|
GIOVANNA
RIVERO
Egyforma
ágyak
Gyötrő szerelem. Ki ne ismerné. Gyötrő szerelem az ujjak
hegyében. Elrohadtak az almák, ahogy hozzájuk értünk. Minden rohadt körülöttünk.
Akkoriban üvöltött az MTV, de igazán ettől sem lett értelme semminek.
Nem sokkal azelőtt mutatták be Kenneth Branagh Frankensteinjét,
én pedig ezredszer is megnyomtam a rewindot, hogy újra lássam az anyátlan
szörnyeteg kezében lüktető szívet. Föltépett mellkas, egy óriás háborús
seb. Levettem a blúzom, és én is erre készültem: fölszakítom a mellkasom
és kitépem a szívem, talán meg is eszem, és böfögök egy öblöset, csak
hogy megbotránkoztassam a szüleimet. A szülőknek ebéd közben mindig hányingerük
lesz a gyerekek exhibicionizmusától. Az egyik oldalon a kisfiú húzza a
rút kiscsirke szerencsecsontját, a másik oldalon a kislány kíván valamit.
Szeret? Nem szeret? Reccsen a csont, ennyi az egész.
Aztán
úgy döntöttek, hogy valami nem stimmel, és valakinek rendbe kell hoznia
a dolgot.
Amikor a kislány még élt, olyan volt a mellem,
mint a tiéd mondta a szobatársam. A fehérruhás csajok tehettek
róla, hogy megszűnt a szégyenérzetünk; úgy bántak a testünkkel, mintha
egy paplan volna, amit minden reggel föl kell rázniuk, hogy elriasszák
az atkákat. Fura hóbort. A lelkem mélyén szerettem volna, hogy kitépjék
a szívem, végül is agyonfűszerezett ételeket adtak, mert a Clonazepamtól
már alig éreztük az ízeket.
Amikor meghalt a kislány folytatta a
szobatársam, elapadt a tejem és megereszkedett a mellem. Nézd meg, nézd
csak... mondta a nő, és fölhúzta a flanel hálóingét, ami túlságosan
bő volt rá, ettől aztán úgy nézett ki, mint egy eszelős.
A mellbimbói két hervadt virág, egy rég elvesztett
csata emlékét idézték. Bánatos mellbimbók. Mindennek dacára, a kínzó szerelem
dacára az én mellbimbóim vidám mellbimbók voltak. Mindig szerettem fehér
pólóban járni, hogy bárki láthassa a mellbimbómat. A szüleimnek ez sem
tetszett. A fiatal lányok nagylelkűségét sosem nézték jó szemmel, bajba
keverednek, mondták, és az MTV valahogy nekik adott igazat. Madonnának
sem volt később még egy akkora slágere, mint a Like a Virgin, szép
lassan minden elrohadt. A világ bizonyos részein, egzotikus helyeken,
a kukac drága csemege.
Lehet, hogy ma este filmvetítés lesz?
kérdezte a szobatársam. A hálóinge még mindig föl volt húzva az álláig.
Egy fehérruhás csaj lépett be a délutáni koktéllal. Engem már átállítottak
a sárga pirulára, a szobatársam viszont még mindig a kéket szedte, reggelente
folyt a nyála, délutánra azért visszanyert valamit a méltóságából.
Épp azt kérdeztem Giótól mondta a fehérruhás
csajnak , hogy lesz-e filmvetítés az este. Az estét
szörcsögve ejtette ki, meg sem próbálta leküzdeni a gyógyszerek idiotizmusát.
Engedd le a hálóinged! parancsolt rá
a fehérruhás csaj. Úgy nézel ki, mint egy bolond.
A szobatársam engedelmeskedett, aztán kinyújtotta a
nyelvét a kék pirulákért. Vizet nem kért, azt mondta, a folyadék eszébe
juttatja az alkoholt, és összefut a nyál a szájában. A fehérruhás csaj
ráparancsolt, hogy nyissa ki újra a száját, és mondja, hogy ááá, aztán
ellenőrizte, hogy lenyelte-e a kapszulát.
Most te jössz fordult felém, majd fénysebesen
végigmért. Mi az? Valami buli van? Gombold be a blúzod!
parancsolta, és a kezembe adott két szabályos korongot. Kacsaszínük volt,
kindertojásos kacsaszínük.
A sárgák levándoroltak a nyelőcsövemen. Nem volt visszaút.
Mielőtt elment volna ő meg a makulátlan fehérsége
, elmondta, hogy igen, lesz filmvetítés az este, de csak a film
első részét adják, a második felét majd másnap, mert vannak, akik nem
bírják a gyógyszerek hatását, és korán ágyba kell bújniuk. Irány az ágyikó.
Szép álmokat. Szép álmokat, szenvedő lelkek. Szép álmokat, ne gondoljatok
a kínzó szerelemre!
