EPA - Új Forrás - Tartalomjegyzék - 2010. 5. sz.
 
 
 
 

SZITA SZILVIA

 

 

Fürdő 


Lementünk éjjel a strandra.
Bár ügyetlen voltam és féltem,
a fiú után nagy nehezen
átmásztam én is a kerítésen.

Suttogva beszéltünk,
az őr meg ne hallja.
Láttad? Klórozott csillagokkal
van kirakva a medence alja.

A kabinhoz vezettem, ahol elbújtam
régen, úszótanfolyam alatt.
Nahát, csoda, hogy még áll,
mondta. Csoda, hogy megmaradt.

Aztán fürödtünk, kiültünk a partra.
Víztől ráncos tenyerem az övében.
Ruháink, mint levetett testek
hevertek egy bokor tövében.


 

 


Kövek

 

Zuhogott az eső –
az ablakból lógáztuk a lábunk.
Diófa állt az udvarukban.
Beszéltünk. Nevettünk. Fáztunk.

Egy bérházban laktak, a másodikon.
Övék volt az egész emelet.
Idejövet vesztettem el a köves
fülbevalóm. Sose lett meg.

Rossz volt a csatja, folyton kiakadt.
Hülyén vigasztalt, akivel jártam.
Csak egy tárgy, mondta. Minek ragaszkodni?
Háromszor mentem végig a körúton. Nem találtam.

Odafönt várt, abban az ablakban.
Na, még egyszer: az órás, a megálló, a bolt...
Odafönt a párját is kivettem.
Három kicsi kő. A nagyanyámé volt.

Csináltatnék, mit szólsz, egy másikat.
Helyrehozni, hogy nem vigyáztam.
Gyere, igyál teát. Meg fogsz fázni.
Csattogtak a cseppek a pocsolyában. 


 


Leltár 



Ezen az őszön sokszor esett
tartósan, több napon át.
Hidegebb is volt, mint máskor.
Már szeptemberben fűtöttük a nagyszobát.

Telefonon egyszer órákig beszéltünk.
Soroltuk, hány váratlan dolgot hozott az ősz.
Minek erőlködni, hogy megtartsam az élményt?
Tudatalatti vizekben tükröződsz.

Emlékszel? Azt mondtam akkor
(a vonal többször is megszakadt),
hogy tervezni most már nem merek.
Hogy terveznem most már nem szabad.

Vigasztaltál – hajnalodott lassan,
tudtam, hogy most pihenni kell.
Mit hordozunk még, amiről fogalmunk sincs?
A telet már úgyis másvalakivel.

Tegyük el ezt, és tegyük le.
Tegyünk le róla, ha egyszer hiába.
Két megálló közt ingázott a hangunk,
míg ébredezett Budapest és ébredezett Hága.