RAVASZ ISTVÁN

<back to content>

AZ ERDÉLYI HADMŰVELETEK 1944 KÉSŐ NYARÁN -KORA ŐSZÉN

VI. (BEFEJEZŐ) RÉSZ[1]

A védelem kiépítése Torda térségében

1944. szeptember 8-án Vidos Géza vezérőrnagy, a II. hadtest műszaki parancsnoka megszemlélte az Aranyos vonalát Borrév (Buru) és Aranyosgyéres (Cimpia Turzii) között, beleértve Tordát. Az Aranyos torkolata és Maroslekence (Lechinta) között, beleértve Marosludast, ugyanezt Esze Jenő százados, a 2. páncélos utászzászlóalj parancsnoka hajtotta végre. Szemleútjuk már a védővonal kialakítását készítette elő. Megvizsgálták a hidakat a robbantásra történő előkészítés, a folyópartokat a védőállások műszaki berendezése szempontjából, valamint az Aranyos és a Maros déli partját Tordánál és Marosludasnál hídfők műszaki berendezése céljából. Intézkedtek olyan szükségátkelőhelyek berendezésére, amelyek a visszavonulást biztosítják, s az utolsó katonák visszaérkezése után felszámolásra (rombolásra) kerülnek.[2] Ilyen volt például a 2. páncélos utászzászlóalj által Aranyosegerbegy (Viisoara) térségében az Aranyosban kialakított három harckocsigázló.[3]

A védőállások kiépítését jelentősen segítette, hogy a szeptember 5-i támadás gyors térnyerése miatt a románok nem tudták sem kiüríteni, sem lerombolni az aranyosgyéresi drótüzemet. Ennek udvarán 800 vagon (!) szögesdrótot találtak a beérkező magyar alakulatok. Elszállítására ugyan nem állt rendelkezésre kellő vasúti kapacitás, de az Aranyos menti védelmi rendszerbe történő beépítéséről Vidos már 8-án intézkedett.[4] Az állásépítéshez nem állt rendelkezésre elegendő műszaki alakulat, ezért a lakosságot és annak szerszámait is igénybe vették.[5]

11-én Vidos hadihíd telepítését rendelte el Tordánál. A feladatot 13-áig a 7. tábori pótutászszázad hajtotta végre, egy, a németek által rendelkezésre bocsátott "B" típusú hadihídkészlet felhasználásával.[6] 10-12-én a 2. páncélos utászzászlóalj 2. százada telepített 50 t teherbírású hadihidat az Aranyoson Aranyosegerbegynél.[7]

11-én a Borrévtől Tordáig terjedő folyószakaszon az 59. utászzászlóalj parancsnoka, Hunyor Sándor százados kapott parancsot az Aranyoson átívelő három híd megerősítésére (közülük az általa legjobbnak ítéltet 16 t teherbírásúvá), egyidejűleg robbantásra való előkészítésére.[8]

79


A Torda környéki védőállások műszaki berendezését Vidos vezérőrnagy irányította, de a tordai csata idején már nem ő koordinálta a II. hadtest kötelékébe tartozó műszaki alakulatok szakfeladatait. Szeptember 10-én megérkezett kinevezése az I. hadtest műszaki parancsnokává, egyben a hadműveleti terület műszaki felügyelőjének helyettesévé. Vidos a továbbiakban a pesti hídfőt keletről védő Attila-vonal kiépítését irányította. A II. hadtest műszaki parancsnoki beosztását 13-ától Reich Egon ezredes vette át.[9]

Szeptember 12-én a 7. és 9. tábori póthadosztály zöme visszaérkezett az Aranyos vonalára. Az utóvédek azonban nem, s a II. hadtest törzse nem rendelkezett teljes képpel, hogy milyen csapatrészek vannak még visszavonulóban.[10] A visszavonuló, illetve a fedező csapatrészek között volt a 25. gyaloghadosztály 4 gyalogzászlóalja és tüzérségének legnagyobb része. Utóbbi a 9. tábori póthadosztály tüzérparancsnokának alárendeltségében harcolt, s a II. hadtest tüzérparancsnokának 12-i intézkedése szerint csak az Aranyos átlépésekor kerülhetett vissza a 25. hadosztály alárendeltségébe.[11] 12-én a 25. hadosztálytól 3 gyalogzászlóalj még szállítás alatt állt, megérkezésükre csak 1-2 napon belül lehetett számítani. Ez, mivel a szovjet-román csapatok szorosan a visszavonuló magyarok nyomában haladtak, nehezítette a védőállások megszállását.[12]

12-én, éppen a visszavonulás befejező mozzanatai biztosításának szándékával, a II. hadtest parancsnoka előrerendelte a 26/III. zászlóaljat és az 59. utászzászlóalj két századát a Harasztostól (Calarasi) délre fekvő magaslatokra.[13]

Szeptember 12-én a 25. gyaloghadosztály a 2. hadsereg parancsnokától megkapta a védelemre vonatkozó parancsot. Veress 25 km széles védősávot jelölt ki számára Tordától Gerendkeresztúrig. Mindkét helység a hadosztály védősávjába esett. A védőállások megszállásakor Tordánál és Aranyosegerbegynél kellett súlyt képezni, s mindkét helységnél hídfőt fenntartani az Aranyos jobb (déli) partján. A két póthadosztály csapatrészei és a tüzérség visszaérkeztéig a 25. hadosztály már harcoló 3 zászlóaljának, valamint az ezen a napon előrevont 26/III. zászlóaljnak halogató harcokat kellett folytatnia a Bágyon-Harasztos terepszakaszon, majd utóvédként visszavonulnia az Aranyos mögé. Az Aranyos vonalán már szilárd védelmet kellett folytatni. A tordai hídfőt közülük a 25/III., az aranyosgyéresit a 26/III. zászlóaljnak kellett megszállnia.[14]

12-én 13 órakor Kiss István altábornagy, a II. hadtest parancsnoka is kiadta harcparancsát a védelemre vonatkozóan. Ez megismételte a hadseregparancsnokét, annyiban pontosítva azt, hogy a Keresztesmezőt délről lezáró magaslatok tartását 13-án estig határozta meg, de a tüzérséget már 12/13-án éjszaka visszarendelte az Aranyos mögé, zömmel a Torda-Aranyosegerbegy vonaltól északra fekvő magaslatok völgyeibe.[15]

12-én a 25. gyaloghadosztály parancsnoka, Hollósy-Kuthy László vezérőrnagy is kiadta védelemre vonatkozó harcparancsát. Ebben természetesen megismételte mindazt,

80


amit a hadsereg- és a hadtestparancsnoki harcparancs tartalmazott. Ezen túl részletesen megszabta az alárendelt csapattestek feladatait. A súlyképzésre vonatkozó hadsereg­parancsnoki harcparancsnak megfelelően két védőkörletet (a fogalom korabeli, ma ez más értelemben használatos) alakított ki, a tordait és az aranyosegerbegyit. A tordai védőkörlet nyugatról a jobb szomszéd 2. hegyi pótdandár védőszakaszához kapcsolódott, Alsó- és Felsőszentmihály (Sinmihaiu de Jos, -Sus) a 25. hadosztály, Mészkő (Cheia) a 2. dandár sávjába tartozott. A két védőkörlet határa az aranyosgyéresi vasútvonalon húzódott, a vasúti híd az aranyosegerbegyihez tartozott. Ez utóbbi védőkörlet keletről a hadosztály sávhatáránál ért véget, a Gerendkeresztúrtól délre lévő Gorgány-hegyen (498-as magassági pont), s a 2. páncéloshadosztály kötelékébe tartozó Tomcsányi (határvadász) csoport védőállásaihoz kapcsolódott. A tordai védőkörlet hátsó végpontja Koppánd (Copaceni), az aranyosegerbegyié a Vaskapu-hegy volt.

A tordai védőkörlet vezetését a 25. gyalogezred parancsnokára bízta. Alárendelte neki a 25/III., 1/I., 1/III. zászlóaljat és az 1. páncéltörő ágyússzázadot, valamint támogatására utalta az 59. utászzászlóalj egy századát. Meghatározta, hogy az 1. ezredparancsnokság beérkezése után annak kell átvennie a védőkörlet parancsnokságát, az akkor ott védő csapatrészekkel együtt. Az Aranyostól délre kijelölte a tordai hídfő peremvonalát: Torda-átrakó-322-es útvilla-Keresztes-nyugat. Az aranyosegerbegyi védőkörlet vezetését a 26. gyalogezred parancsnokára bízta, saját ezredével és az 59. utászzászlóalj egy századával. Kijelölte az Aranyostól délre kialakítandó hídfő peremvonalát: vasúti híd-Aranyosgyéres-délnyugat-Szentkirály-dél.

Hadosztálytartaléknak jelölte ki a 25/I. és 25/II. zászlóaljat azzal, hogy mihelyt az 1. ezred parancsnoka beérkezik (egy-két napon belül volt várható) és átveszi a tordai védőkörlet irányítását, a 25. gyalogezred parancsnoka vegye át a hadosztálytartalék feletti parancsnokságot. Ide osztotta be a 25. felderítő osztályt is, ami ezen a napon érkezett vissza korábbi bevetéséből. A két gyalogzászlóaljat a Karácsony-völgy-Tilalmas-hegy-Bóta-hegy-Vaskapu területén csoportosította, ahonnan mindkét védőkörlet irányába vezettek déli irányban patakvölgyek. A 25. felderítő osztályt Felsődetrehem (Tritenii de Sus) körzetébe rendelte, kelet felől kapcsolódva az Aranyosegerbegynél az Aranyosba ömlő Horgasalji-patak völgyéhez.

A tüzérséget külön csoportosította. A 25. páncélvadászszázadot (9 páncéltörő löveg) a tordai hídfőbe rendelte, az Aranyostól délre. A 25. tábori tüzérosztálynak a Tordát északról határoló Hangás-hegy északi és nyugati lejtőin, illetve az Új-tordai völgyben kellett tüzelőállásokat foglalnia, a 9. tábori tüzér pótosztálynak ettől keletre a Szalonnás-hegyet északnyugatról határoló Sós-völgy hosszában. E három csapattest együtt alkotta az ún. tordai támogató tüzércsoportot, amelynek a tordai védőkörlet harcát kellett támogatnia. A 79. tábori tüzérosztálynak Aranyosegerbegytől északkeletre, a Horgasalji-patak völgyének hosszában és oldalvölgyeiben kellett tüzelőállásokat foglalnia, a 26. tábori tüzérosztálynak ettől délre a Horgasalji-patakba Mezőörke (Urca) felől folyó Hodály-patak völgyének hosszában, a Gorgány-hegy és a Horgas-hegy között. E két osztálynak az aranyosegerbegyi védőkörletet kellett támogatnia. A két tüzércsoportnak úgy kellett állásait megválasztania, hogy tűzzel elérjék tüzelőállásaik egymás felé eső széleit, s hogy a két (gyalogsági) védőkörlet határán se maradjon tüzérségi tűzzel lefedetlen terület. A 9. tábori tüzér pótosztály eredetileg a 9. tábori póthadosztály csapatteste volt, de a II. had-

81


test parancsnokának intézkedése alapján az Aranyos-vonalba történő visszaérkezésekor be kellett lépnie a 25. gyaloghadosztály alárendeltségébe.

A 25. légvédelmi gépágyús üteget (12 gépágyú) Hollósy-Kuthy megfelezte. Az egyik félütegnek Torda-nyugat (Torda-Sósfürdő), a másiknak Aranyosegerbegy-nyugat (Csalános-hegy) területén kellett települnie, készen arra, hogy adott esetben a védőkörletek parancsnokai páncélelhárító tartalékként is alkalmazhatják őket.

A 25. gyaloghadosztály parancsnokának harcparancsát megküldték a szomszéd seregtestek (2. hegyi pótdandár, 2. páncéloshadosztály), valamint a 25. hadosztály állásain keresztül visszavonuló 7. tábori póthadosztály parancsnokának.[16]

1944. szeptember 13-án egy, a szovjet 6. gárda-harckocsihadsereg 5. gárda-harcko­csihadtestéhez tartozó előrevetett osztag látótávolságra közelítette meg a 25. gyaloghadosztály két védőkörletét és (harckocsiágyúkkal) tűz alá vették a peremvonal általuk felderített részeit. Ezzel kezdetét vette a tordai csata.[17]

A tordai csata első szakasza

A továbbiakban minden nap először megemlítjük, mit írnak a német források, majd a rendelkezésre álló magyar és román források alapján részletezzük az eseményeket.

Szeptember 13-án a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport napijelentése egy ezrederejű, 12 harckocsival megerősített támadást említ a tordai hídfő ellen Szentmihályfalvánál, amit a II. hadtest német páncéltörő ágyúk segítségével, 7 harckocsi kilövésével visszavert.[18] A III. német páncéloshadtest-parancsnokság beérkezett Kolozsvárra. Ugyanott kezdtek gyülekezni a 23. német páncéloshadosztály részei.[19]

A 2. páncélos utászzászlóaljat Aranyosegerbegy körzetéből a Ludas-patak völgyébe vezényelték át, hogy ott völgyzárakat telepítsen, illetve előkészítse rombolásra a patak műtárgyait. A II. hadtest törzse ezzel kívánta megakadályozni, hogy adott esetben egy Marosludasnál áttörő szovjet-román harccsoport északi irányban a patak völgyében gyorsan előretörve kelet felől átkarolhassa az Aranyos menti védőállásokat. Ezzel párhuzamosan a zászlóalj más részeinek a tordai csatamező mögötti egyetlen, nagyobb gépesített kötelékek mozgására is alkalmas horizontális műutat, a Magyarfráta (Frata)-Mezőcsán (Ceanu Mre)-Aranyosegerbegy utat kellett megerősítenie.[20]

A szovjet csapatok elérték a tordai hídfőt. Délben Bágyon felől 12 harckocsi hatolt be Alsószentmihályra (Alsó- és Felsőszentmihály egyesítve Szentmihályfalva, Sinmihaiu de Jos és -de Sus, ami már a korabeli térképeken előfordul a mai Mihai Viteazul néven is). Előttük hátrált be a községbe, majd a tordai hídfőbe egy német utászzászlóalj néhány rohamlöveggel. A 25. magyar páncélvadászszázad fedezte visszavonulásukat, s 7,5 cm-es lövegeivel kilőtt 3 szovjet harckocsit. Böszörményi Géza ezredes, a védőkörlet parancs-

82


noka jelentésében erős harcfelderítő csoportnak minősítette a hídfőt elért, majd a magyar páncélelhárító tűzben elakadt szovjet éket.[21]

A német források 7, a magyarok 3 harckocsi kilövéséről tesznek említést. A megoldást az ellentmondásra a 25. hadosztály hadműveleti naplójának 14-i bejegyzése adja meg: "a 25. gy. e. n. pct. á. szd. [...] 2 nap alatt 7 orosz pc-ost lőtt ki..."[22]

A magyar utóvédek is bevonultak a védőkörletbe Bágyon-Harasztos irányából. Jelentették, hogy a Keresztesmezőt a két falu között délről lezáró Létom-hegy lejtőin román tüzérség települ. Délutánra a tordai hídfő tüzérségi tűz alatt állt, amelybe szovjet aknavetők is bekapcsolódtak.[23]

Délután a 25. hadosztály sávjába Kolozsvár felől beérkezett a 12. német légvédelmi ezred. Három, 8,8 cm-es lövegekkel felszerelt ütegét a hadosztály tüzérparancsnoka a tordai támogató tüzércsoporthoz osztotta be, egyelőre páncélelhárítási feladattal.[24]

Annak ellenére, hogy a szovjet harckocsik a tordai hídfő előtt megtorpantak (de bent maradtak Alsószentmihályon), a 25. gyaloghadosztály vezérkari főnöke, Adonyi-Naredy Ferenc vezérkari őrnagy esti összefoglalójában úgy ítélte meg, hogy a tordai hídfő már csak 1-2 napig tartható. Megállapítását azzal indokolta, hogy a 9. tábori póthadosztály visszavonulása gyorsabb volt a vártnál (eredetileg 13-án sötétedésig tartaniuk kellett volna a Létom-hegyet, ezzel a Keresztesmezőt), aminek következtében nem maradt elég idő a tordai hídfőállás megfelelő berendezésére az Aranyostól délre. Adonyi-Naredyvel azonos következtetésre jut emlékirataiban Hollósy-Kuthy is.[25]

Szeptember 14-én a német napijelentések szerint a Szentmihályfalvánál előző nap foglalt hídfőből kiindulva a szovjet-román csapatok nyugat felől betörtek Tordába és kelet felől elfoglalták Mészkőt. Két harccsoport (egy német rohamlövegosztály és két magyar zászlóalj) bevetésével a betörést, s a hídfőt teljesen felszámolták, három zászlóaljat kiszorítva onnan, s Tordától 6 km-re délkeletre némi teret is nyertek. Megemlítik, hogy egy másik román harccsoport Aranyosegerbegynél átkelt az Aranyoson és elfoglalta a községet. Egy harmadik betörésről is beszámolnak, Marosludasnál, amit még aznap felszámoltak, de a városnál a Maros déli partján tartott hídfő elveszett.[26]

Ezen a napon a magyar források szerint is erőteljesen fokozódott a nyomás a 25. gyaloghadosztály sávjában. A 13-án Alsószentmihályra betört szovjet harckocsik, román gyalogsággal megerősítve, átkeltek az Aranyoson a 25. hadosztály és a 2. hegyi pótdandár csatlakozásánál, Mészkőnél (ami már a 2. dandár védősávjába esett). Elfoglalták a 380-as magaslatot és behatoltak a Torda délkeleti szélére vezető Hosszú-völgybe. A 2. dandár egy zászlóalja a 25. hadosztály 1/II. gyalogzászlóaljával, német részvétellel Szind (Sandulesti) irányából, a Köves-bérccel párhuzamosan, annak keleti lejtőin ellenlökést indított, s az eredeti helyzetet helyreállította, kivéve a 478-as magaslatot (kb. 1 km2 te-

83


rületen), közvetlenül az Aranyos északi partján, Mészkőtől északnyugatra. Az ellenlökést a dandárparancsnok személyesen vezette.[27]

A magyar források nem tesznek említést sem Mészkő elestéről és visszafoglalásáról, sem saját térnyerésről. A magunk részéről a magyar forrásokat tekintjük autentikusnak. Mészkő esetében azért, mert a 25. gyaloghadosztály hadműveleti naplója igen pontosan rögzíti a tereppontokat, faluszegélyre, -középre, magassági pontra, útelágazásra lemenően. Azt elképzelhetőnek tartjuk, hogy a helyszínen lévő német alosztályoktól még úgy ment fel a jelentés: fennáll a veszélye Mészkő elvesztésének; s az ellenlökésre intézkedő német parancsnok ezért úgy fogalmazott, hogy Mészkő visszavételére kell megindítani az ellenlökést. A térnyerés nemlegességét illetően azért is a magyar forrásokat fogadjuk el, mert harcászatilag nem lett volna értelme az éppen kialakított folyóvédelemből átkelni a védhetetlen sík terepre, néhány km2 kedvéért. Főként nem akkor, amikor a 2. hadsereg felettes német parancsnoksága (Heeresgruppe Südukraine) is elfogadta az Aranyosra történő visszavonulást, illetve a folyót (s nem az előtte elterülő mezőt) jelölte ki fő védővonalként.

