<back to contents>

 

Bognár Zalán

Az elmaradt szovjet -magyar hadifogoly -egyezmény

A második világháború utáni Magyarország társadalmának egyik legégetőbb kérdése a szövetséges hatalmak fogságában lévő katonai és polgári személyek sorsa és mielőbbi hazahozatala volt, annál is inkább, mivel közel egymillió embert érintett. A nyugati szövetségesek fogságába mintegy 300 000,[1] szovjet fogságba körülbelül 6-700 000 fő került.[2] Az országban szinte nem volt olyan család, amelyiket ne érintette volna közelről a hadifogoly-kérdés. Érthető tehát, hogy a hadifogoly-kérdéssel hivatalból foglalkozó kormányzati és országos szervek mellett (Honvédelmi Minisztérium, Külügyminisztérium, Népjóléti Minisztérium, Belügyminisztérium, Magyar Vöröskereszt) sorra alakultak a különböző társadalmi szervezetek (Nemzeti Segély, Siess Adj Segíts, Hadifogoly Hozzátartozók Országos Szövetsége, Magyar Nők Demokratikus Szövetsége stb.), hogy segítsenek a hadifoglyok helyzetén. Az ügy társadalmi fontosságát mutatja, hogy a pártok is egymás után alakították ki hadifogoly-irodáikat, bár nem pusztán emberbaráti és hazafiúi érzületektől vezérelve, hanem - felismerve az ügy jelentőségét - politikai tőkét is igyekeztek kovácsolni belőle.

Ugyan a hadifoglyokra vonatkozóan a Genfben 1929. július 27-én kelt és Magyarországon az 1936. XXX. törvénycikkel becikkelyezett egyezmény 75. cikke kimondta: "Amint a hadviselő felek fegyverszüneti egyezményt kötnek, tartoznak ebbe elvileg a hadifoglyok hazaszállítására vonatkozó intézkedéseket belevenni."[3] Amennyiben mégsem kerülnének bele ezen megállapodások a fegyverszüneti egyezménybe, akkor a felek tartoznak "erre vonatkozólag minél előbb érintkezésbe lépni egymással." Mindezek ellenére az 1945. január 20-án, Moszkvában aláírt és az 1945:V.törvénycikkel törvényerőre emelkedett fegyverszüneti egyezmény a magyar hadifoglyok sorsára, hazahozatalára vonatkozólag semmiféle rendelkezést nem tartalmazott. Magyarországnak meg kellett elégednie Vorosilovnak, a magyarországi Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) elnökének 1945. augusztus 22-i ígéretével, melyben "A marsall hivatalosan közölte a Szovjetunió kormányának azt az elhatározását, hogy az összes magyar hadifoglyot szabadonbocsátják... A hadifoglyok tömeges hazaszállítása a napokban veszi kezdetét."[4]

Az elszállítottak ügyét magas szintű kétoldali tárgyalások során először Nagy Ferenc miniszterelnök vetette fel 1946 áprilisi moszkvai útján. A hazahozatal ütemére és határidejére vonatkozólag konkrét ígéreteket a kormányfő sem kapott, Sztálin csak annyit mondott, amint a miniszterelnök a sajtó képviselőinek nyilatkozta: "A generalisszimusz úr ... kijelentette, hogy a magyar hadifoglyokat folyamatosan hazaszállítják."[5]

861


A hadifogoly-kérdés teljes körű, egyezményes megoldása végül is a békeszerződéstől volt várható. Az érintett szervezetek és hatóságok - kiváltképp a Külügy- és a Honvédelmi Minisztérium - lelkesen és illúzióktól sem mentesen szerkesztették a győztes hatalmak elé kerülő magyar javaslatokat. A magyar kormányszervek már a békekonferencia előtt,[6] majd az 1946. július 29-én megnyílt párizsi békekonferencián is kifejtették álláspontjukat a Szövetséges Hatalmak őrizetében levő magyar hadifoglyok szabadon-bocsátásával, illetve hazaszállításával kapcsolatban. A Gyöngyösi János külügyminiszter vezette békedelegáció a magyar hadifoglyokkal kapcsolatban alapvetően két dolgot szeretett volna elérni. Először azt, hogy a hadifoglyokat a békeszerződés aláírásától számított hat hónapon belül hazaszállítsák, másodszor pedig, hogy "...minden olyan személy, aki állandóan a magyar állam jelenlegi területén kívül lakott (vagyis a visszacsatolt részeken - B. Z.), büntetlenül és hátrány nélkül térhessen vissza arra a területre, ahol elhurcolása vagy elindulása előtt tartózkodott, függetlenül attól, hogy melyik ország szállítmányával szállíttatott vissza...".[7] Megpróbáltak még engedményeket elérni a hadi-foglyok hazaszállításával és a szállítási időszak alatti ellátásukkal kapcsolatos költségek vonatkozásában is.

Sajnos, a magyar érdekeket egyetlen esetben sem sikerült érvényre juttatni és a békeszerződés a kért módosítások nélkül, az eredeti megfogalmazásban került aláírásra 1947. február 10-én. A hadifoglyokra vonatkozó rendelkezéseket a III. részben, azaz a "Katonai és légügyi rendelkezések" 21. cikkelyében a következőképpen fektették le: "1. A magyar hadifoglyok, mihelyt lehetséges, hazaszállítandók a hadifoglyokat visszatartó egyes Hatalmak és Magyarország között erre vonatkozólag kötött megállapodások szerint. 2. Mindennemű költséget, beleértve a hazaszállításban lévő magyar hadifoglyok fenntartási költségeit az egyes gyülekezőpontoktól, amelyeket az érdekelt Szövetséges vagy Társult Hatalom kormánya állapít meg, a magyar területre való belépés pontjáig, a magyar kormány visel."[8]

A párizsi békekonferencián a katonai bizottság ülésein több ország felszólalásában szerepelt a "mihelyt lehetséges" meghatározás magyarázata, mely szerint a hazaszállítást csak szállítástechnikai okok akadályozhatják. Ezeket a kijelentéseket a magyar békedelegáció katonai csoportja elvi jelentőségűnek tekintette.[9] A csalódott magyar delegáció és magyar közvélemény számára a hadifogoly-kérdés diplomáciai szintű és átfogó megoldására még egy esély maradt, nevezetesen a békeszerződésbe foglalt különmeg-állapodás, azaz a hadifogoly-egyezmény megkötése. Miután az angol, az amerikai és a

862


francia hadifogságba került magyar hadifoglyok hazaszállítása 1946 végére lényegileg befejeződött, a hadifogoly-egyezmény megkötése csak a Szovjetunióval vált szükségessé. A Szovjetunióból a békeszerződés megkötésekor is még mintegy 400-450 000 magyar hadifoglyot vártak haza a hozzátartozók, jóllehet egy részüket immár hiába,[10] hiszen a kiszállítások során, majd a gyűjtő-, az átmeneti és a szovjetunióbeli céltáborokban is tömegesen haltak meg a foglyok, amely esetekről a szovjet fél hivatalos adatokat nem közölt.

A kisgazdapárti Nagy Ferenc vezette magyar kormány a Külügyminisztérium Hadifogoly Osztályának kezdeményezésére tárcaközi bizottságot hozott létre az államközi egyezmény, valamint a hadifoglyok tömeges hazaszállításának és fogadásának előkészítésére. A bizottság vezető szerve az ügy külpolitikai jellegénél fogva a Külügyminisztérium lett. A bizottság munkájában részt vettek még a Honvédelmi Minisztérium, a Népjóléti Minisztérium, a Belügyminisztérium, a Pénzügyminisztérium, a Közlekedésügyi Minisztérium, a Magyar Államvasutak (MÁV) és a Magyar Vöröskereszt munkatársai.[11] A bizottság ülései Szondy Viktor rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, a Külügyminisztérium békeszerződést végrehajtó tanácsának alelnöke, vagy Pokorny Her­mann[12] vezérezredes, a Külügyminisztérium Hadifogoly osztálya vezetőjének elnöklete alatt folytak.

Az első tárcaközi értekezletet - mint ahogy a többit is - a Külügyminisztérium épületében tartották, február 17-én. A tanácskozás célja "a tárcák szempontjainak meghallgatása volt a békeszerződésben biztosított szovjet-magyar hadifogoly-egyezmény szövegének előzetes megszövegezéséhez."[13] Az elnök, Szondy Viktor kérésére Czebe Jenő vezérkari alezredes, a békedelegáció katonai csoportjának hadifogoly-szakértője ismertette mindazokat a szempontokat, amelyek e kérdéssel kapcsolatban a párizsi békekonferencián felmerültek, hogy azok figyelembe vételével alakítsák ki a különböző minisztériumok a szerződéssel kapcsolatos álláspontjukat, illetve a részükről a szerződésbe foglalni kívánt pontokat. Felmerült az egyéni, soron kívüli kikérések, szabadon bo-csátások kérdése is. A több mint félszázezer kérelemből a Külügyminisztérium tizenöt-ezret adott át a Szövetséges Ellenőrző Bizottságnak, amely azokat újabb véleményezésre a magyar Belügyminisztériumnak adta át. Sajnos csupán csak "kb. 150 személy ügyében történt ezzel kapcsolatosan értesítés vagy intézkedés." Szóba került a visszamaradtak

863


felkutatásának, valamint az elhalálozott személyek kérdése is, de úgy döntöttek, hogy ezzel egyelőre nem foglalkoznak. A megbeszélés során a szerződésre vonatkozólag a következő alapelvekben állapodtak meg:

1. Az egyezmény valamennyi hadifogolyra terjedjen ki, függetlenül attól, hogy az illető katonaként, vagy polgári személyként került hadifogságba.

2. A hazaszállítások, amennyiben lehetséges, még az 1947. évben történjenek meg.

3. A Szovjetunióba kiküldendő egy fő és több kerületi bizottság, melyek együttműködnének a szovjet szervekkel a magyar hadifoglyok felkutatásában, kiválogatásában (például hogy a visszacsatolt területekről származó magyarokat ne a trianoni Magyarországra szállítsák vissza), hazaszállításában stb.