A Frankensteint! esedeztem.
Kicsodát? Micsodát? a fehérruhás csaj
fölvonta a szemöldökét. A fehérruhás csajok könnyen begurultak, többek
között így tartottak rendet, így érték el, hogy mindenki szó nélkül bevegye
az orvosságát, és kinyújtsa szederjes karját a tűszúrásért.
Kérem, kölcsönözzék ki a Frankensteint, az összefércelt
ember történetét! könyörögtem.
A fehérruhás csaj azt mondta, hogy vígjátékot fognak
vetíteni, talán te nem akarsz nevetni? Verd ki a fejedből az összefércelt
embereket, itt mindenki nagyon beteg.
Végül elment, és a szobatársam nyála elkezdett folyni.
Aznap délután nem érkezett meg az a bizonyos méltóság. Levettem a blúzom,
fölemeltem a karom, és ellenőriztem a hónom alját. A gesztenyebarna szőrszálak
már túl hosszúak voltak. A jobb kezemmel végigsimítottam a bal hónaljamon,
nagyon finom volt a szőrzet, de még így is elfogadhatatlan. Erre még mindig
adtam. A kínzó szerelem ellenére még mindig illedelmes volt a hónaljam.
Már nem szoptattam a kislányt, amúgy is elapadt
a tejem mondta a nő, aki hagyta meghalni a lányát. Van, aki hagyja
meghalni a gyerekeit, szanatóriumba zárja őket, ahol kinyújtott kezükbe
tonnaszám döntik a Haloperidolt, aztán bámulják az elmosódott a plafont,
csípőjük nekiütközik a falaknak, vérömlenyeket rajzolnak a csuklójukra,
mert egy láthatatlan szadista azt mondta neked, hogy nem szeret. Vérzik
az ínyed, mert a fehérruhás csajok soha nem segítenek megmosni a fogad.
Ez a nő hagyta meghalni a lányát.
Epilálni akarok mondtam. Semmi mást nem
akartam jobban a világon, mint szőrteleníteni a hónom alját. Egy darab
abból a bizonyos méltóságból.
Van egy hely, ahova nem akarok elutazni. Franciaország
biztosan szörnyű, mindenki olyan büdös. Kislánykoromban arról álmodoztam,
hogy egyszer elmegyünk Disneylandbe, valószínűleg a szobatársam halott
kislánya is álmodozott arról, hogy elmennek Disneylandbe. A Disney-ben
azt mondják fölülsz a hullámvasútra, és égnek emeled a kezed,
hogy jobban tudj sikítani. Én úgy szeretnék sikítani, ahogy a reklámokban,
ne mondja nekem senki, hogy: figyelj, szőrös a hónaljad!
Picsába, nem akarok semmi mást, csak epilálni
mondtam megint.
Reggelente reszketve ébredtem. Izzadtam, de a hideg
szél fölszárította a lepedők alól az izzadtságot. Nem jutott eszembe,
hol van a kezem, nem tudtam magamra húzni a paplant. A fehérruhás csajok
mindig kulcsra zárták az ajtókat, hogy a szenvedő lelkek ne próbáljanak
megszökni. A rémálmok takaros halmokban gyűltek össze a szobákban.
Valamelyik este azt álmodtam, hogy Frankenstein a vőlegényem.
Ő volt a láthatatlan szadista, ő biztosított arról, hogy nem szeret. Szeress,
szerelmem, szeress, legalább egy kicsikét. Frankie bűntudat nélkül mosolygott.
Frankie kölcsönvett egy lelket, de nem tudtam, kiét. Frankie nem tudta
eldönteni, hogy szeressen-e, vagy szimplán megkúrjon a beültetett farkával,
amit egy másik láthatatlan szadistától kapott. Üvöltve ébredtem. Addig
üvöltöttem, amíg az ínyem megint vérezni kezdett. Jöttek a fehérruhás
csajok az injekciós tűikkel meg a példamutató fegyelmükkel. Két napig
aludtam. A rémálmok ismét halmokba gyűltek valahol a lelkem egy távoli
zugában.
Epilálni vagy borotválkozni? kérdezte
a szobatársam. Szeretett precízen fogalmazni. Így vagy úgy, az egyforma
ágyakban mindig volt elég elvesztegetni való időnk. Ha valaki nem szeret,
képes vagy úgy fújni a másodperceket, mint a szappanbuborékot, és életed
végéig lövöldözhetsz a buborékokra. Nem eshet semmi bajod, a buborékok
nem okoznak sérülést, kipukkadnak némán, szinte nyomot sem hagynak a tárgyakon.
Van egy csipeszed? kérdeztem. Biztos
voltam benne, hogy a szobatársamnak nincs csipesze. Ez a nő negyven éves
volt, és az anyám lehetett volna. Az anyáknál sosincsenek ott azok a dolgok,
amelyekre a lányoknak igazán szüksége lenne. Például egy csipeszre.