A 18. román kiképző gyaloghadosztály szovjet harckocsikkal megerősített ezrederejű harccsoportja a reggeli mészkői visszavettetést követően délben a tordai hídfő ellen indított támadást. A magyar 25/III. gyalogzászlóalj a 25. páncélvadászszázaddal és az 59. utászzászlóalj egy századával, 4 harckocsi kilövésével a támadást elhárította.[28]

Súlyosabb következményekkel járt, hogy a 18. román gyaloghadosztály másik ezrede, ugyancsak szovjet harckocsik támogatásával, benyomult Keresztesre (Christis, Torda része) és Aranyospolyánra (Poiana), átkelt az Aranyos északi partjára, birtokba vette a folyó menti dombvállat (akkori szóhasználatban ridót), és tapogatózva előrenyomult a Tordától keletre 3 km-re az Aranyosba ömlő Szent János-patak völgyében, ezzel betört a főellenállási vonalba. Az onnan kivetett I/1. zászlóalj felfogására a Szalonnás-hegy-Sósfar-hegy terepszakaszról a pataktorkolat irányába ellenlökést indító 25/I. zászlóalj a tordai tüzércsoport támogatásával megakadályozta Torda kelet felől történő átkarolását. A helyzet veszélyességére jellemző, hogy a szovjet-román harccsoportok már elérték a tordai temetőt. Este az ellenlökésbe bekapcsolódott a 25/II. és az 1/III. zászlóalj is. A betört kötelékeket visszaszorították a patakvölgyből, de a folyó-menti dombvállon húzódó főellenállási vonalat nem sikerült visszafoglalniuk.[29]

A fentiekkel egyidőben, kora délután a 7. román kiképző gyaloghadosztály szovjet harckocsikkal megerősített, szovjet sorozatvető tüzérség által támogatott, ezred erejű harccsoportja támadást indított az aranyosgyéresi hídfő ellen és kiszorította a faluból a 26/III. zászlóaljat. A 26. gyalogezred főellenállási vonalát azonban az Aranyos mentén nem törték át, s a hídfő egy része (a vasúti híd körzete) is az ezred kezén maradt.[30]

Érdekes, hogy a hadosztályparancsnok esti helyzetjelentésében, amit a II. hadtest parancsnokságára terjesztett fel, csak szovjet alakulatokról tesz említést, románokról nem. 

84


Ez esetben a 25. gyaloghadosztály naplóját kell kritikával kezelnünk. A magunk részéről a szemben álló 4. román hadsereg anyagának leírásait fogadjuk el, ami szerint a 25. gyaloghadosztály sávjában Tordával szemben a 18., Aranyosegerbeggyel szemben a 7. román kiképző gyaloghadosztály harcolt, s ez utóbbi arcvonalszakaszára érkezett be 14-étől a 20. román kiképző gyaloghadosztály, amely 16-ától átvette a 7. hadosztály támadási sávját. A már leharcolt 7. hadosztály ettől kezdve az Aranyosgyéres-Gerend­keresztúr vonalon a meredek dombvállon kiépített magyar vonalakkal szemben állt, ami nem esett a támadás fő erőkifejtésének irányába. E három, a 6. román territoriális hadtestparancsnokság alárendeltségbe tartozó hadosztály sávjában harcolt a 6. szovjet gárda-harckocsihadsereg 5. gárda-harckocsihadteste, amelynek dandárai egyrészt a támadások gyorscsoportjait képezték, másrészt dandárparancsnokai vezették a román ezredekből és szovjet harckocsizászlóaljakból alakított harccsoportokat. Ellentmond a hadosztályparancsnoknak a saját vezérkari főnöke által a hadosztály hadműveleti naplójába tett 16-i bejegyzése is, amely pontosan megadja az aznap fogásba esett szovjet és román tisztek és legénység létszámát.[31]

A tordai csata során a későbbiekben a szovjet és román hadrendben több változás történt. Ezeket az előző részben mutattuk be részletesen.

Szeptember 15-én a 2. hadsereg védősávjában egy nagyobb, egy kisebb betörésről és három elhárított támadásról tesznek említést a német források. Eszerint a szovjet-román csapatok Borrévnél (Buru) 7-8 km mélyen betörtek a védelembe, s az 1. hegyi pótdandár arcvonalszakaszán át észak felé Alsójára (Iara) déli szegélyéig törtek előre. Mészkőnél (Cheia) 3 km-re szorították hátra a 2. hegyi pótdandár részeit. Tordától keletre a 2. páncéloshadosztály ellenlökése vetette vissza a szovjet-román csapatokat, visszafoglalva Aranyosegerbegyet, továbbá a védelem visszaverte az Aranyosegerbegy és Marosludas térségében indított támadásokat. A Gruppe Siebenbürgen védősávjában egy eseményt említenek meg, Marosbogát elvesztését, egy 16 harckocsival megerősített szovjet-román harccsoport betörése nyomán.[32]

A hadseregcsoport napijelentése szerint Tordától nyugatra, az 1. hegyi pótdandár arcvonalszakaszán olyan súlyos helyzet alakult ki, hogy Veress késő este maga hívta fel Grolmant, s kért német segítséget a betörés elreteszelésére. A Jára-patak völgyébe betört szovjet csapatok ugyanis a patak völgyében északnyugati irányban átszaladhatnak a Gyalui-havasok előhegyein, s Kolozsvártól nyugatra kiérhetnek a nyílt terepre. Ez esetben a tordai védőállás tarthatatlanná válik, ami az Aranyos-vonal, valamint a Maros-állás jobbszárnyának felborulásával fenyeget. Grolman, aki maga is tartott ettől, jelezte, hogy az Eder- és a Gradl-csoportot már útba is indította a térségbe. Ez 2 motorkerékpáros lövész (Eder) és 3 páncélgránátos (Gradl) zászlóaljat jelentett. Grolman a magyar hadseregparancsnokkal folytatott beszélgetését követően negyed órával felhívta a német I. repülőhadtest parancsnokát, s kérte a légierő bevetését a veszélyeztetett arcvonalszaka­szon. (A bevetésre üzemanyaghiány miatt nem került sor.)[33]

85


Szeptember 15-én reggel a 2. hegyi pótdandár törzse jelezte a 25. gyaloghadosztálynak, hogy a Mészkőtől északkeletre előző nap megtartott hídfőből a szovjet-román csapatok kitörtek Szind (Sandulesti) irányába. Mészkő a kezükre került.[34]

15-ére virradóra szovjet műszakiak Keresztesnél hadihidat fektettek le az Aranyoson. Reggelre ezen nagyobb kötelékek keltek át a folyó északi partján előző nap kialakított hídfőbe. Délelőtt 10-kor a szovjet tüzérség egy órás tűzelőkészítése után a Tordától keletre lévő magyar állásokra a 18. román kiképző gyaloghadosztály 25 szovjet harckocsival megerősített harccsoportja támadt. A csoportot a lehallgatott rádióadásokban Mihaj­lov-csoportként emlegették. Ugyaninnen tudjuk, hogy a Mihajlov-csoportnak 14 órára kellett volna Tordát birtokba vennie, majd egyesülve a Mészkő felől támadó harccsoporttal elvágni a kolozsvári főutat. A Mihajlov-csoport délre elfoglalta Torda-Sósfürdőt és kijutott a Szalonnás-hegy déli lejtőire, ezzel Tordától keletre már északabbra járt, mint a város legészakibb pontja. A 25/III. zászlóalj 1045-kor a 10. rohamtüzérosztály 1. ütegével együtt indított ellenlökése 2 rohamlöveg elvesztése után elakadt, a harccsoport visszatért kiinduló állásaiba, Torda keleti szegélyére.[35]

A 7. román kiképző gyaloghadosztály is felújította támadását és végleg kiszorította a 26/III. magyar gyalogzászlóaljat az aranyosgyéresi hídfőből. Harcfelderítő járőrei a délelőtt folyamán megjelentek a Péterlaka-völgyben, ahol a vasútvonal fut észak felé. Délidőre a 26. gyalogezred felszorult az Aranyosegerbegytől északra a Péterlaka-völgyet keletről határoló hegyekre.[36]

A 25. gyaloghadosztály védősávjában 15-én délelőtt olyan súlyos helyzet alakult ki, hogy Kiss altábornagy hadtestparancsnok a 2. páncéloshadosztály Ludas-patak völgyéből átmozgatott harccsoportját ellenlökésre utasította. A csoport délben Mezőcsán irányából elérte a Vaskapu-hegyet, amely mintegy 4 km-re északra az Aranyostól a Szent János-patak völgye és a Péterlaka-völgy között helyezkedik el. 1325-kor a harccsoport két irányban (a két völgy felé) megindította ellenlökését. A nyugati csoport (6. gépkocsizó lövészzászlóalj) 1500-ra helyreállította a védelmet a Szalonnás-hegy déli lábainál, de Torda-Sósfürdő és a Szent János-patak legalsó 2 km-es folyása szovjet kézen maradt. A keleti csoport (4. gépkocsizó lövészzászlóalj) ugyanekkorra lezárta a Péterlaka-völgyet, de az Aranyos menti eredeti főellenállási vonalig nem tudott kijutni, a két szovjet hídfőt estig az Aranyos északi partján sikerült egyesíteni.[37]

A német forrásokban szereplő állítást, miszerint Aranyosegerbegy elesett, s azt a 2. páncéloshadosztály foglalta vissza, a magyar források nem támasztják alá. A szovjet harckocsik és a román gyalogság a községtől északnyugatra húzódó hegyvonulatig jutott, de nem tört be a faluba. Az, s az attól délkeletre húzódó meredek dombváll szilárdan magyar kézen volt, igaz, a támadás súlya nem is az ellen irányult. Tekintettel arra, hogy Aranyosegerbegy a 25. gyaloghadosztály védelmének egyik kulcspontja volt, kizártnak

86


tartjuk, hogy elvesztését a hadosztály hadműveleti naplója, amely sokkal kisebb jelentőségű magassági pontokat is egyenként sorol, ne említette volna meg.

15-én a 25. gyaloghadosztály parancsnoksága törzsszállását Tordatúrról (Tureni) Mezőcsánra (Ceanu Mare) helyezte át. Ez egyrészt a hadosztály sávjának a közepén feküdt, másrészt kicsit messzebb esett a legjobban veszélyeztetett körzettől.[38]

A harcok 15-i megélénkülése nem utolsósorban a szeptember 5-i szovjet direktívának köszönhető. Ebben ugyanis a szovjet 6. gárda-harckocsi- és a 27. összfegyvernemi hadsereg azt kapta feladatául, hogy 15-ére foglalja el Kolozsvárt. A két hadseregparancsnok (és természetesen a 4. román hadsereg parancsnoka is) a határidő letelte előtt még egyszer kísérletet tett eredeti feladatának teljesítésére.[39]

A 15-i harcokban a 6. szovjet gárda-harckocsihadsereg mindkét seregteste részt vett. Az 5. gárda-harckocsihadtestet azonban ezt követően kivonták. Helyét a 9. gárda-gépesí­tetthadtest vette át. A két seregtest váltására vonatkozó utasítást a 2. Ukrán Front törzse még 12-én adta ki. Az 5. hadtest 8-a óta harcolva érkezett be Torda alá, kivonására feltöltési célzattal került sor. A 9. hadtest felvonulása Torda térségébe 12-én kezdődött meg, s dandárai 15-én kapcsolódtak be a harcokba.[40]

Szeptember 16-án a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport napijelentése szerint megindult a Gradl-csoport előző nap Grolman által kilátásba helyezett ellenlökése. A Szind körzetéből indított ellenlökés Tordától nyugatra a Mészkőtől északra másfél km-re lévő magaslatokig jutott, vagyis csak részben reteszelte el az északnyugati irányban húzódó patakvölgyeket, közülük a legveszélyesebbet, a Jára völgyét nem. Az Eder-csoport is beér­kezett a II. hadtest sávjába, de az ellenlökésben nem vett részt. A napijelentés megemlékezik még több, Torda és Aranyosegerbegy között visszavert zászlóalj erejű támadásról. Ugyancsak helyi harcokat jelent az Erdély-csoport arcvonaláról, valamint azt, hogy a román csapatok Lőrincfalvánál (Leordeni), a torkolathoz közel átkeltek a Nyárád északi partjára, s hídfőjüket Káposztásszentmiklósig (Nicolesti) terjesztették ki. Ez 2-4 km mély hídfőt jelentett. Mindkét falut a románok elfoglalták.[41]

16-án a hadseregcsoport parancsnokságán szóba került, hogy a 2. magyar hadsereg arcvonalát megosztják, a II. hadtestparancsnokság vezetné a keleti, a Kessel-csoport a nyugati szakaszt. Döntés nem született, nem utolsósorban azért, mert Kolozsvárott előző nap óta ott tartózkodott a III. német páncéloshadtest parancsnoksága, amely még nem rendelkezett kijelölt arcvonalszakasszal. A felvetésben az játszott szerepet, hogy a Kessel-csoport parancsnoksága gyülekeztette az újjászervezéshez a német 13. és 20. páncélos-, valamint 10. páncélgránátos-hadosztály részeit.[42] A magyar források szerint ez már előző este szóba került, 15-én 1830-kor a 25. gyaloghadosztály parancsnoka erre vonatkozóan (érvénybe lépési határidő megjelölése nélkül) előzetes intézkedést kapott a 2. hadsereg parancsnokságától.[43]

87


16-án, kétnapos pihentetés és feltöltés után a 9. tábori póthadosztályt ismét az első vonalban vetették be. Tekintettel azonban arra, hogy harcértéke így sem volt magas, szárnybiztosítási feladatot kapott. Az Aranyostól keletre, azzal párhuzamosan húzódó meredek dombváll védelmét vette át a 2. páncéloshadosztály parancsnoksága alatt álló gyalogos kötelékektől, Mezőörkétől az Aranyos torkolatáig. A 25. és a 9. hadosztály közti sávhatárt az Akasztófa-hegy-Gorgány-hegy-Felsődetrehem (Tritenii de Sus) vonalon jelölték ki, minden törésponttal a 25. hadosztály számára bezárva. Az Akasztófa-hegy-Gerendkeresztúr terepszakaszon állásban lévő 26/I. gyalogzászlóaljat a 25. hadosztály, elmozdítása nélkül, átadta a 9. hadosztálynak. Cserében a 9. hadosztálytól a 26./I. pótzászlóalj lépett át a 25. hadosztály alárendeltségébe.[44]

Itt jegyzendő meg, hogy a II. hadtest kötelékében félreértésekre is alapot adó hadrendi számozású ezredek voltak. A 25. gyaloghadosztály alárendeltségében a 25., 26. és az 1. gyalogezred harcolt, a 9. tábori póthadosztályéban a 25. és 26. tábori pótgyalogezred. Ráadásul 14-én belépett a 25. gyaloghadosztály alárendeltségébe (az egy zászlóalj erejű) 1. tábori pótgyalogezred. A harcok előrehaladtával, ezzel együtt a személyi veszteségek növekedésével megkezdődött a pótalakulatok beolvasztása a gyalogezredekbe. Az első ilyen intézkedés 17-én adatott ki, a 25/I. pótzászlóalj beolvadásáról (18-i határidővel) a 25/I. gyalogzászlóaljba.[45]

A magyar források 16-án nem tesznek említést további szovjet-román térnyerésről Tordától nyugatra, Mészkő felől Szind irányába. A német Gradl-csoport ellenlökéséről ebben a térségben a hadseregparancsnok helyzetjelentése (a hadseregcsoport törzse számára) úgy emlékezik meg, hogy az különösebb teret nem nyert.

Ezen a napon Hollósy-Kuthy és Zsedényi, a 25. gyalog- és a 2. páncéloshadosztály parancsnoka közösen szervezett ellenlökést a Tordától keletre kialakult nagyobb hídfő felszámolására. A 25/I. és II. gyalogzászlóalj Torda keleti szegélyéről, a 6. gépkocsizó lövészzászlóalj a Szent János-patak tengelyében indított találkozó irányú támadása azonban nem hozta meg a kívánt eredményt, olyan erejű volt az elhárító tüzérségi tűz és a már a folyón átkelt szovjet-román kötelékek harcértéke.[46]

Aranyosegerbegy térségében a magyar források nem említenek különösebb harcokat. Ez összefügg a 7. és 20. román kiképző gyaloghadosztály fent leírt váltásával.

A Honvéd Vezérkar 6. osztálya szeptember 16-án adott ki először közleményt a tordai csatáról az MTI számára. A 32. számú hadijelentés arról számol be, hogy "Kolozsvár-tól D-re napok óta súlyos elhárító harcok folynak a nagy túlerővel és számos páncélossal támadó ellenséggel. Az ellenséges jelentésekkel ellentétben Tordá-t és Marosludas-t saját csapataink biztosan kézbentartják."[47]

Szeptember 17-én a német napijelentések arról számolnak be, hogy a Jára-patak völgyében az oda két nappal korábban betört erők felújították támadásukat és további 5 km

88


teret nyertek északi irányban. Az 1. hegyi pótdandár arcvonala felszakadt, a támadást Ruhaegresnél (Agris) a Kessel-csoportba beosztott Eder-csoport állította meg, s zárta le a völgyben futó műutat. Az ugyancsak a Kessel-csoport kötelékébe tartozó Gericke-cso­port ettől felfelé a völgyben további 5 km-re a Járabányától (Kisbánya, Baisoara) észak felé a völgyet elhagyó kolozsvári műutat zárta le Havasasszonyfalva (Sacel)-Felsőfüle (Filea de Sus) között. Ennek ellenére Ruhaegres és a Hasadát völgyében lévő Puszta­szentkirály (Craesti) között még mindig hézagot jelentettek.

Ez a román térnyerés nem utolsósorban azért következhetett be, mert a német Gradl-csoport 16-i ellenlökése, mint láttuk, csak a Hasadát-patak torkolatvidékéig (Mészkőig) jutott, de nem érte el a Hasadáttal 7 km-re délnyugatra párhuzamosan folyó Jára-patakot. Az sem volt mellékes, hogy a 104. szovjet lövészhadtest ékei bekapcsolódtak a román támadásba. A hadtestet a 4. gárda-lövész-, illetve a 180. és 206. lövészhadosztály alkotta. Utóbbi a Gyalui-havasok keleti előhegyei között lépett harcba, a 180. hadosztály Torda, a 4. Aranyosegerbegy térségében. A Jára-patak völgyében harcoló 2. román hegyi­hadosztály a 35. szovjet gárda-lövészhadtest alárendeltségében állt. A két szovjet hadtest a 27. hadsereg kötelékébe tartozott.