4. A Pénzügyminisztérium kérelmére a hazaszállítások költségeinek kifizetésére haladék kérése.

Végül megbízták a Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium képviselőit,[14] hogy a következő tanácskozásra állítsák össze a tervezetet, hogy a Külügyminisztérium mielőbb a Minisztertanács elé vihesse azt.[15] Így a kérdést a leginkább magáénak érző két tárca szakértői már a következő héten, február 21-én hétfőn elkészítették a hadifogoly-egyezmény-tervezetet, amelyet hosszas tárgyalások és viták után lényegi változtatások nélkül a tárcaközi bizottság is elfogadott.[16] Ez az egyezménytervezet tartalmazta mindazokat a szempontokat, amelyeket egy ilyen egyezménynek a diplomácia alapvető szabályai, valamint a humanitárius szempontok szerint is figyelembe kellett vennie. Ugyanakkor a szerzők "naivitását", jóhiszeműségét, a szovjet típusú állam lényegének, strukturájának nem kellő ismeretét jelzi, hogy két egyenrangú fél számára készítették a tervezetet. Így kerülhettek a szövegbe olyan passzusok, mint például a 4. cikk, amely kimondja, hogy a Szovjetunió "... kormánya hozzájárul ahhoz, hogy a Magyar Köztársaság kormánya a hadifoglyok kiválogatásának s folyamatos hazaszállításának megkönnyítése céljából a Szocialista Szovjet Köztársaságok Szövetségének területére bizottságot küldhessen ki." A 7. és 8. cikk szerint a két kormány kölcsönösen lehetővé tette volna a másik fél számára elhunyt állampolgárai hazaszállítását, illetve az egymás területén lévő hadi- és hadifogoly sírok rendezését és gondozását. Vorosilov és Sztálin ígéreteire alapozva az alap-

864


megállapodás-tervezet szerint "A hazaszállításnak egységes terv szerint 1947 év végéig kell lebonyolítódnia."[17]

A február 24-i - immár ismét plenáris - ülésen a Külügyminisztérium részéről Szondy Viktor ismertette az elkészített tervezetet, mire a két, kommunista párt irányítása alatt lévő minisztérium; a Belügy- és a Népjóléti Minisztérium - az addigi közös megállapodás ellenére - hatásköri kérdést vélt felfedezni abban, hogy őket nem vonták be az "alap megállapodás-tervezet" elkészítésébe. Szondy Viktor válaszul kijelentette, hogy "az első tárcaközi értekezleten a tárcák képviselői a vezérelvekben megegyeztek és oly értelemben határoztak, hogy a szövegtervezetet egy szűkebb bizottság készíti el." Ebben amúgy sem lehet hatásköri kérdést látni, mivel a nemzetközi szerződések megkötése a Külügyminisztérium hatáskörébe tartozik és a munkának ez a formája "csak arra szolgált, hogy a többi tárcák részére megkönnyítse a megállapodás-tervezethez való érdemleges hozzászólást és annak alapján a végleges tervezet elkészítését". Ezt a felszólalók tudomásul vették.

A belügyi tárca részéről elhangzott, hogy az "SS-ben szolgált hadifoglyok - még ha magyar állampolgárok is - ne kerüljenek haza," valamint megkérdőjelezték annak szükségességét, hogy a visszacsatolt területekről származó magyar nemzetiségű foglyok hazaszállítását belevegyék-e az egyezménybe. A HM képviselője ezt elutasította, hangoztatva, hogy a magyar kormány a hadifogoly-kérdésben már a békeelőkészítés során a szövetséges katonai missziókhoz eljuttatott memorandumban, majd a párizsi békekonferencián is egységes álláspontot képviselt, azaz nem tartaná célszerűnek az attól való visszalépést. Ugyanakkor megígérte, hogy az említett dokumentumokat le fogja másoltatni és 26-án délelőttig eljuttatja az érdekelt tárcákhoz. Elhangzottak még bizonyos aggodalmak a hazaszállítás várható, időbeli elhúzódására vonatkozólag is. Végül az értekezleten elnöklő Szondy Viktor kiosztotta az "alap megállapodástervezeteket" azzal, hogy a résztvevők észrevételeiket egy héten belül, azaz március 3-ig készítsék el, amikor is azok az újabb értekezleten megvitatásra kerülnek.[18]

Március 3-án a belügyi és a népjóléti tárca képviselői, immár határozottabban, ismételten azon véleményük mellett álltak ki, hogy az egyezménybe csak a békeszerződésben megállapított Magyarország területéről származó magyar állampolgárokat vegyék bele, mivel - mint ahogy a Benedek Jenő, a Népjóléti Minisztérium miniszteri tanácsosa mondotta -, "a személyi kereteket túl széleseknek tartja". Érvelését alátámasztandó ismertette azokat a nehézségeket, amelyek a hódmezővásárhelyi tábor felszámolásával jártak.[19] Ezen kívül, tovább szűkítve a kört, kijelentette: "el kellene zárkózni a svábok átvétele elől is", hiszen sokak hozzátartozóit, mint svábokat már kitelepítették. Szemes ezredes szerint a "magyar kormány nem helyezkedhetik olyan álláspontra, hogy Szov­jetoroszországban hagyja kint azokat a magyar fegyveres erőkhöz tartozott személyeket,

865


akiket más államok átvenni nem hajlandók," illetve ismét említette azokat a tárgyalásokat, amelyek a hadifogoly-kérdésben a békekonferencián folytak. Az elnök, Szondy Viktor, megpróbálva áthidalni az ellentétes álláspontokat, javasolta: a kiküldendő magyar kormánybizottság kapjon megbízást annak kieszközlésére, hogy minden hadifoglyot a volt lakhelyére irányítsanak vissza. Amennyiben valamelyik szomszéd állam elzárkózna a magyar nemzetiségű hadifoglyok átvételétől, "a magyar kormány nem helyezkedhetik a teljes érdektelenség álláspontjára." A sváb kérdést nehéz problémának tartotta. Ugyanis a polgári személyek nagy részét pusztán német hangzású neve miatt szállították el. Így a hazaszállításnál a kiválogatást "nem lehet a szovjet szervekre bízni. A svábokra vonatkozó kikötés tehát csak abban az esetben képzelhető el, ha az egyezmény a hadifoglyok kiválogatásánál a magyar hatóságoknak is szerepet juttat." A Népjóléti Minisztérium képviselője ismét az egyezménybe veendő hadifoglyok körének szűkítése mellett érvelt azzal, hogy még a trianoni magyarországi honosságú magyarok hazahozatala is komoly gondokat okoz, nemhogy az azon kívülieké, hiszen munkahelyeket kell találni a hazaérkezőknek, s a Csehszlovák Köztársaság területéről menekült, illetve kitelepített magyarok elhelyezése is komoly nehézségekkel jár. Fülöp Pál, a Kül­ügyminisztérium miniszteri osztálytanácsosa rámutatott, hogy ennek dacára sem lehet senkit sem a Szovjetunió területén hagyni, hiszen a számításba jövő személyek túlnyomó része földműves és többnyire 30-40 évesek, akiket könnyebb elhelyezni, mint a családjukkal együtt érkező menekülteket. Az elnök, kérve, hogy a "személyi terjedelem kérdését" tegyék további megfontolás tárgyává, bejelentette: "... a magyar kormány kérdést fog intézni a szovjet kormányhoz aziránt, hogy a megállapodástervezet szóbeli tárgyalására mikor kerülhetne sor, és hogy a Szovjet kormány felfogása szerint mely kérdések volnának a megállapodásban rendezendők."

A MÁV szakértője szerint a nagy számú hadifogoly szállítására a vasút az adott körülmények között - a csökkent vagonállomány következtében, valamint mivel a szállítási csúcs előreláthatólag a gazdasági szállítások csúcsával fog egybeesni - valószínűleg nem lesz képes. Így került szóba a vízi úton való szállítás lehetősége.[20] Szente Lászlóné a Magyar Vöröskereszt képviseletében ajánlatot tett arra, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt révén felvennék a kapcsolatokat a "külállamokkal," hogy hajókat bocsássanak a rendelkezésükre a hadifoglyok Fekete-tengeren, illetve Dunán való szállításához. Ezzel kapcsolatban felmerült, hogy vízi szállítás esetén Baján, vagy Mohácson kellene a debrecenihez hasonló átvevő tábort létesíteni. Felvetődött még több tábor létesítése is arra az esetre, ha oly nagy tömegű hadifogoly-szállítmány érkezne, amelyet az eddig létesített átvevő táborok nem tudnának fogadni. Benedek Jenő javasolta a Joint[21] bevonását a hazaszállításokba. Az értekezlet végül elhatározta egy közlekedési albizottság felállítását a Közlekedésügyi, a Belügy-, a Népjóléti és a Honvédelmi Minisztérium részvételével.[22]

866


Időközben puhatolózó tárgyalások kezdődtek a Jointtal, hogy miként lehetne bekapcsolni azt a hadifoglyok hazaszállításába. Amint Szemes ezredes is kifejtette a honvédelmi miniszternek egyik feljegyzésében: "A hajótér biztosítással kapcsolatban a Joint bekapcsolása és közbenjárása annál is inkább kívánatosnak és hasznosnak látszik, mert a hadifoglyok között jelentékeny számú magyar zsidó (munkaszolgálatos) is van."[23] A Joint képviselői igen készségesen álltak rendelkezésre és kijelentették, hogy nem csak a munkaszolgálatosok, hanem a többi magyar fogoly hazaszállításában is segítséget tudnak és kívánnak is nyújtani.[24]

A március 17-i ülést megnyitva az elnök, Szondy Viktor bejelentette: a magyar kormány a moszkvai magyar követ, Szekfü Gyula útján kérdést intézett a szovjet kormányhoz, hogy mikor kezdődhetnének el a békeszerződés 21. cikkében lefektetett, a magyar hadifoglyok hazaszállítása ügyében kötendő államközi egyezménnyel kapcsolatos tárgyalások. Egyben az iránt is érdeklődtek, hogy a szovjet kormány szerint a megállapodásba mely kérdéseket kellene felvenni. Az elnök továbbá bejelentette, hogy Gerő Ernő közlekedésügyi miniszter folyó év március 3-i, 3161/1947.eln.T. számú, a külügyminiszterhez intézett átiratában kijelentette, a Szovjetunióval kötendő megállapodás tervezetéhez csak azzal a feltétellel járul hozzá, ha a határon belépő hadifoglyok rendészeti ügyeinek további intézését állambiztonsági szempontból - "a hadifoglyok közt jelentékeny számban lévő reakciósok miatt" - a magyar belügyminiszter, Rajk László hatáskörébe utalják.[25] Botár Bálint megjegyezte, hogy a Belügyminisztérium közegei eddig nem működtek közre a Szovjetunióból hazaérkező hadifoglyok átvételénél. A Honvédelmi Minisztérium képviselői rámutattak arra, hogy rendészeti szervként a keletről érkezők átvételénél eddig a katonapolitikai ügyosztály közegei vettek részt, de nem látják akadályát annak, hogy a belügyi szervek is részt vegyenek a hadifoglyok átvételében, viszont a hivatásos állományú katonaként fogságba esettek ügyét továbbra is ők kívánják intézni.

A népjóléti és a belügyi tárcák nevében Benedek Jenő bejelentette: a két minisztérium, változtatva eddigi álláspontján, beleegyezik abba, hogy minden magyar nemzetiségű hadifoglyot az eredeti lakhelyére szállítsanak vissza. Ha a szomszéd államok mégsem fogadnák be őket, akkor "végső szükség esetén" a magyar kormány átveheti őket.

