú gyűjtemény szakszerinti osztályozása nem kevésbé időt mint ügyszeretetet igényelt, mert a nagy mennyiségű lapok tárgyak szerint való elkülönítése, a külföldi ezerekre menő arczképeknek a magyar történelmi lapoktól való elválasztása volt az első feladat.

Jelenleg a rézmetszetek szakszerű rendezéséről röviden a következőket említhetjük fel:

Az egész általános gyűjtemény 8 főosztályba csoportosíttatott, ugyanis:

I. Fa- és rézmetszetek a XVI., XVII. és XVIII-ik századból. Találkozunk itten a nagy mester és útat törő Dürer 81, és híres tanítványa Hans L. Schäufelein 38 darab kitünő metszeteivel, Dürer „nagy és kis passio”-ja, „Mária élete” ismeretes. A jeles Schäufeleintől bírjuk különösen „Krisztus életét” 34 kitünő fametszetben kis folio alakban, mely mű Huber Catalogue Nro. 4203 szerint előszőr német, azután latin szöveggel jelent meg. Felette nagybecsűvé s érdekessé teszi e lapokat eredeti festészetük. Az úgynevezett „nagy csatá”-nál, melyet tőle bírunk, jobban szeretnők azon metszetét, mely „magyarok és törökök közti ütközetet” ábrázolja. A regensburgi „szép Mária szobra” és híres „dom”-ja legnagyobb alakban, eredeti tervezetében, gyönyörű szép két tornyával még a regensburgi hazafiak vágyát is ébreszthetné, összehasonlítván a múlt idők szellemdús tervét a jelen néhány év előtti restauratiójával. – A múzeumi könyvtár birtokában van a hírneves „Thewrdannckh” (Theuerdank) 118 illustratiója, egytől-egyig vonzó érdekes rajzok, melyek I. Miksa császár kalandjait, mielőtt a szép és bájos Burgundi Máriát nőűl vette, szellemdúsan ábrázolják. Ezen könyvnek első, hártyán való kiadása fennevezett császár költségén Nürnbergben 1517. évben Hans Schönsperger által nyomatott és már magában véve ritkábbnál ritkább kincs.

Hans Sebald Lautensack-tól bírjuk egyes kisebb metszetein kívűl, Nürnberg keleti és nyugoti részét 1552-iki évről, két 55˝ széles lapon. – A szászországi festő-iskola alapítója Sunder vagyis Cranach szülővárosától elnevezett Cranach Lukácstól, [220ki számtalan képeivel a legelső metszők soraiba lépett, 17 fanyomatot találunk, közöttük a 4 evangelistát, szt. Pétert, szt. Pált, szt. Lukácst, Luthert 1548-ki és Melanchtont 1561-ki kiadásban.

Az úgynevezett „Kleinmeister”-ek legkitünőbbike, a paderborni Aldegrever Henrik (1502–1562), Nürnbergben Dürer alatt képezte magát, ettől van 15 darab; a hírneves, önálló Lucas van Leyden alias Damesz németalföldi történelmi festő s metsző számos lapjaiból csak 22. – Találkozunk még H. S. Beham, V. Solis, Beigel Gottfried és Büsinck Lajossal, utóbbi a XVII. század elején az akkor divatban volt „clair-obscur” nyomataival Párisban nagy feltűnést okozott.

Ez időben a politikai viszonyok Németországban a művészet ezen ágának is hanyatlását idézték elő. – Ennek következtében a három augsburgi Hopfer 141 metszete többnyire utánzás, melyben sem technikai ügyesség, sem alaki szépség nincsen és e korszaki nürnbergi s augsburgi másodrendű művészek nem teremtenek többé, legföllebb ügyesen kezelik a formát és reproducálnak holmi alkalmi lapokkal, nagyobb-kisebb táj- és arczképekkel árasztván el a világot.

A XVII-dik században Dominicus Custos, Sadeler Egyed reánk nézve azért nevezetesek, mert tőlük bírjuk dicső főuraink, jeles vitézeink díszesebb arczképeit; az elsőtől Pálfi Miklós és Schwarzenberg Adolf a győri hősöket; az utóbbitól, ki Antwerpent elhagyván, Prágába ment és a művészetet pártoló II. Rudolf császár udvarában 1629-ben elhalt – a fejedelem, de Vries és van Aachen festvénye után igen szép csínnal metszett arczképét 1603-ból, Mátyás királyt 1613- és 1616-ból teljes koronázási díszben; továbbá Báthory fejedelmet, Forgách Zsigmondot és Thurzót a nádort. – E szakmában jártasak voltak: az egész Kilián család, főleg Wolfgang és Lukács; Merian tanítványa Küssel Menyhért és Mátyás; Preiszler, Isselburg Péter, Hertz János stb. elvégre Hainzelmann Illés és Haid I. Jakab, – Ridinger az ügyes állatfestőnek tanítványa. – Ezek közt az utóbbiak már legnagyobb folio alakban metszették és karczolták a múlt század nem annyira nevezetes, mint hiu férfiait, a német városok senatorait, mely osztályból magából a Nemzeti Múzeum három ezer lapnál többet bír.