Tordánál és attól keletre a német források több elhárított szovjet-román támadásról tesznek említést: Aranyosgyéresnél (Campia Turzii) a 2. páncéloshadosztály számolt fel egy aznap foglalt kisebb szovjet hídfőt, illetve a 8. SS lovashadosztály vonalait támadták sikertelenül Marosbogátnál (Bogata) és Maroscsapónál (Cipau).[48]

A Jára-völgyében az újabb szovjet-román térnyerés a német források szerint 17-én történt. Veress 16-án 1930-kor kelt napijelentéséből, amit a Fretter-Pico-seregcsoport parancsnokságán keresztül a Honvéd Vezérkar hadműveleti osztályának terjesztett fel, azonban tudjuk, hogy az 1. magyar hegyi pótdandár már 16-án sötétedéskor kiürítette Alsójárát (Iara) és Járabányát, s visszavonult a Havasasszonyfalva-Ruhaegres vonalra. Ezt a 2. román hegyi- és a 206. szovjet lövészhadosztály részei csak 17-én reggel észlelték, s ekkor nyomultak előre a Ruhaegres-Havasasszonyfalva terepszakaszra. Ezt az előremozgást érzékelve lépett közbe a német Gericke-csoport, lezárva a Havasasszony­falva-Ruhaegres közötti, Felsőfülétől délre lévő Meggyes-hegyen a két község közötti vonalat, nehogy a magyar csapatrészek még tovább hátráljanak.[49]

A magyar források beszámolnak arról, hogy a 2. páncéloshadosztály két gépkocsizó lövészzászlóalja 17-én felújította támadását a Szent János-patak völgye és a Péterlaka-völgy megtisztítására. A támadás egyrészt a szükséges átcsoportosítások késlekedése, másrészt az igen erős szovjet-román elhárító tüzérségi tűz miatt nem tudott teret nyerni. A magyar tüzérfigyelők 12 szovjet sorozatvető üteget (Sztálin-orgonákat) jelentettek a Keresztesmező déli szegélyén.[50] Tordától keletre a kora reggeli ellenlökés elakadását, majd leállítását követően a szovjet-román csapatok mentek át támadásba, de ezt az I/1., 25/II. gyalogzászlóalj a 2. páncélos felderítőosztály és a 2/2. páncélos utászszázad támogatásával visszaverte. A 2. páncélos felderítőosztály kötelékében igen egyedi fegyverek

89


is részt vettek a harcban mint önjáró páncélelhárító lövegek: kettő nyitott platós tehergépkocsin egy-egy 7 cm-es román partvédelmi löveg német kezelőszemélyzettel.[51]

A szeptember 18-i német napijelentésekben az olvasható, hogy az 1. magyar hegyi pótdandár német csapatrészek bevonásával új biztosítóvonalat (Sicherungslinie) épít ki a Magyarléta (Litenii de Sus)-Magyarpeterd (Petrestii de Jos) terepszakaszon. Ez a megállapítás nem elsősorban a Jára-patak völgyét illetően érdekes, hiszen ott Magyarléta mindössze 2 km-re fekszik északabbra Havasasszonyfalvánál, sokkal inkább a Hasadát-patak völgyében. Magyarpeterd ugyanis már a Tordai-hasadék északi kijáratánál fekszik, arra történő utalás viszont a német forrásanyagban nem található, miként a románban sem, hogy a Köves-bérc (ezt szeli át a Tordai-hasadékon át a Hasadát-patak) északi oldalára került volna a 104. szovjet lövész- vagy a 6. román territoriális hadtest bármely csapatrésze.

Arról volt szó, hogy ezzel az új vonallal feladták az Aranyos menti védelem még magyar kézen lévő 3 km-es, már arcvonalkiszögellést jelentő szakaszát a Hasadát-patak torkolatának két oldalán, a túlparton már 13-a óta román kézen lévő Sinfalvával (Cornesti) szemben. Ez a rövid védelmi szakasz csak azért maradhatott eddig is magyar kézen, mert egyrészt a Mészkőt elfoglaló 18. román kiképző gyaloghadosztály észak és nem kelet, a Borrévet birtokba vevő 2. román hegyihadosztály pedig északkelet és nem kelet felé támadott tovább. Ez azt jelentette, hogy a 2. magyar hegyi pótdandár jobbszárnya (egy zászlóalj) Aranyos menti állásaiból a Tordai-hasadékon visszavonult Magyar­peterdre, az 1. magyar hegyi pótdandár balszárnya pedig feladva Berkest (Borzesti), Felsőpeterdet (Petrestii de Sus) és Középpeterdet (Petrestii de Jos) visszavonult a Tordaegres-dél (Schiopi) Háttető-Magyarpeterd-délnyugat terepszakaszra.

Tovább keletre a német források elhárított támadásokat jelentenek a II. hadtest sávjában Aranyosegerbegynél, a Gruppe Siebenbürgen arcvonalszakaszán Marosbogáttól északra, valamint Vidrátszegnél (Vidrasau), a Nyárád torkolatától nyugatra.[52]

Tekintettel arra, hogy a Gyalui-havasok keleti előhegyei között, a Jára- és a Hasadát-patak völgyében német harccsoportok bevetésével sikerült az arcvonalat stabilizálni, 18-án végrehajtották a hadseregcsoport törzsében két nappal korábban felmerült elképzelést a vezetési struktúra módosítására. A Kessel-csoport parancsnoksága átvette a hadműveletek irányítását ebben a térségben, s a két magyar hegyi pótdandár feletti parancsnokságot. A Kessel-csoport parancsnoksága Valvelén települt, a II. magyar hadtesté Kolozson (Valvele nem azonosítható). A Kessel-csoport, amely ettől (nem nevesítetten) hadtestként funkcionált, és a II. hadtest között a sávhatárt Kolozs (a II. hadtest számára bezárva)-Torda (kizárva) vonalában jelölték ki. A II. hadtest alárendeltségében megmaradt a 25. gyaloghadosztály, a 2. páncéloshadosztály, valamint a 7. és 9. tábori póthadosztály. A pontos nevén Kessel-zárócsoport (Sperrverband Kessel parancsnoka a 20. páncéloshadosztály parancsnoka, Mortimer von Kessel altábornagy) alkotóit a II. részben mutattuk be részletesen.[53]

90


Ezen a napon szóba került a hadseregcsoport törzsében az is, hogy a II. magyar hadtestparancsnokság helyett esetleg a Gruppe Siebenbürgen parancsnoksága vegye át a hadműveletek irányítását Tordától keletre, erre azonban nem került sor. Ez az elképzelés nem abból az általában megfigyelhető törekvésből indult ki, hogy lehetőleg minden fontosabb arcvonalszakasz felett német parancsnokok gyakorolhassák a vezetést. Alapja Grolman előző napi ötlete volt, hogy a 2. hadsereg parancsnokságát (alakulatai hátrahagyásával) vezényeljék át a hadseregcsoport jobbszárnyára, Arad térségébe.[54] A 2. hadsereg-parancsnokság átirányítása csak 21-én került le a napirendről, amikor a 3. magyar hadsereg-parancsnokság megalakult és belépett a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport alárendeltségébe.[55]

18-án a tordai csatát vívó két magyar hadosztály parancsnoka fel szerette volna újítani a 25. gyalogezred, illetve a 4. és 6. gépkocsizó lövészzászlóalj ellentámadását. Erre azonban a szovjet tüzérségi tűz miatti lassú átcsoportosítás, továbbá a lőszerutánpótlás akadozása miatt nem került sor.[56] Délután 2-kor mindenesetre Kiss István altábornagy hadtestparancsnok, amikor hozzájárult a támadás elhalasztásához 19-ére, felhívta a két hadosztályparancsnok figyelmét a Tordától keletre eső térség megtisztítására egészen Aranyosegerbegyig, mivel csak így látta lehetségesnek a Torda-Aranyosegerbegy védőszakasz megtartását.[57]

A támadáshoz átszervezték a két hadosztály vezetési struktúráját. A védelem irányítását Hollósy-Kuthy László vezérőrnagy, a 25. gyaloghadosztály parancsnoka, a támadásét Zsedényi Zoltán vezérőrnagy, a 2. páncéloshadosztály parancsnoka vette át, függetlenül attól, hogy az egyes csapatrészek eredetileg melyik hadosztály kötelékébe tartoztak. 18-án az 1. gyalogezred parancsnoka, Kelety Lipót ezredes átvette Torda védelmének irányítását. A város védelmének addigi irányítójára, Böszörményi Géza ezredesre a két támadó csoportosítás közül a nyugati vezetését bízták, amelyiknek a Szent János-völgyet kellett megtisztítania. A csoportot a 25/II. és III. gyalogzászlóalj, a 10. magyar, 6. és 1179. német rohamlövegosztály alkotta. A keleti támadó csoportosítás vezetését Balsay László ezredesre, a 3. harckocsiezred parancsnokára bízták, csoportjába tartozott a 3/I. és II. harckocsizászlóalj, 4. és 6. gépkocsizó lövészzászlóalj, 52. páncélos légvédelmi gépágyús osztály, valamint a 2/2. páncélos utászszázad. A támadás tartaléka, a 25/I. gyalogzászlóalj, 25. páncélos felderítőosztály, 5. gépkocsizó lövészzászlóalj, 2/1. páncélos utászszázad és egy harckocsiszakasz két egységre bontva Torda keleti részén (Sósfürdőn), illetve Mezőörkén helyezkedett el, Vaska Zoltán ezredes parancsnoksága alatt. A két hadosztály teljes tüzérségét a két támadó csoportosítás támogatására rendelték, kiegészítve a II. hadtest közvetlen alárendeltségében lévő, de a tüzércsoportba beosztott IX. gépvontatású tüzérosztály 15 cm-es lövegekkel felszerelt 1. ütegével. A tüzércsoport tüzét Merényi Károly ezredes, a 2. páncéloshadosztály tüzérparancsnoka vezette. A 26.

91


gyalogezrednek Aranyosegerbegy térségéből biztosítania kellett a támadás balszárnyát. A támadás kezdetét (többszöri halasztás után) 19-én 1100 órában jelölték meg.[58]

A 25. gyalog- és a 2. páncéloshadosztály parancsnoka elhatározta a saját védővonal előterének elaknásítását, a támadás sikere esetén az új, sikertelensége esetén a jelenlegi állásokra vonatkozóan. Ennek végrehajtására 18-án a 2. páncélos utászzászlóalj kapott parancsot. A vagylagosságot, tehát az ellenlökés esetleges eredménytelenségére való számítást nem csupán az elmúlt napok tapasztalatai motiválták, hanem az elszenvedett érzékeny veszteségek is, például 19-ére a 2. páncéloshadosztálynak mindössze 15 bevethető harckocsija maradt.[59]

Szeptember 19-én a 2. hadsereg arcvonalán a szovjet-román csapatok nem erőltették az elmúlt napok nagyobb arányú támadásainak folytatását, a német napijelentések szerint csupán pozíciójavító harcokat folytattak. Tordától nyugatra század erejű támadásokat hárítottak el Ruhaegrestől, Tordahagymástól (Plaiuri) és Mészkőtől északra, illetve Tordá­tól délkeletre, Marosludas közelében Maroskecénél. Az Erdély-csoport sávjában Maros­csapónál (Cipau) tört be két zászlóalj a védőállásba, de még aznap kiszoríttattak onnan.[60]

19-én rövid tüzérségi előkészítést követően megindult a Böszörményi- és a Balsay-csoport támadása. Érdekes, hogy a hadseregcsoport napijelentése nem tesz róla említést, jóllehet ereje lényegesen nagyobb volt, mint a hangsúlyozott német ellenlökéseké, így például a Gradl-csoporté.

A nyugati csoport a támadás elején teret nyert, a Sósfürdő és a Szent János-patak között elérte az Aranyostól 1 km-re északra húzódó dombvállat (ridót). Az arcvonal innen északnak fordult, a patak völgyét nyugatról szegélyező dombvállon. A veszteségek nagyok voltak, a csoport parancsnoka, Torda szülötte és addigi védője, Böszörményi Géza ezredes 1730-kor a Sósfürdő területén maga is hősi halált halt. A keleti csoport kezdetben szintén teret nyert, majd a 367-es magaslat (a ridó folytatásában kelet felé)-Péterlaka-völgyet nyugatról lezáró dombvonulat előtt elakadt, annak ellenére, hogy a támadás előmozdítására a 6. gépkocsizó lövészzászlóalj harcrendjén keresztül 1630-kor harcba vetették a tartalékból az 5. gépkocsizó lövészzászlóaljat.[61]

A támadás eredményeként a két hadosztály összeszorította a szovjet-román hídfő mélységi kiterjedését, de átlag 1 km mélységben (a Péterlaka-völgynél 2 km mélységben) a szovjet-román kötelékek továbbra is az Aranyos északi oldalán álltak, mégpedig Torda keleti és Aranyosegerbegy nyugati szegélye között, az Aranyos teljes szélességében. Ez azt jelentette, hogy a támadással nem foglalták vissza az eredeti főellenállási vonalat, ami három nappal később súlyos következményeket vont maga után. Itt a 9. szovjet gárda-gépesítetthadtest gyalogságát ezen a napon nyugaton a 18., keleten a 20.

92


román kiképző gyaloghadosztály alkotta, s a hídfő teljes szélességében jelen voltak a 4. szovjet gárda-lövészhadosztály egységei is.[62]

Ugyancsak a támadás következtében a védelem felépítése annyiban módosult, hogy az addig a 25. gyaloghadosztály jobbszárnyán Tordát védő 25. gyalogezred a hadosztály sávjának közepére került, harcrendjének jobb (nyugati) egyharmadában a Szent János-patakkal. A hadosztály jobbszárnyán a tordai arcvonal-kiszögellés védelmét teljes szélességében az 1. gyalogezred vette át. A hadosztály balszárnyán az aranyosegerbegyi védőkörletet továbbra is a 26. gyalogezred tartotta megszállva.

Szeptember 20-a mind a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport, mind a Wehrmachtführung napijelentései szerint csendesen telt.[63] A Kessel-csoport parancsnoksága Kolozsvárra helyezte át harcálláspontját.[64]

Ezen a napon a magyar források sem számolnak be jelentős harccselekményekről, leszámítva a mindkét oldalon élénk tüzérségi zavarótüzeket.[65]

Szeptember 21-e a 2. magyar hadsereg arcvonalszakaszán szintén csendesen telt a német napijelentések szerint.[66]

Erről a napról a magyar források hasonlóan írnak, mint 20-áról. Úgy tűnik, mindkét fél a 19-i súlyos harcokban elszenvedett veszteségeinek pótlásával, illetve az elkövetkező napok harctevékenységének tervezésével és előkészítésével volt elfoglalva. A nap folyamán az 52. német páncélos utászzászlóalj és a 662. német páncélvadászosztály belépett a 25. magyar gyaloghadosztály alárendeltségébe. Megjegyzendő azonban, hogy az utóbbi mindössze 2 db 8,8 cm-es löveggel érkezett.[67]

A tordai csata első szakasza a szeptember 19-i, részsikereket elérő magyar ellentámadás leállításával befejeződött. Mérlege mindkét fél számára részben eredményesnek, részben eredménytelennek minősíthető.

A 2. magyar hadsereg szempontjából midenképpen kudarcnak kell minősítenünk azt, hogy az Aranyos menti főellenállási vonalat megtartani nem volt képes, már csak Torda város területén (mintegy 2,5 km-en) és Aranyosgyérestől a torkolatig (hozzávetőleg 11 km-en, a domborzat jellege miatt jelentős erőkkel nem támadott dombvállon) állt a védelem a folyó bal partján. A hadsereg teljes balszárnyán (27-28 km hosszon) és a tordai hídfő, illetve az Aranyosegerbegynél kezdődő dombváll között (kb. 8 km-en) az Aranyos-vonal végleg elveszett. Azt viszont a 2. hadsereg, de kiemelten a 25. gyalog- és 2. páncéloshadosztály szempontjából feltétlen erdeményként kell elkönyvelnünk, hogy az 5. szovjet gárda-harckocsihadtesttel (később 9. gárda-gépesítetthadtesttel) és 104. szovjet lövészhadtesttel együtt támadó 4. román hadsereg nem tudott áttörést kiharcolni, nem volt képes a magyar védelmet felszámolni és a 2. magyar hadsereget hadműveleti szintű visszavonulásra kényszeríteni, Tordát és Kolozsvárt elfoglalni, s a Mezőségen keresztül kijutni Észak-Erdély központi dombvidékére.

93


Szovjet-román szempontból mindezt meg kell fordítanunk, ha a tordai csata első szakaszának mérlegét szeretnénk megvonni. Kudarc mindaz, amit a 2. hadsereg sikereként emeltünk ki a hadműveleti szintű áttörés elmaradásával kapcsolatban. Siker viszont az Aranyos-vonal felszámolása és a behatolás a Gyalui-havasok keleti előhegyei közé a szovjet-román balszárnyon, valamint a kiterjedt hídfő kialakítása az Aranyos bal partján Torda és Aranyosegerbegy között, éppen ott, ahol a 2. magyar hadsereg védelmének súlypontját képezte.

A tordai csata második szakasza

Szeptember 22-én végeszakadt a viszonylagos csendnek a 2. hadsereg védősávjában. Tordától nyugatra a Jára és a Hasadát völgyében a 4. román hadsereg két hadosztállyal (a Jára mentén a 2. hegyi, a Hasadátnál a 18. kiképző gyalog), amelyeket a 104. szovjet lövészhadtest 206. lövészhadosztálya és a 9. gárda-gépesítetthadtest gépesített dandárai támogattak, indított támadást.

A német források szerint a Jára völgyéből nem tudtak északnak kitörni, Ruhaegresnél (Agris) erőltetett támadásaik összeomlottak, de a Hasadát völgyében betörtek a 2. magyar hegyi pótdandár állásaiba, s elfoglalták a Tordai-hasadék északi kijáratánál fekvő Magyarpeterdet (Petrestii de Jos), behatoltak a Mikes-patak völgyébe, s elfoglalták In­dalt (Deleni). A Kessel-zárócsoport parancsnoksága a Hasadát völgyében lefelé északnyugatról a Gericke-csoportot, a Mikes völgyében lefelé északról a Gradl-csoportot vetette be ellenük. A két harccsoport ellenlökése 12 szovjet harckocsi kilövésével a betörést elreteszelte, az utóbbi visszafoglalta Indalt is.[68]

Magyarpeterd eleste a Tordai-hasadék feladását is jelentette. A 18-i visszavonuláskor az északnyugati kijáratnál fekvő község még az 1. hegyi pótdandár kezén maradt. A Köves-bérc (ezt szeli át a hasadék) keleti oldalán a 2. hegyi pótdandár a dombvállra vonult vissza Szind déli szegélyén, tehát feladta a Tordai-hasadékon átfolyó Hasadát alsó folyását, de hogy az 1. dandár hátába ne juthassanak ki szovjet-román kötelékek, kisebb utóvédet hagyott a hasadék délkeleti bejáratánál. A hasadékon a rendelkezésre álló források szerint szovjet-román alakulatok nem kísérelték meg az átkelést.

A szovjet-román csapatrészek betörése a Mikes-patak völgyébe és eljutása Indalig veszélyes helyzetet teremtett, ugyanis már csak egy hegyvonulat (a Köves-bércet északról lezáró, annak folytatását jelentő 500-600 m-es hegyek) választotta el őket a Turi-patak völgyétől, ahol a Tordát Kolozsvárral összekötő főútvonal futott.

Tordától keletre, a város és Aranyosgyéres (Cimpia Turzii) között a 9. szovjet gárda-gépesítetthadtest 46. gárda-harckocsidandára 30 harckocsival, a 104. lövészhadtest 4. gárda- és 180. lövészhadosztálya és a 20. román kiképző gyaloghadosztály kitört az Aranyostól északra foglalt hídfőből és 2 km mélyen beékelődött a 25. magyar gyaloghadosztály védelmébe. A betörést a 2. páncéloshadosztály ellenlökése reteszelte el.