A résztvevők az értekezleten az addigi "alap megállapodás-tervezetet" kisebb módosításokkal elfogadták, és a megbeszélés további menete egyre inkább a szállítástechnikai problémák megvitatása irányába tolódott el. (Az elfogadott hadifogoly-egyezmény tervezetet l. az 1.sz. mellékletben)

867


Botár Bálint miniszteri osztálytanácsos beszámolt azoknak a tárgyalásoknak az eredményéről, amelyeket a Népjóléti Minisztérium által február közepén a Foksányba (Focşani) kiküldött bizottság az ottani szovjet átmeneti fogolytábor parancsnokával és a román kormányhatóságokkal a hadifoglyok hazaszállításának előkészítésével kapcsolatban folytatott. A fogolytábor parancsnoka szerint a hadifoglyok túlnyomó többségének szétcsoportosítása előreláthatólag Foksányban fog történni és onnan irányítják majd őket a különböző államokban lévő lakhelyükre. A bizottság tagjai egyetértettek abban, hogy ez esetben feltétlenül el kéne érni azt, hogy Foksányban a szétcsoportosításnál a szovjet kormány engedélyével magyar kormánybiztosság működhessék közre.

A román államvasutak (CFR) részéről közölték, hogy a foglyok szállítását a magyar határig 50 kocsiból álló, azaz 1500 személyt szállító szerelvényenként 10 000 svájci frankért hajlandók elvégezni. A MÁV szakértői szerint, figyelembe véve, hogy a szállítást zárt tehervagonokkal bonyolítanák le, "a román felszámítás jelentékenyen meghaladja az önköltséget."

ismét szóba került a Magyar Vöröskereszt vízi úton való szállításra tett javaslata. Felmerült, hogy ez esetben Galacban[26] vagy Ismailban[27] lennének azon táborok, ahol a szétcsoportosítás történne. Elnökl Dezső, a Magyar-Szovjet Hajózási R.T. (MESZHART) képviselője kijelentette, hogy a részvénytársaság nem rendelkezik számításba jöhető hajóparkkal, "az osztrák területen biztosítási végrehajtás során külföldi hitelezők kérelmére lefoglalt hajópark felszabadítása pedig teljesen bizonytalan." Ezek után a bizottság a közlekedéstechnikai kérdések megvitatását és az azzal kapcsolatos szükséges előkészítéseket a már a korábbi értekezleten létrehozott közlekedési albizottság elé utalta.

Harsányi István - a Joint-hoz rendelt belügyminisztériumi megbízott - bejelentette: a Joint magyarországi igazgatósága hajlandó lenne a nemzetközi szervezet központjától a zsidó munkaszolgálatosok hazaszállításával kapcsolatos költségekre támogatást "kieszközölni", de ehhez szükséges lenne tudniuk, hogy körülbelül milyen összegű költséghoz­zájárulásról lenne szó. Szemes ezredes a Honvédelmi Minisztérium adataira hivatkozva közölte, hogy mintegy 25 000 munkaszolgálatos van még a Szovjetunióban, ezzel a hadifogoly-mennyiséggel számolva a munkaszolgálatosok hazaszállítása 15-20 000 000 forint költségigénnyel vehető számításba.[28] Mindezért csak azt kívánnák, a magyar kormány hasson oda, hogy az amúgy is sokat szenvedett zsidó munkaszolgálatosokat lehetőleg soron kívül szállítsák haza. Az elnök, Szondy Viktor közölte, hogy bár belátja ennek a kérésnek az indokoltságát, mégsem tartaná helyesnek, ha ezt a publicitást igénylő megállapodásba belevennék, mivel nemkívánatos hangulatot teremthetne. A Joint képviselője ezzel maga is egyetértett,[29] egy másik képviselője pedig azt kérte, hogy a megállapodásban a polgári szó után zárójelben említtessék meg: nők, deportáltak, munkaszolgálatosok. Ugyanakkor közölte, hogy tudomása szerint ilyen szelektálás a Szovjetunióban jelenleg is folyik.[30]

868


Egy héttel később, március 24-én a hazaszállítással kapcsolatos szállítástechnikai előkészületek számba vétele és megvitatása céljából - a korábbi megállapodással ellentétben - ismét plenáris ülés volt. A MÁV és a MESZHART szakértői szerint a már korábban szóba került, vasúton kívüli szállítási módozatok - hajón, vagy teherautókon való szállítás, illetve a hadifoglyok gyalogmenetben való hazahozatala - a különféle hátrányok miatt nem megfelelőek. Ezenkívül, mint kiderült, a MÁV mégis rendelkezett elegendő kapacitással a Szovjetunióban még kint lévő mintegy félmillió magyar fél éven belüli hazahozatalára. A szakértők szerint az említett félmillióból is körülbelül 150 000 magyarnak a szomszéd államok területére kellett volna hazatérnie.[31]

A további megbeszélések alapjául a Népjóléti Minisztérium által Foksányba kiküldött Szendrő László, a Magyar Kommunista Párt Hadifogoly Irodájának vezetője által előterjesztett jelentés szolgált. Szendrő tárgyalásokat folytatott a román Közlekedési Minisztérium képviselőivel, valamint a Foksányban lévő szovjet átmeneti hadifogolytábor parancsnokával. Ezek szerint a hazaszállítás egyidejűleg, mint gyűjtő-elosztó pontokon, elsősorban Foksányon, másodsorban pedig Máramarosszigeten keresztül történnék: ezeken a helyeken szállítanák át a hadifoglyokat a Debrecenbe tartó szerelvényekre. Ismét szóba került a MÁV-, illetve a román vagonokkal történő szállítás. Az mindenesetre egyértelmű volt, hogy a román vasúti szerelvények igénybevétele sokkal drágább lenne, mint a magyar vasúti kocsiké. A MÁV, mint ahogy képviselője kijelentette, e célra 2 000 vagon tartalékkal rendelkezik, amelyből negyven - 50 kocsiból álló - szerelvény állítható ki. E számot ugyanakkor lényegesen befolyásolja a magyar-csehszlovák lakosságcserének, valamint a svábok kitelepítésének a mértéke, üteme, azaz hogy mindezek mennyi plusz gördülő állományt vonnak el a vasúttól. A szállítástechnikai feladatok lebonyolításával kapcsolatban a román Közlekedési Minisztériummal megtárgyalandó anyag előkészítését a Népjóléti Minisztérium vezetésével összeülő szakbizottságra bízták. Ekkor még úgy tűnt, hogy a Szovjetunióval kötendő egyezmény tárgyalásához kiküldendő bizottságot az addigi tárgyalásokon részt vett és többön elnöklő Pokorny Hermann fogja vezetni. A Honvédelmi Minisztérium képviselője kérte, hogy az egyezmény további előkészítésébe, valamint a szállítási módozatok kidolgozásába minisztériumát továbbra is vonják be. A tárgyalás végén Szondy Viktor követ is megjelent és közölte, a szovjet kormány részéről kinyilatkoztatták, hogy a hadifoglyok hazahozatalára vonatkozó egyezmény megkötésére irányuló tárgyalásokat csak a békeszerződések érvénybe lépése után hajlandók megkezdeni.[32] Ennek ellenére az előkészületek tovább folytatódtak, egyrészt remélve, hogy sikerül a szovjet kormányt rávenni elhatározásának megváltoztatására, másrészt a szövetséges hatalmak bármikor ratifikálhatták a békeszerződést és magyar részről készen akartak állni a tárgyalások minél előbbi elkezdésére, illetve a hazaszállítások bármelyik időpontban való megkezdésére.

A következő, április 8-i értekezleten az elnök, Pokorny Hermann sürgette a Közlekedésügyi Minisztérium képviselőjét a román vasutakkal történő megállapodás mielőbbi megkötésére. Ezzel szemben a MÁV képviselője és Szendrő László azt még korainak ítélte, hiszen "az egyezmény kilátásai még teljesen bizonytalanok, továbbá, mert ilyen közle-

869


kedési egyezmény a románokkal egy hét alatt is megköthető." Ezenkívül javasolták, hogy a hadifoglyok átrakására a szovjet félnél a máramarosszigeti gyűjtő-elosztó pontot szorgalmazzák, mely mind vasúttechnikai, mind pedig élelmezési szempontból sokkal megfelelőbb lenne.

A népjóléti tárca részéről elhangzott: forduljanak kéréssel a szovjet hatóságokhoz, hogy a szállítmányokat öt napi élelemmel lássák el. Amennyiben ez nem járna eredménnyel, a Népjóléti Minisztérium fel van készülve arra, hogy a fogolyszerelvények visszafelé a szükséges élelmet magukkal szállítsák. Ebben az esetben egy-egy vonat személyzete egy parancsnokból, egy orvosból, négy ápolónőből, öt kísérőből és két-három szakácsból állna, a Belügyminisztérium által rendelkezésre bocsátandó főzőberendezésekkel.

Az elnök részéről felvetődött, hogy a szükséges költségek kellő időre való előteremtése érdekében minden hadifogoly-hozzátartozót szólítsanak fel, anyagi lehetőségeihez mérten járuljon hozzá a költségekhez. Ez az összeg csak abban az esetben kerülne felhasználásra, ha az érintett hadifogoly valóban visszatérne. A tárcaközi bizottság egyhangúan elvetette ezt a javaslatot, mivel a Pénzügyminisztérium képviselője kifejtette: a hadifoglyok hazaszállítása kormányfeladat és a hazaszállításnak semmiképpen sem lehet akadálya, hogy a szükséges hitelek az államháztartás részéről nem állnak rendelkezésre. a költségek előreláthatólag mintegy 120 millió forintra rúgnak.

Az ülés befejeztével megállapodás született, hogy a továbbiakban a Külügyminisztérium csak az egyezmény megkötésére irányuló tárgyalásokat vezeti, a végrehajtására vonatkozó előkészületeket és a tárcaközi üléseket pedig a Népjóléti Minisztérium.

Az ülés végén a Honvédelmi Minisztérium képviselői közölték Pokorny Hermann-nal, a honvédelmi miniszter súlyt helyez arra, hogy tárcája az egyezményt tárgyaló bizottságban is képviseltessék.[33]

A május 7-i értekezleten megegyeztek egy, a hadifogoly-egyezménnyel kapcsolatos tárgyalásokra Moszkvába küldendő 18 tagú kormánybizottság kijelölésében, mely a különböző minisztériumok és a MÁV szakértőiből állna.[34] A kormánybizottság nagy létszámát több tényezővel is indokolták. Először is azzal, hogy a hadifogoly-kérdés "a magyar nép egyik legfontosabb ügye," valamint hogy az "kifejezője kíván lenni annak az óhajnak, mely a magyar-szovjet viszony fejlesztésére irányul." Másodsorban pedig a tárgyalások folyamán igen sok részletkérdést kell majd megoldani, melyek a legkülönbözőbb szakkérdésekben való alapos jártasságot, ismeretet igényelnek. Harmadszor pedig úgy tervezték, hogy "a kormánybizottság egyes szakértői a Szovjetunió hozzájárulása

870


esetén a Szovjetunió területén felállítandó helyi albizottságok tagjaiként a hazaszállítás lebonyolításáig kinnmaradnak."[35] Sajnos, ez a gondosan kiválogatott szakértői bizottság egy fő, Újhelyi Szilárd kivételével, sosem jutott ki Moszkvába.

Időközben több kezdeményezés is indult a hadifoglyok mielőbbi hazaszállítása, illetve az annak diplomáciai keretet adó hadifogoly-egyezménnyel kapcsolatos tárgyalások mielőbbi megkezdése érdekében.