Ezen első főosztályban csoportosúlnak néhány régibb olasz- és németalföldi (1431–1506) művészek lapjai is. – Andrea Mantegna [221nagyhírű művész metszetei nemcsak régiségük, de szépségük, hangulatteljes kifejezésük és ritkaságuk miatt felette nagyra becsűltetnek; elhalt Mantuában 1506. Tőle két lapot bírunk, legnevezetesbike 1869-ki évben jutott a könyvtárba azon szerencsés alkalommal, midőn ő felsége Ferencz József királyunk a suezi csatorna megnyitásának ünnepélye után Konstantinápolyban nyert 4 Corvin hártyacodext a magyar nemzeti múzeum Széchenyi-féle országos könyvtárának ajándékkép átküldette. Ezen megbecsűlhetlen kincs és királyi adomány egyikének, Perotti Miklós által latin nyelvre fordított Polybius lapjai között találtatott Mantegna 15-ik századbeli metszete, mely a fuvolyázó és fa alatt álló Euterpe muzsa egész alakját ábrázolja; m. 18. sz. 10 cm. kerete alsó részén D betű és 18 szám látható „Euterpe XVIII” középirattal. Lehetőleg az akkori divatban levő játszókártyák egyikét képezte. Vajjon nem-e Mátyás király fejedelmi keze örökítette ezt meg számunkra?

A hírneves bolognai születésű Marc Antonio Raimondi jeles metszeteivel a legkitünőbb vésők első sorába tartozik ugyan, de genialis egyéniségét fel nem találhatjuk „Mária életé”-ben, azon 17 lapban, melyben Dürer fametszeteit utánozta; csak Ráfael lángszelleme tette őt nagygyá Rómában, hol haláláig 1584-ig működött, ezen utóbbi idejéből egy lapot sem találtunk. Az öntudatos Agostino Caracci, ki metszeteiben a technikára nagy súlyt fektetett és különös gondot fordított, – Carlo Cesio Rómában, – és a XVII-dik század 70-iki évében Mantuában elhalt Giovanni Benedetto Castiglione, a híres Rembrandt gyönge utánzója, összesen 20 darabbal van képviselve.

A múlt század második felében műbecsű értékűek azon díszkiadások, melyek „Schola ital. picturae” czím alatt 1773-ban Rómában kiadattak és a világhírű Raphael, Michael Angelo vaticáni remekeit, Giulio Romano, Corregio, Titian, P. Veronese gyönyörű festményeit 40 darabban meglepő hűséggel és kitünő ügyességgel tüntetik elő.

Ugyanekkor Florenczben Eredi Benedek és Cecchi János által kiadott: „Bonarum artium splendori” czímű díszmű ébresztette és élesztette a rézmetszet iránti hajlamot, melynek tiszta példányát szintén bírjuk; egyúttal Piranesi és Rossi Nápoly, Pompei és Róma veduta-it, Volpato, Bartoli, [222Longhi erőteljes és tiszta nyomatú lapjait gyűjteményünk közé soroztuk.

Nagyon csekély az, mit a franczia iskola nekünk nyújtott. Poilly Ferencz egy Madonnáján kívűl, mely még hozzá igen rongált állapotban van, és Callot Jakab – kinek modora hatásra számít – 24 darabja: „Balli di Sfessaniá”-ján és a „háború nagy nyomorai” czímű 18 lapján kívűl, melyek 1663-ban készűltek, alig van valami; míg a finom és vonzó metszeteiről keresett de Bry I. Theodor a XVI. század e mesterétől is sajnálattal csak két példányt bírunk.

A németalföldi művészek közt Rembrandt van Ryn az árny és fény nagy mestere, ki mellé nem állíthatunk senkit, mert művein meg van az egyéniség pecsétje, 11 metszetben mutatja fenségét, ámbár egy száz és 18 darab van neve alatt összegyűjtve. A jobb vésők közé sorozzuk: Cornelis Bost, ki 1570-ben Rómában, mint Marc-Anton iskolájában képzett művész halt el; Van Vliet-et Rembrandt kedves tanítványát, Wierix Jeromost, ki Dürernek „lovag, halál és ördög” czímű lapját kitünően véste; továbbá: De Galle Fülöpöt, kinek családjában a rézmetszet mintegy megörökűlt, a jeles Ostade versenytársát: Vischer Cornelist és Vorstermannt Rubens legjelesb tanítványait; de mindezekből szorgos kutatásunk daczára csak egyes lapokat találtunk.

Különös, de nem irígylendő felfogású Eisenhout egyetlen képe: „Dea haeresis”. Ez a művésznek első túlcsapott irányú munkája 1589. évből.

A XVI., XVII. és XVIII. századbeli fa- és rézmetszetek száma 2240, melyek jövőre az országos gyűjteménybe pótlékúl besorozandók.

A második főosztályba összesíttettek az: Arczképek. Ezek a) magyarországiak, b) külföldiek. Mind a kettőből ismét van nagyobb alakban összesen 5046, kisebben t. i. 4, 8, 12-es formában 1704, mind együtt 6810 darab. – Ezekről más alkalommal bővebben szólunk.