Nincs, de talán egy körömcsipesz is megteszi.
Holnap lesz körömvágás. Szörcsögve mondta ki, hogy körömvágás.
Ismét kifogott rajta a nyála. De jobb lenne egy penge, nem?
kérdezte. Délutánra mindig vontatottá vált a méltóság, megnyúltak a szavak.
Igen, jobb lenne egy penge. Van egy pengéd?
kérdeztem. Buborékok pukkantak ki a plafonon. Aki kulcsra zárva
alszik, annak nem lehet borotvája. Az élet elveszi tőled ezeket az apró
örömöket. Aztán néha visszaadja. A folyosó végén egy tizenhárom éves srác
halottakat látott, a légkondicionáló rácsai mögül figyelték, és pofákat
vágtak. Ha valaki pofákat vág rád, viszonozd! Áthelyezték egy tetőventilátoros
szobába, erre elkezdett forogni, mint a ringlispíl.
Nincsen, de figyelj, Gio, kössünk üzletet!
El kell ismernem, amikor üzletet kötöttem vele, az mindig működött. Ez
a nő elkérte tőlem az alkoholos vattapamacsokat, amiket a fehérruhás csajok
hagytak nálunk a tűszúrások után. Ez a nő aztán úgy szopogatta a vattapamacsokat,
mintha cukorkák lettek volna. Cserébe néha szerzett nekem egy pirulát
a kékből, amitől elég volt csak lehunynom a szemem, és máris szerethettem
Frankensteint.
Messziről, az egyik szobából sírás hallatszott. Rohama
volt valamelyikünknek. Mindjárt jönnek a fehérruhás csajok mind
figyelmes, előzékeny, már-már undorítóan fegyelmezett , és telenyomják
a vénáját Haloperidollal.
Üzletet? Nem is tudom feleltem. Közben
arra gondoltam, hogy képregényt csinálhatnék a szeméremszőrzetemből. Frankie-nek
biztosan tetszene.
Megszerzem a pengét. Hallottam, hogy ki fogják
engedni a srácot az ötösből, azt mondják, kigyógyult az álmatlanságból,
már úgy alszik, mint a kisangyal. A srác az ötösből a barátom vontatottan
mondta, hogy ötösből, azzal a szörcsögéssel, amely beárnyékolta
kettőnk barátságát, vagyis azt, amit barátságnak lehet hívni, ezeket a
hörgő köszönéseket: jó reggelt, Gio, ma is az összefércelt emberrel
álmodtál?, jó éjszakát, asszonyom, ne a kislánnyal álmodjon,
ő pont olyan, mint Freddy Krueger, minden szörnyeteg egyforma, ne a kislánnyal
álmodjon! Ebből állt a barátságunk. A srác az ötösből megígérte,
hogy búcsúzóul ad nekem valamit. Elhozom a pengét. Örülni fogsz a pengének
mondta.
Cserébe pedig néhány hópihét akarsz...
mosolyogtam. Elkezdett zsibbadni a bal karom, eszembe jutott, hogy le
kéne engednem. A gesztenyebarna szőrszálak tovább nőhettek másnapig.
Nem, csak egy szívességet szeretnék kérni tőled
mondta vontatottan. A szemei úgy csillogtak, mint a konyha és az
étkező között félúton rajtakapott egér szemei.
Egy szívességet...
Hadd érintsem meg a mellbimbódat könnyedén
ki tudta mondani, hogy érintsem. Az idiótaság lassan fölengedett,
a buborékok ott pislogtak az egyforma ágyakon.
A távoli szobában a sírásból lassan nyöszörgés lett.
A fehérruhás csajok már elvégezték a dolgukat.
Holnap pedig megkapod a pengét mondta
a szobatársam , megígérem.
Ez a penge nem rossz ötlet feleltem.
Egy penge megmentheti az életed.
És kihúzhat ebből a pokolból, nem kell többet
ezeknek az átkozott ribancoknak a piruláit nyelned mondta a szörcsögő
elmebajt leküzdve, és kinyújtotta felém a kiéhezett kezeit, mint egy barátságos
kísértet, aki csak jót akar. De tényleg, csakis csak jót.
A sárga dózis megtette szokásos hatását: kellemes szédülés,
belenyugvás a dolgokba, az elmúlásba. Közelebb léptem, és fölemeltem mindkét
karom, pontosan úgy, ahogy Madonnától láttam, ahogy Frankie csinálta,
ahogy Freddy csinálta, amikor már veszve volt minden.
Csillogtak az egérszemei. Egy lépés, két lépés. Három
lépés az egyforma ágyak között!
Én pedig semmi mást nem akartam jobban a világon, mint
szőrteleníteni a hónom alját.
(Kertes
Gábor fordítása)
|
|