Pokorny Hermann már április 8-án kidolgozott egy Puskinnak, a Szovjetunió rendkívüli követének, a SZEB politikai tanácsadójának átadandó levéltervezetet, melyben a hadifogoly-egyezményre vonatkozó tárgyalások mielőbbi megkezdését kérte, hogy a megkötendő hadifogoly-egyezmény a békeszerződéssel egyidőben léphessen érvénybe. Április 12-én átadta Gyöngyösi János külügyminiszternek, aki 21-én jóváhagyta, majd május 2-án elküldte azt Puskin követnek a szovjet kormányhoz való továbbítás céljából. Válasz sosem érkezett.[36]

Szintén még április elején a parlament kisgazdapárti háznagya, Révész László, több pártjabeli képviselőtársával együtt, pártközi küldöttséget próbált szervezni, hogy így nyomatékosítva kérésüket Szviridov altábornagynak, a SZEB ügyvezető alelnökének[37] memorandumot nyújtsanak át a magyar hadifoglyok soron kívüli - vagyis még a hadifogoly-egyezmény megkötése előtti - szabadon bocsátása érdekében. a külügyminiszter április 22-én jóváhagyta a háznagy által kezdeményezett tervet, bár nem sok reményt fűzött hozzá. A pártok hozzájárulása után Révész május 7-én felkereste Rákosi Mátyás miniszterelnök-helyettest, aki "kijelentette, hogy egyelőre még nem dönthet és még előzetesen puhatolózni akar."[38]

A harmadik kezdeményezés a kommunista befolyás alatt álló Magyar Nők Demokratikus Szövetsége részéről történt. Május elején az MNDSZ száztagú küldöttsége Rákosi Mátyásnál járt és kérte, járjon közbe Sztálinnál, hogy a hadifoglyokat még az év folyamán bocsássák szabadon.

Nem véletlen, hogy a korábbi megmozdulásokkal ellentétben ez a "spontán" akció sikerrel járt. A Szovjetunió külügyminisztériuma minden addigi megkereséshez képest szokatlanul gyorsan, már május 14-én, a moszkvai magyar követséghez eljuttatott jegyzékben válaszolt a Magyar Nők Demokratikus Szövetségének kérelmére: "A Szovjet Kormány megvizsgálta Rákosi Mátyás levelét és ... elrendelte, hogy a ratifikáció és a Magyarországgal kötött békeszerződés életbeléptének időpontja előtt, már május hóban kezdjék meg a magyar hadifoglyok kiszabadítását és hazaszállítását."[39] Meglepőnek tűnhet, hogy a reggeli lapok már ugyanaznap, azaz május 14-én közölték a MNDSZ és Rákosi levelét, valamint Sztálin válaszát. Mindebből világosan kitűnik, hogy a Szovjetunió

671


ezzel a megtervezett akcióval a választásokra készülő Magyar Kommunista Párt belpolitikai tekintélyének a növelését kívánta szolgálni.

Elsősorban a meginduló szállításokra, valamint a megkötendő hadifogoly-egyez­ménnyel kapcsolatos puhatolozó, egyeztető tárgyalásokra való tekintettel Szekfű Gyula moszkvai követ kérésére két főből álló delegációt kellett kiállítani.[40] A Külügyminisztérium a hadifogoly-hozzátartozók körében népszerű és a kérdéskört alaposan ismerő, s azt szívén viselő Pokorny Hermannt delegálta, a Népjóléti Minisztérium a hadifogoly-ügyben szintén jártas MKP-tag Újhelyi Szilárdot. A Minisztertanács május 22-i ülésén Szakasits elvetette Pokorny kiküldését[41] és helyette - Vas Zoltán javaslatára Gerő Ernő és Molnár Erik egyetértésével - Rákosi testvérét, a "Moszkvában teljesen otthonos" kommunista Bíró Zoltánt fogadták el a kiküldendő delegációba.[42]

A delegáció csak június 4-én indult el Moszkvába. Három heti kint tartózkodásuk során minden igyekezetük ellenére sem sikerült kézzelfogható eredményt elérniük. Hiába érdeklődtek a még fogságban lévő és az elhunyt hadifoglyok száma iránt, semmiféle tájékoztatást sem kaptak. Ujhelyi Szilárd szerint ennek két oka volt. Egyrészt a titoktartás, másrészt pedig az az óriási szervezetlenség, amelyet a szovjet bürokrácia részéről tapasztalt.[43] A megbeszélések során a békeszerződés által előírt hadifogoly-egyezményt illetően semmiféle érdemleges információt nem sikerült szerezniük.

Érdemes itt megemlítenünk Pokorny Hermann-nak a kiküldetésről alkotott véleményét. Nézete szerint az 1947. évre ígért 100 000 hadifogoly hazaszállításáról lényegileg nem volt mit tárgyalni, mivel szovjet részről már kijelentették, hogy havonta 25 000 embert küldenek, s az utolsó részletet szeptemberben, mégpedig a havi 25 000-ből 10 000-et a foksányi, 15 000-et pedig a máramarosszigeti átmeneti hadifogolytáboron keresztül. "A két szakértő tehát Moszkvában legfeljebb az egyezmény mielőbbi megkötése érdekében dolgozhat - tehát tiszta külügyi értelemben és olyan kérdésekben, amelyekre mi igen alaposan, ők pedig egyáltalán nem készültek fel; az pedig az >otthonossággal[44]

Pokornynak szomorúan kellett rádöbbennie a június 14-én Szekfüvel folytatott megbeszélésen, hogy a Moszkvába kiküldött delegáció nem kapott megfelelő meghatalmazást a hadifogoly-egyezményre vonatkozó tárgyalásokra. Szekfü elmondta, Ujhelyi és Bíró egy, a Népjóléti Minisztérium által kiállított, francia nyelvű megbízólevelet vittek magukkal, amelyben a békeszerződés 21. cikkelye alapján megkötendő egyezmény előkészítéséről is szó volt. Így a megbízólevél csak arra volt alkalmas, hogy a magyar követ a követség mellé ideiglenesen kirendelt szakértőkként mutassa be őket a szovjet külügynek és Golubjev altábornagynak, a magyar hadifogolyok hazaszállításának lebonyolításával megbízott repatriációs bizottság elnökének. Így a két szakértő tárgyalásai tulajdonképpen csak a hazaszállítandó hadifoglyok, illetve a Foksányban és Máramarosszigeten lévő szovjet repatriációs albizottságok számára a Szovjetunióba küldendő élelmiszer mennyiségére,

872


összetételére, a kiszállítások ütemére és egyéb, ezekkel kapcsolatos kérdésekre terjedtek ki. Az addigiakból a Külügyminisztérium számára úgy tűnt, hogy az egyezmény tárgyalásánál a legproblematikusabb kérdések az eltűnt személyek, a Szovjetuniónak kifizetendő költségtérítés és a hazaszállításokkal kapcsolatos ellátási problémák lesznek.[45]

1947 folyamán, majd 1948 elején további sikertelen kísérletek történtek a moszkvai magyar követségen keresztül a hadifogoly-egyezmény megkötésére vonatkozó tárgyalások megkezdésére, illetve igyekeztek kipuhatolni, hogy a Szovjetunió hol és mikor kívánja megkezdeni a tárgyalásokat. Mindezekre azonban sem a békeszerződés ratifikációja, illetve életbelépése után - pedig korábban többször ehhez kötötték a tárgyalások megkezdését -, sem pedig a hadifogolyszállítások befejezése után nem érkezett válasz.[46] 1948 elején azonban egyre sűrűbben és több szovjet forrásból is olyan tájékoztatások érkeztek a Külügyminisztériumba, hogy "a Szovjetunió kormánya a hadifogoly-egyezményre nézve rövid időn belül javaslatot fog tenni."[47]

Mindemellett Szekfü felhívta a Külügyminisztérium Hadifogoly Osztályának figyelmét arra, hogy a szovjet fél a magyar kormány látogatása előtt valószínűleg nem fog tárgyalási időpontot adni.[48] Valóban, az 1948 februárjában Rákosi Mátyás által vezetett kormányküldöttség Moszkvába érkezése előtt nem érkezett ezzel kapcsolatos értesítés és a kormányküldöttség által megkötött magyar-szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási egyezményben sem történt utalás a szovjet fogságban lévő magyar hadifoglyok és polgári internáltak százezreire vonatkozóan. Sőt még a hadifogoly-egyezmény megkötésére vonatkozóan sem kaptak semmiféle konkrét szóbeli ígéretet. Csupán annyit sikerült elérni, hogy Sztálin megígérte: április 1-jétől újra "teljes erővel" megindulnak a hadifogoly-szállítmányok Magyarországra.[49] Valóban, májustól ismét tömegesen érkeztek haza a foglyok a Szovjetunióból, egészen november elejéig.

Mindenesetre a hadifogoly-egyezmény előkészítésére létrehozott tárcaközi bizottság, élén Pokorny Hermann-nal - aki újabb és újabb problémákat és megközelítéseket vetett fel és ezekhez különböző megoldási javaslatokat dolgozott ki -, az év eleje óta, a szovjet fél tárgyalási szándékáról érkező híreken felbuzdulva, lázasan tovább dolgozott. Munkájukat nagyban nehezítette - mint ahogy egy márciusi értesítés is közölte -, hogy a szovjet kormány ugyan késznek mutatkozott az ügyet tárgyalni, de anélkül, hogy a tárgyalás helye, időpontja és anyaga tekintetében közlést tett volna.[50]

Ilyeténképpen a tárcaközi bizottságnak alapvetően két eshetőségre kellett felkészülnie. Egyrészt arra, hogy a tárgyalásokon csak a hadifoglyok egyezményen kívüli hazaszállításáról lesz szó, másrészt pedig arra, hogy - immár a békeszerződés aláírása után több mint egy évvel - sor kerülhet a hadifogoly-kérdés teljes körű és konkrét megállapodások nyomán történő diplomáciai rendezésére.

873


Előbbi esetén már kitaposott utat járhattak, mivel az előző évben több mint 100 000 hadifogoly érkezett haza a Szovjetunióból.[51] Így tehát már volt gyakorlatuk a szükséges előkészületek kidolgozásában és végrehajtásában, valamint pontosan tudták, hogy melyek a hazaszállítás neuralgikus pontjai. Utóbbi esetében azonban a legfőbb gondot és a legtöbb vitát az okozta, hogy az egyezmény tárgyalásánál milyen szűkre, vagy milyen tágra vegyék annak elképzelhető keretét és anyagát. Belefoglaljanak-e olyan katagóriákat is, melyek nem szorosan hadifogoly-ügyek, de minőségüknél fogva azokhoz közel állnak.