Grolman szerette volna a 23. német páncéloshadosztályt is ellenlökésre indítani, pontosabban támadását megkezdetni, de az üzemanyaghiány ezt aznap még lehetetlenné

94


tette. Több telefonbeszélgetés után elrendelte: ha a szovjet-román csapatok másnap folytatják támadásukat Torda két oldalán (beiderseits Thorenburg), akkor a 23. páncéloshadosztálynak mindenképpen harcba kell lépnie annak feltartóztatására. A bevetés időpontját reggel 700-ban határozta meg, egyetértésben Friessnerrel.[69] A III. német páncéloshadtest belépett a 2. magyar hadsereg-parancsnokság alárendeltségébe, s parancsot kapott a Kessel-csoport arcvonalszakaszának átvételére.[70]

A magyar parancsnokságokat csak részben lepte meg a nagyerejű támadás. Az elmúlt három napban a 25. gyaloghadosztály hadműveleti naplója szerint sorra futottak be a jelentések szovjet gyorscsoportok átcsoportosításáról, s újabb kötelékek beérkezéséről. Igaz, nem olyan nagy erejű támadásra számítottak, mint ami bekövetkezett, de azt 22-én hajnaltól bármikor várták. Számításukat a támadás várható erejét illetően befolyásolta, hogy a szovjet átcsoportosításokról befutó jelentések szovjet páncélosok kivonásáról is beszámoltak, vagyis érzékelték az 5. szovjet gárda-harckocsihadsereg elirányítását Torda térségéből. A várható támadásról Lovas László vezérkari alezredes, a 2. hadsereg-parancsnokság I.b. osztályának vezetője 21-én este még írásos felterjesztést is készített a Fretter-Pico-seregcsoport parancsnoksága számára. (Ez a "szolgálati út" betartásával csak 24-én reggel érkezett meg oda.)[71]

Számított a támadásra a 25. hadosztály parancsnoka, Hollósy-Kuthy vezérőrnagy is, aki annak megelőzésére 21-én este kiadott harcintézkedésében az Aranyos északi partján, Torda és Aranyosegerbegy között tartott szovjet-román hídfő felszámolására adott parancsot. A támadást, amit a 2. páncéloshadosztállyal együttműködve két irányból, kis eltéréssel a 19-ei két csoportosítással szándékozott végrehajtani, 22-én 1500-kor kellett volna megindítani.[72]

A szeptember 22-i támadást Malinovszkij még 15-én rendelte el, mikor nyilvánvalóvá vált, hogy aznap a szovjet-román csoportosítás nem fogja teljesíteni az 5-i direktívában meghatározott feladatát, Kolozsvár birtokba vételét. A frontparancsnok akkor 19-ét jelölte ki a támadás megindítására, de az egyrészt az átcsoportosítások elhúzódása következtében késett három napot, másrészt megzavarta az előkészületeket a 19-i magyar támadás.[73]

A 25. gyaloghadosztály hadműveleti naplója szerint a szovjet támadást bevezető tüzérségi előkészítés 0715-kor kezdődött, a Torda-Aranyosegerbegy terepszakasz teljes szélességében. 0750-kor a szovjet-román tüzérség lőni kezdte a 2. hegyi pótdandár védőállásait Tordától nyugatra és a 9. tábori póthadosztály vonalait is az Aranyosegerbegytől délkeletre húzódó dombvállon.

0815-kor megindult a támadás az aranyosegerbegyi védőkörlet ellen. 0910-kor az Aranyosegerbegytől 5 km-re északra lévő Kis-Ördöngős-hegy lábainál települt magyar tüzérségnek állást kellett változtatnia, mivel a szovjet gyalogság erősen megközelítette. Negyed órával később a 2. páncéloshadosztály tartalékát képező Vaska-csoport a Kis-

95


Ördöngős-hegy-Szakállas-hegy terepszakaszról ellenlökést indított nyugati irányban, a támadó szovjet ékek jobbszárnyába. A Vaskapu-hegy-Kis-Ördöngős-hegy terepszakaszon az ugyancsak tartalék 4. gépkocsizó lövészzászlóalj foglalt reteszállást, a Péterlaka-völgy lezárására. A Péterlaka-völgy tengelyében a 4. szovjet gárda-lövész- és a 20. román kiképző gyaloghadosztály támadott. Fél tízre a támadás kiterjedt a Szent János-patak alsó folyásának körzetére is. A Szalonnás-hegy-Sósfar-hegy terepszakaszon a 3/II. harckocsizászlóalj foglalt reteszállást annak megakadályozására, nehogy a támadó ékek behatoljanak a Sós-völgybe. Itt a 180. szovjet lövészhadosztály támadott, a 46. gárda-harckocsidandár kb. 30 db T-34 harckocsijával megerősítve.[74]

A völgyek lezárása igen fontos volt. A Péterlaka-völgy északnyugat, a Sós-völgy északkelet felé vezette volna a támadókat, találkozó irányban (a terület katonaföldrajzi leírását lásd az előző részben). Ha mindkét völgyben teret nyernek, az a Torda és Aranyosegerbegy közöt védekező csapatok bekerítését vonta volna maga után.

1030-ra Tordától északkeletre a helyzet válságosra fordult. A szovjet ékek betörtek a Szalonnás-hegy és a Sósfar-hegy közötti völgybe. A 3/II. harckocsizászlóalj reteszállása megrendült. Kiss altábornagy hadtestparancsnok Koppándról (Copaceni) ellenlökésre utasította a Sós-völgy irányába a 10. rohamtüzérosztály egy ütegét. Az ellenlökést a 152. sorozatvető osztály két ütegének kellett támogatnia, ütegenként végrehajtott folyamatos előremozgással. A három ütegből álló csoportot alárendelte a 25. gyaloghadosztálynak parancsnokának, aki az egységes vezetés érdekében azonnal alárendelte azt a 25. hadosztály gyalogsági parancsnokának. Ő, Kalkó Gyula vezérkari ezredes vette át ugyanis Böszörményi ezredes 19-ei hősi halála után az ún. Böszörményi-csoport vezetését (a 25. gyalogezredét Kemechey Jenő vezérkari alezredes).

Tizenegy órára válságosra fordult a helyzet a 26. gyalogezred védőkörletében is. A szovjet-román ékek a Péterlaka-völgyben elérték a 4. gépkocsizó lövészzászlóalj Vaskapu-hegy déli lejtőin húzódó reteszállását, az Aranyoson átívelő vasúti hídtól kelet felé támadva pedig Aranyosegerbegy nyugati szegélyét. Délre a két támadó csoportosítás térnyerésének eredményeképpen megszűnt a harcászati összeköttetés a 25. gyalog- és 2. páncéloshadosztály közös védősávjában a jobbszárny (tordai védőkörlet) és a balszárny (aranyosegerbegyi védőkörlet) között. A két magyar hadosztály közös védelmi rendszerét a szovjet-román támadás gyakorlatilag kettévágta.[75]

Miközben az 1/III. gyalogzászlóalj szilárdan tartotta Torda keleti szegélyét, a 3/II. harckocsizászlóaljat kivetették reteszállásából. A Sósfar-hegy elesett, a szovjet harckocsik 13 órakor behatoltak a Sós-völgybe. 14 órakor kezükbe került a Szalonnás-hegy is. A Tordától északkeletre idáig jutott 46. szovjet gárda-harckocsidandárt mindössze 4 km választotta el a Tordától északnyugatra Szind és Torda között álló 18. román kiképző gyaloghadosztálytól. Ez utóbbit a Szindi-patak völgyét a Turi-patak völgyétől elválasztó dombhátat tartó német Gradl-csoport még fel tudta tartóztatni. A 25. gyaloghadosztály parancsnoka (közvetlenül, nem a hadtesttörzsön keresztül) ellentámadást kért a 2. páncéloshadosztály parancsnokától, aki jelezte, nincs már bevethető tartaléka. Ebbe a hely-

96


zetbe robbant bele Indal elvesztésének híre, ami közvetlen veszéllyé tette a teljes tordai csoportosítás bekerítését.[76]

1320-kor Hollósy-Kuthy javaslatot tett Torda feladására, s arra, hogy az onnan felszabaduló 1. gyalogezreddel tisztázzák a helyzetet a Sós-völgyben. Kiss altábornagy továbbította a javaslatot Veress vezérezredesnek. 2350-kor megérkezett a hadseregparancsnok válasza: megtiltott minden további visszavonulást, még a bekerített csapatrészeknek is körvédelmet rendelt el, a kitörés tilalmával. Veress jelezte azt is, hogy a merev kitartást azért rendeli el, mert órákon belül nagyerejű német ellentámadás indul. Bár alakulatot nem nevezett meg, a 23. páncéloshadosztályra célzott.[77]

Veress 1545-kor feladatot szabott a 23. német páncéloshadosztály számára: másnap kora reggel indítson támadást Kolozsvár térségéből Torda általános irányba, reteszelje el a szovjet áttörést és Tordától keletre állítsa helyre a védelem folytonosságát. Támadását a 2. magyar páncéloshadosztállyal együttműködve hajtsa végre, s szétbontakozás közben vonjon alárendeltségébe minden elérhető és nélkülözhető (erreichbaren und entbehr­lichen) magyar és német köteléket. Breithnek meghatározta, hogy a 23. páncéloshadosztály részletes támadási tervét 20 óráig terjessze fel neki. Harcintézkedését Hermann Breith páncélos tábornokon, a III. német páncéloshadtest és Josef von Radowitz vezérőrnagyon, a 23. német páncéloshadosztály parancsnokán kívül megküldte az Armee­gruppe Fretter-Pico parancsnokságának, a Honvéd Vezérkar hadműveleti osztályának, a magyar II. hadtest és 2. páncéloshadosztály parancsnokának.[78]

1330-kor a magyar tüzérfigyelők még arról számoltak be, hogy a szovjet tüzérség előremozog Aranyospolyán és Aranyosgyéres területére, s tüzelőállást foglal a házak között. Az osztály- és ütegparancsnokok dilemma elé kerültek, de végül dr. Vajda Károly ezredes tüzércsoport-parancsnok, a 25. gyaloghadosztály helyettes tüzérparancsnoka parancsára tűz alá vették azokat. Fél háromkor viszont Zsedényi vezérőrnagytól már olyan jelentés futott be a II. hadtest törzséhez, hogy a Sós-völgyben a szovjet csapatrészek beássák magukat. A támadás, az elszenvedett nagy veszteségek következtében, kezdett kifulladni. A 2. páncéloshadosztály parancsnokának jelentése szerint a támadó gyalogság századonként kb. 100 főre apadt, s csak a Sós-völgyben 4 harckocsit lőttek ki.[79]

A szovjet támadás megrekedéséhez hozzájárult az annak jobbszárnyán fentebb leírt ellenlökés, továbbá az, hogy a támadó csoportosítás balszárnyán az 1/I. gyalogzászlóalj a 10. rohamtüzérosztály 2. ütegével megerősítve ellenlökést indított a 394-es magassági pont (Torda keleti szegélyén) területéről északi irányban a Sós-völgy lezárására. Az ellenlökésben részt vevő erők harcértéke elmaradt ugyan a támadókétól, de megzavarta a szovjet csoportosítás parancsnokait, hogy az ellenlökést délről, tehát a hátukból kapták, s így annak megindulásakor még azt sem tudhatták biztosan, nem lettek-e elvágva a főerőktől.[80]

97


 tor-csata.jpg (20260 bytes)

  98


 

Az ellenlökés lefolyását részletesen ismerjük Bozsoki János zászlós leírásából, aki a 10/2. rohamüzérüteg szakaszparancsnokaként (a tordai védőkörlet parancsnoka mellett visszamaradt ütegparancsnok helyett) a 6 db, 10,5 cm-es löveggel szerelt Zrínyi-II rohamtarack harcát vezette. Az oroszokat meglepő üteg azonnal harcképtelenné tett 18 db T-34-est. Bozsoki a parancsnoki rohamlöveggel ez után (harcolva) átkelt a jobb- szomszéd felderítőzászlóalj állásaiba. Harci zajt hallva gyalogosan tért vissza a Sósfürdő területére. Az ott lévő 5 rohamlöveg kezelőszemélyzete hősi halált halt, vagy harcképtelenné vált. Bozsoki 2 mozgásképes rohamlöveget (egyesével) maga hozott ki, a további 3 rohamlöveget egy csoport élén vontatta vissza. Tettével, amelyért megkapta a Tiszti Arany Vitézségi érmet, megakadályozta Torda bekerítését.[81]

Délután a támadó csoportosítás balszárnyán harcoló szovjet-román csapatrészek is megkezdték az elért terepszakaszok megerődítését, a 26. magyar gyalogezred parancsnoka szerint azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy másnap felújítják támadásukat.[82]

Szeptember 22-én 10 órától a 2. hadsereg balszárnyán a 7. román kiképző gyaloghadosztály is támadásba ment át, a 9. magyar tábori póthadosztályt azonban nem tudta kivetni állásaiból. Ehhez nagymértékben hozzájárult, hogy a magyar támpontokat az Aranyostól keletre hozzávetőleg 1 km távolságban húzódó meredek dombvállon rendezték be, s azokból tűz alatt lehetett tartani a teljes folyószakaszt. A dombváll ráadásul olyan meredek, hogy hegyifelszerelés nélkül szinte lehetetlen megmászni.[83]

Este a 25. gyaloghadosztály parancsnoka intézkedett a másnapi tevékenységekre. Éjfél után újabb harcintézkedést bocsátott ki. Ezekben az állások minden áron való tartását határozta meg, hogy biztosíthassa a 23. német páncéloshadosztály szétbontakozását és harcbalépését. Hadosztályát három csoportra osztotta (az addigi kettő helyett). A jobbszárnyon az 1. gyalogezred-parancsnok harccsoportjának Torda városát kellett megtartania, egyidejűleg az 1/I. zászlóaljjal és a 10. rohamtüzérosztály egy részével déli irányból újabb ellenlökést kellett indítania a Sós-völgy megtisztítására. Úgy számolt, hogy ez az ellenlökés és a 23. páncéloshadosztály észak felől meginduló támadása két tűz közé fogja a Sós-völgy területén magukat beásó szovjet kötelékeket.

Középen a 25. gyalogezred-parancsnok csoportjának a Tilalmas-hegy déli lejtőin és a Karácsony-völgyben összeköttetést kellett teremtenie a Sós-völgy és a Vaskapu-hegy között, vagyis le kellett zárnia a védelmi rendszerbe ütött rést. A 10. rohamtüzérosztály másik felének a 23. páncéloshadosztály támadásához kellett csatlakoznia. A csoport jobb sávhatáraként a Szalonnás-hegy és a Sósfar-hegy közötti völgyben a Szent János-patakon átívelő 351-es híd-Sósfürdő (355-ös magassági pont) vonalat jelölte ki, bal sávhatáraként a Vaskapu-hegy csúcsa (443-as magassági pont)-Aranyospolyántól északkeletre az Aranyos menti ridón lévő 367-es magassági pont vonalat.

A balszárnyon a 26. gyalogezred-parancsnok csoportjának a csoportnak meg kellett szilárdítania helyzetét a Vaskapu-hegy-Aranyosegerbegy terepszakaszon, meg kellett akadályoznia, hogy a 23. német páncéloshadosztályt, támadásának megindulását követő-

99


en, a Péterlaka-völgy felől a szovjet-román erők oldalba támadhassák, illetve a 26/II. gyalogzászlóaljjal be kellett kapcsolódnia a német támadásba, s dél felé rákanyarítania arcvonalát az Aranyos északi partján húzódó ridóra.

A tüzérséget két csoportra osztotta. A Jáhn-csoportot az 1. és 25. gyalogezred-pa­rancsnok csoportjának, a Vajda-csoportot a 26. gyalogezred-parancsnok csoportjának támogatására utasította. A gyalogos csoportokba beosztott műszaki századoknak azonnal zárakat kellett telepíteniük a ridón, amint a támadás odáig jutott.[84]

Szeptember 23-án Tordától nyugatra a szovjet-román csapatok folytatták a támadást. A Jára völgyében Havasasszonyfalvánál (Sacel) nem sikerült északabbra tolniuk az arcvonalat. A Hasadát és a Mikes völgyében a német harccsoportok velük egyidőben indítottak ellenlökéseket, így ott találkozóharc alakult ki. A Gruppe Gericke elfoglalta Pusztaszentkirályt (Craiesti), majd még aznap kiszorult onnan. Az Eder-csoport elvesztette az előző nap visszafoglalt Indalt (Deleni), sőt az attól a patak mentén 4 km-rel feljebb fekvő Mikes (Micesti) és Komjátszeg (Comsesti) között északi irányban a 18. román kiképző gyaloghadosztály tovább törve előre Pusztaszentmártonnál (Martinesti) kijutott a Turi-patak völgyébe (Mikes és Komjátszeg csak másnap került a kezükre). A helyzet igen súlyosra fordult, mivel a román seregtest elvágta a Kolozsvár-Torda főutat, kijutott a Gyalui-havasok keleti előhegyei közül a Mezőségbe, s Torda védőinek hátába került, s fenyegette a 2. hadsereg gyorscsoportjának jobbszárnyát.[85]

A helyzetet az tisztázta, hogy Tordától keletre végre megindult a Breith-csoport támadása. A 23. német páncéloshadosztályhoz csatlakoztak a 2. magyar páncélos- és 25. gyaloghadosztály részei. A két csoportban megindított támadás Torda térségében 1,5 km-t haladt, s elreteszelte az előző napi áttörést. A keleti csoport Aranyosegerbegyig kijutott az Aranyosig, visszavetve a szovjet 9. gárda-gépesítetthadtest és 4. gárda-lövész­hadosztály, valamint a 20. román kiképző gyaloghadosztály részeit a folyó jobb (déli) partjára, majd nyugatnak fordult, hogy egyesüljön az elakadt nyugati csoporttal. A két csoport közti sávhatár Tordától 4 km-re keletre keresztezte az Aranyost.[86]

Este katonapolitikai megfontolásokból (bővebben lásd a IV. részben) ideiglenesen leállították a 23. páncéloshadosztály támadását és gyülekeztetését rendelték el Tordától északnyugatra, Tordatúr (Tureni) körzetében. Számítva azonban arra, hogy a szovjet-román csapatok tovább erőltetik majd támadásukat, a német harckocsik kieső páncélelhárító tűzerejének pótlására Grolman utasította a 4. légiflotta vezérkari főnökét, hogy reggelre vezényelje Torda-nyugat térségébe az I./25. légvédelmi tüzérosztályt. [87]

Éjfél után, már 24-én Grolman ismét kapcsolatba lépett a Fretter-Pico-seregcsoport parancsnokságával. Áttekintve a helyzetet megállapították, hogy másnap a 23. páncéloshadosztálynak úgysem volna reális esélye a Tordától keletre a 23-i támadás után is megmaradt kisebb szovjet hídfő felszámolására. (Breithnek is ez volt a véleménye: "Die Pz.Gruppe Breith glaubt nicht, dass ein nochmaliger Angriff am morgigen Tag Erfolg

100


haben wird.") Ennek alapján, a katonapolitikai érveket ismerve, végleg eldöntötték, hogy a német páncélosok másnap nem folytatják támadásukat.[88]

A magyar források szerint délután a 18. román kiképző gyaloghadosztály részei elfoglalták Szindet, ezzel nyugat felől még közelebb kerültek Tordához.[89] A 23. német páncéloshadosztály támadása reggel 7-kor két csoportban indult meg. A jobbszárnyon a 126. páncélgránátos-ezred indult meg 25 harckocsival, rohamlöveggel és lövészpáncélossal a Kecskés-hegy-Karácsony-völgy terepszakaszról a Sós-völgy irányába, a balszárnyon a 23. páncélosezred 40 harckocsival a Tilalmas-hegy-Bota-hegy alatt vasútvonal terepszakaszról a Vaskapu-hegy irányába. A két csoport között második lépcsőben a 128. páncélgránátos-ezred haladt déli irányban.[90]

A 23. páncéloshadosztály története a csoportosítást másként adja meg (a harc lefolyását megegyezően). Eszerint is a 126. páncélgránátos-ezred alkotta a jobbszárnyat, de a 23. páncélosezred I. harckocsiosztályával (zászlóaljával) megerősítve; a balszárnyat a 128. páncélgránátos-ezred, megerősítve a 23/II. harckocsiosztállyal. A második lépcsőt a 23/III. harckocsiosztály képezte. Az 51. páncélos utászzászlóaljat (külön) Tordára küldték, ahol a városszéli harcokba kapcsolódott be. A 23. páncéloshadosztály története nem adja meg a támadásban részt vevő harcjárművek számát, de a 25. gyaloghadosztály történetében olvasható számok a német forrásban leírt csoportosítást valószínűsítik. A német hadosztálytörténetből megtudjuk, hogy a 23. páncélosezred a 23-i támadás során 5 harckocsit és 1 rohamlöveget lőtt ki.[91]

A szovjet-román parancsnokságokat meglephette a német támadás, csak későn tettek ellenintézkedéseket. 910-kor vették tüzérségi tűz alá az előretörő kötelékeket, az első ellenlökést 955-kor indították meg a Sósfürdő körzetében. Légierejüket 1040-től vetették be a németek lefékezésére.