Először is mindkét esetben alapvető volt a még a Szovjetunió területén lévő magyar hadifoglyok és polgári internáltak valószínű létszámának meghatározása, hiszen a tárgyalások során csak annak ismeretében képviselhették megfelelően a magyar érdekeket, lehettek vitaképes partnerek. Hogy a még kint lévők számára és összetételére vonatkozóan minél pontosabb ismereteket szerezzenek, Pokorny Hermann még 1947 november végén, a hazaszállítások után átiratot intézett Rajk László belügyminiszterhez, kérve, hogy "a rendelkezésre álló közigazgatási apparátus felhasználásával, a még hadifogságban lévő vagy eltűnt személyek országos nyilvántartásbavevését haladéktalanul elrendelni méltóztassék."[52] Természetesen ez az adatgyűjtés azoknak a személyeknek a segítségével történt volna, akik még mindig visszavárták hozzátartozóikat. A tervezett ki­töltendő kérdőív a személyi adatok mellett a következő lényeges kérdéseket tartalmazta a még haza nem érkezettekre vonatkozóan: 1.) utolsó ismert tartózkodási helye; 2.) milyen minőségben esett hadifogságba: hivatásos vagy tartalékos, legénységi, tiszthelyettesi vagy tiszti állományú katonaként, munkaszolgálatosként, férfi vagy női polgári személy, munkára igénybe vett (malenkij robot), követségi alkalmazott stb? [53] Sajnos a belügyminiszter elvetette a javaslatot. Így maradtak az addigi, különböző számítások alapján becsült adatok. A Honvédelmi Minisztérium és a Külügyminisztérium becslései szerint - a már korábban elhunytak és a szomszéd államok területére hazaszállított hadifoglyok leszámításával is - még mintegy 150 ezer főt vártak haza, holott hivatalosan csak kb.100 ezer hadifogolyról beszéltek.[54]

A március 11-i tárcaközi értekezleten az egyezményre vonatkozóan Pokorny ismételten felvetette a különböző ún. "kategóriák" tárgyalásokba való felvételét. Ilyenek voltak például a követségek személyzete (bukaresti, szófiai, berlini), a politikai okból elszállítottak, a magyar királyi honvédség különleges alakulatainak tagjai (hírszerző, kémelhárító), a fegyverszüneti időszak alatt elkövetett bűncselekmények miatt elítéltek, a hadifogságban elkövetett vétségek miatt elítéltek stb. A résztvevők többsége kétségesnek ítélte, hogy tanácsos-e ezeket szóba hozni a tárgyalásokon.

Az Igazságügyminisztérium képviselője ugyanakkor indítványozta, forduljanak kéréssel a szovjet kormányhoz, hogy az elítéltek jegyzékét és az elhunytak anyakönyvi kivonatait megkapják.

A népjóléti tárca részéről a szállításoknak az elmúlt évinél rendszeresebbé tételét szorgalmazták és felvetették a deportáltak problémáját. Szóba hozták még, hogy a haza-

874


tért hadifoglyok előadták: a hazaszállításuk előtt keresetüket - már akik kaptak - a hadifogolytábor parancsnoknak le kellett adniuk, mondván, hogy szovjet pénzt nem vihetnek magukkal. Úgy vélik, az egyezményben a hadifoglyok e külön keresetének érvényesítésére is ki kellene térni, mivel "tetemes összegről van szó és kompenzációs alapon esetleg a jóvátétellel kapcsolatban lehetne a kérdést oly formán megoldani, hogy a hadifogoly itteni forintban kapná meg..." Sőt, bízva a Szovjetunió nagylelkűségében, nem kis jóhiszeműséggel úgy vélték, a hadifogolyszállításokért a Szovjetuniónak kifizetendő költségtérítésbe bele lehet számítani majd a fogságba kerültek elvett értékeit és a komáromi tábor költségeit, amelyben "a háború alatt Németországból szökött és menekült oroszok 1944. március 19-ig menedéket találtak."[55] A költségek további lefaragásánál mindannyian egyetértettek abban, hogy a szomszéd államok magyar nemzetiségű állampolgárainak szállítási költségei az illető államot terheljék.[56]

Az ülés végén a kiküldendő bizottság létszámáról és összetételéről folytak viták. Az elnöklő Sebestyén Pál az addigi tervekkel ellentétben - egyrészt a magyar kormány takarékossági intencióira hivatkozva, másrészt, mivel a "szovjet kormány nem szereti a népes delegációt" - jóval kisebb létszámú küldöttséget javasolt. Végül abban állapodtak meg, hogy ha a szovjet kormány átadja az egyezménytervezetet, majd kiderül, milyen létszámú delegációra lesz szükség.

Április 12-én csalódással vegyes örömmel vette kézhez a moszkvai magyar követ a Szovjetunió külügyminisztériumának jegyzékét, melyből a hadifoglyokkal kapcsolatos igen sok probléma megoldása hiányzott. A dokumentum, amelyet többen hadifogoly-egyezmény-tervezetnek aposztrofáltak, nem volt más, mint ultimátumszerű, a hadifoglyok hazaszállítására vonatkozó jegyzék. Ultimátum-jellegét az adta, hogy amikor Kirszanov szovjet követ Szekfünek átadta azt, kiemelte: április 20-ig - azaz 8 napon belül - várja a magyar kormány válaszát, hangsúlyozva, hogy annak elfogadásától függ a hadifogolyszállítások megindítása.[57] (L. a 2. számú mellékletet.)

Az egyoldalas jegyzék azzal az 1945. augusztus 22-e óta már sokat ismételt szólammal kezdődött, hogy "a szovjet kormány elhatározta az összes, a Szovjetunió területén tartózkodó magyar hadifogoly hazaszállítását, kiknek repatriálása a legközelebbi napokban megkezdődik." A jegyzék, meglepő módon, magában foglalta a magyar állampolgárságú német nemzetiségű hadifoglyok "egyenlő alapokon" való repatriálását is. Egy másik, Magyarország számára kedvező apró eleme is volt, mégpedig az, hogy a hadifoglyok hazaszállítása immár csak Máramarosszigeten keresztül fog történni. Ezzel nem csak a szállítás időtartalma rövidült nagy mértékben, hanem a Románián keresztül történő szállítás útvonala is, s mindezzel együtt csökkentek a szállítástechnikai problémák és az azzal kapcsolatos költségek is.

A repatriáció költségeit a békeszerződés alapján határozták meg, azaz Magyarország köteles megtéríteni a Szovjetunió számára "mindazokat a kiadásokat, melyek a magyar hadifoglyok - a már repatriáltak és a repatriálásra kerülők - szállításával és eltartásával kapcsolatosak, a szovjet kormánytól megállapított gyűjtőtáboroktól a debreceni átadó tá-

875


borig". Mindazonáltal semmiféle konkrét összegről nem tettek említést. a költségtérítés konkrét összegére vonatkozó - később várható - tárgyalásoknál magyar részről a Szovjetunió nagylelkűségében reménykedtek.

Ugyanakkor a jegyzék értelmezésével kapcsolatban bizonyos problémák merültek fel. Magyar részről remélték, hogy a költségtérítés összegébe nem számítják majd bele a magyarországi gyűjtőtáborokból (Gödöllő, Cegléd, Jánosháza, Székesfehérvár stb.),[58] valamint a Románia területéről (Temesvár, Tecuci, Foksány stb.) elbocsátott hadifoglyokra eső költségeket, mivel előbbi esetében Magyarországot, utóbbi esetében pedig Romániát terhelték a kiadások.[59] A jegyzék szerint a költségek egy részét pénzben, másik részét természetben (élelemben) kell a magyar kormánynak lerónia. Az élelmet a repatriálásra kerülők ellátásának biztosítására a máramarosszigeti átmeneti tábortól a debreceni átadó táborig, valamint a máramarosszigeti táborban való tartózkodásuk idejére a magyar kormánynak kell "kellő időben" a szovjet repatriáló bizottságok rendelkezésére bocsátania; mennyiségét és milyenségét a Szovjetunió repatriációsügyi meghatalmazottja közli majd.

Ezen kívül magyar részről két állandóan működő, 50-50 vagonból álló szerelvényt kell a repatriáló hatóságok rendelkezésére bocsátani a hadifoglyok Máramarosszigettől Debrecenig szállítására. Az első élelmiszerszállítmányt és a szerelvényeket április 20-ig kell eljuttatni Máramarosszigetre.

A jegyzékre adandó válasz ügyében április 14-én szűkebb körű tárcaközi értekezletet tartottak.[60] A résztvevők egyetértettek abban, hogy a szállítmányok mielőbbi útba indítása érdekében a jegyzékben foglaltakat el kell fogadni.Vita csupán abban volt, hogy a válaszban kifejezésre juttassanak-e pénzügyi feltételeket, vagy ne.[61]

A jegyzékhez mellékelt táviratában Szekfü - addigi tapasztalatai alapján és kiváló helyzetértékeléssel - felhívta a magyar kormány figyelmét a jegyzék elfogadásával várható legnagyobb hátrányra is: "... ha a tervezetet elfogadjuk, akkor a szovjet kormány nem lesz többé esetleg hajlandó a hadifogoly kérdés többi vonatkozásairól tárgyalni és az ezévi szállítmányok befejeztével közölni fogja, hogy több hadifogoly nincs, s e kérdésről nem tárgyal tovább."[62] Olaszország esetében így történt. Sajnos, később ugyanez történt Magyarországgal is. Mindezekkel együtt a Külügyminisztérium április 15-én táviratilag utasította Szekfüt a jegyzékben foglalt feltételek elfogadására, s egyben a következő utasításokat adta:

Először is a pénzügyi kérdésekről "melyek a tervezetben csak általános keretekben mozognak..., a még szükséges részletes tárgyalások" alkalmával előbb kérje ki a magyar kormány utasításait. Másodszor, próbálja elérni a szovjet hatóságoknál, hogy a román és csehszlovák állampolgárságú hadifoglyokat már a máramarosszigeti átmeneti táborban vegyék át a román és a csehszlovák kormány megbízottai és egyúttal azok költségeit az

876


illető államok állják. Harmadszor, kísérelje meg a szovjetek által a hadifoglyoktól "átvett rubelnek a magyar fizetési kötelezettségek kiegyenlítésére való felhasználását".[63]

Miután a követ az utasítások szerint eljárt, csupán annyit sikerült elérnie, hogy a román és a csehszlovák állampolgárságú hadifoglyok költségei ne Magyarországot terheljék.[64] Később a szovjet külügyminisztériumban nem kis meglepődést okozott, hogy Rajk László belügyminiszter kérésére a Külügyminisztérium interveniált a szovjet repatriációsügyi bizottságnál, hogy a német nemzetiségű hadifoglyokat csak Máramarosszigetig szállítsák, személyi adataikat pedig Debrecenben adják át. Ott majd döntenek arról, hogy kik azok, akik hazatérhetnek és kiket szállítsanak Németország szovjet megszállási övezetébe.[65]

A magyar kormány július 23-i, a szovjet külügyminisztériumhoz címzett és a moszkvai magyar követségre küldött táviratában végül hivatalos jegyzék formájában is megerősítette április 15-i elvi nyilatkozatát, melyben a szovjet kormány által a hadifoglyok hazaszállítása vonatkozásában szabott feltételeket tudomásul vette és elfogadta.[66]

Egyes kormánykörök még ezek után is abban reménykedtek, hogy a jegyzékváltás, mint elvi alap-megállapodás után a hadifogoly-kérdés minden problémakörét felölelő tárgyalások következnek majd. A Külügyminisztérium az érdekelt tárcák vezetését felkérte, hogy jelöljék ki képviselőiket "a Szovjetunióval kötendő hadifogoly-egyezmény előkészítésére és letárgyalására alakítandó" bizottságba.[67] Ez már azután történt, hogy Zorin, a Szovjetunió külügyminiszter-helyettese kijelentette: a hadifogoly-egyezmény megkötésére nézve "szovjet részről kormánydelegációk összeülése feleslegesnek látszik".[68]

A koaliciós kormányzat egyik fele - minden addigi tapasztalata és ismerete ellenére - még hónapokig nem akarta és nem is tudta elhinni, hogy a jegyzékváltással - amelyben csak a hadifoglyok hazaszállításáról volt szó - a Szovjetunió részéről a probléma lekerül napirendről és nem lesz már hajlandó a kérdéskörre vonatkozóan nemcsak hogy tárgyalni, de még beszélni sem.