10 órára a nyugati támadó csoportosítás kijutott a sósfürdői erdő területére, 1125-re a keleti a Vaskapu-hegy déli lejtőiről az Aranyos öntéssíkságára. 1135-kor Hollósy-Kuthy utasította a 25. gyalogezred-parancsnok csoportját, hogy gyalogságként, az előző napi harcintézkedések szerint, csatlakozzon a német harckocsikhoz. 1150-re a támadás Torda és Aranyosegerbegy között teljes szélességben kijutott az Aranyost északról szegélyező dombvállra (ridóra). Egyedül a Sósfar-hegyen maradt hátra egy szovjet harccsoport, de már bekerítésben.[92]

A ridót elérve a 23. német páncéloshadosztály leállította támadását. Azt átlépve egyrészt kitette volna harcjárműveit az Aranyostól délre települt szovjet tüzérség közvetlen irányzású tüzének, másrészt nem is volt parancsa a folyón való átkelésre, csak a védelem helyreállítására, amit a ridóra való felzárkózással teljesített.

101


A szovjet-román hídfő jelentősen leszűkült ugyan, de megmaradt az Aranyos északi partján. Az elért vonal kis eltéréssel megegyezett a 19-i magyar támadás eredményeként kialakult vonallal. A folyóparton, illetve a Sósfar-hegyen való szovjet-román kitartásban szerepet játszott az a 1307-kor lehallgatott szovjet rádióparancs, amely elrendelte a tovább hátráló katonák helyszínen való felkoncolását.[93] 1545-kor Tordától keletre a 180. lövész-, Aranyosegerbegytől nyugatra a 4. gárda-lövészhadosztály egyidejű ellenlökést indított, ami azonban eredménytelen maradt.[94]

23-án este, miután tudomására jutott a 23. német páncéloshadosztály kivonása, a 25. gyaloghadosztály parancsnoka harcintézkedést adott ki a következő napi harcokra. Ennek kidolgozása közben konzultációs céllal többször kapcsolatba lépett a II. hadtest és a 2. páncéloshadosztály parancsnokával. Előbbitől kérte, hogy szükség esetén feladhassa a tordai hídfőt. Kiss altábornagy ehhez megadta hozzájárulását, a Torda-Aranyosegerbegy közötti állások megtartásához azonban ragaszkodott.

Hollósy-Kuthy visszaállította a hadosztály kettős csoportosítását. A védelemben nem számított a 2. páncéloshadosztály csapatrészeire, azokat hátsóbb terepszakaszokra rendelte kivonni, tartalék gyanánt. Kivételt képezett a 6. gépkocsizó lövészzászlóalj és a 6. gépkocsizó tüzérosztály, ami átkerült a 25. gyaloghadosztály alárendeltségébe. A 2. páncéloshadosztály részeivel olyan értelemben rendelkezett, ahogyan Zsedényivel folytatott konzultációi során a részletek kialakultak.

A 10. rohamtüzérosztályt és a 126/II. német páncélgránátos-zászlóaljat (akkor még úgy hitte, ez hátramarad) beosztotta a 25. gyalogezred-parancsnok harccsoportjába, a 152/1. sorozatvető üteget az azt támogató Jáhn-tüzércsoportba, a 6. gépkocsizó lövészzászlóaljat és az 52. német utászszázadot a 26. gyalogezred-parancsnok harccsoportjába. A tordai hídfőben lévő 1. gyalogezredet a 25. gyalogezred parancsnokának rendelte alá. A 26. gyalogezred-parancsnok harccsoportjának bal sávhatárát kiterjesztette dél felé azzal, hogy a 26/I. gyalogzászlóaljat (térben helyén hagyásával) visszaléptette a 9. póthadosztály alárendeltségéből. A hadosztály védősávjának közepén, a 25. gyalogezred-parancsnok harccsoportjának támogatására a 6. gépkocsizó tüzérosztályból és a IX/1. gépkocsizó tüzérütegből megalakította a Rónay-tüzércsoportot. A két tüzércsoportot Jáhn Miklós alezredes és Rónay István őrnagy, a 25. és a 26. tábori tüzérosztály parancsnoka vezette. Egyidejűleg javaslatot tett a hadtestparancsnokságon keresztül a hadsereg-parancsnokságnak, hogy a 25. gyaloghadosztály védősávjának leszűkítésével a Kessel-csoport vegye át a tordai hídfő védelmét.[95]

Az elszenvedett veszteségek pótlására (csak 22-én több, mint 1000 fő) a 9. honvéd kerület mozgósítási osztálya 1800 főt, továbbá 2000 főre való gyalogsági fegyverzetet és felszerelést adott át a 25. gyaloghadoszálynak. A Szamosújváron átvett menetszázadokat azonban jobbára még kiképzetlen személyi állomány alkotta.[96]

23-án, a tordai csata két legfeszítettebb napja után a Honvéd Vezérkar 6. osztálya kiadta az MTI számára a 33. számú hadijelentést: "IX.22-én újból megindult az orosz tá-

102


madás Kolozsvár irányában. A támadásokat felfogtuk, az ellentámadások folyamatban vannak." Figyelemre méltó, hogy románokról a közlemény nem tesz említést, jóllehet láttuk, hogy 2 román hadosztály is aktív részese volt a támadásnak.[97]

Szeptember 24-én Tordától nyugatra a hegyek közti völgyekben a szovjet 9. gárda-gépesítetthadtest egy-egy gépesítettdandárával támogatott egy szovjet lövész- és egy román gyaloghadosztály, illetve a támogatást nélkülöző balszárny román gyaloghadosztály tovább tört előre. A három gépesítettdandárból egy tartalékban maradt.

A balszárnyon a 2. román hegyihadosztály a Jára völgyében elfoglalta Magyarlétát (Litenii de Sus) és Felsőfülét (Filea de Sus). Arcvonalának 2-3 km-es előrevitelével nem ért el hadműveleti jelentőségű eredményt. A középre került 206. szovjet lövészhadosztály, nem kis mértékben annak köszönhetően, hogy a német zárócsoportokat előzőleg a Mikes völgyébe csoportosították át, a Hasadát völgyében elérte a patak forrásvidékét, s onnan északnak fordulva birtokba vette Szelicsét (Salicea). Ez Pusztaszentkirálytól 10 km-es előretörést jelentett, de sokkal súlyosabb volt ennél, hogy átkerült a Gyalui-havasok előhegyeinek vízválasztóján annak északi oldalára, s lefelé haladva már csak 10 km választotta el Kolozsvártól. A 18. román kiképző gyaloghadosztály kiszélesítette előző napi betörését, elfoglalta a Mikes völgyében Mikest (Micesti), s a Turi-patakéban Komjátszeget (Com­sesti). A Kolozsvár-Torda főút mentén két irányból, Tordatúrról (Tureni) és Bányabükkről (Vilcele) ellenlökés indult a Turi-völgy megtisztítására. Ezekbe be kellett vonni a 23. német páncéloshadosztály aznap már kivonásra tervezett részeit (23. páncélos felderítő-, 23/II. páncélososztály, 126/II. páncélgránátos-zászlóalj).[98] Tordától keletre az előző nap fel nem számolt szovjet hídfőből kisebb szovjet támadás indult, amit a 25. gyaloghadosztály elhárított. A hídfő felszámolására indított ellenlökések aznap sem vezettek eredményre.[99]

A Kessel-csoport és a II. magyar hadtest közötti sávhatárt módosították. Ez azzal függött össze, hogy a Breith-csoport parancsnokságától annak tervezett kivonása miatt a Kessel-csoport parancsnoksága két nap után visszavette a 2. hadsereg sávjának nyugati felén a hadműveleti irányítást. A sávhatárt Kolozs (a II. hadtest számára bezárva) - templom Tordától keletre 4 km-re (kizárva) vonalában jelölték ki.[100] Megjegyzendő, hogy a német forrásban II. tartalékhadtest (Res. K.) szerepel, de ez nyilvánvaló tévedés. Az a 3. hadsereg kötelékében harcolt, messze nyugatra a Kessel-csoporttól.

A 2. hadsereg parancsnoka elfogadta Hollósy-Kuthy előző esti javaslatát, s a tordai hídfőt a II. hadtesttől átadta a Kessel-csoportnak. A 25. gyaloghadosztály védősávjának szélessége ezzel 25 km-ről 21 km-re csökkent. Ez azonban nem eredményezte a hadosztály arcvonalsűrűségének növekedését, ugyanis a Kessel-csoport az ott állásban lévő 1. gyalogezreddel együtt vette át Torda védelmét. Hollósy-Kuthy az elkövetkező napokban többször sürgette is, hogy kapja az ezredet vissza.[101]

103


E napon a 23. német páncéloshadosztályt kivonták Torda-Aranyosegerbegy térségéből.[102] A két magyar hadosztály közös védősávjában mindössze a 3. magyar harckocsiezred 17 harckocsija (2 Pz.V Panther, 6 Pz.IV, 9 Turán-40) maradt, amiket a Nagy-Ördöngős-hegy területén gyülekeztettek.[103]

A német napijelentésben említett szovjet támadás este 8-kor következett be. Ereje után a 25. hadosztály vezérkari főnöke azt csak harcfelderítésnek minősítette.[104]

Veress könyvében 24-ére teszi a 23. német páncéloshadosztály támadását. Ez a német, magyar, román levéltári források, illetve a szovjet könyvészeti anyag ismeretében tévedésnek minősíthető.[105]

Szeptember 25-én a német napijelentések szerint Bánffyhunyad (Huedin) körzetében, ahol mindezideig csendes volt a határ, a románok három helyen: Székelyjónál (Sacuieu),  Nagykalotánál (Calata), Magyargyerőmonostornál (Manastireni) is harcfelderítést kezdtek, s megszálltak határmenti, már magyar oldalon lévő magaslatokat.[106]

A térségben a határt a 60. magyar határvadászcsoport biztosította, kívül (nyugatra) a 2. hadsereg sávjától. Román oldalon az 1. román hadsereg kötelékébe tartozó Bihor- (Bihar-) csoport (Grupul) 2. határőrezrede, 22. hegyivadász zászlóalja és a Somes (Szamos) ezred helyhez kötött (fix regional) zászlóalja állomásozott.[107]

A 2. magyar hadsereg sávjának jobbszárnyán a német források szerint tovább folytatódott a szovjet-román csapatok térnyerése. Az 1. magyar hegyi pótdandár arcvonalszakaszán a 2. román hegyihadosztály elfoglalta Hasadátot (Hasdate). A hadsereg centrumában viszont a 23. német páncéloshadosztály előző nap indított ellenlökésével, valamint 25-én a 76. német gyaloghadosztály egy ezredének bekapcsolódásával sikerült megtisztítani a Turi-patak völgyét. A német harccsoport visszafoglalta Komjátszeget (Comsesti). A Tordától keletre lévő hídfőből ezen a napon a szovjet-román csapatok sikertelenül próbálkoztak kitörni.[108]

A 25. gyaloghadosztály hadműveleti naplója szerint a nap aránylag nyugodtan telt. Csak néhány kiserejű szovjet támadást jelentettek a Szent János-patak és a Péterlaka-völgyben futó vasútvonal között. Egyik sem eredményezett betörést.[109]

Ezen a napon a 13-án az arcvonalból kivont 7. tábori póthadosztályt a 2. hadsereg parancsnoka a Gyalui-havasok előhegyei közé vezényelte, a 2. hegyi pótdandár megerősítésére. A seregtest harcértéke azonban a közel kéthetes feltöltés és pihentetés után sem haladta meg négy, teljesen feltöltött zászlóalj elvi harcértékét. A 7. póthadosztály előre-

104


vonásában szerepet játszott két német harccsoport másnapi kivonása a Kessel-csoport arcvonalszakaszáról (lásd lent), amiről Veress 25-én már tudhatott.[110]

Szeptember 25-én a szovjet Legfelsőbb Főparancsnokság új direktívát adott ki a 2., 3. és 4. Ukrán Frontnak. Miután ez már a magyarországi hadműveletek október 6-án kezdődött következő szakaszába vezet át, teljes ismertetésétől eltekintünk. Néhány eleme azonban érdekes a tordai csata szempontjából is. A főcsapást a Délkelet-Alföldre helyezte, s a főcsapást mérő csoportosítás állományába (értelemszerűen) beosztotta a 6. gárda-harckocsihadsereget. Ez a 2. magyar hadsereg szempontjából a szovjet nyomás enyhülését eredményezte. Tekintettel azonban arra, hogy Kolozsvár elfoglalása (és a továbbtámadás Szatmárnémeti irányába) továbbra is a hadműveleti célok között szerepelt, Malinovszkij nem hagyta gyorscsoport nélkül a Torda térségében harcoló 27. szovjet és 4. román hadsereget. A 2. (Gorskov-) lovas-gépesített csoport 5. gárda- (kozák) lovas­hadteste kapott utasítást a két (lényegében gyalogos) hadsereg támogatására. A 2. gárda-lovas-gépesített csoport másik seregtestét, a 23. harckocsihadtestet néhány napig ugyancsak Torda térségében alkalmazták. A 6. gárda-harckocsihadsereg átcsoportosítása Arad térségébe 29-30-ára befejeződött.[111]

Ha arra gondolunk, hogy a tordai csata harmadik szakaszára a hadműveletek súlya fokozatosan a Gyalui-havasok keleti előhegyei közé tolódott el (lásd a következő fejezetben), akkor ezt össze kell kapcsolnunk a fenti váltással. A távozó harckocsizók helyett beérkező lovasok számára ugyanis az erdős-hegyes, párhuzamos patakvölgyekkel átszeldelt terep alkalmasabb volt a támadó tevékenységre, mint az Aranyos öntésterülete (síkvidéke), vagy a Mezőség csak részben fedett dombvidéke.

Szeptember 26-án a német források szerint az 1. magyar hegyi pótdandár a Hasadáttól északra húzódó magaslatokon megszilárdította állásait. A Turi-patak völgyében viszont a 23. német páncéloshadosztály kivonásával Komjátszeg ismét elveszett. A Tordától keletre lévő hídfőből indított ezred-erejű szovjet támadás további 1 km mélységben teret nyert északkeleti irányban. Aranyosegerbegynél egy szovjet zászlóalj támadása sikertelen maradt.[112]

Friessner intézkedett a Gruppe Gradl és a Gruppe Eder kivonásáról a Kessel-csoport kötelékéből, tehát a 2. hadsereg jobbszárnyáról. A két harccsoportot a 8. német hadsereghez irányították, a Szászrégennel szembeni arcvonal megerősítésére.[113]

A magyar források is beszámolnak a szovjet támadásokról. A Péterlaka-völgy térségében indított támadás sikertelen maradt. Hollósy-Kuthy ellenlökésre utasította a 6. gépkocsizó lövész- és a 2. páncélos utászzászlóalj részeit. A harccsoportot, amelyben a 3. harckocsiezred 9 Turán-40 és 2 Pz.V Panther harckocsija is részt vett, a 2. páncélos utászzászlóalj parancsnoka, Esze Jenő százados vezette.[114]

105


Miközben folyt a német csapatok kivonása a 2. hadsereg sávjából, a Honvéd Vezérkar 6. osztálya 26-án az MTI számára kiadott 34. számú hadijelentésében a tordai csata már lezárult szakaszával foglalkozott: "Kolozsvártól D-re [...] hősiesen harcoló 2. hadseregünk, német páncélos erőkkel szoros együttműködésben a három napja nagy túlerővel támadó ellenséget elkeseredett harcban visszavetette [...] átmeneti betöréseit, Torda szilárd tartása mellett, kemény ellentámadásokkal megtisztította."[115]

Szeptember 27-én a német napijelentések a 2. magyar hadsereg sávjában nem számolnak be számottevő harctevékenységről. Az 1. magyar hegyi pótdandár gyenge támadást hárított el Hasadátnál a 2. román hegyihadosztály részéről. Aranyosegerbegytől északkeletre a 7. román kiképző gyaloghadosztály 1,5 km szélességben és 1 km mélységben beékelődött a 25. magyar gyaloghadosztály védelmébe.[116]

A nap a 25. gyaloghadosztály hadműveleti naplója szerint is általában nyugodtan telt el. Egyetlen lényeges esemény történt. A 7. román kiképző gyaloghadosztály a 25. gyalog- és a 9. tábori póthadosztály csatlakozásánál ott indított támadást, ahol azt senki sem várta. Egy zászlóaljjal az Akasztófa-heggyel szemben kora délelőtt átkelt az Aranyoson. Egy százada megmászta a meredek dombvállat és a hegytől délre a 400-as magassági pontnál, Mezőörkétől (Urca) 2 km-re nyugatra betört a védelembe a 26. gyalogezred balszárnyán. A két hadosztály csatlakozásánál semmilyen tartalék nem volt, emiatt a románok délutánra kiszélesítették a dombvállon foglalt "hídfőjüket" Gerendkeresztúr (Lun­cani) felé a 487-es magassági pontig. Az így 5 km szélességet elért terepszakaszról előretapogatódzva elérték Mezőörke déli szélét, 2 km mélységben betörve a magyar főellenállási vonal mögé.

A 26. gyalogezred parancsnoka segítséget kért. A 25. gyaloghadosztály vezérkari főnöke ellenlökésre utasította a 25. felderítőosztályt, beosztva az 59. utászzászlóalj egy századát és a 26. gyalogezred huszárszakaszát. A sötétedéskor indult ellenlökés 19 órára visszaszorította a románokat a dombváll nagy részéről, helyreállítva a főellenállási vonalat. A balszárnyon azonban a 9. tábori póthadosztály szintén ellenlökést indított részei nem tudták kiszorítani a Hodály-dombon megkapaszkodott erőket.[117]

Késő délután a Szent János-patak tengelyében egy zászlóalj erejű szovjet támadás indult, de nem nyert teret.[118]

Szeptember 28-án német források szerint a 2. román hegyihadosztály négy zászlóalja Hasadáttól (Hasdate) nyugatra betört a Kessel-csoport jobbszárnyán és elérte Kisfenest (Finisel). Ezzel átlépték a Gyalui-havasok keleti előhegyeinek kelet-nyugati vízválasztóját és kijutottak a Kis-Szamosba folyó Fenes-patak völgyébe.[119]

Az addig a Brandenburg hadosztály kötelékébe tartozó 154. ejtőernyős-zászlóaljat Friessner Kolozsvárhoz vezényelte. Ez az intézkedés a 2. hadsereg 23. páncéloshadosztály kivonásával beállott harcértékcsökkenésével volt kapcsolatban.[120]

106


A nap a magyar források szerint a 25. gyaloghadosztály sávjában általában nyugodtan telt. A balszárnyon azonban, kihasználva a Hodály-domb megtartását, a 7. román kiképző gyaloghadosztály legalább egy teljes zászlóaljat az éjszaka folyamán felvitt az Aranyos-menti dombvállra. Kivetésére onnan a 9. tábori póthadosztály két zászlóalj erőben indított ellenlökést. A 26. gyalogezred parancsnoka utasítást kapott ennek támogatására. A balszomszéd ellenlökése azonban a 26. gyalogezred támogatása ellenére eredménytelen maradt.[121]

Szeptember 29-én a német források szerint a 2. hadsereg sávjában két ponton folyt komolyabb harctevékenység. A Turi-patak völgyében, Tordatúrnál a 18. román kiképző gyaloghadosztály nem tudott előbbrejutni. Aranyosegerbegynél a 7. román hadosztály 3 km széles arcvonalon további 1 km mélységben terjesztette ki hídfőjét.[122]

Ezen a napon módosult a Gruppe Kessel és a II. magyar hadtest közötti sávhatár a Szentmihályfalva keleti széle-Torda nyugati széle-Kolozskara (Cara) vonalra, minden törésponttal a Kessel-csoportnak bezárva. Megjegyzendő, hogy a Dél Hadseregcsoport napijelentése egy névtelen helységet (namenloser Ort) jelöl meg északi végpontként Kolozstól 3 km-re nyugat-északnyugatra, ami Kolozskarával azonosítható.[123]

A román térnyerést illetően a 25. gyaloghadosztály hadműveleti naplójából tudjuk, hogy az Akasztófa-hegytől északra a 7. román kiképző gyaloghadosztály 29-ére virradóra legalább még két zászlóaljat felvitt az Aranyos-menti dombvállra, s azok reggelre elfoglalták a Gyermek- és a Csiános-hegyet. Utóbbi közvetlenül Aranyosegerbegy felett magasodik, a község délkeleti szegélye ennek lábaira kanyarodik fel. A 25. hadosztály parancsnoka a hadtestparancsnokság engedélyével a 4. gépkocsizó lövészzászlóaljat utasította a dombváll megtisztítására, s beosztotta az ellenlökésbe az 52. utászzászlóalj 2 századát. 10 órára a magyar erők gyülekeztek a Horgas-hegy-észak-Mezőörke belterület terepszakaszon. Ekkor a balszomszéd 9. tábori póthadosztálynál már egy órája folytak a harcok a Hodály-hegy megtisztításáért.[124]

Itt azonban a 25. gyaloghadosztály hadműveleti naplója megszakad. A 87. lap utolsó bejegyzése szeptember 29-én 1020-kor kelt, a 88. lap első bejegyzése már október 22-én 0 órakor. A két időpont közötti egy hónap anyaga nem maradt fenn. Ezzel a tordai csata leírására vonatkozó legrészletesebb levéltári forrást vesztettük el. A továbbiakban a német forrásokat Veress, Hollósy-Kuthy és Esze emlékirataiból tudjuk csak kiegészíteni, továbbá a 25. gyaloghadosztály naplójának mellékleteiből. Az igen pontos adatokat is tartalmazó mellékletek ugyan fennmaradtak szeptember 29. és október 22. között is, ám sajnos hiányosan, például a 67. sz. melléklet után a 73. sz. következik.