1948 végével, a hazaszállítások befejeztével a még reménykedőknek is ki kellett ábrándulniuk, beteljesedett az, ami Olaszország esetében is történt és amire Szekfü Gyula, a moszkvai nagykövet hazáját figyelmeztette. Akkorra, hivatalosan, a nyilvánosság számára, a magyar kormányzat is megoldottnak tekintette a hadifogoly-kérdést. Rákosi Mátyás többször is kijelentette, hogy már csak a szovjet hatóságok által elítélt háborús bűnösök maradtak kint. Minden előzetes bejelentés nélkül szűnt meg a kommunista párt által kiadott, s alapvetően propagandacéllal indított Magyar Hadirokkant és Hadifogoly Híradó, hiszen betöltötte feladatát - a tényleges hatalom immár a kommunista párt kezében volt. Felszámolták a minisztériumok hadifogoly-osztályait, befejezték működésüket a pártok hadifogoly-irodái is.

A Magyar Kommunista Párt 1945-1948 között, főként választási kampányai során, gyakran használta tekintélyének növelésére azt az érvet, hogy a Szovjetunióban fogva tartott magyar hadifoglyok sorsa szorosan összefügg a baloldal választási eredményeivel

877


és az MKP-nak a Szovjetunióhoz fűződő baráti viszonyával. Mindez valóban így is volt, de nem olyan előjellel, ahogy azt Rákosiék hirdették. A hadifogoly-kérdéssel való manipuláció egyik írásos bizonyítéka az az 1947. július 17-én kelt, Molotovnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökhelyettesének írt levél, amelyben Szerov belügyminiszter-helyettes, Rákosi kérésének engedve, 1947. július 17-től - tehát a parlamenti választások előtti időszakban - szüneteltette a magyar hadifogoly tisztek repatriálását.[69]

1948 végén még mindig több mint 200 000 szovjet fogságba került magyar személyt vártak vissza szeretteik. Róluk - nagyobb részük akkorra már nem volt az élők sorában - a szovjet szervek hivatalosan semmilyen információt nem adtak.[70]. Sokan közülük az útmenti árkokban vagy a vasútvonalak mentén sietve megásott, hevenyészett sírokban, névtelen fejfák alatt nyugodtak, legtöbbjük azonban a gyűjtő-, az átmeneti-, vagy a szovjetunióbeli céltáborok környékén kialakított, jeltelen tömegsírokban aludták örök álmukat. Többségük elhalálozásakor semmiféle adatot sem vettek fel, csupán a létszám csökkenését regisztrálták. Ugyanakkor még mindig jelentős volt a szovjet lágervilág magyar lakóinak száma.

A még élők érdekében már csak a magyar emigráció emelt szót. A Németország nyugati felében működő Magyar Harcosok Bajtársi Közösségén (MHBK) belül 1949-ben létrejött a hadifogolyszolgálat, amely 2603 szovjetunióbeli (hadifogoly-, munka-, kórház-) tábor helyét és számát azonosította.[71] A MHBK megbízásából Palásthy Rezső -maga is megjárta a szovjet lágereket - 1950-ben a rendelkezésükre álló dokumentumok­ból összeállította a Fehér Könyvet, amelyben a világ közvéleménye elé tárta a Szovjet­unióba hurcolt magyar foglyok tragikus sorsát. Az ENSZ kényszer- és rabszolgamunkát vizsgáló ad hoc bizottsága áttanulmányozta azt és hitelesnek ismerte el.[72]

A közösség munkájának sikerét bizonyítja, hogy a nemzetközi közvélemény nyomására az ötvenes évek elején újabb, viszonylag jelentősnek mondható transzportok érkeztek Magyarországra a Szovjetunióból.[73] Sajnos a hazabocsátott hadifoglyok túlnyomó többsége csak a kazincbarcikai vagy a tiszalöki internálótáborban eltöltött hosszabb-rövidebb idő után térhetett vissza a civil életbe. Még 1956-ban is tértek haza magyarok a szovjet hadifogolytáborokból.

A Szovjetunió sohasem kötött Magyarországgal hadifogoly-egyezményt, ehelyett ultimátumszerű jegyzékkel "rendezte" a kényes ügyet, hogy a békeszerződés bizonyos olvasata szerint vállalt kötelezettségének valamilyen formában mégis eleget tegyen. Tulajdonképpen még az összes a Szovjetunió területén lévő hadifogoly hazaszállítását sem vállalta, csupán "elhatározta".

A Szovjetuniónak nem állt érdekében, hogy az általa elhurcolt emberek sorsáról bármiféle konkrétum is a napvilágra kerüljön. A szovjet kormány - bár belügyi szerveinek adminisztrációja nem mindig volt eléggé áttekinthető - tisztában volt azzal, hogy több százezer ember életével nem tud elszámolni.

878


1.számú melléklet

M e g á l l a p o d á s

egyrészt a Magyar Köztársaság, másrészt a Szocialista Szovjet Köztársaságok Szövetsége, a Fehérorosz Szocialista Szovjet Köztársaság és az Ukrán Szocialista Szovjet Köztársaság között a békeszerződés 21. cikkének végrehajtása tárgyában.

Egyrészről a Magyar Köztársaság Kormánya, másrészről a Szocialista Szovjet Köztársaságok Szövetsége, a Fehérorosz Szocialista Szovjet Köztársaság és az Ukrán Szocialista Szovjet Köztársaságnak a kormányai attól az óhajtól vezéreltetve, hogy a magyar hadifoglyok mielőbbi hazaszállítása lehetővé tétessék, elhatározták, hogy a Szocialista Szovjet Köztársaságok Szövetségéhez tartozó államok területén vagy az általuk megszállott területeken lévő magyar hadifoglyok hazaszállítása körül követendő eljárást a Párizsban 1947. évi február 10. napján kelt békeszerződés 21. cikke értelmében megállapodással szabályozzák.

Ebből a célból meghatalmazottaikká kinevezték:

[...]

A Meghatalmazottak meghatalmazásaikat egymással közölték s azokat rendben találták. A Meghatalmazottak a következő rendelkezésekben állapodtak meg:

1. cikk

Hazaszállítandó személyek

A szerződő felek között egyetértés áll fenn arra nézve, hogy a Szocialista Szovjet Köztársaságok Szövetségének területén vagy az általa megszállott területen lévő minden magyar hadifoglyot haza kell szállítani volt lakhelyére.

1./ aki a volt magyar hadseregben vagy annak kisegítő alakulataiban szolgált és a Szövetséges és Társult Hatalmak elleni hadműveletek során, vagy a fegyverszünet tartama alatt akár a Szocialista Szovjet Köztársaságok Szövetsége területén, akár Magyarország területén vagy más megszállott államok területén a szovjet hadsereg vagy más szovjet szervek fogságába került;

2./ aki nem szolgált ugyan a volt magyar hadseregben vagy annak kisegítő alakulataiban, de az 1. pontban említett területeken az ott említett időtartam alatt bármely módon fogságba került vagy a Szocialista Szovjet Köztársaságok Szövetsége területére háborús okkal összefüggő egyéb körülmények között jutott;

A hazaszállításnak fajra, nemre, korra, vallásra és katonai rangra, vagy egyéb megkülönböztetésre tekintet nélkül meg kell történnie.

2. cikk

A hazaszállítás időtartama

A hazaszállításnak mielőbb folyamatosan kellene lebonyolódnia.

3. cikk

A szállítás megszervezése és végrehajtása

A szállítás megszervezését és végrehajtását a kijelölendő gyülekező pontoktól Magyarország határáig a Szocialista Szovjet Köztársaságok Szövetsége biztosítja.

4. cikk

Magyar szervek közreműködése a hazaszállítás lebonyolításánál

A Szocialista Szovjet Köztársaságok Szövetségének Kormánya hozzájárul ahhoz, hogy a Magyar Köztársaság Kormánya a hadifoglyok kiválogatásának s folyamatos hazaszállításának megkönnyítése céljából a Szocialista Szovjet Köztársaságok Szövetségének területére bizottságot küldhessen ki.

879


5. cikk

A hazaszállítással kapcsolatos költségek

A jelen megállapodás értelmében teljesítendő hazaszállításokkal kapcsolatos költségek megtérítésének módozatait külön megállapodás fogja szabályozni.

6. cikk

Elhalálozási adatok közlése

A Szocialista Szovjet Köztársaságok Szövetségének kormánya a fogságban elhalt személyek halotti anyakönyvi kivonatait, vagy azok elhalálozására vonatkozó hivatalos tanúsítványokat, vagy kimutatásokat a Magyar Köztársaság Kormányának rendelkezésére fogja bocsátani.

7. cikk

Hullaszállítások

A Szerződő Felek Kormányai kölcsönösen lehetővé fogják tenni, hogy a hadműveletek során vagy hadifogságban meghalt személyek holttesteit a hozzátartozók a vonatkozó közigazgatási és egészségügyi szabályok betartása mellett hazaszállíthassák.

8. cikk

Hadi-sírok

A Szerződő Felek Kormányai kölcsönösen lehetővé fogják tenni egymásnak a Másik Szerződő Fél területén lévő hadi-sírok és hadifogoly sírok rendezését és karbantartását.

9. cikk

Haza nem tért hadifoglyok

Az általános hazaszállítás keretében haza nem tért hadifoglyokra s polgári személyekre így különösen az eltűnt személyekre vonatkozó felvilágosításokat a Szerződő Felek kormányai egymásnak diplomáciai úton fogják megadni.

10. cikk

A fegyverszünet tartama alatt hazatért hadifoglyok

A Magyar Köztársaság Kormánya indíttatva érzi magát arra, hogy leghálásabb köszönetét fejezi ki a Szocialista Szovjet Köztársaságok Szövetsége Kormányának azért a nemes magatartásért, hogy a magyar hadifoglyok egy részének hazaszállítását a a nemzetközi szokásoktól eltérően már a fegyverszünet tartama alatt lehetővé tette.