A 25. magyar gyaloghadosztály naplójának megszakadása következtében nem ismerjük az Aranyosegerbegy-Gerendkeresztúr között 29-én indított ellenlökés lefolyását. Azt azonban a 67. sz. mellékletből tudjuk, hogy 30-án 17 órára a 25. gyalog-, 2. páncé-

107


 

los- és 9. tábori póthadosztály csapatrészei az Aranyost kelet felől szegélyező meredek dombvállon helyreállították az eredeti főellenállási vonalat.[125]

Szeptember 30-án a német források szerint a 18. román kiképző gyaloghadosztály elfoglalta Tordatúrt, ezzel ismét elvágták a Torda-Kolozsvár főútvonalat. Tordától keletre a szovjet-román csapatok 20-30 harckocsi bevetésével 2 km mélységben tovább mélyítették hídfőjüket (gyakorlatilag ismét birtokba vették a Sósfürdő-Szalonnás-hegy -Szent János-patak közötti öntés-síkot), egyidejűleg újra elérték a város keleti szegélyét. A 2. hadsereg arcvonalának megrövidítése, ezzel erők kinyerése (szó szerint megtakarítása, zur Einsparung) céljából feladta Tordától délre addig tartott hídfőjét és a peremvonalat visszavette a város déli szegélyére.[126]

A Marosvásárhely alól kivont Winkler-csoport (15. német gyaloghadosztály) négy zászlóalja beérkezett a hadsereghez és belépett a Kessel-csoport alárendeltségébe.[127]

30-án reggel vagy délelőtt (nem tudjuk pontosan) a szovjet 180. lövészhadosztály a 46. gárda-harckocsidandárral támadást indított Torda ellen. Az Aranyostól délre e napig tartott hídfőt az 1. gyalogezred délben kiürítette. Ezt onnan tudjuk, hogy a 25. gyalogezred parancsnoka 1310-kor távirati úton jelentette a hídfő feladását a 25. gyaloghadosztály parancsnokságának, s állásfoglalást kért "a város tartását illetően". A város Aranyostól északra fekvő nagyobb részét végül is nem adták fel, a 2. páncéloshadosztály egy harccsoportja észak felől bevonult a városba a védők megerősítésére. Torda védelmének irányítását egyidejűleg a 2. páncéloshadosztály parancsnoksága vette át.[128]

Szeptember 30-án a Honvéd Vezérkar 6. osztálya az MTI számára kiadott 35. számú hadijelentésében a harctevékenység csillapodásáról számolt be: "Kolozsvártól D-re és a Székelyföld É. részén az ellenség támadó tevékenysége a múltban elszenvedett súlyos veszteségei miatt - csökkent."[129] Azon a napon adatott ki ilyen tartalmú közlemény, amikor mindazon területek elvesztek (sőt a kulcsfontosságú Vaskapu-heggyel több is), amelyeket a két magyar hadosztály a 19-i, a 23. német páncéloshadosztály pedig a 23-i ellentámadással visszanyert.

Október 1-jén a 2. hadsereg sávjában a német források általában csendes lefolyású napról beszélnek, csupán két eseményt neveznek meg. Tordatúrnál tesznek említést egy zászlóalj-erejű támadás elhárításáról, illetve Tordától délkeletre az előző napi betörés elreteszeléséről a 2. magyar páncéloshadosztály ellenlökésével.[130]

Az ellenlökésről a magyar forrásokból annyit tudunk, legalábbis a védelem jobbszárnyán és közepén, amennyi az előkészítésére vonatkozó hadosztályparancsnoki harcintézkedésben foglaltatott. Eszerint a támadásnak délelőtt 9 órakor kellett megindulnia a Sós-völgy-Vaskapu-hegy terepszakaszról déli irányban és ki kellett jutnia az Aranyos partjára Torda és az aranyosegerbegyi vasúti híd között. A támadáshoz, amelyet

108


Zsedényi Zoltán vezérőrnagy, a 2. páncéloshadosztály parancsnoka személyesen vezetett, a 25. gyaloghadosztály átadta az 1. és a 25. gyalogezred teljes állományát.

A támadó erőket két csoportra osztották. A nyugati csoport Kalkó Gyula ezredes, a 25. hadosztály gyalogsági parancsnoka vezetésével a Sósfürdő-Szent János-patak, a keleti csoport Altorjay Jenő ezredes, a 3. gépkocsizó lövészezred parancsnoka vezetésével a Szent János patak - Péterlaka-völgy sávban támadott. A hadseregtörzs által küldött csapatok közül egy német zászlóaljat és egy rohamlövegosztályt a nyugati csoportosításhoz osztottak be, a hadsereg-parancsnokság törzsszázadát és egy légvédelmi gépágyús szakaszát, a hadsereg főszállásmesterének törzsszázadát, s a hadtestparancsnokság törzsszázadának egy golyószórós szakaszát a keletihez. A 2. hadsereg leharcoltságának érzékeltetésére figyelemre méltó, hogy már a parancsnoki harcálláspontok közvetlen biztosítására hivatott alosztályokat is harcba kellett vetni az ellenlökéshez.

A 2. páncéloshadosztály összes bevethető harckocsiját a nyugati csoportosításba osztották. A két hadosztály teljes tüzérségét az ellenlökő erők támogatására utasították, Merényi Károly ezredes, a 2. páncéloshadosztály tüzérparancsnoka vezetésével.[131]

A keleti csoportosítás harcait részben ismerjük, mivel ennek kötelékében került alkalmazásra a 2. páncélos utászzászlóalj is. Parancsnokának emlékiratai szerint a 9 órára elrendelt támadás 1500-kor indult meg. A napok óta tartó esőzés nyomán felázott talaj nem volt alkalmas harcjárművek mozgására az épített utakon kívül, s mivel reggelre elállt az eső, Altorjay ezredes várt a terep bizonyos fokú kiszáradásáig. A támadás azonban elakadt a szovjet páncélelhárító tűzben, így a kitűzött célt, a főellenállási vonal helyreállítását nem sikerült teljesíteni. Az előző napi szovjet betörés elreteszelése azonban sikerült. Esze százados emlékirataiból tudjuk azt is, hogy szeptember 30-án nem csupán Tordától keletre harcoltak ki betörést a szovjet csapatok, hanem a Péterlaka-völgytől nyugatra is, s birtokba vették a Vaskapu-hegyet. A vasút vonalát azonban a hegytől északra, keleti irányban nem sikerült átlépniük.[132]

A tordai csata második szakaszának mérlegét hasonlóképpen nem lehet egyértelműen megvonni, mint az első szakaszét. Ami kétségtelen, az, hogy a csata legválságosabb napja ebbe a szakaszba esett: szeptember 22-e. A szovjet-román csoportosítás ezen a napon állt a legközelebb ahhoz, hogy hadműveleti szintű áttörést kiharcolva felszámolja a 2. magyar hadsereg Torda-Aranyosegerbegy közötti védelmét, felmorzsolja erőit és támadását Kolozsvár irányában kifejlessze. Bár a magyar 25. gyalog- és 2. páncéloshadosztály erőn felüli teljesítményt nyújtva igyekezett megállítani az előretörést, megítélésünk szerint 23-án a 2. magyar hadsereg centruma összeomlott volna, ha nem következik be a 23. német páncéloshadosztály (helyi erőviszonyok szerint) nagyerejű ellentámadása.

Véleményünket alátámasztják a 2. hadsereg és 25. gyaloghadosztály parancsnokainak emlékiratai. Veress szerint "a 2. ma. hadsereg [...] elérkezett teljesítőképessége és ellenálló ereje végső határáig."[133] Hollósy-Kuthy megítélése egybecseng ezzel: "nyilvánvaló-

109


vá vált, hogy a helyzetet Tordánál teljesen tisztázni sem a hadosztályom, sem a magyar páncéloshadosztály nem képes. Feltétlen támogatás, új csapatok bevetése szükséges."[134]

A hadosztály vezérkari főnökének összegzéséből csak a veszteségeket illetően olvasható ki ez a mérleg. Adonyi-Naredy elsősorban a 25. gyaloghadosztály kitartásának tulajdonítja a hadműveleti szintű szovjet-román áttörés megakadályozását. A német csapatok nála úgy jelennek meg, mint amelyek segítették ugyan a magyar csapatok harcát, de "csapataink hősies helytállásával". a 25. gyaloghadosztály "biztosította a beérkezett és beérkező német erősítések tervszerű alkalmazását". Megítélésünk szerint ez a megállapítás csak általánosságban igaz, szeptember 22-23-ára vonatkozóan azonban kritikára szorul. Láttuk, hogyt 23-án a tordai és az aranyosegerbegyi védőkörletben a helyzetet a 23. német páncéloshadosztály támadása mentette meg.[135]

Nem lehet egyértelmű mérleget vonni a 2. magyar hadsereg jobbszárnyán lezajlott harccselekményeket illetően sem. A szovjet-román csoportosítás leküzdötte a Gyalui-havasok keleti előhegyeit, kijutott a Hideg-, illetve a Kis-Szamos völgyébe, ez a támadók szempontjából eredmény. Az viszont a védők szempontjából eredmény, hogy a két folyót északról szegélyező hegyeken, hozzávetőleg a korabeli magyar-román határ vonalában végül sikerült megállítani a szovjet-román előretörést és megakadályozni, hogy kijussanak a Kolozsvártól nyugatra elterülő dombvidékre. A 2. hadsereg azonban itt is eljutott teljesítőképességének határára, tartalékokkal már nem rendelkezett.

A tordai csata harmadik szakasza

A Torda elfoglalására tett kísérletek hadműveletileg elválaszthatatlanok a Gyalui-havasok keleti előhegyei között lefolyt harcoktól, miután a tordai magyar-német arcvonal-kiszögellés átkarolására indított támadássorozat minden esetben onnan indult ki.

Október 2-án a német napijelentések szerint másfél-kétórás tüzérségi előkészítést követőn a szovjet-román csapatok 4 hadosztály erőben támadást indítottak a Torda-Aranyosegerbegy terepszakaszról északi irányban, s több ponton betörtek a magyar védelembe. A Hasadát-patak forrásvidékétől északra elesett Járarákos (Valisoara), a Turi-patak völgyében Pusztacsán (Ceanu Mic) és Pusztaszentmárton (Martinesti). A támadók kitörtek Tordatúr (Tureni) déli részéből is Torda felé, ezzel a Torda-Kolozsvár főút szovjet-román ellenőrzés alatt álló szakasza 5-6 km-re nőtt.[136]

A harctevékenység megélénkülésére nem utolsósorban annak következtében került sor, hogy előző nap Torda térségébe beérkezett a 8. német hadsereggel szembeni frontszakaszról ide átcsoportosított szovjet 2. gárda- (Gorskov-) lovas-gépesített csoport, állományában az 5. gárda-lovas- és a 23. harckocsihadtesttel.[137] A szovjet gyorscsoport még szeptember 25-én azt a feladatot kapta Malinovszkijtól, hogy a 27. szovjet és 4. ro-

110


mán hadsereg sávjában október 2-án lépjen támadásba, foglalja el Kolozsvárt és támadjon tovább Szatmárnémeti irányába.[138]

Október 2-3-4-éről a 25. gyaloghadosztály hadműveleti naplójának mellékletei között sem maradt fenn semmi. Az ekkor folyt harcokról kizárólag Esze százados emlékirataiból tudunk részleteket, de csak az aranyosegerbegyi védőkörletre vonatkozóan, ahol a parancsnoksága alatt álló 2. páncélos utászzászlóalj bevetésre került. Itt 2-án a szovjet támadó csoportosítás mindössze néhány száz méteres betörést tudott kiharcolni, s a Vaskapu-hegy északkeleti lábánál lévő vasúti kitérő területét vette birtokba.[139]

A harcok megélénküléséről számol be a Honvéd Vezérkar 36. számú, MTI számára kiadott hadijelentése is: "Tordától Ny-ra és K-re az ellenség - erőinek átcsoportosítása és újabb csapatok beérkezése után - X. 2-án hajnalban, több órás tüzérségi előkészítés mellett ismét több hadosztállyal indult támadásra. Az arcvonalat áttörnie sehol sem sikerült. Néhány kisebb betörési helynél ellentámadásunk folyamatban van."[140]

Október 3-án a német napijelentések szerint folytatódott a szovjet-román támadás. Az észak felé, a Kis-Szamosba folyó Fenes-patak völgyében elfoglalták Kisfenest (Finisel) és elérték a Hideg-Szamost. Komjátszegnél sikerült elreteszelni az előző napi román betörést, s a peremvonalat a Kolozsvár-Torda főút vonalára előretolni. Az arcvonal este a Hideg-Szamos-Isztolna (Stolna)-Tordaszentlászló (Savadista)-Szelicse (Salicea)-Mikes (Micesti)-Tordatúr-Torda vonalon húzódott. Aranyosegerbegytől északnyugatra a szovjet-román csapatok ugyancsak teret nyertek északi irányban.[141]

Esze emlékiratai szerint 10 órakor indult a támadás az aranyosegerbegyi védőkörlet ellen. Két román zászlóalj indult meg, szovjet harckocsik támogatásával a Péterlaka-völgyben futó vasútvonalat átlépve keleti irányban. Elfoglalták a 401-es magassági pontot, majd északnak fordultak a Kis-Ördöngős-hegy irányába. A hegy felől a 2. páncélos utászzászlóalj 2. százada 11 óra után ellenlökést indított, amelyben részt vett egy Pz.IV harckocsi és egy Nimród önjáró gépágyú is, Tar folyamőr százados parancsnoksága alatt. A megerősített század addig feltartóztatta a románokat, amíg kora délután beérkezett vonalaiba a 4. gépkocsizó lövészzászlóalj egy harccsoportja.[142]

Október 4-én a német források szerint a 2. román hegyihadosztály elfoglalta Isztolnát, de egy magyar ezred Gyalu (Gilau) körzetéből indított ellenlökése a betörést Isztolnától északra elreteszelte. Ezen a napon elesett Tordaszentlászló is, az arcvonal ott a kisvárostól 2-3 km-re északra stabilizálódott, ez azonban már csupán 2-5 km távolságban húzódott (délre) a Kis-Szamostól, amely mentén a Kolozsvár-Nagyvárad főútvonal haladt.

Tordától keletre egy szovjet harckocsikkal megerősített román harccsoportnak sikerült betörnie az Aranyostól északra húzódó hegyek közé. A mély betörés elreteszelésére a város szélén kiépített védőállásokból elvont csapatrészekkel indult ellenlökés, amely egy magaslatot a várostól északra visszafoglalt, ezzel megakadályozta Torda körülzárását. Mivel a várostól északnyugatra fekvő Tordatúr szeptember 30. óta a 18. román ki-

111


képző hegyihadosztály kezén volt, az összeköttetést Tordával már csak északi irányban, a Karácsony-völgyön át lehetett fenntartani.[143]

Ezen a napon este a Wöhler-seregcsoport 1. vezérkari tisztje arról tájékoztatta a hadseregcsoport törzsét, hogy a kialakult helyzet következtében a magyar védők feladták Tordát ("Thorenburg von den Ungarn aufgegeben worden ist"). Friessner késő este ezért maga hívta fel Veresst, hogy a várost nem adhatja fel, azt minden körülmények között tartania kell az erősítés beérkezéséig ("Thorenburg unter allen Umstanden zu halten, bis neue Kräfte heran seien"). Ez így, ebben a formában megfelel a megszokott formulának: az utolsó emberig...; az utolsó töltényig...; minden körülmények között...; etc.[144]

Elgondolkodtató azonban az, ahogyan a hadseregcsoport német parancsnoka beszélt a neki alárendelt magyar hadseregparancsnokkal. Az is érdekes, hogy közvetlenül hívta őt, s nem Wöhlert utasította a neki az Armeegruppén keresztül alárendelt Veress felé egy negligáló parancs kiadására. Friessner kérte Veresst ("Der Oberbefehlshaber bittet..."). A magunk részéről azzal magyarázzuk ezt a szokatlan jelenséget, hogy egyrészt (mint láttuk) a hadseregcsoport vezetői már a hadműveleti szintű visszavonulás előkészítésével foglalkoztak, másrészt nem kívánták bekeríttetni és elveszteni a Tordát védő csapatokat. E két dolog eredője eredményezhette, hogy Friessner nem parancsolt, hanem kért, ily módon kifejezésre is juttatta szándékát Torda tartására, de szabad kezet is adott a mindenkori helyzetet részleteiben jobban ismerő Veressnek az esetleges kiürítésre.[145] Azt pedig, hogy Friessner mégis szükségesnek látta kérni, s nem engedélyezte azonnal Veressnek a tordai arcvonal-kiszögellés feladását, azzal magyarázhatjuk, hogy az ekkor még szintén tervezett hadműveleti szintű támadás egyik kiindulópontja éppen Torda térsége lett volna ("Dies sei auch im Hinblick auf die kommende Angriffsoperation von Bedeutung").[146]

Mindössze 10 perccel Friessner és Veress telefonbeszélgetése után Grolman hívta a 2. magyar hadsereg-parancsnokságnál működő német összekötő törzs főnökét, Eismann vezérkari ezredest, akin keresztül engedélyezte, hogy a várost védő csapatrészek a város északi szegélyén kezdődő hegyeken foglaljanak hátsóbb védelmi vonalat, csak utóvédeket hagyva hátra az eredeti védőállásokban. Meghagyta, hogy ha erős támadás éri a tordai arcvonal-kiszögellést, akkor a csapatok megóvása előbbre való, mint a város minden áron való védelme.[147]

Érdekes volna a fentiek összevetése azzal, hogy miként látta ugyanezt Veress. Emlékirataiban azonban csupán annyit említ meg, hogy "A várost az október 4- és 5-én lezajlott súlyos harcok után fel kellett adni." Ennyit, egy mondatba összefogva. Nem tudunk meg többet Hollósy-Kuthy emlékirataiból sem. Ő is röviden, mindössze másfél sorral intézi el Torda elvesztését: "Október hó 2-án az orosz Tordánál újból támadt. Végül is hosszas harc után, október hó 4-én a várost is elfoglalta."[148]

112


Torda feladásának pontos dátumát Esze százados emlékirataiból tudjuk, aki idézi a 2. páncéloshadosztály hadműveleti naplójának október 4-i bejegyzését: "Torda két oldalán bekövetkezett helyzet szükségessé tette az ott lévő erőknek kivonását és hátsóbb védőállásba való visszavonását." Láttuk, a tordai arcvonal-kiszögellés védelmét ekkor már a 2. páncéloshadosztály parancsnoksága irányította. Megjegyzendő: Esze akkor, 1944. október 4-én másolta be saját naplójába ezt az idézetet. A 2. páncéloshadosztály hadműveleti naplója nem maradt fenn (vagy nem került elő).[149]

Torda védelme az ott harcoló magyar katonák számára több volt, mint egy város, vagy egy hídfő megtartása. Torda jelképpé vált, birtoklása erkölcsi erőt jelentett. Ezt nem csupán a korszak kutatója állítja, de mindenki, aki akkor részt vett a harcokban. A 25. gyaloghadosztály parancsnoka ennek következtében szükségesnek tartotta, hogy katonáinak külön lelkesítő parancsot bocsásson ki, nehogy harci kedvüket végleg elvegye az egy hónapja annyi áldozat árán védett város feladása.[150]

Október 5-én a német jelentések arról számolnak be, hogy a szovjet-román csapatok tovább erőltették támadásukat. Térnyerésüket a Gyalui-havasok keleti előhegyeinek északi lábainál, a Bányabükk-nyugat (Vilcele)-Szelicse-észak (Salicea) terepszakaszon sikerült elreteszelni, nagyjából a magyar-román határon, mindössze 5-7 km-re délre Kolozsvártól. Komjátszegnél nem sikerült a szovjet-román csapatrészeknek északkeleti irányban átlépniük a Torda-Kolozsvár főút vonalát. A Tordától északkeletre fekvő hegyekben a szovjet-román kötelékek teret nyertek, de a Tordáról visszavonult magyar csapatrészeket ezen a napon sem sikerült északról bekeríteniük.[151]

Az október 5-8. között lefolyt harcokra vonatkozó magyar forrásokkal nem rendelkezünk. Veress, Hollósy-Kuthy, Esze sem ír ezekről emlékirataiban. A 25. gyaloghadosztály hadműveleti naplójának mellékletei is csak október 8-án folytatódnak.