11. cikk

Záró rendelkezések

A jelen Megállapodás aláírásának napján lép hatályba és megerősítésre nem szorul.

Készült két eredeti példányban magyar és orosz nyelven.

Kelt, Budapesten 1947. évi

          HL HM Bée.cs.i. A/I./95. 172.454/10.c-1947.

880


2.számú melléklet

KüM 1432/pol.-1948.                                                                                                         Fordítás

A Szovjetunió Külügyminisztériuma biztosítja a Magyar Köztársaság Nagykövetségét nagyrabecsüléséről és 1948. március 24-én kelt 27/48.sz. jegyzékével kapcsolatban tisztelettel közli, hogy a Szovjet Kormány elhatározta az összes, a Szovjetunió területén tartózkodó magyar hadifogoly hazaszállítását, kiknek repatriálása a legközelebbi napokban megkezdődik. A magyar állampolgárságú, német nemzetiségű hadifoglyok egyenlő alapokon repatriáltatnak Magyarországra.

A közeli repatriálással kapcsolatosan a minisztérium tisztelettel közli a Nagykövetséggel, hogy a hadifoglyok repatriálásának feltételei alapjában ugyanazok maradnak, mint amelyeket a Minisztérium 1947. június 12-én kelt jegyzéke tartalmaz, éspedig:

A Szovjetunió Kormánya biztosítja a repatriálandó magyar hadifoglyok szállítását a gyűjtőtáborokból Románia (Máramarossziget) területén keresztül az átadó táborig, Debrecenig, ahol a repatriálandó hadifoglyok akta és jegyzék szerint kerülnek átadásra a Magyar Kormány képviselőinek.

A Magyar Kormány pedig a Békeszerződés 21. cikke 2. pontja értelmében megtéríti a Szovjetunió Kormányának mindazokat a kiadásokat, melyek a magyar hadifoglyok - a már repatriáltak és a repatriálásra kerülők - szállításával és eltartásával kapcsolatosak, a Szovjet Kormánytól megállapított gyűjtőtáboroktól a debreceni átadó táborig.

A repatriálandók első és következő csoportjai ellátásának biztosítására a [máramaros]szigeti átmenő tábortól a debreceni átadó táborig, valamint a [máramaros]szigeti átmenő táborban való tartózkodásuk idejére, a Magyar Kormánynak kellő időben kell természetbeni élelmet bocsátania a szovjet repatriáló hatóságok rendelkezésére; ennek mennyiségét és milyenségét a Szovjetunió repatriációsügyi meghatalmazottja fogja közölni. Az említett élelmet legkésőbb április 20-ig kell a szovjet repatriációs hatóságok szigeti képviselőinek rendelkezésére bocsátani.

Ezenkívül kívánatos, hogy a repatriálandók a [máramaros]szigeti átmenő táborból Debrecenig való szállítására a Magyar Kormány két állandóan működő, 50-50 vagonból álló szerelvényt bocsásson rendelkezésre. A repatriálandók első csoportjának szállítására ezen szerelvényeket április 20-ára kell [Máramaros]szigetre előállítani.

Ami a Szovjetunió területén fekvő gyűjtőtáboroktól a [máramaros]szigeti átmenő táborig való élelmezéshez szükséges élelmet illeti; azt a Szovjetunió Kormánya adja. Természetesen a Magyar Kormány a kiadások ezen részét is megtéríti a Szovjet Kormánynak.

Minden egyéb technikai jellegű, a repatriáció lebonyolításával kapcsolatos kérdést a két kormány repatriációs meghatalmazottjai rendeznek.

A Külügyminisztérium tisztelettel kéri a Nagykövetséget, hogy a fentieket a Magyar Kormány tudomására hozza és igazolja a Magyar Kormány beleegyezését a repatriációnak a jelen jegyzékben foglalt feltételeibe.

Moszkva, 1948. április 12.

          MOL XIX-J-1-j, IV-438.1.

Zalán Bognár

881


[1] Stark Tamás: Magyarország második világháborús embervesztesége. MTA Történettudományi Intézet, Budapest, 1989. 52. o.; Fehér könyv a Szovjetunióba elhurcolt hadifoglyok és polgári deportáltak helyzetéről. (A továbbiakban: Fehér könyv) Hungária Kiadás, Bad Wörishofen, 1950. 18. o.

[2] Stark Tamás: "A magyarokat meg kell büntetni". História, 1991/5. sz. 41. o.; Fehér könyv, 5. o.

[3] magyar törvénytár. budapest, 1937. 373. o.

[4] Népszava, 1945. augusztus 23.

[5] Kossuth Népe, 1946.április 21.

[6] A Honvédelmi Minisztérium a békeelőkészítés folyamán, 1946 áprilisában a Budapesten állomásozó Szovjet, Angol és Amerikai Katonai Missziókhoz eljuttatott egy "Emlékiratot", melyben többek között kifejtették a hadifogoly-kérdésre vonatkozó magyar álláspontot is. Hadtörténelmi Levéltár (HL), Honvédelmi Minisztérium (HM), Békeelőkészítő csoport iratai (Bée. cs. i.) A/I./94. "Kivonat az 1946. évi április hóban készült és a Szövetséges Hatalmakhoz címzett Emlékiratból, a hadifogolykérdéssel kapcsolatosan."

[7] HL HM Bée. cs. i. A/I./94. "A magyar békedelegáció által 1946. évi szeptember hó 30-án a párizsi békeértekezleten a hadifogoly kérdéssel kapcsolatban tett megjegyzéseiről."

[8] Haas György: Második Trianon. Békéscsaba, 1995. 190. o.

[9] HL HM Bée. cs. i. A/I./95. Szemes István ezredes 1947. március 26-án kelt "Emlékeztetője," melyet a frissen kinevezett honvédelmi miniszter, Dinnyés Lajos számára készített. Szemes ezredes ebben a dokumentumban felvázolja a Honvédelmi Minisztériumnak a hadifogoly-problémakör megoldása érdekében kifejtett addigi tevékenységét, valamint az elmúlt időszak eseményein keresztül bemutatja, hogy hogyan szorították, szorítják ki a Honvédelmi Minisztériumot a SZEB segítségével a hadifogoly-kérdés intézéséből.

[10] A Honvédelmi Minisztériumban kétféle megközelítés és adatok szerint végeztek számításokat a még a Szovjetunió területén lévő hadifoglyok számára vonatkozólag. A két eredmény 430 000 és 460 000 fő volt. Végül, a két eredmény számtani középértékét véve, kerekítve 450 000 főt kaptak végeredményként. HL HM 7187-1947.eln. "Szovjet-magyar hadifogoly-egyezmény megkötéséhez adatok közlése". Pokorny Hermann naplójában 400-500 000 hadifogolyról tett említést. HL Personalia 94/A, 1.doboz. L. még Stark Tamás: i. m. 59. o.

[11] HL HM Bée. cs. i. A hadifogoly-egyezmény előkészítésére alakult tárcaközi bizottság üléseinek jegyzőkönyvei.

[12] Pokorny Hermann vezérezredes (Kremsier, 1882 - Budapest, 1960.). 1917-1918-ban részt vett a breszt-litovszki tárgyalásokon. 1920-ban megfigyelőként néhány hónapot a Wrangel-hadseregnél töltött. 1935-ben altábornagyi rangban helyezték nyugállományba. 1945 elején Malinovszkij főparancsnokságán dolgozott. 1945. február 8-tól a Külügyminisztérium Fegyverszüneti Osztályának vezetője, a magyar Fegyverszüneti Bizottság elnöke, majd vezérezredesként jóvátételi kormánybiztos is egyben. A békekötés után a Külügyminisztérium Hadifogoly Osztályának vezetője, a szovjet-magyar hadifogoly-egyezményt előkészítő tárcaközi bizottság elnöke. 1949. február 1-vel véglegesen nyugállományba helyezték. HL Personalia 94/A, 2.doboz., HL AKVI 1890/1882. Bőveben még Szakály Sándor: Az ellenforradalmi Magyarország hadseregének (1919-1944) felső vezetése. Adattár II. rész. L-Z. In.: Hadtörténelmi Közlemények (HK) 1984/3. 579. o.

[13] HL HM Bée. cs. i. A/I/93. Czebe Jenő "Feljegyzése" az 1947. február 17-i, a hadifogoly-megállapodás tárgyában tartott tárcaközi értekezletről.

[14] A Honvédelmi Minisztérium képviselői a hadifogoly-kérdéssel kapcsolatos tárgyalásokon: Szemes István ezredes (1906-1953). Részt vett a katonai ellenállásban, amiért a nyilasok Sopronkőhidára szállították, majd Bajorországba deportálták. 1945 nyarán érkezett vissza, Magyarországra. A Honvédelmi Minisztériumban 1945. november 15-én megalakult Békeelőkészítő Osztály vezetője. Annak megszűnése után, 1947-ben, a Honvédelmi Minisztérium képviselője a Külügyminisztériumnál. 1947-ben Franciaországba távozott. (HL HM 20.611-1947.eln.; Almásy Pál: Sopronkőhidai napló. Budapest, 1984. 280. o.), Literáty Ervin ezredes (1894. Ilava) 1916-ban századparancsnokként harcolt az orosz hadszíntéren, majd két évet töltött orosz hadifogságban. A Tanácsköztársaság idején a 69. "vörös" dandár századparancsnoka. 1940-1945 között a Honvéd Vezérkar 2.osztályához volt beosztva. 1945-1947 között a HM Hadifogoly és Veszteségi Osztály vezetője. 1952-ben kitelepítetté, majd lefokozták. (HL AKVI 1154/1894.), Czebe Jenő vezérkari alezredes (1914-1949). 1945 áprilisától a HM Személyügyi Osztályán teljesített szolgálatot.1947 őszétől a csehszlovák-magyar, 1948 szeptemberben a szovjet-magyar határmegállapító bizottság tagja. 1949 február 26-án kémkedés vádjával a HM Katonapolitikai Osztály letartóztatta. Kihallgatása közben, 1949.június 7-én szökést kísérelt meg, menekülés közben lelőtték (HL Budapesti Katonai Törvényszék, 848/1949.)

[15] HL HM Bée. cs. i. A/I/93. Czebe Jenő vk.alez. 1947.február 17-i "Feljegyzése" (l. a 13. sz. jegyzetet!)

[16] HL HM Bée. cs. i. A/I./95. Szemes István ezds. "Feljegyzése" az 1947. február 21-i, a hadifogoly-egyezményt előkészítő értekezletről.

[17] A hadifogoly-egyezmény első, vagyis az úgynevezett "alap megállapodástervezete" a HL HM Bée. cs. i. A/I./94. sz. tételben található, míg a tárcaközi bizottság által elfogadott végleges megállapodás-tervezet a HL HM Bée. cs. i. A/I./95.számú tételben, amelyet a Külügyminisztérium 172.454/10.c-1947. számon iktatott. (L. az 1. számú mellékletet.)

[18] HL HM Bée. cs. i. A/I/95. Szemes István ezds. "Feljegyzése" a hadifoglyokkal kapcsolatos megállapodás-tervezet tárgyában 1947. február 24-én tartott tárcaközi értekezletről.