Október 6-án a német napijelentések szerint a Kis-Szamostól délre a szovjet-román kötelékek több zászlóalj-század erejű támadást indítottak, de számottevő eredményt nem értek el. A Kolozsvártól délre 5 km-re, Erdőfeleknél (Feleacu) indított ellenlökés súlyos harcok árán az erdőkbe nyomta vissza az előző nap Kolozsvártól látótávolságra került szovjet-román erőket. Elhárított támadásokat említenek Komjátszegnél, Tordatúrnál és Tordától északra. Torda bekerítése a szovjet-román csapatoknak ezen a napon sem sikerült, jóllehet Tordatúrtól keleti és a Tordától északkeletre fekvő hegyekben nyugati irányban indított támadásaik ezt célozták.[152]

Ezen a napon a 15. német gyaloghadosztály parancsnoksága átvette a Kessel-csoport arcvonalszakaszának irányítását. [153] Elgondolkodtató, hogy a német hadvezetés a 15. hadosztály törzsét tekintette kvázi-hadtestparancsnokságnak, avagy a II. magyar hadtestet gyakorlatilag hadosztálynak. Mindkét értelmezés nyitott. A tordai csata utolsó napjaiban a magyar 25. gyalog- és 2. páncéloshadosztályok együttes harcértéke sem haladta túl egy átlagos német hadosztály harcértékét.

113


Október 7-én a német napijelentések Kolozsvártól délnyugatra és délre jelentős szovjet-román csapatösszevonásokról tesznek említést. Ezzel párhuzamosan több kisebb támadás indult a Kis-Szamostól délre húzódó védelmi vonal ellen, amelyeket általában a magyar-német csapatok visszavertek, de Kolozstótfalutól (Tauti) délre a szovjet-román erők kisebb betörést harcoltak ki, amelynek elreteszelését aznap a hadseregcsoport nem látta lehetségesnek. Bányabükktől nyugatra német-magyar ellenlökés indult, de kezdeti térnyerés után szembetalálkozott támadásban lévő szovjet harckocsikkal, amelyek visszavetették kiindulási állásaiba. Komjátszegnél egy 8 szovjet harckocsival megerősített, 2 román gyalogzászlóaljból álló harccsoport betört a védelembe és a Torda-Kolozsvár főút mentén északnyugati irányban teret nyert.[154]

Október 8-án a 2. hadsereg arcvonalszakaszán a német források tanúsága szerint érdemleges harcok nem folytak.[155] Ezen a napon a 2. hadsereg-parancsnokság kiadta parancsát a visszavonulásra. A tordai csata ezzel befejeződött.[156]

A visszavonulás a 2. páncéloshadosztály kivonásával kezdődött, amit 8-án sötétedés után kellett megkezdeni, s 9-én hajnalig befejezni. A 25. gyaloghadosztály hadműveleti naplójának mellékletei között fennmaradt az "Intézkedés a 2. pc. ho. kivonásával kapcsolatban". Ezt, a 2. páncéloshadosztály kivonására vonatkozó parancsot Esze százados is idézi emlékirataiban. Ezek ismeretében kritikával kell kezelnünk a magyar páncélos seregtest kivonására a Veress emlékirataiban megadott 5-ei, illetve a Hollósy-Kuthy emlékirataiban szerelő 4-ei dátumokat.[157]

A 25. gyaloghadosztály kapta azt a feladatot, hogy fedezze a 2. páncéloshadosztály kivonását, s a hadsereg utóvédeként még egy napig tartsa védőállásait. Hollósy-Kuthy 1240-kor szabta meg a két (25. és 26.) gyalogezred-parancsnok harccsoportjának az erre vonatkozó feladatot.

A nyugati csoportosításnak a védelmi harcon túl fel kellett készülnie, hogy a 9-ére virradó éjszaka maga is visszaveszi arcvonalát 5 km-rel, de mozgását csak a páncélos seregtest csaparészeinek kivonása után volt szabad megkezdenie. A csoportnak a hadosztály jobbszárnyán összeköttetést kellett tartania a 15. német gyaloghadosztállyal, arcvonalának hátravétele közben is. A keleti csoportosításnak nem engedélyezett arcvonal-visszavételt az éjszaka folyamán sem, ellenben a 26. gyalogezred-parancsnok csoportja kötelékében lévő 25. felderítőosztályt, a páncéltörő tüzéralosztályokat és az összes német csapatrészt a sötétedés beálltával hátra kellett vonnia Mezőcsán körzetébe. A visszavonulás fedezésére a 25. hadosztályhoz rendelt 59. határvadász-zászlóalj, 1008. német rohamlövegosztály és 1. hadosztályközvetlen aknavetőszázad beérkezésével 8-án 19 órára számolt. A három alakulatot hadosztálytartalékként a két gyalogezred-parancsnok harccsoportjának csatlakozása mögé vezényelte. A tábori tüzérség számára egyelőre állásban maradást határozott meg, azzal, hogy ütegeik kb. harmadának hátravételét megkezdhetik

114


a sötétedés beálltával. A keleti csoportosítást továbbra is a Jáhn-, a nyugatit a Rónay-tüzércsoportnak kellett támogatnia.[158]

Október 8-án 18 órakor Hollósy-Kuthy újabb intézkedést adott ki, amely már a 25. gyaloghadosztály visszavonulásával foglalkozott. Noha ezen intézkedésében leírta, hogy az előzőt hatályon kívül helyezi, valójában csak módosította azt. A hadosztály erőinek csoportosítását nem változtatta meg, mint az alapvető feladatot, a 2. páncéloshadosztály kivonásának fedezését sem. Ami eltért délben kiadott intézkedésétől, az volt, hogy éjszaka, a 2. páncéloshadosztály kötelékeinek kivonása után nem csak a 25. gyalogezred-parancsnok harccsoportjának kellett megkezdenie az arcvonal-visszavételt, hanem a 26. gyalogezred-parancsnokénak is. Meg kellett kezdeniük az állásváltást a tüzércsoportoknak is, de úgy, hogy mindig legyen azonnali tűzkészségű üteg tüzelőállásban.

Az utóvédeknek 9-én estig határozta meg a kitartást a régi védelmi vonalban, meghagyva nekik, hogy csak igen erős támadás esetén hagyhatják el állásaikat, de ez esetben is halogató védelmet folytatva vonulhatnak csak vissza, úgy, hogy (9-én még) nem érik utol a hadosztály főerőit. A hadosztályparancsnokság törzsszállását 9-én reggel 5-re kellett elfoglalni Kolozson. Az október 9-ei főellenállási vonalat a Pusztacsán (Ceanul Mic)-Mezőcsán (Ceanul Mare) terepszakaszon jelölte ki. Jobbról a 15. német gyaloghadosztályhoz a Pusztacsántól északra lévő 574-es magassági ponton, balról a 9. magyar tábori póthadosztályhoz Mezőcsántól keletre a Szénafű-hegy keleti lejtőjének aljában, a Rét patak völgyében kellett csatlakozni.[159]

Ez volt az utolsó intézkedés, amit Hollósy-Kuthy László vezérőrnagy a 25. gyaloghadosztály parancsnokaként aláírt. Október 8-án kézhez kapta parancsát, hogy visszavezénylik az 1. hadsereghez, ahol a III. hadtest parancsnokságát kell átvennie.[160]

Bár erre vonatkozó forrással vagy utalással nem rendelkezünk, nyilvánvaló, hogy Hollósy-Kuthy a két intézkedés kiadása közben kaphatta kézhez Veress visszavonulást elrendelő parancsát.

Ha megvonjuk a tordai csata harmadik szakaszának mérlegét, akkor hasonlóan kettős következtetésekre jutunk, mint az első két szakaszt illetően. Mindkét harcoló fél eredményeket tudott elkönyvelni, de alapvető feladatát egyik sem tudta teljesíteni.

A 2. magyar hadsereg jobbszárnyán sikerült meggátolni a szovjet-román csapatok kilépését a Gyalui-havasok keleti előhegyei közül, ezzel megakadályozni Kolozsvár elfoglalását, a 2 Ukrán Front kijutását a közép-erdélyi lankás dombok közé, a 2. magyar hadsereg elvágását a 6. német hadseregtől, valamint Torda térségében harcoló főerőinek átkarolását északnyugatról.

A 2. magyar hadsereg centrumának viszont nem sikerült megtartania a Torda és Aranyosegerbegy közötti főellenállási vonalat, sőt a védelem két pillére közül Tordát is feladni kényszerült. Az csupán részeredménynek tekinthető, hogy a betöréseket általában mindig elreteszelte, s képes volt az áttörés megakadályozására. Torda elvesztését követően ugyanis csupán idő kérdése volt, mikor kell a védelem másik pillérét, Aranyos­egerbegyet is kiüríteni, s végleg visszavonulni a tordai csatamezőről. Ez a visszavonulás

115


független lett volna az október 8-án elrendelttől, s megkezdése után, tekintettel a 25. gyalog- és 2. páncéloshadosztály leharcoltságára, valamint a tartalékok hiányára, kérdéses, hogy a 9. szovjet gárda-gépesítetthadtest 46. harckocsidandárával megerősített román 9. gyalog-, illetve 7. és 21. kiképző gyaloghadosztályokkal szemben mennyiben tudott volna halogató védelmet folytatva megkapaszkodni egyes hátsóbb terepszaka­szokon. A 2. hadsereg balszárnyának sikerült megtartani az Aranyost keletről szegélyező meredek dombvállat, ezzel megakadályozni a Torda térségében harcoló főerők átkarolását északkeletről.

Szovjet-román részről ezek fordítottját kell megállapítanunk. Jobbszárnyukon nem tudták áttörni a meredek Aranyos-menti dombvállat, de nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ez nem is esett támadásuk főirányába. Lett volna egy pillanat, szeptember utolsó napjaiban, amikor megítélésünk szerint áttörést harcolhattak volna ki a 2. magyar hadsereg keleti irányú átkarolására, egyben elvágására a Gruppe Siebenbürgentől, de a hadműveleteket irányító szovjet és román hadtestparancsnokok nem éltek a lehetőséggel, vagy nem észlelték azt, erőiket továbbra is a Torda-Aranyosegerbegy terepszakaszra koncentrálták. Így a 9. tábori póthadosztálynak a 25. gyalog- és 2. páncéloshadosztály részeivel közösen sikerült visszavetnie a 7. román kiképző gyaloghadosztály dombvállra feljutott részeit az Aranyos mögé.

A centrumban nagy veszteségek árán, a 23. német páncéloshadosztály kivonását követően sikerült felgöngyölíteniük a magyar főellenállási vonalat, elfoglalniuk Tordát, s előrevinni arcvonalukat az Aranyostól északra húzódó hegyek közé. Október első napjaiban sikerült birtokba venniük e hegyek legdélibb vonulatát, közte a sokáig a magyar-német ellenlökések megindulási körzeteként az Aranyos-menti öntéssíkságot északról lezáró Vaskapu-hegyet. Hadműveleti szintű áttörést azonban nem sikerült kiharcolniuk, nem voltak többre képesek, mint lépésről-lépésre átrágni magukat az egyes magyar csapatrészek reteszállásain.

A támadó csoportosítás balszárnyán megtört a tordai csata második szakaszában tapasztalt lendület, hiába küzdötték le a Gyalui-havasok keleti előhegyeit, kilépni azok közül nem voltak képesek. Ezzel pedig, ismervén a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport fő csoportosításainak elhelyezkedését, hadműveleti rést üthettek volna a 2. magyar és 6. német hadsereg jobb- és balszárnya között Kolozsvár - Bánffyhunyad térségében.

Szovjet részről sajátos volt, ahogyan gyorscsoportjaikat alkalmazták, előrevetítve azt a gyakorlatot, amit a németek nem egy esetben követtek a magyarországi hadszíntéren. A szovjet harckocsi- és gépesített dandárokat a magyar védelem peremvonalának áttörésére alkalmazták, s gyalogságukat a szovjet lövészeken kívül román gyalogosok és hegyivadászok alkották. Ez annyiban volt sajátos, hogy a szovjet magasabb parancsnokságok általában a lövész csapattestekkel támadtak első lépcsőben, s a rendelkezésükre álló gyorskötelékeket a lövészek által elért betörési terepszakaszokon, második lépcsőből vetették harcba. Ezt, az ún. mélyhadművelet elméletéből adódó gyakorlatot figyelhetjük meg általában a későbbiekben a magyarországi hadműveletek során is.

Magyar részről is megfigyelhetők eltérések az általános gyakorlattól. A szükség (viszonylag kevés és egyre csökkenő harcértékű gyalogság és harcjárművek) és a terep (sok, viszonylag meredek lejtőjű hegy, köztük patakvölgyek) sajátos harcászati formáját alakította ki a tüzér és műszaki csapatrészek együttműködésének. Az ellenlökések vég-

116


rehajtásakor, vagy a betörések elreteszelésekor nem egy esetben hoztak létre (ideiglenes) vegyes tüzér-műszaki harccsoportokat, leggyakrabban egy ütegből és egy műszaki századból vagy szakaszból, hol műszaki, hol tüzértisztek parancsnoksága alatt. E harccsoportok nem egyszer önállóan zártak le egy-egy kisebb jelentőségű völgyet. Harceljárásuk ilyenkor eltért az előírásostól. A tüzérek zárótüzet lőttek a völgy egy megha­tározott pontjára, a tüzérségi tűz fedezete alatt a műszakiak előremenve zárat telepítettek a völgybe, majd gyorsan visszahúzódtak, s tüzelőállást foglaltak a zár biztosítására, a völgy egy hátsóbb pontján vagy a lejtőkön, ahol a tüzérek tűztámogatásával igyekezett kitartani a gyalogos vagy páncélos csapatrészek beérkezéséig.[161]

Ha a tordai csata egészének mérlegét kívánjuk megvonni, akkor elsőként azt kell megállapítanunk, hogy a 2. magyar hadsereg hadműveleti szintű feladatát alapvetően teljesítette, vagyis megakadályozta a szovjet gyorscsoportokkal megerősített 27. szovjet és 4. román hadsereg hadműveleti áttörését Torda térségében és kijutását a harckocsikkal jól járható közép-erdélyi medencébe, valamint fenntartotta a hadműveleti és a harcászati összeköttetést a helyüket állandóan változtató német magasabb parancsnokságok között.

Le kell azonban szögeznünk, hogy Erdély másfél hónapos tartását (augusztus 23-tól október 8-ig) nem szabad elsődlegesen a 2. magyar hadseregnek tulajdonítanunk. Ez az a pont, ahol vitába kell szállnunk Veress vezérezredes és Hollósy-Kuthy altábornagy emlékirataival. Látnunk kell ugyanis azt, hogy Erdély területén sehol sem következett be hadműveleti szintű szovjet-román áttörés, a 6. és 8. német hadseregnek alárendelt magyar és német hadtestek kötelékében harcoló seregtestek ezt mindenütt képesek voltak megakadályozni. (Lapozzunk vissza példának okáért az Ojtozi-szoros birtoklásáért augusztus végén, vagy a Marosvásárhely-Szászrégen térségében szeptember közepén lefolyt harcokhoz.) Alapvetően minden német-magyar kötelék teljesítette feladatát, nem jobban, de nem is kevésbé, mint a 2. magyar hadsereg.

Ami megkülönböztette mégis a 2. magyar hadsereg II. hadtestét a többi magyar vagy német hadtesttől, az volt, hogy egyfelől a szeptember 5-i támadás fő súlyát ez a hadtest viselte, másfelől, hogy az általa megvívott tordai csata volt az időben leghosszabb védelmi hadművelet. Magát a támadás megindítását elkésett, elhibázott döntésnek tekintjük, miután megindulásának pillanatában már eleve nem volt esély a hadműveleti cél, a Déli-Kárpátok hágóinak lezárásának megvalósítására.

A tordai csatát összevetve más hadműveleti térségekben lezajlott harcokkal, azt kell megállapítanunk, hogy nem volt annyira különleges, mint azt a két magyar tábornok emlékirataiból kiolvashatnánk. Ha példának okáért a Marosvásárhely, vagy a Szászrégen előterében lefolyt harcokkal vetjük össze részletesen, akkor arra a következtetésre jutunk, hogy mindhárom térségben nagyjából azonos mennyiségű és harcértékű kötelék vívta meg a védelmi harcokat.

De még egy érdekes megállapításra jutunk. Az utóbbi két térségben 10 napig-két hétig tartott a védelmi hadművelet, majd a kulcsfontosságú város feladásával véget ért, s a

117


harcok hátsóbb terepszakaszokon folytak tovább. Tordánál is ez következett volna be, e következtetésig a két magyar tábornok is eljut. A szeptember 13-án kezdődött tordai csata ugyanis 22-én válságos szakaszába jutott, s az arcvonal helyreállítását, egyben a kulcsfontosságú város megtartását egyedül a 23. német páncéloshadosztály 23-i bevetése tette lehetővé. Ha ezt a német seregtestet nem Tordánál, hanem Marosvásárhelynél vagy Szászrégennél vetik be, ugyanúgy meghosszabbíthatta volna ott a védelmi hadművelet időtartamát, mint tette azt Tordánál. Az persze nem volt véletlen, hogy a 23. német páncéloshadosztályt éppen Tordához, s nem Marosvásárhelyhez vagy Szászrégenhez csoportosították. Ez azért mégis megkülönbözteti a tordai csatát az Erdélyben lefolyt többi védelmi hadművelettől. Ha ugyanis Tordánál következik be hadműveleti szintű szovjet áttörés, akkor attól keletre felborul a teljes erdélyi német-magyar védelmi rendszer, nem is beszélve arról, hogy a német tervekben Torda térsége (az egyik) támadó hadművelet kiindulópontjaként szerepel.

Földrajzi elhelyezkedésénél fogva Torda (s "mögötte" Kolozsvár) centrális helyzetet foglalt el az erdélyi hadszíntéren. Innen az esetlegesen áttörő szovjet-román kötelékek viszonylag könnyen kijuthattak volna a Hajdúságba és a Nyírségbe, hátába kerülhettek volna a 8. német hadseregnek, elvágva visszavonulási útvonalait a Tisza irányába. Ezt a földrajzi elhelyezkedést érzékelve vetett be Torda térségében több gyorscsoportot (harckocsi, gépesített és lovashadtestet) a szovjet hadvezetés is. Ezek egy részét (a 6. gárda-harckocsihadsereget, a 2. Ukrán Front legerősebb csapásmérő kötelékét) többek között azért vitték át a Délkelet-Alföldre, mert nem sikerült a szeptember 5-i direktívában meghatározott feladatokat teljesítve Kolozsvár körzetén át kijutnia az Alföldre. (Nem csupán ezért, s ez is igen lényeges.) Az pedig, hogy feladatát nem tudta teljesíteni, a 2. magyar hadsereg szívós ellenállásának tudható be. Még akkor is, ha az a 23. német páncéloshadosztály bevetése nélkül az összeomlott volna.

118

<back to contents>


 


[1] A tanulmány ötödik része a Hadtörténelmi Közlemények 1999/4. számában (756-784. o.) jelent meg.

[2] Esze 32. o.; Vidos 33. o.

[3] Esze 39. o.

[4] Vidos 33-34. o.

[5] Vidos 34. o.

[6] Vidos 34-35. o.

[7] Esze 33., 39. o.

[8] Erdélyi hadműveletek 18. lap. In: 25. ho. 23. lap.

[9] Vidos 34-35. o.

[10] Erdélyi hadműveletek 19-20. lap. In: 25. ho. 24-25. lap; Tordai csata 1. lap. In: 25. ho. 1. lap.

[11] Erdélyi hadműveletek 20. lap. In: 25. ho. 25. lap.

[12] HÉ 65. o.; Tordai csata 1. lap. In: 25. ho. 1. lap.

[13] Erdélyi hadműveletek 19. lap. In: 25. ho. 24. lap.

[14] HÉ 64. o.; Erdélyi hadműveletek 20. lap. In: 25. ho. 25. lap; Tordai csata 1. lap. In: 25. ho. 1. lap.

[15] Erdélyi hadműveletek 21. lap. In: 25. ho. 26. lap.

[16] 1778./25. gy. ho. I.a. 44. IX. 12. számú hadosztályparancsnoki intézkedés. In: 25. ho. 20. sz. melléklet 157-159. lap.

[17] HÉ 65. o.

[18] KTB 895. tekercs, 7208527., 7208532. felvétel.

[19] KTB 895. tekercs, 7208529. felvétel.

[20] Esze 41. o.

[21] Erdélyi hadműveletek 23-24. lap. In: 25. ho. 28-29. lap; Veress III. k. 28. o.

[22] Tordai csata 2. lap. In: 25. ho. 2. lap.

[23] Erdélyi hadműveletek 24. lap. In: 25. ho. 29. lap.

[24] Erdélyi hadműveletek 25. lap. In: 25. ho. 30. lap.

[25] Erdélyi hadműveletek 26. lap. In: 25. ho. 31. lap; HÉ 65. o.

[26] KM XI. 35. o.; KTB 895. tekercs, 7208537., 7208240-7208541. felvétel.

[27] Tordai csata 2. lap. In: 25. ho. 2. lap; Erdélyi hadműveletek 27-29. lap. In: 25. ho. 32-34. lap; HÉ 66. o.; Veress III. k. 28-29. o.

[28] Tordai csata 2. lap. In: 25. ho. 2. lap; HÉ 66. o.

[29] Tordai csata 2. lap. In: 25. ho. 2. lap; Erdélyi hadműveletek 29-34. lap. In: 25. ho. 34-39. lap; HÉ 66. o. Megjegyzendő, hogy Keresztest (Christis) és Aranyospolyánt (Poiana) 1967-ben Bogata néven egyesítették, mint Torda város külterületét.

[30] Erdélyi hadműveletek 30-34. lap. In: 25. ho. 35-39. lap.

[31] Hadosztályparancsnoki jelentés (25.ho. 26. számú melléklet, 161. lap); AR 81. o.; a hadifogoly-létszámra vonatkozóan: 25. ho. 46. lap.

[32] KM-XI. 38. o.; KTB 895. tekercs, 7208544., 7208549. felvétel.

[33] KTB 895. tekercs, 7208549. felvétel.

[34] Erdélyi hadműveletek 35-37. lap. In: 25. ho. 40-42. lap.

[35] Tordai csata 2-3. lap. In: 25. ho. 2-3. lap; Erdélyi hadműveletek 35-37. lap. In: 25. ho. 40-42. lap; HÉ 66. o; Veress III. k. 29. o.; AR 81. o.

[36] Tordai csata 2-3. lap. In: 25. ho. 2-3. lap; Erdélyi hadműveletek 35-37. lap. In: 25. ho. 40-42. lap; HÉ 66. o.; Veress III. k. 29. o.

[37] Tordai csata 2. lap. In: 25. ho. 2. lap; Erdélyi hadműveletek 37., 39. lap. In: 25. ho. 42., 44. lap; HÉ 66. o.

[38] HÉ 66. o.

[39] Minaszjan 171. o.

[40] Minaszjan 173. o.

[41] KM-XI. 41. o.; KTB 895. tekercs, 7208553., 7208555. felvétel.

[42] KTB 895. tekercs, 7208554-7208555. felvétel.

[43] 727./2. hds. I.a. 44. IX. 15. számú hadseregparancsnoki intézkedés. In: 25. ho. 42. lap.

[44] 25. ho. 29. sz. melléklet, 164. lap.

[45] Hadosztályparancsnoki intézkedés. In: 25. ho. 34. sz. melléklet, 165. lap.

[46] Erdélyi hadműveletek 39-41. lap. In: 25. ho. 44-46. lap; HÉ 66. o.; Veress III. k. 29. o.; 2. A. O. K. Nr. 801./I.a.44. számú hadseregparancsnoki helyzetjelentés (Ungváry Krisztián magángyűjteménye; a továbbiakban: Ungváry).

[47] Hadijelentések 686/b. lap.

[48] KM-XI. 44. o.; KTB 895. tekercs, 7208558., 7208561. felvétel.

[49] ...57./2. hds. I.a. 44. IX. 16. sz. hadseregparancsnoki helyzetjelentés. (Ungváry; a jelentés első számjegyei leszakadtak a lapról.)

[50] Tordai csata 3. lap. In: 25. ho. 3. lap; Erdélyi hadműveletek 42-43. lap. In: 25. ho. 47-48. lap.

[51] Erdélyi hadműveletek 42. lap. In: 25. ho. 47. lap; Esze 41-43. o.

[52] KM-XI. 47. o.; KTB 895. tekercs, 7208564-7208566. felvétel; AR 81. o.

[53] KTB 895. tekercs, 7208565-7208567. felvétel.

[54] KTB 895. tekercs, 7208566-7208567. felvétel.

[55] KTB 895. tekercs, 7208589. felvétel.

[56] Tordai csata 3. lap. In: 25. ho. 3. lap; HÉ 67. o.

[57] Erdélyi hadműveletek 48. lap. In: 25. ho. 53. lap.

[58] Hadosztályparancsnoki intézkedések (a 25. gyaloghadosztály hadműveleti naplójában megmaradt a 2. páncéloshadosztály parancsnoka két harcintézkedésének másolati példánya is): 2380./2. pc. ho. I.a. 44. I. 18. sz. hadosztályparancsnoki intézkedés. In: 25. ho. 37. sz. melléklet, 170. lap; 2383./2. pc. ho. I.a. 44. I. 18. sz. hadosztályparancsnoki intézkedés. In: 25. ho. 38. sz. melléklet, 171. lap; 1832./25. gy. ho. I.a. 44. IX. 17. sz. hadosztályparancsnoki intézkedés. In: 25. ho. 35. sz. melléklet, 166-169. lap.

[59] Esze 43. o

[60] KM-XI. 50. o.; KTB 895. tekercs, 7208570. felvétel.

[61] Tordai csata 3. lap. In: 25. ho. 3. lap; Erdélyi hadműveletek 49-50. lap. In: 25. ho. 54-55. lap; HÉ 67. o.; Veress III. k. 29-30. o.

[62] Veress III. k. 30. o.; AR 81. o.

[63] KM-XI. 52. o.; KTB 895. tekercs, 7208579. felvétel.

[64] KTB 895. tekercs, 7208580. felvétel.

[65] Tordai csata 4. lap. In: 25. ho. 4. lap; Erdélyi hadműveletek 52. lap. In: 25. ho. 57. lap; HÉ 68. o.

[66] KM-XI. 55. o.; KTB 895. tekercs, 7208586. felvétel.

[67] Tordai csata 4. lap. In: 25. ho. 4. lap; Erdélyi hadműveletek 53. lap. In: 25. ho. 58. lap; HÉ 68. o.

[68] KM-XI. 58. o.; KTB 895. tekercs, 7208593. felvétel; AR 81. o.

[69] KM-XI. 58. o.; KTB 895. tekercs, 7208593., 7208600-7208602. felvétel; AR 81. o.

[70] KTB 895. tekercs, 7208595. felvétel.

[71] 2. hds. I.b. 44. IX. 21. sz. helyzetjelentés. (Ungváry; az első számok leszakadtak a lapról.)

[72] Hadosztályparancsnoki intézkedés. In: 25. ho. 34. sz. melléklet, 177. lap.

[73] Minaszjan 175-176. o.

[74] Tordai csata 4. lap. In: 25. ho. 4. lap; Erdélyi hadműveletek 53-56. lap. In: 25. ho. 58-61. lap; HÉ 68. o.; Veress III. k. 30. o.; AR 81. o.

[75] Tordai csata 4. lap. In: 25. ho. 4. lap; Erdélyi hadműveletek 57. lap. In: 25. ho. 62. lap; HÉ 68. o.; Veress III. k. 30-31. o.; AR 81. o.

[76] Erdélyi hadműveletek 57-59. lap. In: 25. ho. 62-64. lap.

[77] Erdélyi hadműveletek 59. lap. In: 25. ho. 64. lap.

[78] 2. A.O.K. Nr. 1027./I.a.-44. sz. hadseregparancsnoki feladatszabás.Ungváry.

[79] Erdélyi hadműveletek 59. lap. In: 25. ho. 64. lap.

[80] Erdélyi hadműveletek 60. lap. In: 25. ho. 65. lap.

[81] Ami egy kitüntetés mögött van. Bozsoki János rohamtüzér zászlós visszaemlékezése Hadak Útján, 1954. április, 9-11. o.

[82] Erdélyi hadműveletek 60. lap. In: 25. ho. 65. lap.

[83] Erdélyi hadműveletek 56-57. lap. In: 25. ho. 61-62. lap.

[84] Hadosztályparancsnoki intézkedések. In: 25. ho. 47., 48.sz. melléklet, 178., 179-181. lap.

[85] KM-XI. 61. o.; KTB 895. tekercs, 7208605. felvétel; AR 81. o.

[86] KM-XI. 61. o.; KTB 895. tekercs, 7208605. felvétel; AR 81. o.

[87] KTB 895. tekercs, 7208612. felvétel.

[88] KTB 895. tekercs, 7208612. felvétel.

[89] Erdélyi hadműveletek 64. lap. In: 25. ho. 69. lap.

[90] Hadosztályparancsnoki intézkedés. In: 25. ho. 48. sz. melléklet, 179. lap; Erdélyi hadműveletek 65-66. lap. In: 25. ho. 70-71. lap.

[91] Rebentisch, Ernst: Zum Kaukasus und zu den Tauern. Die Geschichte der 23. Panzer-Division 1941-1945. Németország, 1982, 2. kiad. (a továbbiakban: 23. Pz. Div.) 399-400. o.

[92] Tordai csata 4-5. lap. In: 25. ho. 4-5. lap; Erdélyi hadműveletek 61-62. lap. In: 25. ho. 66-67. lap; 23. Pz. Div. 400. o.

[93] Erdélyi hadműveletek 62. lap. In: 25. ho. 67. lap; 23. Pz. Div. 400. o.

[94] Erdélyi hadműveletek 63. lap. In: 25. ho. 68. lap; 23. Pz. Div. 400. o.

[95] Erdélyi hadműveletek 64-66. lap. In: 25. ho. 69-71. lap; Hadosztályparancsnoki javaslat. In: 25. ho. 51. sz. melléklet, 182. lap; Hadosztályparancsnoki intézkedés. In: 25. ho. 53. sz. melléklet, 183-184. lap.

[96] Tordai csata 4. lap. In: 25. ho. 4. lap; Erdélyi hadműveletek 61-62. lap. In: 25. ho. 66-67. lap.

[97] Hadijelentések 688/b. lap.

[98] KTB 895. tekercs, 7208614., 7208623. felvétel; KM-XI. 64. o.; 23. Pz. Div. 401-402. o.

[99] KTB 895. tekercs, 7208614., 7208623. felvétel; KM-XI. 64. o.; 23. Pz. Div. 401-402. o.

[100] KTB 895. tekercs, 7208616. felvétel.

[101] HÉ 69. o.; Erdélyi hadműveletek 77. lap. In: 25. ho. 81/b. lap.

[102] KTB 895. tekercs, 7208614. felvétel; 23. Pz. Div. 402. o.

[103] Erdélyi hadműveletek 70. lap. In: 25. ho. 75. lap.

[104] Erdélyi hadműveletek 72. lap. In: 25. ho. 77. lap.

[105] Veress III. k. 31. o.

[106] KTB 895. tekercs, 7208625-7208626. felvétel; KM-XI. 67. o.; 23. Pz. Div. 402. o.

[107] Veress III/5., III/8. vázlat; AR 82., 84. o.

[108] KTB 895. tekercs, 7208626., 7208628. felvétel.

[109] Tordai csata 5. lap. In: 25. ho. 5. lap; Erdélyi hadműveletek 73-74. lap. In: 25. ho. 78-79. lap.

[110] A 2. magyar hadsereg-parancsnokság mellett működő német összekötő törzs főnökének helyzetértékelése, száma 108/44.g. Kdos. Ungváry.

[111] Zaharov 199., 202. o.; Minaszjan 179-181., 268-275. o.

[112] KTB 895. tekercs, 7208637-7208638. felvétel; KM-XI. 70. o.

[113] KTB 895. tekercs, 7208641., 7208647. felvétel.

[114] Erdélyi hadműveletek 76-77. lap. In: 25. ho. 81-81/b. lap; Esze 46-48. o.

[115] Hadijelentések 690/b. lap

[116] KTB 895. tekercs, 7208616. felvétel; KM-XI. 73. o.

[117] Erdélyi hadműveletek 79-81. lap. In: 25. ho. 83-84. lap.

[118] Erdélyi hadműveletek 80. lap. In: 25. ho. 84. lap.

[119] KTB 895. tekercs, 7208659. felvétel; KM-XI. 76. o.

[120] KTB 895. tekercs, 7208666. felvétel.

[121] Erdélyi hadműveletek 81-82. lap. In: 25. ho. 85-86. lap.

[122] KTB 895. tekercs, 7208669. felvétel; KM-XI. 79. o.

[123] KTB 895. tekercs, 7208671. felvétel.

[124] Erdélyi hadműveletek 82-83. lap. In: 25. ho. 86-87. lap.

[125] Hadosztályparancsnoki intézkedés. In: 25. ho. 67. sz. melléklet, 195. lap.

[126] KTB 895. tekercs, 7208676-7208677., 7208681. felvétel; KM-XI. 81. o.

[127] KTB 895. tekercs, 7208678. felvétel.

[128] Ezredparancsnoki távirat. In: 25. ho. 65. sz. melléklet, 193. lap; HÉ 69. o.

[129] Hadijelentések 692/b. lap.

[130] KTB 895. tekercs, 7208925. felvétel; KM-XI. 85. o.

[131] Hadosztályparancsnoki intézkedés. In: 25. ho. 67. sz. melléklet 195. lap.

[132] Esze 54-56. o.

[133] Veress III. k. 31. o.

[134] HÉ 68. o.

[135] Tordai csata 5. lap. In: 25. ho. 5. lap.

[136] KTB 895. tekercs, 7208935. felvétel; KM-XI. 89. o.

[137] KTB 895. tekercs, 7208934. felvétel.

[138] Minaszjan 275.o.

[139] Esze 57-59. o.

[140] Hadijelentések 695/b. lap.

[141] KTB 895. tekercs, 7208943. felvétel; KM-XI. 91. o.

[142] Esze 61-65. o.

[143] KTB 895. tekercs, 7208954. felvétel; KM-XI. 94. o.

[144] KTB 895. tekercs, 7208961. felvétel.

[145] KTB 895. tekercs, 7208961. felvétel.

[146] KTB 895. tekercs, 7208961. felvétel.

[147] KTB 895. tekercs, 7208961. felvétel.

[148] Veress III. k. 32. o.; HÉ 69. o.

[149] 2573./2. pc. ho. I.a.44. X. 4. sz. intézkedés. Esze 66. o.; Esze Jenő elmondása.

[150] Hadosztályparancsnoki tájékoztató. In: 25. ho. 74. sz. melléklet, 197. lap.

[151] KTB 895. tekercs, 7208963-7208964. felvétel; KM-XI. 96. o.

[152] KTB 895. tekercs, 7208969. felvétel; KM-XI. 99. o.

[153] KTB 895. tekercs, 7208971. felvétel

[154] KTB 895. tekercs, 7208982. felvétel; KM-XI. 102. o.

[155] KTB 895. tekercs, 7208994. felvétel; KM-XI. 106. o.

[156] Veress III. k. 32. o.; HÉ 70. o.

[157] Hadosztályparancsnoki intézkedés. In: 25. ho. 77. sz. melléklet, 198. lap; Hadosztályparancsnoki intézkedés, 2628./2. pc. ho. I.a. 44. X. 8. sz. Esze 66. o.; Veress III. k. 32. o.; HÉ 70. o.

[158] Hadosztályparancsnoki intézkedés. In: 25. ho. 77. sz. melléklet, 198-202. lap.

[159] Hadosztályparancsnoki intézkedés. In: 25. ho. 79. sz. melléklet, 205-209. lap.

[160] HÉ 70. o.

[161] Esze leírásai általában; 25. ho. leírásai általában; Adonyi-Naredy Ferenc elmondása, aki a 25. gyaloghadosztály vezérkari főnöke volt vezérkari őrnagyi rendfokozatban; Zágony Pál elmondása, aki a 25. gyaloghadosztály műszaki parancsnoka volt századosi rendfokozatban; Siegler Egon elmondása, aki a 25. gyaloghadosztály 25. felderítőosztálya kerékpárosszázadának parancsnoka volt, főhadnagy rendfokozatban; Teleki Lajos szakaszvezető elmondása, aki a 7. tábori pót utászszázadban szolgált.

<back to contents>