[19] Hódmezővásárhelyen állítottak fel egy tábort azoknak, a visszacsatolt területekről származó, magyar nemzetiségű, volt szovjet hadifoglyoknak, akiket Magyarországra szállítottak vissza és az állandó lakhelyük szerinti szomszédos ország nem, vagy csak nehézkesen volt hajlandó repatriálni őket. Hazatérhetési engedélyük megérkezéséig ott szállásolták és látták el őket.

[20] Nem volt teljesen irreális, új gondolat a vízi úton való szállítás, hiszen az első világháború után az oroszországi magyar hadifoglyok hazaszállításánál ennek a szállítási módnak jelentős szerep jutott. Igaz, hogy abban az időben a tengeri szállításnak jutott komoly szerep, mivel akkor a foglyok jó részét Oroszország szibériai és távol-keleti részéből hozták haza. V. ö. Bonhardt Attila: A magyar hadifoglyok hazaszállítása az első világháború után. Kandidátusi értekezés, Budapest, 1994. 120-127. o.

[21] Joint Distribution Committee (Általános Szétosztó Bizottság). Az első világháború alatt az USA-ban, a háború áldozatainak segélyezésére alakult zsidó szervezet, amely a második világháború idején nemzetközivé vált.

[22] HL HM Bée. cs. i. A/I/95. "Jegyzőkönyv" az 1947.március 3-i a hadifoglyok hazaszállítása tárgyában megtartott tárcaközi értekezletről. Ugyanitt: "Feljegyzés" az 1947.március 3-i hadifogoly tárcaközi értekezletről.

[23] az 1947-ben még szovjet fogságban volt magyar zsidók száma a különböző becslések és számítások alapján 20-25 000-re tehető; a Honvédelmi Minisztérium becslése alapján kb. 20 000 főre (HL HM 7187-1947.eln.); a Magyar Vöröskereszt Kutató és Tudósító Irodája szerint 20-25 000 főre (MOL XIX-J-1-j, IV-438.1. MVKTI 1516/Ku.i.-1947.) Egy másik HM adat szerint "mintegy 25 000 munkaszolgálatos maradt Szov­jetoroszországban": HL HM Bée. cs. i. A/I/95. "Jegyzőkönyv" az 1947.március 17-i, a magyar hadifoglyok hazaszállításának előkészítése tbn. megtartott értekezletről. L. még Stark Tamás: Magyar zsidók szovjet fogságban. História, 1994/2. sz. 11-12. o.

[24] HL HM Bée. cs. i. A/I/95. Szemes ezds. 1947.március 8-i "Feljegyzése" a hadifoglyok hazaszállítása tárgyában az American Joint egyik képviselőjével folytatott beszélgetésről.

[25] HL HM Bée. cs. i. A/I/95.A Magyar Külügyminisztériumban 1947. március 17-én megtartott tárcaközi értekezlet "Jegyzőkönyve." HL HM Bée. cs. i. A/I/94. "Feljegyzés" az 1947. március 17-én, a hadifogoly megállapodás tárgyában tartott tárcaközi értekezletről.

[26] Galac = Galaţi. Folyami kikötőváros Romániában az Al-Dunán a Szeret-folyó torkolatánál.

[27] Ismail = Izmajil. Folyami kikötőváros a Szovjetunióban (ma Ukrajnában) a Duna-delta Kilijai-ágánál.

[28] Botár Bálint a bizottság ülésén részletesen kifejtette a szállítási költségek összetevőit. Szovjet részről egy személy után kb. 500 rubelt számítanak fel, ami 500 forinttal volt egyenlő. Ehhez még kb.100 forint költség járul a román és a magyar vasút vonalakon. Mindez együttvéve adja ki a 25 000 munkaszolgálatosra kivetítve a 15-20 millió forintot.

[29] HL HM Bée. cs. i. A/I/95. "Jegyzőkönyv" (l. a 25. jegyzetnél!).

[30] HL HM Bée. cs. i. A/I/94. "Feljegyzés" (l. a 25. jegyzetnél!).

[31] HL HM Bée. cs. i. A/I/95. "Emlékeztető" az 1947.március 24-i, a hadifoglyok hazahozatalát előkészítő tárcaközi értekezletről.

[32] Uo.

[33] HL HM Bée. cs. i. A/I/95. "Emlékeztető" az 1947. április 8-i, a hadifogoly-ügyben megtartott értekezletről.

[34] Magyar Országos Levéltár (MOL) XIX-J-1-j, IV-438.1. A Külügyminisztérium (KüM) 180.045/res/10.c-1947. számú, 1947.május 14-i minisztertanácsi előterjesztés, melyben a KüM a Minisztertanács hozzájárulását kéri a kormánybizottság kiküldéséhez. A bizottság vezetésével a hadifogoly hozzátartozók körében is kedvelt Pokorny Hermannt jelölték ki. A bizottság tagjai sorába a következőket delegálták: a KüM részéről az elnökön kívül dr Szondy Viktort, aki szükség esetén a kormánybizottság elnökét helyettesíti, dr Vladár Ervin követségi tanácsost, dr Tóth Miklós miniszteri segédtitkárt, mint a bizottság titkárát, a Honvédelmi Minisztériumból Sólyom László vezérőrnagyot és Literáty Ervin ezredest, a Népjóléti Minisztériumból dr Újhelyi Szilárd miniszteri osztályfőnököt, dr Benedek Jenő miniszteri tanácsost, dr Botár Bálint miniszteri osztálytanácsost, dr Hetényi Károly miniszteri tanácsost, a Belügyminisztérium részéről dr Drégelyi István rendőr hadnagyot, a Pénzügyminisztérium képviseletében dr Rónyi Béla miniszteri tanácsost és dr Máté Jenő miniszteri titkárt, a Közlekedésügyi Minisztériumból dr Balázs Zoltán MÁV főfelügyelőt, a MÁV három közlekedéstechnikai szakértőjét, dr Pataricza Ilona orosz tolmácsot és egy katonai tolmácsot.

[35] HL HM Bée. cs. i. A/I/95. "Emlékeztető" az 1947.május 7-i, a hadifogoly ügyben megtartott értekezletről.

[36] HL HM Personalia 94/A, 2.doboz . Pokorny Hermann feljegyzése a Szovjetunióban lévő magyar hadifoglyok hazaszállításával összefüggő tevékenységéről.

[37] Vorosilov marsall, a SZEB elnöke 1946 februárjában végleg elhagyja Magyarországot. Így gyakorlatilag Szviridov lett a magyarországi SZEB vezetője, bár formailag, a SZEB megszűnéséig, Vorosilov maradt az elnök.

[38] MOL XIX-J-1-j, IV-438.12., KüM 180.055/res/10.c-1947.

[39] MOL XIX-J-1-j, IV-438.12., A Szovjetunió Külügyminisztériumának 32. sz. jegyzéke. (A KüM 180.055/res/10.c-1947. sz. irathoz csatolva.)

[40] MOL XIX-J-1-j, IV-438.1., KüM 180.054/res/10.c-1947.

[41] MOL XIX-A-83-a, 1947/177. sz. minisztertanácsi jegyzőkönyv

[42] HL Personalia 94/A, 2.doboz. Pokorny Hermann feljegyzése.

[43] Stark Tamás: Hadifoglyok békében. Mozgó Világ,1989. 10. sz. 104. o.

[44] HL Personalia 94/A, 2. doboz. Pokorny Hermann feljegyzése.

[45] MOL XIX-J-1-j, IV-438.1., KüM 180.115/res/13-1947.

[46] MOL XIX-J-1-j, IV-438.12. KüM I. Tájékoztató; IV-438.3. KüM II. sz. Tájékoztató.

[47] MOL XIX-J-1-j, IV-438.1. 180.520/res/7-1948. sz. Minisztertanácsi előterjesztés.

[48] Uo.

[49] Szabad Nép, 1948. február 23.; MOL XIX-J-1-j, IV-438.4., KüM V.Tájékoztató.

[50] MOL XIX-J-1-j, IV-438.4., KüM 180.534/res/7-1948.

[51] MOL XIX-J-1-j, IV-438.3., KüM III.Tájékoztató.

[52] MOL XIX-J-1-j, IV-438.1., KüM 180.333/res/13-1947.

[53] Uo.

[54] MOL XIX-J-1-j, IV-438.4. KüM 180.534/res/7-1948.

[55] MOL XIX-J-1-j, IV-438.4. KüM 180.534/res/7-1948.

[56] Jugoszláviával szemben erről már nem lehetett szó, mivel Magyarország egy korábbi, a magyar nemzetiségű hadifoglyok repatriálására vonatkozó megállapodásban ezt a kérdést Jugoszláviával már rendezte.

[57] MOL XIX-J-1-j, IV-438.1. KüM 1432/pol.-1948.

[58] A magyarországi gyűjtőtáborok felsorolását l. Bognár Zalán - Domokos József: Magyarországi hadifogolygyűjtő-táborok. In.: Magyarország a második világháborúban. Lexikon A-Zs. (Szerk: Sipos Péter - Ravasz István) Budapest, 2. kiadás, 1997. 299. o.

[59] MOL XIX-J-1-j, IV-438.1. KüM 180.576/res/7-1948.

[60] Az értekezleten a Külügyminisztérium, a Pénzügyminisztérium, a Népjóléti Minisztérium és a Nemzeti Bank képviselői voltak jelen.

[61] MOL XIX-J-1-j, IV-438.4., "Feljegyzés" az 1948.április 14-i tárcaközi hadifogoly-értekezletről.

[62] MOL XIX-J-1-j, IV-438.1., KüM 1432/pol.-1948.

[63] MOL XIX-J-1-j, IV-438.4., "Feljegyzés."

[64] MOL XIX-J-1-j, IV-438.4., VI. Tájékoztató.

[65] MOL XIX-J-1-j, IV-438.1. KüM 180.594/res/7-1948.

[66] MOL XIX-J-1-j, IV-438.1. KüM 180.605/res/7-1948.

[67] MOL XIX-J-1-j, IV-438.1., PüM 33/res-1948. ( A KüM 180.605/res/7-1948-hoz csatolva.)

[68] L. a 61. sz.jegyzetet: VI. Tájékoztató.

[69] Györkei Jenő: Rákosi és a magyar hadifoglyok. Új Magyarország, 1995. május 20.

[70] Fehér könyv, 5. o.; Stark Tamás: Magyarok szovjet fogságban. História, 1995/2. sz. 24. o. Stark Tamás egy másik tanulmányában ugyanakkor 250-300 000-re teszi a szovjet hadifogságban elhaltak számát. "A magyarokat meg kell büntetni" História, 1991/5. sz. 41. o.

[71] Fehér könyv, 69-100. o.

[72] Stark Tamás: Hadifoglyok békében. (l. a 43. sz. jegyzetet!)

[73] 1950-1951-ben 20 000 hadifogoly érkezett a Szovjetunióból. Hungária, München, 1953.április 17.

<back to contents>